Itt találod az összes cikket a „ingatlanpiac” témában!
Példamutatásnak a kemény munkát és a magabiztosságot tartom a legfontosabbnak. Mivel élvezettel végzem a munkám, mindig én dolgozom a legtöbbet a csapatban – mondta az Üzletemnek Heinrich Balázs, az Otthon Centrum Holding értékesítési vezérigazgató-helyettese.
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.
Idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítők alacsonyabb hitelkamatokra és új állami támogatási programokra várnak – derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
Somogy vármegyében 12 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2022-höz képest, az átlagos ingatlanárak alapján otthonteremtésre átlagosan 30 millió forintot szánnak a vevők. A tranzakciók 31 százaléka közvetlen vízparti településen köttetett, míg a vásárlók közel 40 százaléka inkább a vármegyeszékhelyet és környékét választotta a letelepedéshez a Duna House 2023-as értékesítési adatai alapján.
Az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfélaktivitási mutatói alapján a Duna House szerint a növekvő csok-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik.
Országos átlagban közel 40 millió forintot szántak idén otthonteremtésre a vásárlók, de a négyzetméterárak szerint akár kevesebb is elegendő lehet. A Duna House körképében sorra vette, hogy mi kapható ma vidéken 30 millió forintos, a fővárosban pedig 40 millió forintos keretösszegből.
Szeptember 1-től ismét változott a csok és a Babaváró támogatás szabályrendszere.. A változtatás ugyan nem nagy volumenű, azonban év végéig felpörgetheti a csok iránti érdeklődést a piacon a Duna House és a Credipass szakértői szerint.
2023 augusztusában Magyarországon 8 213 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 61 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House Cégcsoport tranzakciószám és jelzáloghitel előrejelzéséből.
Veszprém vármegyében idén 55 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2022-höz képest, az átlagos ingatlanárak alapján pedig már a 60 millió forintot is meghaladja az otthonteremtés.
Otthonteremtésre hazai átlagban a tavalyinál mindössze 3 százalékkal, vagyis 1 millióval többet költöttek a vevők, Budapesten azonban több mint 2 millió forinttal lett drágább átlagosan a lakásvásárlás 2023-ban.
Megoldás- és sikerorientált vagyok, szeretem hatékonyan, minél rövidebb idő alatt megtalálni a legmegfelelőbb megoldást a problémákra – mondta az Üzletemnek Kákosy Zsolt, az ICON Real Estate Management szenior igazgatója, a property management területért felelős vezetője.
A Fejér vármegyei átlagos négyzetméterárak 18 százalékos növekedését erősödő vevői alkuval és egy teljes szobával csekélyebb méretű ingatlan választásával igyekeznek kordában tartani az ingatlanvásárlók.
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon – derül ki az Otthon Centrum országos felméréséből.
2023 első félévének eladásai alapján a fővárosban 21, vidéken 23 százalékban voltak jelen az első lakást vásárlók a Duna House adatai szerint.
Országszerte egyre több tulajdonos viszi lejjebb eladásra váró ingatlana irányárát a hirdetési folyamat során.
Kevés külföldi vásárol Magyarországon ingatlant, akik mégis, azok jellemzően Közép-Magyarországot, elsősorban Budapestet, illetve a tradicionális üdülőövezeteket kedvelik.
Változatos igényekkel és a pandémia éve óta enyhülő aktivitással szerepel a 30-40 év közötti korcsoport a hazai ingatlanpiacon. A korosztály 62 százaléka a kerttel rendelkező családi házakat részesíti előnyben a Duna House tranzakciós adatai szerint. Jövőre már csak korlátozottan igényelhetnek Babaváró támogatást, így 10 millió forint sorsáról dönthetnek még az idén.
Jelentősen nőtt az életvitelszerűen nem lakott ingatlanok száma Budapesten, és vidéken sem sokkal jobb a helyzet – olvasható az Otthon Centrum összesítésében.
Ugyan az összes ingatlantípus esetében magasabb az idei átlagár a tavalyinál, de az Otthon Centrum országos mérése szerint a megyei jogú városokban az emelkedés üteme érezhetően mérséklődött.
A panellakások négyzetméterára csekély mértékben csökkent, a többi ingatlantípust tekintve azonban folytatódott az ingatlanok drágulása Vas vármegyében, a vevői alkunak köszönhetően azonban a helyi tranzakciók 80 százalékban átlagosan 7 százalékkal volt mérsékelhető a vételár.
A budapesti agglomeráció összes lakástípusában nőttek az árak egy év alatt, de a korábbi évek markáns drágulási ütemének vége. A fővároshoz közeli települések közül továbbra is Szentendrén kérik a legtöbbet egy négyzetméterért.
Harmadával kevesebb lakást adtak el 2023 első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés üteme lelassult, a drágulás bőven infláció alatti. A családi házak ára mindenhol csökkent 2022-höz képest – írja az Ingatlannet.hu a friss statisztikai adatok alapján.
Országos átlagban 1,2 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2023 első negyedévében, míg az éves lakásár-dinamika egy negyedév alatt 6,9 százalékponttal 4,7 százalékra lassult – derül ki az MNB Lakásárindexéből.
2023 első félévében belvárosi ingatlanra átlagosan 50-100 millió forint körüli összeget szántak a vásárlók. Szélsőségekben sem volt hiány, VII. kerületi garzonlakást 17,5 millió forintért, luxuslakást teljes berendezéssel az V. kerületben a húszszorosáért kapni a Duna House adatai szerint.
Kevesebb figyelmet kap, mint a többi állami támogatás, holott akár többmilliós segítséget is nyújthat a családok számára a jelzáloghitel elengedésének vagy csökkentésének lehetősége. A Credipass szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével indul a roham az albérletekért az egyetemi városokban, a felek közötti problémák esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás.
Kevesebb mint a felét éri a mai ingatlanárak mellett az idén még elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény összege a Credipass és a Duna House szakértőinek számításai alapján.
Az albérletpiac élénkülése idén a korábbi éveknél hamarabb, még az egyetemi ponthatárok július végi kihirdetése előtt beindult – közölte legfrissebb elemzésében az ingatlan.com.
Lakást és családi házat építeni 2022-ben 40 százalékkal többe került, mint 2020-ban, 2015 óta pedig mostanra már több mint duplájára emelkedtek a költségek – derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből.
A fővárosi használtlakás árak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit.
Júliustól mindössze három hónap áll rendelkezésre a megfelelő ingatlan kiválasztására azoknak, akik még biztosan szeretnének élni az aktuálisan elérhető otthonteremtési támogatásokkal. A fokozott érdeklődés már megindult, az első hetekben 16 százalékkal erősebb vevői aktivitást mutatnak a Duna House statisztikái.
Gyenge bizonyítvánnyal, összesen 43 987 adásvétellel zárta 2023-ban az első félévet a hazai ingatlanpiac a Duna House becslése szerint.
Csak a Balaton északi partjának néhány települése tudja felvenni a versenyt a régió ingatlanpiacán Veszprémmel, a vármegyei jogú város az összes szegmensben vezet.
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 júniusában országosan 7120 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 48 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum.
A tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90 százalékra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a Duna House 2023-as adatai szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40 százalékos arányban értékesítenék vagy adnák bérbe ingatlanukat.
Enyhült az ingatlanok áremelkedése a fővárosi agglomeráció egyik legmegfizethetőbb részén idén, ennek ellenére már a délkeleti szektorban is meghaladta az 500 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. A szektor tranzakcióinak közel fele, 44 százaléka Gyálon és Gyömrőn zárult a Duna House adatai alapján.
A KPMG – a világ legnagyobb építőipari cégeinek bevonásával készült – kutatásában a válaszadók fele mondta, hogy a projektjeik egy része nem akkor, és annyiért készül el, ahogyan azt előzetesen kalkulálták.
A járványidőszakban megugrott az érdeklődés a medencés családi házak iránt, azonban a 2022-es energiaválság is jelentős nyomot hagyott a keresleten. A Duna House szakértői utánajártak, hogy mit hozott az idei év a medencés ingatlanok piacán.
2023. július 1-től szigorodnak a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM), azaz a jövedelem terhelhetőség számításának szabályai a hitelfelvétel során. Mit jelent ez a gyakorlatban, és valóban megnehezíti-e a saját ingatlanhoz jutást?
Duplájára bővült az egymillió forint feletti négyzetméterárral büszkélkedő fővárosi kerületek köre. A budapesti kerületekben átlagosan 9 százalék körüli áremelkedést hozott eddig az idei év.
Csökkentek az ingatlanvásárlók igényei a fővárosban, ahol a nagyon jó állapotú otthonok helyett májusban már az eladások közel felében megelégedtek a jó állapottal is – állapította meg a Duna House.
A panellakások lettek az elmúlt évtized nyertesei a lakáspiacon. Az ingatlantípus népszerűségének oka, hogy mintegy 20 százalékkal olcsóbbak, mint a téglaépítésű lakások – olvasható az ingatlan.com elemzésében.
Folyamatosan erősödő kereslet mellett az árak további emelkedésére figyelmeztetnek a Duna House szakértői a bérleti piacon.
Ha a bankok lakásbiztosításra kötelezik a jelzáloghitel felvételéhez az ügyfeleket, tucatnyi fogyasztóbarát biztosítási ajánlatot összevető kalkulációt kell mutatni nekik.
A Növekedési Hitelprogram keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizonyos bankok továbbra is fenntartanak kedvező feltételek mellett kínált „piaci zöld hiteleket” már használt ingatlan felújítása esetén is. A Credipass pénzügyi szakértői összeszedték a legfontosabb előnyöket.
Tavaly 23 százalékkal nőtt a fajlagos lakásépítési költség 2021-hez képest: egy négyzetméter új lakás megvalósítása már nettó 531 ezer forintba került. Négy év alatt több mint duplájára drágult a kivitelezés.
Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben – derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
Kedvezőbb helyzetbe kerültek az otthonteremtési támogatásokkal élő családok, ugyanis nemrégiben többféle változás, enyhítés is életbe lépett a betartandó határidők tekintetében.
Elkészült az Otthon Centrum kimutatása, amely arra a kérdésre kereste a választ, vajon milyen ingatlan érhető el 30 millió forintért. A szakemberek valamennyi ingatlantípus esetében megvizsgálták a fővárosi lehetőségeket.
A pandémia évéhez képest 20 millió forinttal, több mint duplájára, vagyis 38,5 millió forintra emelkedett az otthonteremtésre fordított összeg az egyetemvárosban 2022-ben.
A lakást vásárolni vagy építeni biztosan vagy valószínűleg szándékozó háztartások aránya 2022 negyedik negyedévében érte el az utóbbi időszak mélypontját.
Az ingatlanbefektetők a 2022-es adatokhoz képest változatlanul átlagosan közel 50 millió forint értékű lakásokat vásároltak Budapesten. Ezért az összegért azonban tavalyhoz képest egy szobával kisebb méretű, átlagosan 54 négyzetméteres lakásokat kaptak idén.
Átmeneti visszaesést hozott az április a hazai ingatlanpiacon, így az előző hónaphoz képest ezerrel kevesebb tranzakcióval zárt a szegmens. A Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 6 787 adásvétel történt, amely az előző évhez képest továbbra is 37 százalékos visszaesést mutat.
Csökkennek az árak Budapest egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetében. Az északnyugati szektorban idén az átlagos négyzetméterár 6 százalékos csökkenést mutat tavalyhoz képest. Az érdeklődők kedvelt célpontja Szentendre.
Tavaly mérséklődött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon. A 2022-es gazdasági és politikai események, az ingatlanárak visszafogott csökkenése és a megemelkedett energiaárak mind hatással voltak a magyar vásárlók mellett a külföldi befektetők aktivitására is.
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslését és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2023 áprilisában országosan 6787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 42 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az alku mértéke az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos szinten átlagosan 8 százalék körül alakult idén.
Folytatódott az áremelkedés mind a használt, mind az újépítésű ingatlanok terén Bács-Kiskun vármegyében, ahol az épületek korától függetlenül a családi ház a legkeresettebb típus.
Az Otthon Centrum kimutatása szerint 2023 első negyedévében a fejlesztők már elkezdték hirdetni a korábban előkészített projektjeiket Budapesten. A kereslet visszaesése miatt a négyzetméterárak emelkedése lelassult, ám a fővárosi kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség.
A harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet. A 20 éves futamidejű 20 millió forintos kölcsönt most 178 ezer forintos törlesztővel lehet felvenni, míg három éve még csak 116 ezer forintossal.
A négyzetméterárak 2022 első negyedéve óta stagnálnak, 900 ezer forint körüli áron juthatnak a vásárlók korszerű, energiahatékony, újépítésű ingatlanhoz Budapest XVIII. kerületében.
A mérséklődő ingatlanárak és az erősödő alkupozíció fokozódó vevői aktivitást hozott az első negyedév ingatlanpiacán.
A GDN Ingatlanhálózat szerint drágulás várható az albérletpiacon, ezért érdemes a szerződésben rögzíteni, hogy az ott tartózkodásunk ideje alatt mekkora lehet az emelkedés mértéke.
Új, zöld hitelterméket vezetett be az MKB Bank – a hazai bankok közül az elsők között, 2023. április 1-től a bank ügyfelei számára elérhető a Zöld Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank megújította annak keretrendszerét.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése szerint 2023 márciusában országosan 7787 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport jelzáloghitel-előrejelzése szerint a hónap folyamán 39,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Magyarországon a lakóingatlan-állomány 2011. és 2022. között több mint 200 ezerrel nőtt, miközben a nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya – közölte az OTP Ingatlanpont.
Ugyan a korábbinál kedvezőbb áron lehet ingatlant bérelni Budapesten, de az árszint még így is meghaladja a tavalyi átlagot, mutatta ki az Otthon Centrum összegzése.
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek. Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél.
Nem olcsó mulatság, de hosszú távon megéri belvárosi ingatlanba fektetni. Az V. kerületben 2022 év végére az ingatlanra fordított átlagos összeg már a 100 millió forintot is meghaladta.
Élre tört a II. kerület a budapesti lakásvásárlók körében készült felmérés szerint februárban. A kerületben 990 ezer forintos átlagos négyzetméteráron lehetett használt ingatlant vásárolni tavaly, míg az idei eladások alapján 1,4 millió forintra nőtt a négyzetméterár.
Az egyre nagyobb alkuk miatt jó vételek is elérhetők a 30 millió alatti kategóriában a budapesti ingatlanpiacon – állapította meg a Balla Ingatlan ingatlanközvetítő hálózat.
A 2023-as adócsomag jelentős változásokat hozott az ingatlanok adózása terén. Az általános forgalmi adó esetében könnyítésekkel is számolhatunk, az illetékek esetében ugyanakkor gyakorlatilag az utolsó kiskaput is bezárta a jogalkotó – olvasható a WTS Client friss blogbejegyzésében.
Továbbra is a középkorúak a legaktívabbak az ingatlanpiacon: az Otthon Centrum (OC) hálózatán keresztül a legtöbb tranzakciót a 40-49 év közötti korosztály kötötte 26,5 százalékkal.
30 millió forintért és annál olcsóbban kelt el az ingatlanok több mint 50 százaléka tavaly a Duna House adatai alapján.
2023-ban az ingatlanszakemberek 72 százaléka lassú, de fokozatos élénkülésre számít, amelyet főként az infláció és a hitelkamatok alakulása, valamint a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet befolyásolhat a Duna House felmérése szerint.
A Pest megyei ingatlaneladások 29 százalékában a nagyobb ingatlanba költözés a vevői motiváció – derül ki a Duna House felméréséből.
Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között – derül ki a Netrisk összeállításából. A lakásbiztosítások alapján átlagosan 600 ezer forintba „kerül” egy négyzetméter, miközben számos nagyvárosban és Budapesten ennél jóval magasabbak az árak.
A minigarzonok sokszor a nagyobb alapterületű, használt ingatlanok árszintjénél magasabban találnak új tulajdonosra, de a vásárlásuk során kiemelten fontos odafigyelni a részletekre.
A Dél-Dunántúlon az Otthon Centrum becslése szerint tavaly 13 500 ingatlan-adásvétel történt, ezáltal a régió várhatóan ismét utolsóként végez az országrészek között.
A 2015 óta tartó meredek árnövekedés visszafogott tempóra váltott az ingatlanpiacon, sőt, volt olyan uniós tagállam, ahol már árcsökkenést is tapasztaltak. Bár Magyarországon a lassulás ellenére is jelentős volt az áremelkedés, hazánk továbbra is az európai ingatlanpiac középmezőnyében helyezkedik el.
Az eddig ismert adatok és várakozások alapján 2023-ban jelentős lassulás várható az újlakás piacon, ami az árak alakulására is kihat – írja elemzésében a GKI.
Budapesten és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat. Van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás.
A stagnáló november és december után újabb mélypontra süllyedt az ingatlanpiac. A Duna House által országosan becsült 5853 adásvétel, az elmúlt 10 év leggyengébb évkezdését jelenti.
A Babaváró kölcsön legnépszerűbb felhasználási módja továbbra is a lakásvásárlás, de az összeget egyre magasabb arányban költik otthonuk felújítására, energetikai korszerűsítésre is a hitelfelvevők.
A kedvező fenntartási költségek miatt megemelkedett a rezsivédett házgyári lakások iránti kereslet tavaly Fejér vármegyében is, azonban az adásvételek 70 százalékban továbbra is családiházra szerződnek az ügyfelek a Duna House adatai szerint.
Magyarországon is egyre sürgetőbb probléma a lakhatás, különösen a hitelköltségek megugrása miatt. A bérlakások piaca jó belépési pont lehet a befektetők számára.
A lassuló piaci körülmények ellenére is gyorsan és jó áron találtak új tulajdonosra a lakótelepi otthonok a Duna House értékesítési adatai szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
A Duna House becslése alapján stagnáló november és december után 2023 januárjában újabb mélypontjára süllyedt az ingatlanpiac.
Tavaly a negyedik negyedévben is a panelt lehetett a leggyorsabban eladni, országos átlagban kereken két hónap alatt – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum.
Elkezdtek külföld felé kacsintgatni az ingatlanbefektetők, Horvátország mellett olyan távolabbi, jó földrajzi elhelyezkedéssel rendelkező államok is népszerűvé váltak az utóbbi időszakban, mint Albánia, Ciprus vagy Spanyolország.
Továbbra is a kolozsvári lakások a legdrágábbak Romániában. Tavaly 14 százalékos drágulás volt tapasztalható a kincses városban, ahol 2410 euró/négyzetméter (954 ezer forint/nm) az átlagár.
Tavaly május óta fokozatosan tűnt el az ügyfelek nagy része az ingatlanpiacról, így most a keresleti oldalt zömében szükségvásárlók alkotják.
A várakozásoknak megfelelően az elmúlt év leggyengébb hónapját zárta az ingatlanpiac a Duna House becslése szerint 2022 decemberében.
Egekbe szöktek a fővárosi újépítésű lakások árai, 2022 negyedik negyedévére már alig akad olyan kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron kapható új lakás.
2022 decemberében Magyarországon 6 474 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az első negyedév kereslethangsúlyos ingatlanpiacán a legjobb ingatlanokra már sok esetben licitáltak a vásárlók, azonban az év során átalakult szegmensre ma már inkább az alku és néhol már a hirdetési ár csökkentése is jellemző. A tranzakciók mindössze ötöde zárult az eladó által meghirdetett áron. A vevők az adásvételek 75 százalékban kapnak teret az alkura a Duna House adatai alapján.
Az eddig tapasztalt kínálati dominancia is visszaszorulóban van, a vevők alkupozíciója jelentősen javult; a tulajdonosoknak várhatóan sokkal nehezebb lesz vevőt találni az eladó ingatlanukra – mondta el Balogh László vezető gazdasági szakértő az első ingatlan.com konferencián.
A legérdekesebb fővárosi ingatlanpiaci adatokat a Duna House szakértői gyűjtötték össze.
Stabilizálódott a visszaesés a novemberi ingatlanpiacon, bár a Duna House által országosan becsült 8000 adásvétel így is a leggyengébb idei hónapot jelöli.
Abban, hogy idén októberre 9 éves mélypontra fékeződött a hazai lakáshitelpiac, a kamatok emelkedése mellett az is szerepet játszott, hogy az MNB zöld hitelének kihasználása miatt az új lakások építését előrehozták a beruházók.
Nagyon eltérően látják a lakáspiaci árak alakulását a fiatalok. Erősen csökkent azoknak a száma, akik szerint nem változnak a közeljövőben az árak, míg az ingatlanok drágulására számító fiatalok aránya 65 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 53 százalékról.
2022 novemberében, országosan 8000 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 60 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House adatai becslése és szerint.
Ahogyan arra számítani lehetett, novemberben a korábbi hónapokhoz képest markánsabb különbség alakult ki az országos lakáspiacon a kínálat és a kereslet között – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely az egyes megyékre bontva ismerteti a legfrissebb számokat.
A népszerű üdülőtelepülések és a keresett balatoni újépítések négyzetméterárai felfelé hajtják az átlagos négyzetméterárakat a megyében. A Duna House ingatlankörképe Zala megyéből.
Az Otthon Centrum Holding Kft. többségi tulajdont szerzett az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House cégcsoportban.
2022 májusa óta erőteljes a visszaesés a lakáspiaci keresletben, ezért a vevők egyes kategóriákban komoly alkupozícióba kerülhetnek.
Jelentős mozgás volt tavaly az országon és Budapesten belül is a költözéseket tekintve az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.
A budapesti ingatlanvásárlók fő célpontjává vált a VII. és a VI. kerület idén októberben. A fővárosi ingatlantranzakciók 88,5 százaléka a pesti kerületekben zárult, ahol átlagosan 25,3 és 83,6 millió forint között költöttek ingatlanra a vevők.
Az ingatlanpiacon 2021-ig tapasztalt fejlődési ciklus biztosan megszakad, ami a kínálat bővülésében, valamint az árak korrekciójában, nominális csökkenésében érhető majd tetten – mondta el az első ingatlan.com konferencián megtartott előadásában Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa.
2021-ben 161 ezer lakás cserélt gazdát, ezzel a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet is kissé felülmúlta; 2022 I. félévében a forgalom a megelőző évihez hasonlóan alakult – derül ki a KSH „Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2022. II. negyedév” című kiadványából.
Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2022 októberében, országosan 8326 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 68 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Továbbra is ellentétes irányba halad az országos lakáspiac két oldala, októberben az ingatlankínálat szerény növekedésével párhuzamosan a kereslet mérséklődött – derül ki az ingatlan.com októberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
Nyugat-Európában a bérlakások évek óta vonzó alternatívát kínálnak az intézményi ingatlanbefektetőknek. Közép-Európában is láthatóan ebbe az irányba mozdul el a piac.
Győr-Moson-Sopron megyében, idén 33 százalékkal többet költöttek ingatlanra a vevők átlagosan a 2020-as adatokhoz képest.
A Duna House prémium ingatlanokkal foglalkozó üzletágának jelenlegi kínálatában szereplő prime ingatlanok több mint 8 százaléka 800 millió forintnál magasabb értéket képvisel.
2022-ben az erős első és a kissé enyhébb második negyedév után az eddigi leggyengébb negyedévét zárta idén az ingatlanpiac, amelyben a Duna House árindexei alapján megállt az áremelkedés.
2021-ben Magyarország élen járt a lakásfejlesztésben a Deloitte 23 európai országra kiterjedő felmérése szerint, az idei év harmadik negyedévének adatai alapján azonban ismét fordult a trend, alig haladja meg a húszezret a meghirdetett projektek lakásszáma a fővárosban.
A második negyedévtől érezhető lassulást a Duna House szakemberei szerint a változó gazdasági helyzet és az ennek következtében dráguló hitelkamatok okozzák.
Megnövekedett az érdeklődés a tatabányai központú Komárom-Esztergom megyében található ingatlanok iránt. A legkeresettebb ingatlantípus a családiház, amelyre a vásárlók közel 10 millióval többet költenek átlagosan, mint két évvel ezelőtt.
A korábbi évektől eltérően 10 millióval magasabb, vagyis 20 helyett minimum 30 millió forintos képzeletbeli határral érdemes számolnia annak, aki ingatlanvásárláson gondolkodik a közeljövőben.
A kisebb alapterületű eladásra kínált budapesti lakások tempósabb drágulást könyvelhettek el az elmúlt egy év során, mint a nagyobbak.
A járványidőszaktól kezdődően csökkent a külföldi befektetők aránya a fővárosban és az agglomerációban, azonban a balatoni luxusingatlanok még mindig vonzóak a határon túli vásárlók körében.
Fejér megyében közel felére csökkent az újépítésű ingatlanok aránya 2021-hez képest a Duna House idei tranzakciós adatai szerint.
Csökkent idén az első lakásvásárlók aránya a hazai ingatlanpiacon 2021-hez képest. A megemelkedett kamatkörnyezet és az átalakulás előtt álló ingatlanpiac próbatétel elé állítja a fiatalokat.
A Duna House értékesítési adatai szerint 2022 augusztusában, vidéken az összes tranzakció 30 százalékát tette ki az örökölt ingatlan értékesítése, Budapesten ez az érték 24 százalék volt.
A nyár közepén tapasztalt mélypont után erősödött az ingatlanpiaci forgalom augusztusban a Duna House becslése alapján.
Az egyetemisták többségének Romániában is a szülők fizetik a lakbért. A legtöbben havonta 200 eurónyi lejt szánnak a lakhatásra.
A fizetések vásárlóerejének csökkenésével kisebb összeg fordítható ingatlanvásárlásra. Hogy mennyivel? A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták.
2022. augusztusában Magyarországon 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 90 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2022. júliusban 91,8 milliárd forint jelzálogcélú hitel realizálódott, ilyen alacsony volument tavaly február óta nem közölt az MNB. Mi áll a visszaesés hátterében?
Egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni Európában, a visegrádi országok közül a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban lakást bérelni.
Újra megerősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon. A pandémia alatti nemzetközi utazási korlátozások enyhülése okozta mélyponthoz képest 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba.
Az ingatlanpiacon a nyári uborkaszezon, a háborús helyzet, a forint gyengülése és az alapkamat emelkedése mind egy irányba mutatott: jelentősen csökkent a forgalom az utóbbi hónapokban. A visszaesés csak rövid távú lesz.
Még nem tudni, hogy az energiazabáló ingatlanok tulajdonosai tömegével próbálnak-e a jövőben megszabadulni korszerűtlen vagy nehezen kifűthető házaiktól. Merre tovább? A Duna House szakértői összefoglalták a lehetőségeket!
A nyaralók piacán továbbra is a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek.
Budapest agglomerációjának minden járásában erőteljesen nőttek a lakóingatlan-árak 2022 első félévében. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest.
Megfizethető és sokak által keresett alternatíva a fővárostól másfél óra alatt elérhető Tisza-tó 2022 nyaralópiacán.
Jelentős változás következhet Magyarország második legnépesebb városának ingatlanpiacán. A 9000 munkahelyet teremtő gigaberuházás a Duna House várakozása szerint újra erősödő ingatlanpiaci aktivitást fog jelenteni Debrecenben és a környékén is.
2022 júliusában az ingatlan-adásvételek száma 20 százalékkal, a realizálódott jelzáloghitelek összege 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Duna House, illetve a Duna House pénzügyek becslése szerint.
A fővárosban az albérletárak júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal emelkedtek.
Mozgalmas volt az idei első félév a hazai ingatlanpiacon. Lendületes kezdés után a szűkülő kínálat mellett a kereslet is kissé alábbhagyott, de így sem volt hiány szélsőségekből. A legdrágább ingatlan eddig 860 millióért cserélt tulajdonost, a fővárosban az adásvételek 22 százaléka már milliós négyzetméterár felett van. 2022 eddigi legérdekesebb, magyar ingatlanpiaci adatait a Duna House szakértői gyűjtötték össze.
2022 első negyedévében tovább emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon, az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 százalékkal drágultak, az előző negyedévhez képest 7,3, illetve 4,8 százalékkal nőttek az árak.
Kevesebb mint fél év áll rendelkezésére az otthonfelújítási támogatás igénylésére azoknak a családoknak, akik az állami hozzájárulást kihasználva szeretnének javítani lakhatási körülményeiken. Ha a munkálatok finanszírozására nem áll rendelkezésre a teljes összeg, a kamattámogatott hitel nyújthat megoldást.
Kettészakítja az ingatlanpiacot mindaz, ami az energiahordozók, elsősorban a gáz árával ma Európában történik. Azon ingatlanok, amelyek fenntartási költségei jelentősen megemelkednek, kvázi értéktelenné válnak mind az értékesítési, mind a bérbeadási piacon.
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2022 júliusában országosan 8978 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 110 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Európa egyetemvárosaiban legalább másfélszer többet kell fizetni az albérletért, mint Budapesten.
Májusban és júniusban az év eleji szint kétharmadára csökkent az ingatlan adás-vételi tranzakciók havi száma. Magyarországon.
A Duna House szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb ingatlanpiaci információkat a Balaton mellől.
A lakásvásárlást tervezők számára új digitális megoldást vezet be a K&H. A vevőjelöltek – ha igénylik – már úgy mehetnek megnézni a kiszemelt ingatlant, hogy rendelkezhetnek hitelelőminősítéssel.
A változó kamatkörnyezet, az infláció és a dráguló ingatlanárak ellenére jó hír az ingatlanvásárlóknak, hogy a 9,75 százalékos jegybanki alapkamat alatt is lehet még lakáshitelt felvenni.
A jövőben megnövekedhet a kereslet az alacsony fenntartási költségű lakások iránt, és felértékelődhetnek a korszerű, energiatakarékos ingatlanok.
A változó gazdasági helyzet az ingatlanpiacon is érzékelteti hatását. A Duna House keresletindexe folyamatos csökkenést mutatott a második negyedévben. Az árak növekedése azonban nem állt meg.
Csökkent a használt ingatlanok értékesítési ideje 2022 első fél évében tavalyhoz képest.
A fővárosi agglomerációs területek a változó ingatlanpiaci helyzet ellenére tartják népszerűségüket, a Duna House idei első féléves értékesítési adatai alapján átlagosan 10 százalékos áremelkedés volt tapasztalható a 2021-es átlagos négyzetméterárakhoz képest.
Szélsőséges esetben akár a teljes ügylet is meghiúsulhat, ha nem járunk el diplomatikusan egy ingatlan megtekintésekor – hívta fel a figyelmet Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.
Az ingatlanos cégek áremelkedési várakozásai kissé gyengültek, a fővárosban a válaszadók fele, vidéken kétharmada számít áremelkedésre; a használt lakások ára a következő egy évben 6, az új lakásoké csaknem 10 százalékkal emelkedhet.
2022 júniusában országosan 10 859 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 120 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House becslése szerint.
A Covid-19 nagyobb hullámainak lecsengését követően 2022. év elején a közép-európai ingatlanpiac a fellendülés jeleit mutatta, azonban az orosz-ukrán konfliktus jelentősen megváltoztatta az ingatlanpiaci hangulatot is a régiónkban.
Vidékies jellegű kültelekből elsőként az ország legfontosabb gépipari központjává nőtte ki magát, majd az elmúlt 5 évben szinte töretlenül birtokolta a legnépszerűbb fővárosi kerület címet, és jelenleg itt épül Budapest legtöbb újépítésű lakása. A Duna House összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci információkat a legek kerületéről.
A fenntarthatósági törekvések egyre meghatározóbbak az ingatlanszegmensben, az ESG-kritériumok alkalmazása kiemelt szerepet kapott, amely az eszközök árazásában és a piaci szereplők elvárásaiban is megmutatkozik.
Milyen alapanyagból épült ingatlant válasszunk? Újra reneszánszukat élik a panellakások, de sokan még mindig a hagyományos, téglaépítésű épületeket választják szívesebben. A Duna House szakértői összegyűjtötték a téglaotthonok előnyeit és hátrányait.
Alapesetben a lakás vételárának minimum 20 százalékát kell kifizetnünk saját forrásból, amennyiben lakáshitelt vennénk fel, de Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a vásárlók többsége inkább a kinézett lakás felét, de akár 60 százalékát is megfinanszírozza.
A csendesebb április után újra erősödött a lakóingatlanpiac, a májusra becsült 12 519 darab tranzakció 5 százalékos emelkedést mutat az előző hónaphoz képest, de még így is 12 százalékkal elmarad a tavaly májusi, kiugróan erős forgalomtól.
A Falusi CSOK meghosszabbításával a Duna House várakozása szerint újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra.
A lakóingatlan-fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, amelyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában.
Az egyre nagyobb kockázatok idén már forgalomcsökkenést hozhatnak a lakáspiacon, de a reálár-szint 2022-ben összességében még nőhet.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2022 májusában országosan 12 519 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 140 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2022 első negyedévében a használt házak árából országos szinten átlagosan 8,7 százalékot engedtek az eladók, míg tavaly az alku mértéke ebben a kategóriában 8,2 százalék volt. A tégla és a panel lakásoknál azonban az árengedmény mértéke csökkent.
Nagyon hálás vagyok, hogy az Ikigai-modell alapján azt csinálom, amiben abszolút flow-ban tudok lenni – mondta az Üzletemnek Friedmann Tamás ingatlanszakértő.
Napjainkban az új építésű ingatlanpiacon a vevői preferenciák átalakulását tapasztalhatjuk. A D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport által megrendelt Ingatlan.com kutatásból kiderült, hogy az elmúlt egy évben a 13. kerületi vásárlói érdeklődés a 70-139 m2-es ingatlanok iránt nagyobb arányban nőtt, mint az egyéb méretkategóriákban.
Az elmúlt tíz év második legerősebb évkezdése után csendesebb áprilist mutatnak az elmúlt hónap értékesítési adatai az ingatlanpiacon. A Duna House becslése szerint 11 911 adásvétel bonyolódott hazánkban, ez tavaly áprilishoz hasonlítva 12 százalékos csökkenésnek felel meg.
2022. áprilisában Magyarországon 11 911 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint. Ez 12 százalékos csökkenés az előző év azonos hónapjához képest, és 18 százalékos visszaesés az idei márciushoz képest.
A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például az ingatlanszektort, a közlekedést vagy éppen az agráriumot és az élelmiszer-termelést.
Rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki.
A nyári uborkaszezon előtt a második negyedév még jellemzően igen aktív az ingatlanpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az emberek tavasszal nyitottabbak a változásra, a kereslet és a kínálat egyaránt élénkül, ezért komoly verseny alakul ki az eladók között a potenciális vásárlók megszerzéséért.
A pandémia ellenére is az irodaházak uralták a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacot, míg a kiskereskedelmi és vendéglátóipari ingatlanok iránt szinte teljesen eltűnt az érdeklődés – derült ki a Real Estate Intelligence Report 2022 című kiadványból.
A bizonytalanabb gazdasági helyzetben tovább erősödhet az ingatlanbefektetések szerepe; a magyarországi ingatlanpiacon az első negyedéves tranzakciós adatok alapján újra erőre kaptak a befektetési céllal vásárlók, akik minden hónapban a vevők több mint 40 százalékát tették ki – közölte pénteken a Duna House statisztikái alapján.
A háztartások 4,3 százaléka biztosan, 16,5 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben.
Az Új otthon lakásvásárlási program iránt sokkal kevesebben érdeklődnek Romániában, mint egy évvel ezelőtt. Felére csökkent az igénylések száma, a kiszámíthatatlan helyzet, a hatalmas mértékű infláció és a növekvő kamat elbizonytalanítja a lakásvásárlókat.
Az orosz-ukrán háború jócskán megnehezíti az ingatlanirodák -és értékesítők dolgát, ugyanis mind az ukrán menekülők, mind az orosz vevők nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek, mint korábban.
Az ingatlanpiaci áremelkedés mértéke Magyarországon az egyik legmagasabb az EU-ban, hazánk azonban még így is a középmezőny végén helyezkedik el az uniós „árversenyben” – mutatnak rá a Duna House szakértői.
A kereslethangsúlyos ingatlanpiacon a legjobb ingatlanokra már sokszor licitálnak a vásárlók, ugyanakkor a vevők többségének még mindig van lehetősége kedvező módon befolyásolni a vételárat. Az eladó által meghirdetett összegért már csak a lakások közel negyede talál új tulajdonosra. A vevők az adásvételek több mint 70 százalékában tudják alkupozíciójukat érvényesíteni a Duna House adatai alapján.
A Duna House becslése szerint még mindig felfelé ívelő szakaszában van az ingatlanpiac, a 2022-es első negyedévben összesen 39 156 tranzakció volt Magyarországon, amely az elmúlt 10 év második legerősebb évkezdése.
Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.
Tíz év alatt több mint duplájára nőtt a magyar átlagbér, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a vevők lépést tudjanak tartani az ingatlanárak emelkedésével. A Bank360.hu kiszámolta, hány négyzetméterre volt elég egyhavi kereset idén januárban, tíz éve és 2002-ben.
Lakásvásárláskor a vételár mellett egyéb költségek is jelentkeznek – nem csak a vevő, hanem az eladó terhére is. Igaz, a járulékos költségek többsége általában elenyésző egy többmilliós ingatlan értékéhez viszonyítva, ám vannak olyan tételek, amelyek jelentősen megemelhetik a vásárlás végösszegét, így érdemes kalkulálni vele. A Duna House szakemberei elmondják, mivel érdemes még számolniuk a feleknek az adásvétel során.
Kifejezetten a property technology ágazatot felkaroló inkubációs programot indított az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és a ProptechZoom. A program végén a legjobbnak választott csapatok a Proptech Hungary Konferencián mutatkozhatnak be a szakmának, továbbá gyorsított befektetési lehetőséget kapnak.
Magyarországon 2022 márciusában 14 548 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 108 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Alig változtak az ingatlanfejlesztő és -közvetítő cégek kilátásai az idei első negyedévben, miközben a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások romlottak az előző negyedévhez képest, de alig változtak az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva – derül a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös márciusi felméréséből.
A helyzetet Rajnai Gábor, a BDO Magyarország Ingatlan és Hotel divíziójának szakmai vezetője elemzi.
Tények és tévhitek az ingatlanpiacról: a Duna House a jelenlegi helyzetről és várható következményeiről.
Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac, Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban, ezek a lakások idén már 51 nap alatt gazdára találtak, míg tavaly az első negyedévben az értékesítésükhöz 85 napra volt szükség – közölte az ingatlan.com.
A fokozott jegybanki kamatemelések várhatóan még tovább drágítják a lakáskölcsönöket. Az állami kedvezményes hitelek azonban nem drágulnak, ezért egyre vonzóbbak. Az ingatlanárak mozgása is befolyásolhatja, hogy érdemes-e kölcsönt felvenni, és ha igen, mikor.
Ha lassan is, de bővülnek azok a preferenciák, amelyek az új vagy újszerű lakást vásárlók döntéseit befolyásolják a következő otthonuk kiválasztásakor – derül ki a Metrodom ingatlanfejlesztő 2022. februári országos online kutatásából. A vételár továbbra is a legfőbb hatást gyakorló tényező.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése szerint 2022 februárjában országosan 13 793 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 93 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az irodák mellett a lakások iránt is érezhetően emelkedhet majd az érdeklődés a kkv-k körében.
Újraéledt a lakóingatlan piac januárban a decemberi kevésbé aktív időszak után, területenként eltérő mértékben – közölte az OTP Ingatlanpont.
2021. decemberében gyorsulva folytatódott az építőipari termelés növekedése, így decemberben a kibocsátás volumene a nyers adatok szerint már 29 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az év egészében pedig 13,3 százalékkal múlta felül a 2020. évi alacsony bázist – derül ki a KSH friss adataiból.
A költséghatékony és biztonságos működéshez elengedhetetlen lenne, hogy a társasházak hozzáértő és felelős kezekben legyenek. A fővárosi, régi építésű társasházak jelentős része mára katasztrófa közeli állapotban van – állítja egy szakértő.
2022 januárjában erős érdeklődés mellett 10 815 darab ingatlantranzakció realizálódott a Duna House becslése szerint.
A KSH legfrissebb, magyarországi keresetekről szóló elemzése szerint 2021 novemberében bruttó 482.400 forint volt az átlagkereset. Mit jelent ez, ha ingatlanvásárlási szempontból nézzük? A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták.
A felfokozott ingatlanpiaci pörgés lassulására számít jövőre, de akár már idén az év második felében az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok szerint sokéves emelkedés után fokozatosan reálértékű stagnálásra váltanak a lakáspiaci árak.
A 2021-es év során Szeged az egyik legdrágább megyeszékhellyé lépett elő. Csongrád-Csanád megyében a használtlakások közel 18, az újépítésűek pedig 13 százalékkal drágultak meg 2020-hoz képest. A Duna House adatai szerint a tranzakciók közel 85 százaléka Szegeden realizálódott, ugyanakkor egyre többen szemeznek az agglomerációs településekben rejlő lakhatási lehetőségekkel is. Házvásárlásnál pedig a fenntarthatóság vált a legfőbb szemponttá.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2022 januárjában országosan 10 815 ingatlan-adásvétel bonyolódott, és 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Világszerte jelentős gazdasági tényezővé váltak az asset management cégek. Magyarországon is élesedő versenyre lehet számítani az S IMMO Hungary szakértője szerint.
Aktív szerepet szeretnék vállalni a magyarországi és régiós kereskedelmi ingatlan-piac legnagyobb tranzakcióiban – mondta az Üzletemnek Pál Tamás, a JLL Hungary üzletfejlesztési területének vezetője.
Az albérletpiac 2022 elejére eljutott arra a szintre, hogy gyakorlatilag lehetetlen egyhavi kaucióval kivenni egy lakást Budapesten.
A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint tavaly több mint 1300 milliárd forintnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzintézetek, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Lezárult a tavaly bejelentett ingatlantranzakció: az Indotek Group 5 belgrádi üzleti parkban 11 irodaházat vásárolt meg.
Számos tényező befolyásolhatja 2022-ben az ingatlanpiac alakulását, de a jelenlegi előrejelzések szerint nyárig akár 20 százalékos emelkedés is realizálódhat az újépítésű lakások piacán.
Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.
Magyarországon elsőként valósította meg a teljes ingatlanközvetítési folyamat digitalizálását egy magyar startup, a Livlia. A rendelkezésre álló adatok alapján minden adminisztratív feladatot algoritmusok végeznek, tanácsadóik maximálisan az ügyfeleikre tudnak koncentrálni.
A Duna House tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2021 decemberében országosan 11 422 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 110 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió forint alatti ingatlant választottak – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Az ingatlanvásárlásnak is van egyfajta lélektana, ez az oka annak, hogy a legtöbben szeretnék még a szilvesztert megelőzően letudni a vásárlást. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint minden esély meg is van jó üzletet kötni.
A Duna House hálózat összegyűjtötte a legérdekesebb magyar ingatlanpiaci adatokat.
A Duna House szakemberei összefoglalták várakozásaikat.
A fenntarthatóság kihívásairól Kui Szilárd, local partner, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának vezetője, valamint Borbély Gábor, partner, a finanszírozási praxis vezetője beszélgetett.
Az idei év egészét tekintve a lakáspiacon kétszámjegyű (több mint 10 százalékos) árnövekedés várható, a forgalom pedig a 2020-as 15 százalékos csökkenéssel nagyjából megegyező mértékű bővülést követően elérheti a 155 ezret – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.
A Duna House szakemberei szerint idén túllépheti a 150 ezret az adásvételek száma, a növekedéssel pedig újra 3000 milliárd forint felett zárhat a lakáspiac forgalma.
Bő fél év még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi CSOK nyújtotta előnyöket. A családi otthonteremtési kedvezményre több mint 22 ezer kérelmet nyújtottak be, és közel 120 milliárd forintnyi összeget folyósítottak az indulás óta eltelt két évben.
Az ingatlanpiacon az értékesítés tartja a tempót a száguldó piaccal, de mind vásárlói, mind eladói oldalról megjelent az igény a gyors, biztonságos és minél kevesebb személyes érintkezéssel járó adásvételi folyamatra.
Számos tényező befolyásolja az ingatlanpiac év végi alakulását, de az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján novemberben figyelhető meg egy jelentősebb megugrás a tranzakciók számában.
A Duna House Pénzügyek szakértői összegyűjtötték az otthonfelújítási támogatás főbb kritériumait, és tisztázták a hozzájuk kapcsolódó tévhiteket.
A magyar digitális ingatlanközvetítő cég rendelkezésére álló 70 ezer adatponttal pontos becslést tud adni az ingatlanok irányáráról. Az innovációt azért tartják fontosnak, mert néhány éven belül várhatóan a régióban is egyre több cég vásárol majd ingatlanokat kizárólag online értékbecslés alapján.
Októberben sem csökkent a lakásfelújítási kedv, egyre többen korszerűsítenék az otthonukat a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) és a Masterplast felmérése szerint – közölte a GKI az MTI-vel.
Míg tranzakciók tekintetében az ingatlanpiac már magához tért, sőt, újabb lendületet vett, addig a lakásbérlési adatok nem mutatnak fejlődést. A fogyasztói magatartás ezen a téren is átalakult, a bérleti szerződések fogalmazásánál már nem számít vis maiornak a pandémia okozta bizonytalanság.
A koronavírus-járvány miatt nyáron nem volt a korábbiakhoz hasonló roham az albérletpiacon, a széles kínálat és az eddigieknél alacsonyabb kereslet miatt az érdeklődők akár napokig is gondolkodhattak egy bérleti szerződés aláírásán.
Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek. A gazdasági előnyöket konkrét számításokkal támasztják alá a Duna House Pénzügyek szakértői.
Minden használt ingatlantípusnál nőtt a négyzetméterár az első kilenc hónapban az egy évvel ezelőttihez képest - közölte az Otthon Centrum szerdán, a megyei jogú városokra vonatkozó összesítése alapján.
A pandémia miatt a legkedvezőbb árú és legnépszerűbb ingatlantípusnál, a panellakásoknál is visszaesett a kereslet tavaly, ami magával hozta az árak korrekcióját, visszaesését is.
A lakásépítési engedélyek száma alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós rangsorban; az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint idén a második negyedévben 68,3 százalékkal több lakásépítési engedély adtak ki, mint 2020 azonos időszakában.
A Duna House idén szeptemberig regisztrált adatai alapján 9 százalékkal nőtt az ingatlanok ára Tolna megyében egy év alatt; a legnépszerűbb ingatlantípust a házak képviselik.
A Duna House szakértői elsősorban az agglomeráció további erősödését várják az új terméktől.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elindította a Bérleti Licit Portál alkalmazást, amelyet a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Programban hoztak létre.
Felgyorsítanák a környezettudatos innovációt az ingatlanfejlesztési szektorban.
Az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, és a koronavírus gazdasági hatásai sem nyomták vissza a lakásárakat. Hazánk európai szinten így is a középmezőny végén helyezkedik el az „árversenyben".
A lakásvásárlás minden ember életében egy igen jelentős pillanat. Maga a folyamat több lépcsőből áll, az igények megfogalmazásától a hitelkérelem benyújtásán, értékbecslésen és szerződéskötésen át egészen a tényleges kulcsátadásig. A birtokbavétel azonban csak akkor valósulhat meg, ha az eladót – vagy új lakás, építkezés esetében a kivitelezőt – teljesen kifizette a vevő.
Augusztusban lassult a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben – országosan 1,1, Budapesten 1,2 százalékkal – drágultak a kiadó lakások.
Budapesten jellemzően 55 négyzetméteres lakásokat választanak a befektetők, amikre átlagosan 43 millió forintot költenek, vidéken viszont 65-70 négyzetméteres ingatlanokat preferálnak.
A világ legrészletesebb ingatlan elemző rendszerét hoztuk létre. A felhasználók több mint 10 ezer ingatlan elemzési szempont közül választhatnak – mondta az Üzletemnek Nemes Roland.
A nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon a Duna House becslése szerint.
A világon egyedülálló fejlesztés az az applikáció, amelynek segítségével minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk a minket érdeklő ingatlanokról. A rendszer segítségével bármely két ingatlant összehasonlíthatunk, ráadásul az alkudozásra is fontos eszköz lehet a kezünkben.
A lakáskiadás jövedelméből adózni kell – hívta fel a figyemet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden, annak kapcsán, hogy a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást.
A jó fekvésű balatoni nyaralókat pillanatok alatt elkapkodják akár egymillió forint feletti négyzetméteráron is - mondja Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.
Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei válaszolnak a kérdésekre.
A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlan-piacon.
Mintegy 2,5 millió engedély nélküli épület legalizálását szeretnék lebonyolítani Szerbiában, ám ezeknek mintegy 10 százalékát le kell majd bontani, mert nem lehet bejegyezni – mondta Aleksandar Vučić államfő.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2021 júliusában, országosan 11 185 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Duna House kínálatában a legdrágább ingatlan jelenleg egy 300 000 négyzetméteres telken található, 9 hálószobás, panorámás, napelemes luxusotthon, amelyhez vendégház, istálló és medence is tartozik.
Magyarországon a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
Az otthonteremtési programok előrehaladtával egyre szűkül majd azoknak a köre, akik igénybe tudják venni a támogatásokat, ez pedig megtorpanáshoz vezethet az ingatlanpiacon.
Normalizálódott a hazai ingatlanpiac, amely egyben a dráguló lakásárakat is megalapozza, szinte minden szegmensben.
A koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanását követően visszaesett az ingatlanpiac, a korlátozások miatt csökkent a kereslet. Akinek sikerült ebben az időszakban nyélbe ütnie egy üzletet, az egy év után akár 20 százalékos növekedést tudhat magáénak.
Folyamatosan javulnak a lakáspiaci várakozások a tavalyi második negyedév óta; a válaszadók szerint a használt lakások árai a közeljövőben minden körzetben emelkedni fognak.
A családi házak ára sok nagyvárosban, illetve településen egyre magasabbra emelkedik. Közülük is vannak olyan példák, melyek esetében az áremelkedő tendencia töretlen. Ide sorolható a régióközpontjaink többsége. Azt, hogy a drágulás milyen mértéket öltött, hova vezetett és végül a nyugati vagy a keleti országrészen kell az ingatlanvásárlóknak mélyebben zsebbe nyúlni, az ingatlannet.hu saját statisztikai adatait felhasználva mutatja be.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint július-augusztusban még komolyabban kell vennie az érdeklődőket az eladóknak, a vásárlóknak pedig azt javasolja, tartsák nyitva a szemüket, mert könnyebb lesz alkudni.
Az első negyedévében több mint 41 000 adás-vétel történt az ingatlanpiacon, amelynek mintegy 40 százalékát hitelből finanszírozták a vásárlók a Duna House adatai alapján. A társaság szerint a jelzáloghitelt igénylők többsége 20 éves futamidővel kalkulál.
Az otthonteremtési támogatások hatására jelentősen megnőtt a hitelfelvételi tranzakciók száma, aminek következtében akár meg is duplázódhat a banki ügyintézés időtartama.
Idén havi átlagban már többen érdeklődtek a panellakások iránt, mint a járvány előtt, a téglaépítésű használt lakások még csak megközelítik azt a szintet – közölte az ingatlan.com legújabb elemzése alapján kedden.
Az elmúlt bő egy évben végletekben működött az ingatlanpiac: volt, hogy teljesen megállt, de voltak olyan időszakok is, amikor rekordok dőltek meg.
Az elhelyezkedés a legfontosabb szempont a luxuslakások piacán, a tehetős vásárlók már célzottan, csak a számukra legideálisabb területeken keresnek drágább ingatlanokat.
Belgrádban az ingatlanárak a járványhelyzet ellenére is folyamatosan emelkednek. A szerb főváros az ingatlanárak tekintetében az ötödik legdrágább város Európában, világszerte pedig a 44.
Továbbra is a fővárosi agglomeráció, ezen belül a Szigetszentmiklósi járás a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
Néhány éven belül Magyarországon is mesterséges intelligencia becsülheti meg a lakások értékét. Ha ez bekövetkezik, az óriási paradigmaváltást jelentene a piacon.
A koronavírus-járvány hatására sok ingatlanvásárló várt akár egy évig is arra, hogy még alacsonyabbak legyenek az árak, de ez nem következett be. A 2008/2009-es gazdasági világválsággal ellentétben a mostani krízisben a bankok finanszírozási kedve megmaradt.
Öt belgrádi üzleti park 11 irodaházát vásárolta meg az Indotek Group a Globe Trade Centre S.A.-tól, amellyel az elmúlt évek legnagyobb tranzakcióját hajtotta végre a közép-kelet-európai ingatlanpiacon.
A koronavírus-járvány lecsengésével az ingatlanpiac is elkezdett visszarendeződni, a növekvő kereslet mellett, lassú áremelkedés is tapasztalható már. Kellő odafigyeléssel ebben a helyzetben is jelentős összegeket lehet spórolni egy adásvételen.
A várakozásokkal ellentétben nem hatott ki negatívan a koronavírus-világjárvány, illetve az azzal együtt járó gazdasági válság a romániai ingatlanpiacra. A bankszektor és az ingatlanpiaci szereplők egybehangzóan állítják, hogy a piac stabil, mint ahogy az árak is.
A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a CBRE, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata az MTI-vel.
A koronavírus-járvány ellenére Szerbiában egyre emelkednek az ingatlanárak. Belgrád egyes városrészein a lakások négyzetméterének ára meghaladta a milánói ingatlanárakat, ám Újvidéken, Szabadkán, sőt a közép- és dél-szerbiai árak is napról napra emelkednek.
További 10-15 százalékos növekedést vár éves szinten a Duna House Pénzügyek a lakáshitelek piacán az aktív ingatlanpiac, a kitartó és több szegmensben emelkedő ingatlanárak, illetve a kedvező hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően.
Egy tavaly decemberben publikált kutatás eredménye szerint Magyarországon a háztartások anyagi javainak 67,5 százaléka ingatlan vagyon. Bár a koronavírus-járvány kezdetén érzékelhető volt a piacon egy erős megtorpanás, egy évvel később már a kissé hektikus körülmények ellenére is visszatértek a befektetők.
A Deloitte felmérésében részt vevő ingatlanpiaci szereplők a közép-európai ingatlanpiacnak a pandémia előtti állapotához való visszatérésére számítanak.
A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk.
Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be – derül ki a GKI és a Masterplast közös márciusi lakáspiaci felméréséből.
A koronavírus-járvány idején megnőtt a beépíthető vízparti telkek iránti kereslet, a vízhez kapcsolódó beruházásokkal ugyanis magasabb szintű hozamot lehet realizálni. Nyugat-Európában már elérte a csúcsát a lakóhajók és úszóházak ára, de itthon még csak most kezd igazán bekerülni a köztudatba ez a befektetési forma.
Pénteken elrajtolt az Új otthon program: idén több mint 18 ezer lakás vásárolható az 1,5 milliárd lejes állami garanciával. E az összeg 500 millió lejjel kisebb a tavalyi keretnél.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a pandémiát megelőzően a világ minden tájáról voltak érdeklődők, főként Budapesten, mostanra viszont csak azok a külföldiek vásárolnak itt, akiknek itt élnek a családjukkal.
A koronavírus-járvány kirobbanásáig dinamikusan emelkedtek az ingatlanárak országszerte, ezért egyre többen kezdtek el érdeklődni a követelésből vagy végrehajtásból származó lakások iránt, melyekhez jóval a piaci ár alatt lehet hozzájutni.
Az erős januári évkezdés után újabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon. Februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az emberek próbálják az új technológiákkal nullára csökkenteni a rezsijüket, ezzel azonban meg is elégednek, a visszatéríthető plusz pénzt az esetek 80 százalékában bent hagyják az energiaszolgáltatóknál.
A valamivel nagyobb, mint 500 eurós havi átlagjövedelemhez viszonyítva Szerbiában igen nagy az ingatlanpiac készpénzforgalma: a lakások mintegy 80 százalékát ilyen módon fizetik ki a vásárlók.
A magyarországi üzlet fejlesztése és jobbá tétele örökös cél, emellett más országban is szeretnénk sikereket elérni – mondta az Üzletemnek Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa.
Az átoltottságnak csak lélektani szerepe lesz abban, hogy milyen hamar rendeződik majd az ingatlanpiac, de a koronavírus-járvány esetleges harmadik hulláma, illetve a hitelmoratórium vége negatív irányba is mozdíthatják az árak alakulását.
A nyers adatok szerint Romániában 16,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a tavalyi első tizenegy hónapban 2019 azonos időszakához mérten Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Milyen volt ez a mindenki számára nehéz év a magyar ingatlanpiacon? Az Ingatlannet.hu szakértőinek elemzése.
2020 utolsó negyedévében 34 ezer tranzakció zajlott a lakóingatlan-piacon a Duna House becslése alapján, ami a 2019-es negyedéves adatokkal szinte megegyező volumen.
Az ingatlanpiaci szempontból kevésbé jelentős településeken is fellendíti a forgalmat a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) kibővítése – az ingatlan.com kedden közölt előrejelzése szerint.
A magyarországi ingatlanpiacot az év végéhez közeledve az előző hónapokhoz képest csökkenő, de még mindig aktív kereslet jellemezte novemberben, a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint novemberben országosan 11 369 lakóingatlan adásvétel bonyolódott, 4 százalékkal több a tavalyinál.
Az ingatlanpiacon az idei évben is hatalmas árkülönbségek vannak egyes városok között, sőt a városokon belül ingatlantípusok között is. A koronavírus miatt most még nagyobb eltérésekkel találkozhatunk, ugyanis néhol érvényesült a járvány-hatás és áresést okozott, máshol viszont továbbra is drágultak az ingatlanok. Az Ingatlannet.hu a régióközpontokat vizsgálva mutatja be, hogy mire elég 20 millió forint, és hogy hol érdemes most ingatlanba fektetni a pénzünket.
A jövőre induló otthonteremtési és otthonfelújítási programok várhatóan tartós megrendelést biztosítanak a magyarországi építőanyag-gyártóknak és a kivitelező vállalkozásoknak egyaránt – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség.
A lakáspiaccal foglalkozó cégek fővárosra vonatkozó piaci kilátásai enyhén romlottak novemberben, míg a vidékiek érezhetően javultak - derül ki a GKI és a Masterplast közös lakáspiaci felméréséből, amely szerint a következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan 3-4, vidéken 2-3 százalékkal eshet.
Az év utolsó két hónapjában még mintegy 20 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House becslése szerint, és így év végére 130 ezer körüli tranzakcióval zárhat a piac. Tavaly a statisztikai hivatal és a társaság adatai szerint is 150 ezer adásvétel történt, jövőre pedig a két adat közötti forgalmat vár az ingatlanközvetítő vállalat.
Már a 2019-es év sem kecsegtetett sok jóval a hazai ingatlanpiacon, de a 2020-as év történéseire minden bizonnyal senki sem számított. 2019 harmadik, illetve negyedik negyedévében a lakásárak emelkedésének természetes mérséklődését tapasztalhattuk, majd ezt fokozta idén márciusban a hazánkba is betörő világjárvány miatti csökkenés. Az Ingatlannet.hu elemzése.
A Duna House becslése szerint 2020 októberében, országosan 12 200 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben az OTP Ingatlanpont szakértői szerint.
A fővárosi irodapiac kínálati oldala folyamatosan bővül: az év első kilenc hónapjában átadott irodamennyiség az egy évvel korábbinak több mint a négyszerese, az év végégig pedig további 50 ezer négyzetméternyi iroda készülhet el, ezzel szemben a keresleti oldal 59 százalékkal visszaesett a 2019. harmadik negyedéves adatokhoz képest.
A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, valós idejű BigData alapú szolgáltatást fejlesztett ki LocSight (Location Insight) néven a Helix Consulting Kft. és a CBRE magyarországi képviselete, amellyel kezdetben kereskedelmi ingatlanok kezelőinek nyújtanának üzleti tanácsadást.
A júliusi ingatlanpiaci adatok is megerősítik azt a gyors visszazárást és a folyamatos emelkedést, amit a Duna House meglátása szerint már nem csak az elhalasztott kereslet okozta szükségszerű tranzakciók, hanem a változó igények és az ezeken alapuló plusz vásárlások is okozzák.
Csalódtak, akik arra számítottak, hogy a koronavírus-járvány miatt a lakóingatlanok ára is elkezd zuhanni Szlovákiában. Ennek most az ellenkezője jött be: az árak 12 éve nem látott ütemben nőttek.
Nem csökkentek a lakásárak az erdélyi városokban. Szakemberek szerint a kormány által most elfogadott Új otthon program nem fog dráguláshoz vezetni.
A legkedveltebb balatoni nyaraló célpontokhoz képest félúton, de ingatlanárakban is féláron találhatjuk meg következő lakásunkat, házunkat amennyiben a Velencei-tó régióját választjuk. A Duna House a használt és újlakáspiac változásait is megvizsgálta elemzésében.
Az idén a második negyedévében a jelzáloghitelpiac is visszaesett, de a Duna House szerint a május a hitelpiacon is a mélypontot jelentette és az ingatlanpiachoz hasonlóan, itt is megindul a dinamikus visszarendeződés.
Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez.
Nagy vonalakban beindult ugyan a kolozsvári ingatlanpiac a lazítások következtében, de nem épp olyan, mint a járvány miatt bekövetkezett válság előtt – vázolta a helyzetet a Krónika megkeresésére Bónis Endre, a Reform ingatlanközvetítő cég tulajdonosa.
Erős visszapattanás után a tavalyi szintre zárt vissza a hazai ingatlanpiac: a Duna House becslése szerint 11 186 adásvétel bonyolódott 2020 júniusában, ami az előző év azonos időszakával szinte megegyező adat, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést mutat.
Tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás – derül ki a Deloitte friss kutatásából. Idén január és április között radikálisan változott a szektor szereplőinek vélekedése.
Májusban visszatérni látszik a járványhelyzet miatti elhalasztott kereslet, a Duna House kereslet indexe 96 ponton áll, májusi hónapot tekintve ennél magasabb értékre csak 2015-ben volt példa.
Visszatértek a vevők a fővárosban az új lakások piacára a koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után – derült ki az ingatlan.com, az Otthon Centrum és a Cordia szakértőinek közösen összeállított elemzéséből.
Ismét az Erste Bankot választották a legjobb kelet-közép-európai ingatlanfinanszírozó banknak a Construction & Investment Journal HOF (Hall of Fame) Awards 2020 rendezvényén.
Alig, csak a hibahatáron belül változtak a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési, a következő egy évre vonatkozó várakozásai az első negyedévben az előzőhöz képest és éves alapon is stagnálás érezhető.
Úgy tűnik, hogy az ingatlanpiac nagyon lassan reagál a gazdasági válságra Romániában: bár az emberek vennének lakásokat, a tulajdonosok ragaszkodnak a régi árakhoz, és nem adják el ingatlanjaikat.
Az építőipar megrendelés-állományának volumene május elején 19-20 százalékkal maradhatott el az előző év azonos időszakitól, a legnagyobb mértékben a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései hiányoznak.
A Duna House keresletindexe 2 százalékponttal emelkedett és jelenleg 55 százalékponton áll, ami az előző évekhez képest még így is jelentősen alacsonyabbnak számít, de a március végi állapotokhoz képest pozitív elmozdulást mutat.
Szinte egyik napról a másikra vált nyilvánvalóvá, hogy a legtöbb ingatlankategóriában miként romlottak az üzleti kilátások. A gazdaság megtorpanása eltérő módon és mértékben hatott az egyes ingatlanszegmensekre. Általánosságban megállapítható, hogy a jelenlegi helyzet sok tekintetben különbözik a 2008-astól.
Az előző negyedévhez képest romlottak a lakáspiaci cégek várakozásai – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplat Nyrt. közös, áprilisi felméréséből.
A UBS friss jelentése szerint a közép- és kelet-európai régió ingatlanjai iránti kereslet világviszonylatban is magas, és a piac teljesítménye a következő években felülmúlhatja Európa többi térségét.
A Duna House adatai alapján fokozódó vevői érdeklődés mutatható ki az ingatlanpiac elmúlt két hetének aktivitási mutatói alapján, amely mellé egyelőre stagnáló adásvételi szám párosul. A szakemberek a piac fokozatos élénkülését és az enyhülő társadalmi korlátozások miatt tovább emelkedő keresletet várnak a következő időszakban.
Az erős évkezdés után már láthatóak a COVID-19 járvány hatásai a lakáspiacon is. A csökkenő tranzakciószámok mellett, decemberi szintre esett vissza az ingatlanpiaci kereslet, amely soha nem volt még ilyen alacsony márciusban.
Márciusban a lakásárak még nem érezték meg a koronavírus-világjárvány miatt kialakuló válságot, több településen nőttek is az árak Romániában. Azóta azonban szinte teljes a leállás, a jövőt pedig nehéz megjósolni.
A Duna House Holding Nyrt. igazgatósága eredeti terveivel ellentétben nem javasolja osztalék kifizetését a Covid-19 járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben.
A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket.
Megváltozott feltételekkel indul újra az Első ház program Romániában.
Idén már 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon a Duna House adatai alapján. Ez 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest.
Szerbia legdrágább házát 4,5 millió euróért adták el tavaly. A ház Belgrád luxusnegyedében, a Dedinjén található – a Köztársasági Geodéziai Intézet jelentése szerint.
Február 26-án 0,75 százalékra emelkedett a 12 havi BUBOR, ami sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának.
Mintegy 750-800 ezer lakás újulhat meg 2022 végéig, a magyar háztartások 11 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására az idén, a következő három évben pedig a lakásállomány közel 20 százalékán végezhetnek felújítási munkákat.
Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt – közölte az Opten céginformációs szolgálat.
Tavaly 21 127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban – jelentette a KSH.
Akár 20 százalékos drágulás is jöhet Romániában ingatlanpiaci szakemberek szerint. Az erdélyi városok ingatlanpiaca sem jelent kivételt.
Ismét meghirdet nagy értékű ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az elektronikus aukciós rendszerben.
A lakáspiacon immár többen várnak árcsökkenést, mint áremelkedést a GKI Gazdaságkutató Zrt. januári ingatlanpiaci felmérése szerint.
Budapesten nominálisan 18,9 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 harmadik negyedéve között.
Az elmúlt években hatalmas lendületett vett ingatlanpiaci árak országszerte az egekbe emelkedtek. Egyre több ingatlan kerül ki a piacra magas árszintű címkével. Az egyes esetekben megfizethetetlennek tűnő eladási árakat a lakáspiac szemlélteti legjobban. 2019 decemberében a 19 megyeszékhelyünk lakáspiaci átlagára közül 10 is megugrotta a 400 ezer Ft/m²-t.
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt év fordulópontot jelentett az első lakásvásárlók számában, és újra nő a részarányuk az ingatlanpiacon a Duna House adatai szerint.
A budapestiek átlagosan 59 négyzetméteren élnek, míg a falvakban lakók 101 négyzetméteren – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az ideálisnak tartott ingatlan mérete 89 négyzetméter, ami átlagban 6 négyzetméterrel nagyobb, mint amiben jelenleg laknak a magyarok.
A szlovák jegybank sorozatos szigorításai ellenére továbbra sem csökkent a lakáshitelek iránti érdeklődés – ismeri el maga a jegybank.
Az új lakások és az építkezések hitelei bővítették tavaly a lakáshitelek piacát, a használt lakások hitelezése alig nőtt – derül ki a money.hu pénteken közölt összefoglalójából.
Megállapodást kötött a Diófa Alapkezelő Zrt. többségi tulajdonának megvásárlásáról az Indotek Group, Magyarország egyik vezető befektetéskezelő és ingatlanfejlesztő társasága.
Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán.
Általánosságban továbbra is jellemző a hazai ingatlanpiacra, hogy a vásárlók még mindig nagyon keresik a kis lakásokat, de egyre népszerűbbek a nagyobb méretű, jó elosztású ingatlanok is.
Érzékenyebb árváltozásra, csökkenő forgalomra és stagnáló hitelpiacra számítanak a szakemberek.
Jelentősen lassult idén júniustól a panelek áremelkedése – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
A magyar lakáspiac 2019-ben valószínűleg fordulóponthoz érkezett. Ez egyelőre csak a forgalom csökkenésében mutatkozik, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Ugyanakkor az árak – az előző évekhez hasonlóan – idén is kétszámjegyű mértékben nőttek.
Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House.
Húszmillió forint ma egyáltalán nem számít jelentős összegnek a fővárosi ingatlanpiacon, de némi kockázatvállalással nagyon jó üzletet is lehet realizálni Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint.
Az ingatlanbefektetési volumen idén 1,6 milliárd euró (mintegy 530 milliárd forint) körül lehet, ami elmarad a tavalyi 1,76 milliárd eurótól (580 milliárd forint), jövőre viszont ennél is magasabb lesz.
Az Apple 2,5 milliárd dollárt adományoz a kaliforniai lakhatási válság enyhítésére, csatlakozva ezzel a Google, a Facebook és a Microsoft hasonló erőfeszítéseihez – jelentette be hétfőn este a kaliforniai székhelyű cég.
Budapest felkapott kerületeiben ma már nem ritka az egymillió forintos négyzetméterár sem, és a legfrissebb előrejelzések szerint ez lesz az átlag egyes kerületekben, de jöhetnek a 2 milliós árak is.
Negatív trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint Budapesten már kínálati piac van kialakulóban és az emelkedő árak korszaka is véget ért; az irodabérleti piacon ugyanakkor töretlen a bizalom.
A fővárosban a lakhatási válsággal fenyeget a lakásárak növekedése és ezzel együtt az albérletek drágulása, annak megelőzésére bővíteni kell az ingatlanállományt a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített tanulmány szerint.
A mostani piaci feltételek mellett 10 százalékot meghaladó éves hozam is elérhető befektetési célú, hosszú távú kiadásra szánt ingatlan vásárlásával – derül ki a Takarék Index kutatásából.
Az elhelyezkedéssel szemben sokszor azért kelnek el méregdrágán ingatlanok, mert „megfizethetetlen” a panorámájuk.
Albérletkeresési nagyüzem jellemezte az egyetemi tanév rajtja előtti időszakot, a fokozott kereslet áremelést is maga után von.
Megállapodást kötött a marosvásárhelyi Promenada Targu Mures bevásárlóközpont megvásárlásáról az Indotek Group a francia AEW Europe csoporttal.
Egyre több nyugdíjaskorú dönt úgy Szlovákiában, hogy új lakásba, költözne, sokan pedig új családi ház építésétől sem riadnak vissza.
A szerb Köztársasági Geodéziai Intézet által feldolgozott adásvételi szerződések alapján forgalmazott ingatlanok idén az első félévben 12 százalékkal drágultak a tavalyi első félévhez képest. Akkor 1,6 milliárd eurós értéket jegyeztek.
A legfrissebb statisztikai adatok szerint most mindenki egyet akar: ingatlant vásárolni. Ennek ellenére sokkal kevesebb új lakás épül, mint amennyit megvennének. A beruházók nem vállalják túl magukat.
A Duna House utolsó negyedéves tranzakciós adatai szerint az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint között érhetőek el, ám vidéken jóval kedvezőbbek a feltételek. A nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is vásárolhatunk.
A Duna House saját tranzakciós adatai alapján a fő eladási oknak a fővárosban az addigi lakás kinövése számít.
A szlovák Állami Lakásfejlesztési Alap bérlakásépítési programjában idén a legtöbb kérvény Nyitra megyéből érkezett. Az ifjú házasok kölcsönéért ugyanakkor nem törik magukat a fiatalok.
A Duna House várakozása szerint a következő hónapokban dőlhet el, hogy a gyengébb mutatókat átmeneti megtorpanás okozta, vagy esetlegesen egy piaci trendforduló első jeleit láthatjuk.
Az idei második negyedévben is folytatódott a lakásárak növekedése Szlovákiában, igaz, már nem annyira markánsan, mint korábban.
Folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése, országos átlagban 4-5 százalékos, az új építésű lakásoknál 4-7 százalékos áremelkedésre lehet számítani.
Egyre tudatosabbak az emberek a lakásbérleti szerződések megkötésénél, ugyanakkor a megkérdezettek fele továbbra sem tudja, mire szolgál pontosan a kaució.
Az egyetemisták körében népszerű fővárosi kerületekben 2-4 éves bérlés helyett érdemesebb lehet lakást vásárolni – derült ki a Takarék Index friss elemzéséből.
Mit tegyünk, ha már eldőlt, hol kell albérletet néznie a felsőoktatásban tanuló diáknak? Ne csak az árakat nézzük, figyeljünk a részletekre is!
Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei.
Visszaesett az újlakás-projektek száma a fővárosban és a megyeszékhelyeken is az idén az első fél évben.
Egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is.
A Duna House cégcsoport franchise hálózata az előzetes adatok szerint 2,81 milliárd forint ingatlanközvetítési jutalékot ért el a második negyedévben az egy évvel korábbi 2,65 milliárd forint után.
Több mint tíz százalékkal nőtt egy év alatt az ingatlanok négyzetméterára Győrben, derül ki a Duna House elemzéséből.
Az IFK az új lakásoknál alkalmazható 5 százalékos áfakulcs hosszabb távú fenntartását javasolja.
Sok élsportoló havi több ezer eurót sem sajnál egy jó állapotban lévő balatoni ingatlan bérleti díjára.
A globális folyamatokkal ellentétben 2018-ban Közép-Kelet-Európában csökkent a vállalatfelvásárlások száma.
A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk.
Alaposan átalakítaná a lakásvásárlásra készülők körében népszerű Első otthon programot a román kormány.
A felvételi eredmények tudatában hamarosan számtalan most érettségiző diák rohamozza majd meg az albérletpiacot.
Ötszáz fős ingatlanértékesítői csapat létrehozását és 25 ingatlaniroda üzemeltetését tervezi Barna József, aki sok másról is beszélt az Üzletemnek.
Magyarországon mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a saját tulajdonú ingatlannak, ez a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között is tartja magát, derül ki a Duna House elemzéséből.
Ha valaki befektetési céllal vásárol spanyol tengerparti ingatlant, akár a hitel törlesztőrészlete is kigazdálkodható a hozamból – mondja az Üzletemnek Rétháti Bernadette és Rétháti László, a Red Royal Properties tulajdonosa.
A IX., a XI. és a XIII. kerületben a legaktívabb a piac, a legdrágább lakásokat viszont az I., a II., a VI. és a XII. kerületben találhatjuk – derül ki a Duna House közleményéből.
Az idei évet legalább olyan sikeresnek jósolja a CBRE 2019-es Ingatlanbefektetési Kilátások című kutatása, mint 2018-at.
Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanok harmada, egyes kerületekben közel fele nagyon jó állapotú volt az értékesítéskor, míg a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.
Az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat.
2019 elején sem állt meg az ingatlanpiac. Magas tranzakciószámok, erős kereslet, továbbra is pörgő újépítésű szegmens jellemezte az elmúlt három hónapot.
Péntektől vasárnapig több ezer ingatlan és ötvennél több ingatlanos cég várja a látogatókat a Millenárison. A kiállítók között találjuk a főleg spanyol piacra szakosodott Royal Red Properties-t is.
Szerbia 44 helyi önkormányzatában végeztek összeírást az ingatlanokról a vagyonadó hatékonyabb megfizettetése céljából.
A kínaiak alapvetően befektetésnek tekintik a Budapesten megvásárolt lakásokat, egyre többen vannak, akik hosszú távra terveznek hazánkban.
A családi otthonteremtési kedvezmény minden korábbinál kedvezőbb feltételekkel lesz elérhető. Az ingatlanpiacon visszaesés várható a következő hónapokban.
Egy korszerű fűtőberendezésnek vagy egy modern konyhabútornak köszönhetően akár százezrekkel emelkedhet a lakás értéke.
A Duna House hálózatánál a regisztrált ingatlankeresők száma február harmadik hetében 15 százalékkal volt magasabb az elmúlt évek ilyenkor megszokott átlagánál és újra emelkedő szakaszba lépett.
Keddtől Money.hu néven érhető el a BankRáció.hu, az ingatlan.com hitelösszehasonlító üzletága.
Míg vidéken akár 100 négyzetméter feletti ingatlan is vásárolható 20 millió forintból, addig ez az összeg a fővárosban már jellemzően csak egy garzonlakásra elegendő.
A használt lakás vásárlására is igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására vélhetően a főváros környékén, a régióközpontokban és a fontosabb iparvárosokban fellendül majd az ingatlanpiac keresleti oldala.
Az év tanácsadója címet szeretné megszerezni Ispán Zsolt, ahogy azt is a tervek között sorolja, hogy a Smartimmo internationalt majdan a londoni tőzsdén jegyezzék.
Az ETIKUS INGATLANOS mozgalom azért jött létre, hogy újra olyan megvilágításba kerüljön az ingatlanos szakma a fogyasztói társadalom szemében, amely megbecsülésre és büszkeségre ad okot – írja cikkében Mihalcsek Noémi, a mozgalom kommunikációs menedzsere. Alábbiakban az ő véleményét olvashatják.
Lassult a romániai lakóingatlanok drágulása tavaly: átlagosan 5,8 százalékkal nőttek az árak az előző évihez viszonyítva, míg 2016-ban 12,4 százalékos, 2017-ben pedig 9,1 százalékos volt a drágulás.
Trendszerűen csökken az ingatlanbefektetések hozama – közölte a Reálmonitor Kft. saját számításaira hivatkozva kedden.
Tovább emelkednek a lakásárak, a használt lakásoknál 5-6 százalékos, az újépítésű lakásoknál pedig 4-6 százalékos áremelkedésre lehet számítani idén.
Nem csak a brandem, magam is sokoldalú vagyok – mondja az Üzletemnek Mihalcsek Noémi, a Golden Events Rendezvényszervező és Menedzsment Iroda ügyvezetője.
Aki saját célra vesz lakást, annak a tapasztalatok szerint nem éri meg felújítandó ingatlant vásárolni.
A főváros egyes kerületei előre törtek az árversenyben, míg más városrészek lemaradtak – derül ki a Duna House évzáró elemzéséből.
Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást.
Megtorpanni látszik az ingatlanpiac lendülete Romániában, ám egyelőre nincsenek válságra utaló jelek.
Az Ingatlan.com és Iroda.hu rendezvényeinek megszervezéséről a jövőben új üzletág gondoskodik.
Országos átlagban kétszámjegyű volt az áremelkedés mértéke, Budapesten némely esetben a 20 százalékot is túllépte, míg vidéken 9-12 százalékos volt az áremelkedés.
Budapesten már mutatkoznak annak a jelei, hogy a vevők és az eladók túlságosan felértékelik a lakásokat.
Magyarországon az ingatlanfejlesztési piacon az idén először több a befektetett magyar tőke, mint a külföldi.
Három havi bérleti díjjal a zsebünkben akár egy-két héten belül megtalálhatjuk a számunkra legtökéletesebb albérletet.
Tranzakciószámok tekintetében erősen indult 2018 utolsó negyedéve. Ugyan már megfigyelhetők az év végi csökkenő tendenciák, az elmúlt évekhez képest így is sokkal aktívabb idén az ingatlanpiac – olvasható a Duna House friss elemzésében.
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.