Itt találod az összes cikket a „GAZDASÁG” témában!
A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak.
Az áprilisi 4,2 és a májusi 4,4 százalék után júniusban 4,6 százalékos volt az éves infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal. Az adat valószínűleg „EU-dobogót” ér. A fogyasztói árak átlagos szintje májushoz képest is emelkedett, bár csupán 0,1 százalékkal. Az árrésstopok – úgy tűnik – csak lassítani képesek a drágulást.
Vezető szerepet kap az innováció a családi vállalkozások életében a K&H innovációs indexének első féléves adatai szerint. Az elmúlt félévben az index ebben a vállalkozói körben 12 pontot emelkedett 2024 második félévéhez képest, a jelenlegi 35 pont az index történetének legmagasabb értéke.
Az Otthon Start programhoz köthetően fokozódhat a kereslet a kisebb lakások iránt, és a több adásvétel emelkedő pályán tarthatja a lakásárakat, de mivel a kamattámogatott hitelek nehezebben épülnek be a lakásárakba, és a befektetők is óvatosabbakká válhatnak, ezért drasztikus drágulás középtávon nem várható – olvasható az ingatlan.com elemzésében.
Júniusban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 591, a dízelé 590 forint volt, mindkettő 6 forinttal volt kisebb a szomszédos országok átlagáránál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene 2025. májusban, az egy évvel korábbit így 2,1 százalékkal haladta meg – tájékoztatott a KSH. Áprilisban hó/hó alapon 2,0 százalékos, éves összevetésben közel 5 százalékos volt a növekedés.
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2025. májusban, az egy évvel korábbitól pedig 2,6 százalékkal maradt el – tájékoztatatott a statisztikai hivatal.
Nyilvánosságra hozták az első lakásvásárlókat támogató hitelprogram, az Otthon Start főbb feltételeit, az ajánlat az ingatlan.com szakértői szerint gálánsabb az előzetes várakozásokhoz képest.
A kormány új, 3 százalékos kamatozású lakáshitel-programja jelentős élénkülést hozhat az ingatlanpiacon a fiatal, első lakásukat vásárlók körében. A Duna House szerint a kereslet további növekedésére lehet számítani, ami miatt minden érintettnek fontos előre tervezni.
A jelenlegi kínálatban az első lakásvásárlók célkeresztjében lévő 45 négyzetméternél kisebb használt budapesti garzonok átlagára 55 millió forint. A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a legdrágább 45 millió forintos átlaggal, de Győrben, Egerben, Szegeden és Székesfehérváron is legalább 40 millió forint a használt garzonlakások átlagára – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából.
A Duna House becslése szerint 2025. júniusban országosan 9908 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 134,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Harmadával drágább ma egy budapesti panellakás, mint 2024-ben ugyanekkor – derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A magas ingatlanárak és a lassuló kereslet miatt nagyobb mértékben csökkentettek azok az eladók, akik változtattak a hirdetési áraikon.
Az ingatlan.com friss elemzése szerint fokozatosan átrendeződik az eladók és vevők közötti erőviszony: a vevők pozíciója erősödik, ami különösen az első lakásvásárlók szempontjából létfontosságú.
A KSH közigazgatási eljárást kezdeményez azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek elmulasztják kötelezettségük teljesítését – jelentette be a statisztikai hivatal.
A kormány mintegy 10 milliárd forintnyi összegben vállalja át a vízdíj megfizetését a gazdálkodóktól – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az áprilisival megegyező mértékben, éves összevetésben 3,9 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2025 májusában a belföldi értékesítésben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A minilakások iránt 2025-ben is élénk a kereslet, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban. Ezek a kisebb alapterületű ingatlanok rendkívül keresettek, elsősorban befektetési célból, és az értékesítési idejük is jelentősen rövidebb a nagyobb ingatlanokénál.
Habár egyes balatoni települések ingatlanárai a fővároséval vetekszenek, a Balatonnál idén mégis kisebb volt az áremelkedés a budapestihez képest – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legtöbb hétvégi házat Siófokon hirdetik, a legdrágább Tihany, legolcsóbban pedig a Tisza-tónál vásárolhatunk üdülőt.
2025 júliusában a 95-ös benzin literje 592, a gázolajé 586 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Júniusban egy liter benzin 594, egy liter gázolaj 603 forinton számolható el.
A magyar e-kereskedelmi szektor tavaly újabb pozitív évet zárt: 2024-ben a magyar vásárlók által online rendelésekre költött bruttó forgalom elérte az 1945 milliárd forintot, ami 15 százalékos éves növekedést jelent – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép tavaszi kutatásából.
Elkezdődött az aratás Békés vármegyében, az aszály miatt a kalászosok fejlődése és terméshozamai is elmaradnak a vártól – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága.
Az ingatlanpiaci áralkuk mozgástere az elmúlt években folyamatosan szűkült. Ezt a trendet igazolják vissza a Duna House friss adatai is, ugyanakkor a szakértők szerint tudatos vásárlási stratégiával továbbra is van lehetőség sikeres alkura. Azok a tranzakciók sikeresek, ahol a felek felkészülten, kompromisszumkészséggel és rugalmas időzítéssel viszonyulnak egymáshoz.
Az elsőlakás-vásárlók körében népszerű garzonlakások négyzetméterárai emelkedtek leginkább az év első felében – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten egy kislakást átlagosan 9 millió forinttal drágábban hirdetnek meg most, mint tavaly ilyenkor.
Március és május között országosan átlagban 5,8 százalékot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
Megjelent a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel tíz százalék fölötti áremelkedés az irányadó a vidéki új építésű lakások piacán – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. A felmérés szerint a megyei jogú városok közül Érden, Szegeden és Győrben lehet a legdrágábban újépítésű ingatlanhoz jutni.
Július 1-től 31-ig nyújthatnak be támogatási kérelmet azok a víziszárnyas-tartók, akik vállalják, hogy három éven keresztül szüneteltetik tevékenységüket – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
„Az árak már korlátozzák a vásárlói mozgásteret, ugyanakkor a hitelpiac erősödése arra utal, hogy a finanszírozási háttér stabilizálódik.”
Az elmúlt hónapok legjobbjainak számító összefoglaló hó/hó, illetve év/év mutatókat már ismertük, a KSH második tájékoztatójában a részletes adatokat is közzétette.
Az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól így csupán 0,5 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene 2025. áprilisban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2024-ben majdnem egyharmadával több lakóingatlan talált új gazdára, mint egy évvel korábban, miközben az árak nominálisan 14 százalékkal emelkedtek – olvasható az OTP legfrissebb, a NAV forgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében. Idén egyelőre nem látszik, hogy kifulladna az emelkedő tendencia, de 2026-tal kapcsolatban már sokkal több a bizonytalanság.
Májusban országos szinten 0,8 százalékkal nőttek a lakbérek áprilishoz képest, ugyanakkor a fővárosban enyhe csökkenés történt: Budapesten 0,2 százalékkal estek vissza az albérletárak. Éves összevetésben továbbra is drágulás látható: országosan 7,9 százalékkal, Budapesten pedig 7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az elmúlt egy év során – derül ki a KSH-ingatlan.com májusi lakbérindexéből.
A kormány küzd az indokolatlan áremelések ellen, az árrésstop kiterjesztése sem kizárt – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2025 májusában, az éves infláció az áprilisi 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal. Összehasonlításképpen: az eurózónában az átlagos ráta már 2 százalék alatt jár.
A tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium új támogatással segíti a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelőket; a támogatási kérelmet 2025. július 1. és 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, várhatóan hektáronként mintegy 15–20 ezer forintos támogatáshoz juthatnak az érintettek.
Tartósan növekedési pályára állt az ingatlanpiac, a 2024-ben mért tranzakciószámok már úgy is majdnem tíz százalékkal felülmúlják a 2023. évi értékeket, hogy ez még csak előzetes adat – kommentálta a statisztikai hivatal lakáspiaci adatait Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója, aki szerint Budapest diktálja a tempót, ahol idén akár 40 ezer adásvétel is lehetséges.
Csökkent a fiatalabb korosztályok jelenléte a budapesti ingatlanpiacon, miközben visszaesett a kisebb ingatlanokba történő költözések és a generációs különválás céljából történő vásárlások aránya is – derül ki a Duna House friss elemzéséből.
Átlagosan 11 százalékkal emelték a családi házak hirdetési árát a tulajdonosok egy év alatt, ami jóval alacsonyabb a lakások drágulásánál – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból.
A magyarországi kutaknál a benzin átlagára 5 forinttal, a dízelé 4 forinttal volt alacsonyabb 2025 májusában a szomszédos országok átlagáránál – számolta ki a statisztikai hivatal.
2025. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit; márciushoz viszonyítva 2,0 százalékkal nőtt a volumen – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Márciushoz képest 1,5 százalékkal, az idei legdinamikusabb ütemben nőtt az ipari termelés volumene 2025. áprilisban; az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,3 százalékkal csökkent a termelés, de az idei mínuszok közül ez a legkisebb.
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter. Az OTP Ingatlanpont a lakásépítési költségeket és a kivitelezési időket elemezte.
Látványos növekedéssel, 37 ponttal történelmi csúcsra ért a digitális alindex a K&H innovációs index 2025 első félévi adatai szerint. Ez 7 pontos javulást jelent az előző félévhez képest, és jól mutatja, hogy a magyarországi, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok egyre tudatosabban fordulnak a technológiai fejlesztések felé – különösen a mesterséges intelligencia (MI), az IoT, valamint a digitális eszközhasználat terén.
A gazdálkodók június 10-ig nyújthatják be egységes kérelmeiket minden közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre – emlékeztet az Agrárminisztérium közleménye.
A Duna House szakértője szerint a nyaralóingatlan-piac 2025 nyarán is stabil növekedési pályán marad, köszönhetően a korlátozott kínálat mellett is folyamatosan élénkülő keresletnek. A népszerű régiókban akár a lakóingatlanokat is meghaladó mértékű áremelkedés várható, miközben a vevői érdeklődés egyre inkább az egész évben használható, energiahatékony ingatlanok felé tolódik el.
A nyers adatok szerint stagnált a GDP éves összevetésben 2025 első negyedévében, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az előző negyedévhez és 2024 első negyedévéhez képest is visszaesést mért a statisztikai hivatal, amely a részletes adatsorokat is közzétette.
A Duna House becslése szerint 2025 májusában országosan 10 262 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 139 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Országosan 4 százalékkal nőtt az eladó lakások iránti kereslet májusban havi összevetésben, tavaly májushoz képest pedig 7 százalékkal több érdeklődést mért az ingatlan.com az eladó lakások és házak iránt.
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja 2,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest; az aktívum 2,2 milliárd euró volt, 141 millió euróval maradt el a 2024. I. negyedévitől – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz; a területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, bárki tehet vételi ajánlatot.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak 2025. áprilisban, de az egy évvel korábbi szintet 7,9 százalékkal így is meghaladták.
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult. A KSH adatai szerint tavaly több mint 86 ezer fő döntött úgy, hogy másik otthonba költözik a fővároson belül vagy onnan kiindulva. Az ingatlan.com elemzésében megvizsgálta, hogy mik jellemezték a budapesti költözési irányokat, és milyen hatással volt ezekre a lakásárak változása. A 2025-ös változások fényében az ingatlanhirdetési portál szakértői megfogalmazták várakozásaikat a következő időszakra is.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét, amivel szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket, és figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszú távú érdekeit – írta közleményében a szervezet.
A tavasszal zajlott kisüzemi felhíváshoz hasonlóan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói ingyenesen elkészítik és benyújtják a fiatal gazdák elindulását és beruházásainak támogatását célzó pályázatokat.
Egy szűkebb befektetői kör már elkezdte értékesíteni azokat az ingatlanokat, amelyeket korábban a bérleti piacra szánt – állapítja meg a Duna House.
2025 júniusában a 95-ös benzin literje 594, a gázolajé 603 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Májusban egy liter benzin 612, egy liter gázolaj 621 forinton számolható el.
A 2015 óta eltelt tíz évben éves átlagban közel 15 százalékos lakásár-emelkedés volt mérhető Magyarországon. Az elmúlt fél évben viszont az erős kereslet hatására ennél is nagyobb emelkedést láthattunk a hirdetési árakban, ami mögött elsősorban a befektetési célú vásárlások erősödése állt. A zenga.hu kínálati adatai megerősítik, hogy a mostani fellendülés rendkívül hirtelen történt, bizonyos megyékben 6 hónap is elég volt a 15 százalékos drágulás eléréséhez.
Majdnem tíz százalékot emelkedett egy év alatt a nyaralók országos átlagára; a Balaton népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, a vízparti ingatlanok pedig a települési átlag kétszeresét érik, köztük van olyan új építésű projekt, amelynek kínálati négyzetméterára már meghaladja a 4 millió forintot – derül ki az Otthon Centrum összefoglalójából.
A magyar lakásépítések GDP-hez való hozzájárulása elmarad az európai átlagtól, vagyis egy élénkebb újlakás-piac a jelenleginél sokkal erősebben tudná támogatni a gazdaság növekedését is. Csehországban például a gazdaság sokkal erősebb húzóereje a lakásépítés, mint nálunk. Az OTP Ingatlanpont értékelése szerint az idei első negyedéves adatok óvatos optimizmusra adnak okot, illetve láthatóan a kormányzati eszköztárban is nagyobb hangsúlyt kap, hogy élénkítse a kínálatot és ezen keresztül is pörgesse a gazdaságot.
Május és június folyamán több mint 28 milliárd forint agrártámogatást fizet ki a Magyar Államkincstár az erdőgazdálkodóknak. Az erdőtelepítésekhez, azok fenntartásához kapcsolódó, korábban benyújtott pályázatok kifizetése ütemezetten zajlik – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025 áprilisában gyökeresen átalakult a budapesti lakáspiac: a legnagyobb arányban már az átlagosan 1,6 millió forint feletti négyzetméterárú ingatlanokat vásárolták meg, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. A piac ilyen átrendeződése szinte példátlan: a tavaly még jellemzően középkategóriás ársávok helyét a prémiumszegmens vette át.
Az előző negyedévhez képest 3,4 százalékkal esett vissza a beruházások volumene 2025 első három hónapjában, az egy évvel korábbitól pedig 12 százalékkal maradt el.
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.
A görögországi szamóca 13 százalékkal, a hazai eper 63 százalékkal drágább idén tavasszal, mint egy évvel korábban – derül ki az AKI PÁIR adataiból.
Az idénre jósolt ingatlanpiaci boom első hullámán túl vagyunk, és a növekedés eddigi tempója lelassult, de a piac továbbra is aktív, miközben a vevők összetétele megváltozott: a befektetők helyett egyre több olyan vásárló jelenik meg, aki saját célra vásárol ingatlant – így foglalhatók össze a zenga.hu ingatlanközvetítői konferenciáján elhangzottak.
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás; a 79 milliárd forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni 2025. július 16-tól.
Május 19-től a nyár végéig 15 százalékra csökken az árrés a drogériákban, többek között a háztartási- és vegyiáruk, tisztálkodási és szépségápolási cikkek esetében.
Lassult 2024 második felében a kiskereskedelmi boltok megszűnésének üteme; az iparcikk jellegű vegyes üzletek száma stabilizálódni látszik, a zöldség-kereskedések azonban továbbra is veszélyben lehetnek – írja az MBH Elemezési Centrum szakértője.
Budapestre telepíti európai vállalati és fejlesztési központját a kínai BYD, a 100 milliárd forintos beruházás ötödét Magyarország fizeti.
Mintegy 220 milliárd forint finanszírozási kerettel rendelkező, három részből álló komplex agrár- és élelmiszeripari programcsomagot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
Azoknak, akik most elérhető áron szeretnének vásárolni, érdemes körülnézniük a kevésbé felkapott területeken is, mint például a Tisza-tó környékén, ahol még jó ár-érték arányú nyaralók találhatók.
A kézi aláírás, amely évszázadokon keresztül megkerülhetetlen volt az üzleti életben, az elmúlt években erős kihívóra talált: a gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb megoldást kínáló elektronikus aláírásra.
Az előző havit 0,7 százalékkal meghaladta, de az egy évvel korábbitól a nyers adatok szerint is 3,4 százalékkal elmaradt márciusban az építőipari termelés volumene.
Az első negyedévben 4,4 százalékkal csökkent éves szinten az ipari termelés volumene, márciusban – a munkanapok számát figyelembe véve – 5,4 százalékos volt a visszaesés. A KSH közzétette a részletes márciusi adatsort.
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant. Ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Egyre jellemzőbb, hogy az általános célú, nagy AI-modellekről inkább a kisebb, speciálisan egy-egy feladatra szabott rendszerek felé fordul a céges felhasználók figyelme. Ezt a változást a hatékonyság, a költségoptimalizálás és a gyakorlati alkalmazhatóság iránti igény hajtja.
Mindhárom ingatlantípus esetében tartja vezető pozícióját Szeged. A település nem csak az adásvételek számában első, de az átlagos négyzetméterár is itt a legmagasabb – derült ki az Otthon Centrum dél-alföldi régiót összegző adataiból. Országos szinten továbbra is itt bonyolítják le a második legtöbb adásvételt.
A Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben 2025-ben is május 15-ig lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást. Aki így tesz, akár 70 százalékát is visszakaphatja az idén befizetett agrárbiztosítási díjainak – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.
Több intézkedést meghosszabbított, de a korlátozott területeken kívüli térségben már engedélyezi fogékony állatokat bemutató vásárok szervezését az állategészségügyi hatóság.
A márciusi 4,7 százalék után áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció; az előző hónaphoz képest az élelmiszerek ára átlagosan 1,2 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A KSH adatai szerint az első negyedévben elkészült lakások száma ugyan 2,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot. Utóbbi alapján az látszik, hogy a fejlesztők igyekeznek kihasználni a jelenlegi lakáspiaci hullámot, előkerülhettek a régóta fiókban lévő projektek is. Voltak olyan mutatók, amelyekben évtizedes rekordok dőltek meg, így az OTP Ingatlanpont szakértői szerint összességében inkább pozitívnak mondható a most közölt adatsor.
Az előző hónaphoz képest gyakorlatilag stagnált, éves összevetésben – a munkanapok számát figyelembe véve – 5,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2025. márciusban; a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az IT-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befektetési célponttá.
2025. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „megtisztított” adatok szerint januárban 4,7 százalékos, februárban 3,2 százalékos volt az éves növekedés.
A magyarországi kutaknál a benzin átlagára 17 forinttal, a dízelé 13 forinttal volt alacsonyabb áprilisban a szomszédos országok átlagáránál.
A lakásbiztosítások díjait befagyasztja, a háztartási cikkeket árusító boltokban pedig árréskorlátozást vezet be a kormány – tájékoztatott Nagy Márton.
2025 I. negyedévében 2704 új lakás épült, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 5651 volt, 25 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában – tájékoztatott a statisztikai hivatal. Budapesten közel 3-szor annyi engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban; az engedélyezett fővárosi lakásépítések háromnegyede négy kerületben fog megvalósulni.
A Duna House és a Credipass becslései szerint 2025. áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig 127 milliárd forintra rúgott.
14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet áprilisban az ingatlan.com adatai szerint, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos az éves szintű erősödés. Az év hátralévő részében a saját célú vásárlóké lehet a főszerep, a lakásdrágulás tempója lassulhat, az eladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,7 százalékkal mérséklődtek az ipari termelői árak 2025. márciusban, de az egy évvel korábbi szintet 7,3 százalékkal így is meghaladták – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A szerény növekedést váró elemzőkre rácáfolva 2025 első három hónapjában éves szinten és az előző negyedévhez képest is csökkent a GDP a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A bruttó hazai terméket a KSH szerint a szolgáltatások teljesítménye pozitívan befolyásolta, az ipar és az építőipar viszont fékezte.
Állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas-tartó, aki vállalja, hogy három évig nem termel – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025 első negyedévében már alig érhető el újépítésű lakás 1 millió forint alatti négyzetméteráron – derül ki a Duna House legújabb ingatlanpiaci elemzésből. Ezzel új korszakba lépett a főváros ingatlanpiaca, amely a vásárlók lehetőségeit és döntési szempontjait is új irányba fogja terelni.
Négyzetméterenként is sokkal magasabb árakkal kell számolniuk azoknak, akik nagyobb, 80–120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár átlagosan 14 százalékkal magasabb, mint az eggyel kisebb, 50–70 négyzetméteres alapterületű használt lakások körében – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
Első körben több mint 7500 Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által bejelentett intézkedések – hitelezési moratórium, bérgarancia, kártalanítás, 0 százalékos Széchenyi Hitelkártya Program, MFB hitel – célzott pénzügyi és gazdasági segítséget nyújtanak az érintetteknek.
2025 májusában a 95-ös benzin literje 612, a gázolajé 621 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Áprilisban egy liter benzin 624, egy liter gázolaj 638 forinton volt elszámolható.
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak.
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest Budapesten. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum.
Ma már elengedhetetlen kelléke egy luxuslakásnak a legalább két garázs, a nagy terasz, a kertkapcsolat, a panoráma, de egyre elterjedtebb az úszómedence, az edzőterem vagy a portaszolgálat is.
Átfogó közös ellenőrzésbe kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága; az országos vizsgálat célja a fiatalkorúak védelme, a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogának biztosítása.
A mezőgazdasági termékek előállításának folyamatos fenntartása és az élelmezésbiztonság érdekében az állam az öntözési, a rizstermelési és a halgazdasági vízhasználat vízszolgáltatási díját az idei évben is átvállalja a termelőktől – jelentette be az Agrárminisztérium.
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben drágultak a lakóparki ingatlanok. A zenga.hu adatai szerint Budapesten átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét, ám az exkluzív budai ingatlanok esetében ennek többszörösét kérik el.
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma – amelynek tagjai a CBRE, a Colliers, a Cushman & Wakefield, az Eston International, az iO Partners és a Robertson Hungary – közzétette 2025 első negyedévére vonatkozó irodapiaci jelentését.
A kínai nemzetiségű vásárlók összesen 1106 ingatlanra tettek szert Magyarországon, 71 százalékkal többre, mint 2023-ban.
Egy Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát, a létesítményt zár alá vették, kezdődik a felszámolás – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint egyelőre semmi sem állítja meg az áremelkedést. A vevők óvatosak, az eladók keményen tartják az árakat, a legtöbb érdeklődő továbbra is nyaralót keres.
A lakáspiaci trenddel ellentétben a fedett gépkocsitárolók átlagára a legtöbb fővárosi kerületben nem emelkedett 2024-ben – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb felméréséből. A megyei jogú városokban a budapestinél magasabb az árszínvonal, amely így eléri egy középkategóriás új autó árát.
A KAP Stratégiai Terv feldolgozó üzemek fejlesztését segítő pályázati felhívásának keretében újabb 94 beruházási projekt kapott összesen 5,7 milliárd forint támogatást – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Az Otthonfelújítási Program módosítása nyomán április 15-től olyan családi házakra is igényelhető a támogatás, ami frissen került a pályázók tulajdonába, ami erősítheti a keresletet az eladó családi házak iránt.
A villamosenergia-rendszer és -piacok átalakulása, elsősorban az időjárásfüggő megújuló források terjedése és a piac-összekapcsolás mindinkább felértékeli a napon belüli áramkereskedés jelentőségét. Ezért az MVM Partner az Eszközalapú Kereskedelmi Osztályán belül Intraday Trading csoportot hozott létre, amely három műszakban, a nap 24 óráját lefedő kereskedői jelenlét mellett folytat napon belüli villamosenergia-kereskedést, az ármozgásokban rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázva.
A kereslet növekedése 2025 első két hónapjában még kitartott, de a csökkenő értékeket mutató március már egyértelműen trendfordulót jelez – írják a Duna House szakértői.
Januárhoz képest 1,3 százalékkal csökkent februárban az építőipari termelés volumene, az egy évvel korábbitól pedig 4,5 százalékkal (a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal) maradt el.
Kihirdette a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt előállt vis maior helyzetet Nagy István agrárminiszter, ennek értelmében a gazdálkodóknak a kényszerhelyezettel kapcsolatos kérelmeik mellé nem kell külön igazolást benyújtaniuk.
A járműgyártás 10, az akkumulátorgyártás 37 százalékkal esett vissza februárban, tehát még a globális vámháború kitörése előtt – derül ki a statisztikai hivatal részletes februári ipari adataiból.
Tavaly egy év alatt 12,8 százalékos volt az áremelkedés, amire az idén rátehet egy lapáttal a kereslet beindulása.
Budapesten a kiadó lakóingatlanok háromnegyede 200 ezer forintnál drágább, de 350 ezer forintnál olcsóbb, az átlagos bérleti díj már minden megyeszékhelyen meghaladja a 100 ezer forintot – derül ki az ingatlan.com adataiból.
Országos szinten egy év alatt ötven százalékos áremelkedést mért az Otthon Centrum a telekpiacon – derült ki a hálózat legfrissebb összesítéséből. Továbbra is Budapesten a legmagasabb az építési telkek átlagos négyzetméterára.
Bár továbbra is emelkednek az eladó lakások és házak árai országszerte és a fővárosban, a drágulás üteme mindkét porondon lassult havi összevetésben és kezd kiegyensúlyozottabbá válni a lakáspiaci növekedés – derül ki az ingatlan.com márciusi lakásárindexéből.
Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részbeni enyhítésére – hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
További 14 500 kérelem esetében indult el részkifizetés az Agro-ökológiai Programban.
Az előző hónaphoz képest nem emelkedett az átlagos élelmiszer-árszint márciusban, az egy évvel korábbit így mindössze 7 százalékkal haladta meg; az éves infláció a februári 5,6 százalékról 4,7 százalékra csökkent.
Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok; a gazdálkodók 2025. április 7. és 2025. június 10. között nyújthatják be kérelmeiket minden közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre.
Tavaly egy év alatt 14 százalékos, idén egyetlen negyedév leforgása alatt már 30 százalékos emelkedést mutat a fővárosi panellakások átlag négyzetméterára, ami így meghaladta az 1 millió forintos árszintet. A jelentős áremelkedés hatással volt a vevői érdeklődésre is: 2024 azonos időszakához mérten a felére csökkent az értékesített panellakások aránya a Duna House adatai szerint.
Januárhoz képest 0,6 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit 3,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene 2025 februárjában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A magyar kormány minden anyagi és humán eszköz biztosításával azon van, hogy felszámolja a ragadós száj- és körömfájás betegséget, meggátolja e rettenetes vírus terjedését – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Folyamatosan csökken a hazai ingatlanállomány hőveszteségi mutatója, ami az energetikai jellemzők javulását, a lakásállomány lassú megújulását mutatja – emelte ki Tóth Csaba, az Otthon Centrum Holding Investment Solutions üzletág-igazgatója az V. Energetikai Iránytű legfontosabb megállapítását.
A magyarországi kutaknál a benzin és a dízel átlagára egyaránt 6 forinttal volt alacsonyabb márciusban a szomszédos országok átlagáránál.
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal, éves összevetésben 8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2025. februárban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak – jelentette be csütörtöki videóüzenetében Nagy István agrárminiszter.
Az OTP Ingatlanpont szakértői megvizsgálták, milyen vándorlási tendenciák voltak megfigyelhetők az elmúlt öt évben, és azok hogyan hatottak a lakásárakra.
Újabb két telepen, Darnózselin és Dunakilitin jelent meg Győr-Moson-Sopron vármegyében a ragadós száj- és körömfájás vírusa – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
A Duna House becslése szerint márciusban országosan 12 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel.
Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6 százalékos drágulást követően megközelítette az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksáron még akadnak megfizethetőbb lokációk.
2025. februárban az ipari termelői árak átlagosan 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat; a belföldi értékesítés árai 5,4, az exportértékesítésé 9,6 százalékkal felülmúlták emelkedtek – tájékoztatott a KSH.
A ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott gazdálkodók kormány a Bérgarancia Alapból is részesülhetnek anyagi támogatásban – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
2025-ben már nemcsak az újépítésű, hanem a felújított, használt lakásokért is elkérhetik a tulajdonosok az 1 millió forint körüli négyzetméterárat.
A 2024. évi MRSZ Médiatorta 384,4 milliárd forint, az MRSZ Kommunikációs torta 715 milliárd forint. Az iparág teljesítménye a korábbi időszakot jellemző hullámvasútról leszállva felívelő pályára állt tavaly: mind a médiatorta, mind a non-média torta 7,6 százalékkal gyarapodott és már reálértéken is pozitív változást mutatott az előző évhez képest.
Az év elején elkezdődött a jelentős állampapírpiaci kamatok kifizetése, amitől az ingatlanpiac is sokat várt. Az OTP Ingatlanpont összefoglalója szerint el is indult az élénkülés, de egyelőre viszonylag jelentősek a regionális eltérések.
Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban; a kifizetéssel érintett összes terület nagysága meghaladja a 260 ezer hektárt.
2025. március 26-án átadták a 2024. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs Nagydíjat és további 6 ágazati díjat. A Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. kapta, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő informatikai tesztelési rendszerrel került a rangos mezőny élére.
A várakozásokkal összhangban, 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, amelynek Monetáris Tanácsa az első kamatdöntő ülést tartotta Varga Mihály elnökletével.
A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a feldolgozó üzemek fejlesztését segítő pályázati felhívás keretében 94 beruházási projekt összesen 5,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült; ezekkel a döntésekkel a megítélt támogatások összege 12,2 milliárd forint – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025 áprilisában a 95-ös benzin literje 624, a gázolajé 638 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Márciusban egy liter benzin 638, egy liter gázolaj 649 forinton volt elszámolható.
A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. De ilyen árak mellett nem éri meg jobban tengerparti nyaralót venni?
Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
A mezőgazdasági gépértékesítés a 2023. évi 25 százalékos visszaesést követően tavaly további 32 százalékkal zsugorodott – tájékoztatott az Agrárközgazdasági Intézet.
Akár már a nyáron hatályba léphet az a törvény, amely új eszközt adna az önkormányzatok kezébe: bizonyos településeken egész egyszerűen megtilthatnák az ingatlanvásárlást, hogy ezzel korlátozzák a népességszám további emelkedését.
2025 első két hónapjának tranzakciói alapján az átlagos négyzetméterár tavalyhoz képest 17 százalékkal emelkedett, míg Pécsett ennél is komolyabb drágulás látható.
Tetemes különbségek alakultak ki az év első hónapjaiban a budapesti és a fővárosi agglomeráció lakáspiacán mind az áremelkedés, mind a kereslet dinamikájában. Az ingatlanpiacok eltérő tempója miatt pedig egyre többen fedezik fel újra az agglomerációs övezetet, ahol egy budapesti lakás árából kertes házat is lehet vásárolni – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – számolt be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
„A megyei jogú városok jellemzően olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjét idézik.”
A mezőgazdasági termelői árak átlagos szintje az Európai Unióban átlagosan 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit 2024 negyedik negyedévében. A 14,9 százalékos magyarországi áremelkedésnél csak Írországban regisztráltak meredekebb drágulást.
2025. január 1-jével hatályba léptek a mezőgazdasági termékpiacokon tevékenykedő termelők pozíciójának erősítését célzó új jogszabályok.
2024. decemberhez viszonyítva 1,6 százalékkal nőtt januárban az építőipari termelés volumene – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A 2024. januári, kiugróan erős teljesítményhez képest ugyanakkor jelentős volt a visszaesés.
Országosan közel három éve nem volt annyira szűk az alku tere a lakáspiacon, mint a téli hónapokban – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A meghirdetett árhoz képest december és február között átlagosan 5,5 százalékot sikerült alkudni a vevőknek, a legkisebb tér a panellakások esetében volt erre, ott minimális volt a különbség az utolsó hirdetési ár és a vételár között.
A közel 4 százalékos éves szintű visszaesésért főként a járműgyártás és a villamos berendezések gyártása okolható, az akkumulátorgyártás volumene az egy évvel korábbi közel felére csökkent.
Februárban országos átlagban minimális mértékben emelkedtek, Budapesten pedig csökkentek januárhoz képest a bérleti díjak, miközben a kínálat éves összevetésben 26 százalékkal bővült, és március közepén már 17,8 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők – derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.
A több mint kétszeres hitelpiaci bővülés és a növekvő tranzakciószám folytán történelmi rekordokat dönt az ingatlanpiac, a megfizethetőség azonban nehezíti a lakáshoz jutást – hangzott el az OC Summit 2025 Hálózati Csúcstalálkozó és Díjátadó kerekasztal-beszélgetésén, amelyen Nagygyörgy Tibor, Becsei András és Kosztolánczy György elemezte az ingatlanpiac jelenét és jövőjét.
Országosan és éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek a lakásárak az ingatlan.com februári lakásárindexe alapján, januárhoz viszonyítva pedig bő 2 százalékos volt a növekedés. Budapesten közel 17 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak tavaly februárhoz képest, de havi szinten is számottevő mértékű, 4,4 százalékos volt a drágulás.
Elég volt, véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek – jelentette be a miniszterelnök a közösségi oldalán.
A januári után a februári éves infláció is esélyes az „Európa-bajnoki” címre, az éves ráta 5,6 százalékra emelkedett a KSH tájékoztatása szerint. Az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 9,2 százalékkal drágultak, a szeszes italok, dohányáruk ára 5,0 százalékkal, a járműüzemanyagoké 3,8 százalékkal emelkedett.
Kitartóan erős kereslettel és fokozódó tranzakciószámokkal indult az idei év a hazai ingatlanpiacon, ahol az adásvételek zöme, 75 százaléka még mindig alkuval zárul, de a csökkenő kínálat miatt egyre gyakoribb jelenség a licit is a Duna House tapasztalatai szerint.
A magyarországi kutaknál a benzin és a dízel átlagára egyaránt 6 forinttal alacsonyabb volt februárban a szomszédos országok átlagáránál.
Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár alatt hirdetnek.
2025. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene decemberit 2,2 százalékkal, a 2024. januárit pedig 4,7 százalékkal haladta meg – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A decemberihez képest 0,8 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbitól azonban 3,9 százalékkal elmaradt az ipari termelés volumene 2025. januárjában – jelentette a KSH.
Az egy évvel ezelőttihez képest érezhetően kedvezőbb kilátásokkal kezdte meg az idei évet a magyar agrárium, elsősorban annak köszönhetően, hogy elindult a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében összesen mintegy 3000 milliárd forintból megvalósuló beruházások konkrét végrehajtását előkészítő munka – derül ki az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ágazati elemzéséből.
A statisztikai hivatal becslése szerint a GDP értéke folyó áron 81 148 milliárd forint volt 2024-ben, volumene 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a naptárhatással kiigazított adatok alapján a gazdaság teljesítménye 2023-hoz viszonyítva 0,6 százalékkal növekedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint februárban országosan 11 338 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2024 IV. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 0,4 százalékkal bővült, importja 1,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum 2,7 milliárd euró volt, ez 137 millió euróval volt több a 2023. IV. negyedévinél – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2025. február 25-én, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás jogcímmel megkezdte a Magyar Államkincstár a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését. Első körben az érintettek közel 90 százalékának, mintegy 2900 állattartónak indult utalás, összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékben.
Egy hónap alatt 0,4 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit pedig 9,1 százalékkal haladta meg az ipari termelői árak átlagos szintje 2025. januárban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Még az egyébként optimista várakozásokhoz képest is erősen indult az év a magyar lakáspiacon, egy sor új gazdaságpolitikai intézkedés is támogatja a forgalom és az árak további emelkedését 2025-ben. Ezek azonban jelentős részben átmeneti hatások, így a kifutásuk után egyelőre bizonytalan, hogy meddig tarthat majd a menetelés – hangzott el az OTP Ingatlanpont évindító sajtótájékoztatóján. A szakértők idén az árak és a forgalom további kétszámjegyű emelkedését várják, különösen élénk lehet a befektetési célú vásárlás.
A Duna House tranzakciói alapján átlagosan 17 százalékkal emelkedett a házgyári lakásokért kért négyzetméterár 2024-ben a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen. A drágulás hátterében egyrészt a megfizethető otthonteremtést célzó első lakást vásárlók és családok érdeklődése, másrészt a befektetői kereslet fokozódása állhat. Az érdeklődők átlagosan 40 és 50 millió forint közötti összeget szánnának ingatlanvásárlásra.
2025 márciusában a 95-ös benzin literje 638, a gázolajé 649 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Februárban egy liter benzin 631, egy liter gázolaj 651 forinton volt elszámolható.
A mezőgazdaság kibocsátása több mint 6 százalékkal csökkent 2024-ben, a termelékenység romlott, a bruttó hozzáadott érték (folyó áron) több mint 7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A 2023. évi 8,5 százalékos visszaesés után 2024-ben közel 14 százalékkal csökkent a beruházások volumene az előző évhez képest.
A tavalyi évben benyújtott egységes kérelmek után 27 jogcímen 500 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár. A végkifizetéseket márciustól ütemesen fogják teljesíteni, összesen még mintegy 300 milliárd forint érkezik a gazdákhoz – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Gödöllőn megrendezett II. Gazda Információs Napon.
A legdrágább továbbra is a Lágymányosi lakótelep a XI. kerületben, de a XIII. és a III. kerület egy-egy lakótelepén is közel van a hétszámjegyű lélektani határhoz az átlagár – derül ki a NAV friss, 2024-es adataiból. Ugyanakkor a külső kerületekben találni olyan lakótelepeket is, ahol még 650 ezer forint alatt van az átlagos négyzetméterár. Vidéken Budapest vonzáskörzete, Veszprém, Sopron és Debrecen panellakásai a legdrágábbak, a legolcsóbbak listáját pedig továbbra is az ózdi, komlói és salgótarjáni lakások vezetik – derül ki az OTP Ingatlanpont friss lakótelepi körképéből.
2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Duna House Barométer adatai szerint tavaly decemberben és idén januárban ismét 18 százalék fölé emelkedett a VI. kerület népszerűsége a leendő vásárlók körében, a belvárosi használt téglalakások átlagos négyzetméterára pedig meghaladta az 1,3 millió forintot.
Az előző évhez képest 2,8 százalékkal, 5,55 millió hektoliterre nőtt az öt legnagyobb magyar sörgyártó belföldi forgalma 2024-ben – tájékoztatott Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Mintegy 11,5 milliárd forint az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás keretében jutott el 6500 termelőhöz, emellett a kertészeti és állattartó ágazatok számára fontos termeléshez kötött támogatások 10 jogcímén történtek kifizetések – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal emelkedett 2024. decemberben az építőipari termelés volumene, de 4,2 százalékkal így is elmaradt az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.
2024-hez képest országszerte 2,4 százalékot drágultak a panellakások, míg a fővárosban a 20 százalékot is elérte az áremelkedés – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakótelepi lakásért 51,3 millió forintot kérnek el.
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
Az ingatlanközvetítő becslése alapján 9267 tranzakciót hozott az év első hónapja.
Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint 2025. január végén a búza termelői ára a hazai piacon 38 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek januárban a fogyasztói árak Magyarországon, az egy évvel korábbi szintet pedig 5,5 százalékkal haladták meg – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a lakásdrágulás országos szinten és Budapesten is, ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. A különböző országrészekben ugyanakkor jelentősek a különbségek – derül ki az ingatlan.com januári lakásárindexéből.
A magyarországi kutaknál a benzin átlagára 3 forinttal, a dízelé 2 forinttal alacsonyabb volt januárban a szomszédos országok átlagáránál.
2025 augusztusában megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
2024 IV. negyedévében a műtrágyák többsége olcsóbb volt, mint egy évvel korábban – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet jelentéséből.
Dinamikusan indult az év a hazai ingatlanpiacon; az otthonteremtésre fordított átlagos összeg januárban 50 millió forintra emelkedett, ami 9 százalékkal (4 millió forinttal) haladja meg a 2024-es átlagot.
Az Egyensúly Intézet 2025-re 2,0 százalékos, 2026-ra pedig 2,5 százalékos GDP-növekedést jelez előre – olvasható idei első gyorsjelentésükben.
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal csökkent és az egy évvel korábbit is csupán 0,1 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 decemberében; az év egészében 2,6 százalékkal nőtt a forgalom – tájékoztatott a KSH.
Február 1-től újra csatlakozhatnak a gazdák a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amely nemcsak az időjárási kockázatok – aszály, fagy vagy jégeső –, hanem olyan kockázatok mérséklésére is alkalmas, mint az állat- és növénybetegségek okozta bevételcsökkenés vagy a termelési költségek növekedése.
Az alacsonyabb kamatkörnyezet, a felszabaduló lakossági megtakarítások és a lakáspiacon elérhető jelentős támogatások hatására idén várhatóan többen vághatnak bele lakásvásárlásba – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett lakóingatlan-piaci elemzésből.
2025. januárban a tranzakciószám közel 11 százalékkal, a lakáscélú jelzáloghitel-volumen pedig 46 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a Duna House becslése szerint.
Erősödő kereslet, több feladott hirdetés, ugyanakkor kínálatcsökkenés jellemezte a januárt az országos lakáspiacon az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. Az élénkülés viszont nem egyenletes az országon belül, és a különböző ingatlantípusokat sem ugyanúgy érinti.
Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül. A rendszer stabilitásához pedig a piac minden szereplőjére szükség van. Ennek részleteit tekintettük át az MVM Partner Zrt., az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel.
Rekord összegű, mintegy 4,5 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a közúti teher- és személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Magyarországon az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint átlagosan 76 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica január harmadik hetében, ami az egy évvel korábbit 30 százalékkal múlta felül.
Egyre jobban nyílik az árolló a főváros budai és pesti oldalának ingatlanpiacán. A 2024-es tranzakciók alapján közel 40 százalékkal magasabb az átlagos négyzetméterár a Duna jobb partján, az ingatlanvásárlásra fordított összeg átlagában pedig 41 millió forintos különbség jelentkezik a két városrész között. Hiába drágábbak a budai oldal lakásai és házai, a megfizethetőbb otthonokat kínáló Pest az átlagos ingatlanméretet illetően 17 négyzetméterrel elmarad a budai átlagtól a Duna House értékesítési adatai szerint.
A hazai agrártámogatási rendszer legösszetettebb közvetlen támogatási konstrukciójában a Magyar Államkincstár 32,7 milliárd forintot folyósított a gazdálkodók 2024. évi egységes kérelmei alapján.
2024 decemberében az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak és átlagosan 9,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; 2024-egészében 1,0 százalékos volt az átlagos éves áremelkedés – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az előző negyedévhez képest 0,5 százalékkal nőtt a GDP 2024 utolsó három hónapjában, az év egészében 0,6 százalékos volt a növekedés – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A közlekedők 1,4 millió darab éves autópálya-matricát vásároltak az idei évre a tavaly decemberi előértékesítési időszakban és idén január 28-ig. Ennek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság – tájékoztatott saját adatai alapján a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Románia januártól része a schengeni övezetnek, ami azt jelenti, hogy határellenőrzés nélkül lehet átlépni a magyar-román határt. Az ingatlan.com friss elemzése szerint ez új helyzetet teremtett a kelet-magyarországi lakáspiacon, a határhoz közeli magyar településeken megjelentek a romániai vevőjelöltek.
A nők által irányított mezőgazdasági gazdaságok környezettudatosabbak, mint a férfiak által vezetettek, mind az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések elfogadása, mind azok alkalmazási intenzitása szempontjából – derült ki a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója részvételével zajlott kutatásban.
Az uniós mesterségesintelligencia-rendeletben szereplő első megfelelési témakör az MI-jártasság megteremtése, ami 2025. február 2-től esedékes.
A Duna House 2024-es adatai alapján az előző évhez viszonyítva 21 százalékkal több adásvétel zárult Bács-Kiskun vármegyében.
Az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatokon a Monetáris Tanács január 28-i ülésén, az alapkamat 6,50 százalék maradt.
2025 februárjában a 95-ös benzin literje 631, a gázolajé 651 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Januárban az előbbi tétel 626, az utóbbi 638 forint volt.
Az elmúlt években Európában Magyarországon volt a legnagyobb a lakásárak emelkedése, amivel a bérleti díjak megugrása szorosan nem tartott lépést. Ugyan a kínálat növekedhet az albérletpiacon, de várhatóan 2025-ben sem torpan meg a bérleti díjak emelkedésének üteme, vagyis a bérlők még magasabb árakkal szembesülhetnek.
Növekvő tranzakciószámokkal, erősödő kereslettel és emelkedő árakkal zárta a 2024-es évet a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 10 százalékos drágulást követően 652 ezer forint lett az ingatlanokért kért átlag négyzetméterenként, míg az otthonteremtés költsége 18 százalékos növekedés után 70 millió forint körül alakult.
Áttörő eredményt ért el az aldehidek hatékony előállítása terén a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Organokatalízis Kutatócsoportja. A kutatásuk során kifejlesztett katalizátorok forradalmasíthatják a biztonságosabb, hatékonyabb és környezetbarátabb kémiai eljárásokat, amelyek ráadásul a zöldebb és fenntartható mezőgazdasági termelést is támogatják.
Miközben a kiskereskedelmi forgalom gyengült, és a vállalati beruházások jelentős mértékben csökkentek, a fogyasztás kis mértékben bővült, a munkaerőpiac stabil maradt, az infláció pedig nem emelkedett – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet közös, a VOSZ Barométer 2024. negyedik negyedéves kutatását bemutató sajtóbeszélgetésén.
„Az új projektek lakásai iránt is fokozódott az érdeklődés a tavalyi évben, részben ennek is köszönhető, hogy decemberben a vásárlást tervezők több mint negyede preferálta az ingatlankeresés során a legtöbb új lakást kínáló XIII. kerület.”
„Fontos lépés a mezőgazdaság generációs megújulásának elősegítésében, a generációk együttműködésének ösztönzésében és a gazdatársadalom fiatalításában.”
A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest; az előző év azonos időszakinál pedig országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal, voltak magasabbak a KSH-ingatlan.com lakbérindex friss adatai szerint.
14 százalékkal emelkedett tavaly a panellakások átlagos négyzetméterára Budapesten, amely így meghaladta a 800 ezer forintot; a legkedveltebb lakótelepeken ennél is dinamikusabb, átlagosan 19 százalékos volt a drágulás.
A termelés volumene 1,7 százalékkal, a megkötött új szerződéseké 51,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Minden korábbinál több autópálya-matricát vettek 2024-re a közlekedők, a megvásárolt útdíjhasználati jogosultságok száma elérte a 15,2 milliót – tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.).
Január 15-től elindul az elektronikus lakóingatlan-nyilvántartás, az ingatlanügyletek lebonyolítása gyorsabbá és olcsóbbá válhat – hívja fel a figyelmet az ingatlan.com.
A statisztikai hivatal részletes adataiból kiderül, hogyan csökkent éves összevetésben 4,2 százalékkal az ipari termelés volumene 2024. novemberében.
2024. július–szeptemberben a mezőgazdaság hitelállománya az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,5 százalékkal 1060,8 milliárd forintra, az élelmiszeripari hitelállomány 4,9 százalékkal 721,1 milliárd forintra csökkent – tájékoztatott az Agrárközgazdasági Intézet.
Tovább emelkedett az infláció Magyarországon: az októberi 3,2 és a novemberi 3,7 százalék után 2024 utolsó hónapjában 4,6 százalékos volt az éves ráta.
A 2024-es egységes kérelem keretében igényelt támogatásokból 149,2 ezer termelő 22 jogcím alapján részesülhetett előleg- és részletfizetésben a 2024. október 16. és december 31. közötti időszakban – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Vajon a beruházások zsugorodása végérvényesen átalakítja a magyar gazdaság szerkezetét? Milyen trendek jellemezhetik majd a munkaerőpiacot 2025-ben, és mitől függ a kkv-k versenyképessége? A PwC évindító makrogazdasági webináriumán Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi osztályának vezetője Kozák Ákossal, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatójával beszélgetett az elmúlt negyedév teljesítményéről és a 2025-ös év kilátásairól.
A 2025. január 1-jén hatályba lépett termelővédelmi csomag tartalmazza azt az új szabályozást is, amely megteremti a lehetőséget az önkéntesen választható, termelők és az őket integráló vállalkozások közötti termeltetői együttműködések létrehozására.
A 2024-ben kötött megállapodások alapján 4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba – számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A szakemberek a forgalom további bővülésére és az árak emelkedésére számítanak idén is a lakáspiacon, az új intézkedések között szinte mindenki megtalálhatja a számára kedvezőt.
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki, az előző hónaphoz képest – szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint – 0,6 százalékos volt a növekedés.
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól; a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján a kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, amivel megdőlt az augusztusi 8 milliós rekord – tájékoztatott a MOHU.
Évtizedes rekordok dőltek meg 2024-ben a forgalom, a tranzakciószám és az ingatlanárak tekintetében is, derült ki az Otthon Centrum által készített összefoglalóból, amely a hálózat közvetítésével értékesített ingatlanok legjeit tartalmazza a legdrágábbtól a legolcsóbbig, a legnagyobbtól a legkisebbig.
Erősen indult az év a lakáspiacon az ingatlan.com adatai szerint. 2024 utolsó és 2025 első napjaiban – december 27. és január 5. között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, a két évvel ezelőtti szintet pedig 28 százalékkal haladja meg.
A fővárosi agglomerációt magában foglaló Pest vármegye ingatlanpiacán is trendfordulót hozott a 2024-es év.
2024. novemberben az ipari termelői árak átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat; a belföldi értékesítés árai 3,2, az exportértékesítésé 10,2 százalékkal múlták felül a 2023. novemberieket – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint a GDP bővülése a 2024-ben várható 0,6 százalék után 2025-ben elérheti a 2,2 százalékot. A magyar gazdaság növekedésének motorja a fogyasztás lehet. Az infláció 2025 közepéig mérsékelt maradhat, majd ismét növekedni kezd. Előrejelzésük szerint az euró átlagos árfolyama 2025-ben a 412– 419 forintos sávban fog mozogni.
A személyautók piaca 2024-ben jelentős növekedést mutatott Magyarországon, 2024-ben 121 607 személyautót regisztráltak az országban, 13 százalékkal többet az előző évinél – tájékoztatott a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
Nem haladta meg a hazai üzemanyag-átlagárakat szomszédos országok átlagos árszintje 2024 decemberében, a dízel kerek 3 forinttal még olcsóbb is volt nálunk.
Élénkülést hozott a 2024-es év az eladó lakóingatlanok piacán, a lendület decemberben is kitartott – derül ki az ingatlan.com decemberi kereslet-kínálati összesítőjéből és évértékelő elemzéséből.
2024 decemberében a Duna House Cégcsoport becslése szerint országosan 10 231 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025 elejétől újabb, a tisztességes üzleti kapcsolatokat elősegítő szabályok javítják a kisgazdaságok és a termelők pozícióját a felvásárlókkal szemben.
„Szélsőértékek” a 2024-es hazai ingatlanpiacról: a Duna House összefoglalója.
A „K&H biztos jövő” felmérés szerint középkorú magyarok pesszimistábban látják a lakások árának alakulását 2024 végén, mint egy évvel korábban alapján. Jelentős többségük további drágulásra, átlagosan közel 20 százalékos áremelkedésre számít.
A most zárult, hét éves uniós pénzügyi időszak operatív programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházást valósítottak meg országszerte, és csaknem 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították természeti környezetünk állapotát – számolt be az Agrárminisztérium.
Közel 15 százalékkal emelkedett a vidéki adásvételek száma tavalyhoz képest a hazai ingatlanpiacon, ahol az otthonteremtés ára közel 5 millió forinttal, 39,1 millióra nőtt a fővároson kívüli területek adatai alapján, a négyzetméterárak drágulása pedig 13–14 százalék közé tehető a Duna House szakértői szerint.
2025 első hónapjában a 95-ös benzin literje 626, a gázolajé 638 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Decemberben az előbbi tétel 608, az utóbbi 612 forint volt.
A Duna House előrejelzése tranzakciószámokban és árakban is erősödő ingatlanpiacot, egyre szélesedő vásárlói kört és további 10 százalékkal bővülő hitelpiacot vetít előre.
A 2024/2025-ös tanévben Magyarországon 1,9 millióan vesznek részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatási intézmények különböző szintű képzéseiben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az OTP Csoportnál a már online is igényelhető SimplePay applikáció használatával az érintéses kártyaelfogadás mellett QR-kódos és linkes fizetés is felkínálható a vásárlóknak.
A Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb 2024-es ingatlanpiaci adatokat a fővárosból, ahol 926 ezer forint volt idén az átlagos négyzetméterár, otthonteremtésre pedig 60,4 millió forint körül költöttek az ügyfelek.
A legaktívabb város Székesfehérvár és Kecskemét volt, a legmozgalmasabb nap keddre esett, a csúcsokat egy több mint 110 éves Ford T-modell, egy közel 900 millió forintos Bugatti és egy 1020 lóerős Tesla is ostromolta.
A lakáspiaccal ellentétben a fedett garázsok országos átlagára éves szinten csökkenő tendenciát mutat, ám óriási különbségek alakultak ki az egyes települések között. Kecskeméten az Otthon Centrum hálózata révén értékesített garázsok átlagára megközelítette a 10 millió forintot, ami jócskán felülmúlja a fővárosi árszintet is.
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak boltok, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14–16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére.
A fiataloknál drágábban és az országos átlagár felett vásárol ingatlant a nyugdíjaskorú lakosság ingatlanpiacra lépő része, de a legnagyobb vásárlóereje az ötven év körüli korosztálynak van – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.
A termelővédelmi törvénycsomag új szabálya szerint azok, akik a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nem fizették meg, és cégeik felszámolása vagy végelszámolása közben elvonták annak fedezetét, a jövőben nem lehetnek mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozásban tulajdonosok, ügyvezetők.
A szeptemberi 4 százalékos visszaesés után 2024. októberben 4,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbihoz viszont így is elmaradt 0,5 százalékkal.
Az építőipar az idén várhatóan a 2023-as szinten teljesít, 2024-re így folyó áron 8800 milliárd forint körüli építési szerelési költséggel lehet számolni az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint.
A PwC karácsonyi vásárlás kutatásából az is kiderül, hogy a TEMU és más külföldi online platformok előretörése ellenére a vásárlók többsége még mindig a hazai kereskedőknél költi el a karácsonyi ajándékra szánt összeg túlnyomó részét.
Kiemelkedő vándorlási többlet és tranzakciószám jellemzi a közép-magyarországi régiót, amely az ingatlanpiac motorjaként egyben az ország legdrágább térsége is – derül ki az Otthon Centrum harmadik negyedévre vonatkozó elemzéséből.
A legérdekesebb ingatlanpiaci adatok a Duna House országos ingatlanközvetítő hálózatától.
2024 novemberében országosan 0,6, Budapesten 1,1 százalékkal csökkentek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz viszonyítva a KSH–ingatlan.com-lakbérindex szerint.
Tovább emelkedett az infláció Magyarországon: a szeptemberi 3,0 és az októberi 3,2 százalék után novemberben 3,7 százalékos volt az éves ráta.
Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 135,2 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024. január–szeptemberben, ez 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 70,1 milliárd forintot fordítottak, ami éves összevetésben 3 százalékos növekedést jelent.
A jövő évtől induló támogatási programok újabb lendületet adhatnak a hazai ökológiai gazdálkodásnak, amelynek jelenlegi 320 ezer hektáros területe 2027-re akár 500 ezer hektárra is bővülhet.
A nagyobb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye novemberben meghaladta a 4000 megawattot Magyarországon – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
A bírság mértéke a határidőre meg nem fizetett ellenérték 10 százaléka, de legalább 1 millió forint.
Tranzakciószámokban az előrejelzett 110–130 ezres éves sáv közepe körül zárhat a szegmens, a hitelpiac kiemelkedő eredményeihez 25 százalékban a CSOK Plusz járult hozzá a Duna House és a Credipass szakértői szerint.
Lezárult a Közös Agrárpolitika új időszakának második előlegfizetési időszaka, amelynek keretében 145 ezer gazdálkodó részesült 317,8 milliárd forint támogatásban.
Novemberben is a kormány által meghatározott „plafon” – a szomszédos országok átlagárai – alatt maradtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin 4, a gázolaj 2 forinttal. A régiós átlagárak ugyanakkor továbbra is alacsonyabbak, mint a magyarországiak.
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal nőtt az ipari termelés 2024. októberben, az egy évvel korábbitól így – a munkanapok számát figyelembe véve – „mindössze” 3,1 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el; a növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedett, így – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – az egy évvel korábbit 3,6 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 októberében.
A jelentős októberi élénkülés után visszafogottabbá vált a lakáspiac keresleti oldala novemberben az ingatlan.com összesítése szerint, amely több mint 400 ezer hirdetés és egymillió érdeklődés alapján mutatja be a kereslet és kínálat havi és éves változását.
A statisztikai hivatal közzétette a 2024. III. negyedévi részletes GDP-adatsort, amelyből kiderül, hogyan „jött össze” az előző negyedévhez viszonyított 0,7 százalékos visszaesés.
Az Európai Bizottság a tagállamok közreműködésével rögzítette a 2025-ös töltöttségi célokat a földgázellátás biztonsága érdekében. Az ukrán gáztranzit körüli bizonytalanságok miatt a téli és tavaszi célértékek Magyarország esetében is magasabbak az ideieknél – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
2024 III. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 4,2, importja 1,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az előző hónaphoz képest 1,0 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit 2,6 százalékkal haladta meg a termelői árak átlagos szintje 2024. októberben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az időnként fellépő piaci zavarok és az ingadozó árak ellenére átlagosnak ítélik meg az idei dinnyeszezont a hazai termelők, bár a belföldi eladások nem erősödtek, bővülésre a meghatározó exportpiacokon van lehetőség – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dinnye munkacsoportja é a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.
Az alku mértéke országos szinten átlagosan 7 százalék körül alakult, de több ingatlantípus esetében gyakori volt a 10 százalék feletti engedmény is.
2024 decemberében a 95-ös benzin literje 608, a gázolajé 612 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Novemberben az előbbi tétel 588, az utóbbi 593 forint volt.
Jövőre ismét emelkednek mind az autópálya-matrica árak, mind a büntetések – tájékoztatott a Voxinfo Kft., a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hivatalos viszonteladó partnere.
Minél kisebb a bérlemény, annál nagyobb az áremelkedés mértéke – összegezte az Otthon Centrum vezérigazgatója a fővárosi albérletpiacon lejátszódott folyamatokat. Átlagosan tíz százalékkal haladja meg az idei árszint a tavalyit, de az egyszobás lakások esetében majdnem húsz százalékos emelkedésről számolt be Kosztolánczy György. Vidéken nem szálltak el ennyire az árak.
A második negyedévi 16,8 százalékos visszaesés után 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 15,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a beruházások volumene – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen a Duna House adatai szerint.
A lakáspiacot élénk keresleti környezet jellemzi, ez 2025-ben erősödhet, elsősorban a befektetési célú lakásvásárlások irányából – mondta Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője.
A Duna House idei értékesítési adatai alapján a fővárosi kislakások 61 százaléka egymillió forint feletti négyzetméteráron kelt el.
A folyamatosan erősödő kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe az ingatlanpiacon, akik egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
A járvány terjedése miatt az országos főállatorvos szigorú intézkedéseket vezetett be; az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Hogyan változott 172 termék, illetve szolgáltatás átlagára 2020 és 2024 októbere között?
Számottevően gyorsult a lakásdrágulás októberben az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint. A szeptemberi 0,9 százalék után hó/hó alapon2,5 százalékkal emelkedett a lakóingatlanok ára októberben. Éves összevetésben is jelentős a gyorsulás: a lakóingatlanárak októberben 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben szeptemberben még közel 7 százalékos alatt járt az éves áremelkedés.
Befejeződtek az idei évben az őszi betakarítási és a vetési munkák, a talaj kellően nedves volt az őszi vetések számára, a többé-kevésbé napos időben pedig jól lehetett haladni az őszi mezőgazdasági munkákkal is – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal csökkent, egy évvel korábbitól így 8,2 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene 2024. szeptemberben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A KSH részletes adataiból kiderül: a feldolgozóipari alágak közül mindössze kettőben nőtt, tizenegyben visszaesett a termelés.
Az előző hónaphoz képest országosan 0,5 százalékkal csökkentek, Budapesten pedig stagnáltak a bérleti díjak – derül ki a KSH és az ingatlan.com lakbérindexéből.
A Duna House adatai szerint Budapesten az idei legmagasabb, 40 százalékos volt októberben a befektetési céllal szerződők aránya, akik átlagosan 58,7 millió forintot fordítottak ingatlanvásárlásra.
A szeptemberi 3,0 százalék után októberben 3,2 százalékos volt az éves infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal. Az elemzők valamivel nagyobb, 3,5 százalékos éves rátára számítottak; szeptemberhez képest az árak 0,1 százalékkal emelkedtek, döntően az üzemanyagok 0,8 százalékos drágulása miatt.
2023-ban egy hektár szántó átlagára 2,3 millió forint, bérleti díja 82 700 forint volt, az előbbi tétel 11 százalékkal, az utóbbi mindössze 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Mérsékelt áremelkedést mutatnak a Duna House értékesítési adatai a főváros pesti kerületeinek használtingatlan-piacán, ahol átlagosan 824 ezer forintos négyzetméteráron, 50,3 millió forint értékben szerződtek az otthonteremtők az idei évben.
Rendben zajlik az agrártámogatások előlegfizetési időszaka, a Magyar Államkincstár október végéig összesen 119,3 milliárd forint előleget fizetett ki az érintetteknek. Az eddigi támogatottak több mint 70 százaléka 10 hektárt meg nem haladó birtokmérettel rendelkező kisgazdaság – tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára
Első alkalommal mérte fel a hazai PR-ügynökségek nettó listaóradíjait a Magyar Public Relations Szövetség. Az anonim, reprezentatívnak tekinthető adatsor 25 magyarországi ügynökség óradíjait összesíti, segítheti a tendereztetés, illetve az éves büdzsétárgyalások során a kiírók és a pályázók elképzeléseinek közelítését, ezáltal hosszabb távon az ügynökségi szektor fenntarthatóságát.
Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit így mindössze 1,7 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 szeptemberében – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Követi a fővárosi drágulási ütemet a vidéki lakáspiac: éves szinten majdhogynem a budapestivel megegyező mértékben emelkedtek a négyzetméterárak, különbség legfeljebb a lakástípusok között mutatkozik – összegezte az Otthon Centrum harmadik negyedéves adatait Kosztolánczy György vezérigazgató.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A tojás ára továbbra is jóval az egy évvel ezelőtti szint alatt van – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének (AKI ÁIR) adataiból.
2024. III. negyedévben 2682 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; az első három negyedévben 19 százalékos volt az éves szintű visszaesés.
Több mint 40 százalékkal emelkedett idén az új lakásokra szerződők száma a tavalyi év azonos időszakához mérten a Duna House országos értékesítési adatai szerint, így az összes lezárult tranzakció 6 százalékát tették ki.
2024. szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 0,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; a belföldi értékesítés árai 0,7 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítésé 1,7 százalékkal nőttek – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A fővárosban 56 millió forint feletti összeg tekinthető általánosnak, míg a vidéki vármegyeszékhelyek tranzakciós adatainak átlaga szerint ennek a fele is elegendő lehet, ha Budapesten kívül fektetné pénzét ingatlanba a vevő.
Az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal visszaesett, és a 2023. III. negyedévitől is ugyanilyen mértékben maradt el a GDP 2024 harmadik negyedévében – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Bár a Black Friday már nem olyan vonzó a vásárlók számára, mint régebben, az idei forgalom így is elérheti a 150–160 milliárd forintot – derül ki a Publicis Groupe Hungary és a PwC Magyarország friss kutatásából.
2024 második negyedévében minden településtípuson 9 százalék körül alakult „az éves lakásár-dinamika” az MNB Lakásárindex szerint.
2024 novemberben a 95-ös benzin literje 588, a gázolajé 593 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Októberben az előbbi tétel 603, az utóbbi 609 forint volt.
Magyarországon is egyre több vállalat tűzi ki maga elé célként, hogy a klímaváltozás elleni fellépés jegyében csökkentse károsanyag-kibocsátását, ezért kisebb vagy nagyobb mértékben, esetleg teljes egészében zöldárammal biztosítsa működését. Erre kínál számukra lehetőséget a származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) piaca, most a korábbiaknál vonzóbb feltételek mellett.
2024 októberében gördült le a gyártósorról a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár kétmilliomodik autója, egy tisztán elektromos hajtású EQB. Az üzemben jelenleg a Mercedes-Benz A-osztály modelljeit, a CLA Coupé és Shooting Brake modelleket, valamint a Mercedes-Benz EQB-kat gyártják.
Bár három év alatt 15 százalékkal nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági területek nagysága, az ökológiai gazdálkodás keretében tartott haszonállatok aránya elenyésző maradt.
Az ezt lehetővé tevő törvény hatályba lépése után több mint egy évvel elindult a bolti készpénzfelvétel. Egyelőre azonban csak egy-két kisboltban van ilyen szolgáltatás, ott is gyerekbetegségekkel küzd a rendszer – írja a Bank360.hu.
A DataHouse előzetes adatai szerint hazai piacon 2024. szeptemberben mintegy 79 500 személygépkocsi cserélt gazdát, 11,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Huszonhat magyar kiállító mutatkozik be az Agrármarketing Centrum három standján a SIAL Párizs élelmiszeripari szakkiállításon, ahol a leginnovatívabb termékek versenyébe négy magyar készítményt is beválogattak.
A tevékenységüket fenntarthatóbbá tenni kívánó hazai vállalatok érdeklődése folyamatosan növekszik a megújuló villamos energia beszerzését lehetővé tevő származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) iránt. A kereslet az árfolyamok konszolidálódása által hajtott erősödését az ajánlatkérések számának emelkedése mellett az is jelzi, hogy az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedője, az MVM Partner Zrt. 88 százalékkal több ügyletet kötött a GO-piacon 2024 első hét hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.
A 2025-ös év ingatlanpiaci kilátásait meghatározza a Prémium Magyar Állampapír tavasszal esedékes kamatfordulója – hangsúlyozták az ingatlan.com-nak adott interjújukban a Metrodom Kivitelező Kft. és Cordia Cégcsoport szakértői.
Az év végéig mintegy 321 milliárd forinthoz juthatnak hozzá a gazdálkodók; az első héten várhatóan több mint 100 ezer termelő részére érkezik támogatás.
Az egy évvel korábbinál 15–20 százalékkal kevesebb, várhatóan mintegy 5 millió tonna lesz a hazai kukoricatermés idén. A visszaeső termésátlag mellett idén a gombafertőzés is nagyobb arányú, a termés mintegy harmadát érinti – hangzott el az Agroinform.hu október 16-i online konferenciáján.
Az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig (a nyers adatok szerint) 6,0 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. augusztusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Duna House által szeptemberre becsült 9754 ingatlanpiaci tranzakció 4,8 százalékkal haladja meg az augusztusi és 20,9 százalékkal a 2023. szeptemberi szintet. Az ingatlanközvetítő becslése szerint 2024-ben eddig 92 ezer tranzakció valósult meg, így a várakozásoknak megfelelően a korábbi, 110–130 prognózis közepe körül fogja zárni az évet a piac.
Az ügyletek száma csökkent, becsült összértékük viszont nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. 2024 első félévében a feldolgozóipar kapott lendületet, júniusban pedig megvalósult a magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb tranzakciója is.
Vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben. Országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, Budapesten viszont 0,4 százalékos emelkedtek – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének adataiból. Éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosban pedig 9,9 százalékkal növekedtek.
Az elmúlt negyedévek során érdemben nem változott az átlag négyzetméterár a fővárosi újlakás piacon. Az első negyedévben 3 százalék, a második negyedévben 2 százalék volt a növekedés, míg a harmadik negyedévben 1 százaléknál kisebb megtorpanást mért az Otthon Centrum.
A Duna House idei értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból és hogy melyik fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.
Az előlegfizetés időszaka várhatóan október 16-án kezdődik és november végéig tart, a Magyar Államkincstár a gazdáknak megítélt támogatás teljes, forintban kifejezett összegének legfeljebb 70 százalékát fizeti ki.
Szeptemberben tovább gyorsult a lakásdrágulás üteme: éves összevetésben országosan 6,7 százalékkal, Budapesten 9,1 százalékkal nőttek az árak az ingatlan.com számítása szerint.
Huszadik, jubileumi alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságát kívánta ismét fókuszba állítani, mint minden alkalommal.
Az augusztusi 3,4 százalék után szeptemberben 3,0 százalékos volt az éves infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A ráta 2021 januárjában volt utoljára ennél alacsonyabb.
Arra kell törekedni, hogy a kiskereskedelemben a magyar tulajdonú üzletláncok részesedése, a kínálatban pedig a magyar áru aránya emelkedjen, elérve azt a szintet, ami a nyugati államokban megszokott a helyi termékeknél – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 20. Európai Kereskedelem Napja rendezvényen október 9-én.
A tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használtunk fel idén januártól szeptemberig – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
Júliushoz képest 0,8 százalékkal nőtt, így – naptárhatástól megtisztítva – 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024. augusztusban.
Az előző hónaphoz képest a 95-ös benzin átlagára 20 forinttal, 585 forintra, a gázolajé 19 forinttal, 611 forintra csökkent szeptemberben a statisztikai hivatal jelentése szerint; a benzin átlagosan 2 forinttal, a gázolaj 1 forinttal volt olcsóbb, mint a szomszédos országokban.
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.
Közepes csemegekukorica-termést és gyenge zöldborsótermést vásárolhatott fel idén a hazai konzervipar.
A Duna House Cégcsoport tranzakciószám-becslése szerint 2024. szeptemberben országosan 9754 lakóingatlan cserélt tulajdonost, jelzáloghitel-előrejelzése szerint pedig 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Változatosan alakuló kínálat, erősödő kereslet jellemezte a lakáspiacot szeptemberben az ingatlan.com kereslet-kínálati összesítője szerint. A következő időszakban további élénkülésre lehet számítani, amit tovább, hogy jövőre az önkéntes nyugdíj-megtakarítások adómentesen felhasználhatóak lesznek lakáscélra.
A Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára; a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma másfélszeresére nőtt.
Magyarország földgázellátása 2023-ban is zökkenőmentes volt, a korábbi évek határkeresztező kapacitásfejlesztéseinek köszönhetően pedig nagyobb gázmennyiségek érkeztek Románia, Horvátország és Szerbia felől is – olvasható a MEKH és az FGSZ közös kiadványában.
2024. augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 3,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; a belföldi értékesítés árai 1,2, az exportértékesítésé 4,0 százalékkal nőttek – tájékoztatott a KSH.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a Skills4Retail nemzetközi konzorcium tagja, amely Dublinban tartotta második konzorciumi ülését.
2024 októberében a 95-ös benzin literje 603, a gázolajé 609 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Szeptemberben az előbbi tétel 617, az utóbbi 625 forint volt.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték 18 százalékát adja, és közel egymillió munkavállalónak biztosít közvetlen vagy közvetett megélhetést – derül ki abból a kutatásból, amely az IVSZ és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából készült.
12 oldalon keresztül sorolja a szeptember 19-i Magyar Közlönyben megjelent határozat azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány vagy visszavont, vagy jelentősen csökkentette a bennük szereplő támogatás mértékét, vagy amelyeknél úgy látja, hogy „további központi költségvetési többletforrás biztosítása nem szükséges”.
A tavalyi átlagnál egyelőre több időt töltenek a piacon az ingatlanok, de a forgási sebesség közelít az egy évvel ezelőttihez, a panellakások esetében pedig már meg is haladja azt. Használt házat a legnehezebb eladni, de ebben a szegmensben is megállt az értékesítési idő növekedése – derül ki az Otthon Centrum országos összesítéséből.
Budapest negyedik legdrágább kerületében az átlagos négyzetméterár a Duna House adatai szerint megközelítette az 1,19 millió forintot.
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarország Legszebb Birtoka díjátadó gálát az Agrotrend Csoport szervezésében a tavalyi győztes Hajdúnánási Kendereskertben.
A kínálati lakbérek 2024 augusztusában országosan 0,5 százalékkal nőttek, Budapesten gyakorlatilag stagnáltak (+0,1 százalék) az előző hónaphoz képest – mutatja augusztusban a KSH–ingatlan.com-lakbérindex.
2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól; az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított kibocsátás nem változott.
A júniusihoz képest 1,0 százalékkal emelkedett, de az egy évvel korábbitól – a nyers adatok szerint – 6,2 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. júliusban. A kilátásokat az útépítésekre kötött nagyértékű szerződések teszik kedvezőbbé.
Az elmúlt tíz év legkisebb termése várható körtéből 2024-ben – olvasható a NAK és a FruitVeB közleményében.
Az előző évi, rekordmértékű, 21 százalékos emelkedést követően 2023-ban a lakásépítési költségek „mindössze” 14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
„A budapesti belváros is elindult a nyugati nagyvárosok nyomában.”
Az országban nyilvántartott több mit 2200 halgazdálkodási vízterület 10–15 százalékáról jeleztek az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető kisebb-nagyobb károkat – tájékoztatott az Agroinform.hu.
A személyautók (D1) kategóriájában a 10 napos matrica 220, az éves vármegyei matrica 230, az éves országos matrica pedig 1950 forinttal drágul.
A júliusi 4,1 százalék után augusztusban 3,4 százalékos volt az éves infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal; a ráta 2021 februárja óta nem volt ilyen alacsony.
Az előző hónaphoz képest a 95-ös benzin átlagára 7 forinttal, 605 forintra, a gázolajé 10 forinttal, 611 forintra csökkent augusztusban a statisztikai hivatal jelentése szerint; a benzin átlagára 7 forinttal a szomszédos országok átlagára alatt maradt, a gázolajé megegyezett a szomszédos országokéval.
Havi összevetésben stagnált, éves szinten jelentősen visszaesett az ipari termelés 2024. júliusban.
Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Ma a magyarországi klíma sokkal inkább hasonlít az 1950-es évek Dél-Európájára, semmint a Kárpát-medencére.
A lista élén a BMW gyárának otthont adó Debrecen áll, 712 ezer forintos négyzetméterárral, a második Szeged, a BYD márka kiszemeltje, ahol 645 ezer forint/m2-re rúg az átlag, míg a sort a legrégebb óta termelő üzem, a Mercedes városa, Kecskemét zárta, ahol 525 ezer forintot kóstál 2024-ben egy négyzetméter.
Az előző hónaphoz képest nem változott, és – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – az egy évvel korábbit is csupán 2,5 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban.
Az első negyedévi 0,7 százalékos növekedés után 2024. április–júniusban az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye – a statisztikai hivatal közzétette a második negyedévi részletes GDP-adatsort.
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2024 augusztusában országosan 9323 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2024 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 5,5, importja 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest; az aktívum 2,9 milliárd euró volt, 188 millió euróval több a 2023. II. negyedévinél – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 0,9, a beruházási javakat gyártókban 4,2, a fogyasztási cikkeket gyártókban 1,0 százalékkal emelkedtek az árak.
Egymástól teljesen eltérő irányba mozdult az országos lakásbérleti piac kínálati és keresleti oldala az idei albérletszezonban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
A dunántúli vármegyeszékhelyeken zárul az ingatlan-adásvételek 15 százaléka a Duna House adatai szerint; a három legdrágább Győr, Veszprém és Zalaegerszeg, 592–724 ezer forint közötti átlagos négyzetméterárral.
A NAK és a FruitVeB becslése szerint az idén az átlagosnál gyengébb almatermés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja teljes mértékben fedezni a leszüretelt mennyiség.
Megtört a nyaralópiac korábbi lendülete: a kereslet idén tovább csökkent, az Otthon Centrum hálózatában az első hét hónapban 12,3 százalékkal kevesebb nyaralót értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában.
A lakosság számára a legmegfizethetőbb piac Dánia és Norvégia, ahol egy 70 négyzetméteres új lakást kevesebb mint öt évnyi bruttó fizetésből meg lehet vásárolni – derül ki a Deloitte Property Index kutatásból.
Az elmúlt időszakban olyan mértékben csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát – figyelmeztet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
2024 szeptemberében a 95-ös benzin literje 617, a gázolajé 625 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Augusztusban az előbbi tétel 620, az utóbbi 634 forint volt.
„Az előzetes adatok szerint a hazai üvegházhatásgáz-kibocsátás 2023-ban éves összevetésben 9,5 százalékkal mérséklődött; az 1990-es bázisévhez viszonyítva ezzel összességében 43 százalékos csökkenésnél tartunk, 2023-ban tehát nemcsak elértük, hanem már túl is teljesítettük 2030-as célkitűzésünket” – tájékoztatott Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Hét kerület már millió feletti négyzetméteráron kínálja az ingatlanokat, de a kerületek kétharmadában a fővárosi átlag alatti az árszint a Duna House szakértői szerint.
2025-től a nem termelő területek kijelölési kötelezettsége – így a parlagé is – megszűnik, csak néhány kisebb korlátozás marad fenn – hívta fel a figyelmet az agrárminisztérium.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni (vezetékes) telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok. A kiadások több mint felét a mobilszolgáltatás, vagyis a hanghívások és a mobiltelefonnal használt mobilinternet díja tette ki.
A beruházások volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 16,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Visszafogott mértékben, de emelkedést hozott az ingatlanpiac fellendülése Fejér vármegyében is, ahol 7 százalékos növekedés után 413 ezer forint/m2 körül alakult az átlag, az otthonteremtésre fordított összeg pedig meghaladta a 32 millió forintot. A királyok városa a terület legkedveltebb lokációja, de a Duna House ügyfelei szívesen választották a Velencei-tó népszerű települését, Gárdonyt is.
Az országos trenddel megegyező mértékben erősödött az ingatlanpiaci kereslet Hajdú-Bihar vármegyében is, ahol a Duna House adatai alapján az átlagos négyzetméterár 646 ezer forintra emelkedett, az otthonteremtés költsége pedig már megközelítette az 50 millió forintot.
Folytatódott a drágulás az országos és a budapesti albérletpiacon júliusban, ami egyben a főszezon kezdetét is jelentette a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése miatt. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint júliusban az előző hónaphoz képest az átlagos bérleti díjak 1,8 százalékkal nőttek, Budapesten 1,4 százalékos volt a drágulás.
Már látszik a fordulat a lakáspiaci adásvételek számában és a lakásárak emelkedésében, a lakásépítések trendje ugyanakkor még csökkenést mutat, mivel jelenleg is érezteti hatását a 2022-es nemzetközi és hazai gazdasági lassulás – írják az MBH Bank elemzői.
Májushoz képest 6,4 százalékkal, éves összevetésben 1,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2024. júniusban, az első félév egészében ugyanakkor 5,1 százalékos éves növekedést regisztrált a statisztikai hivatal.
„A fővárost és Pest vármegyét nem számítva Hajdú-Bihar, Borsod, Csongrád és Szabolcs vármegyékben kerestek a legtöbben eladó házat, lakást és telket.”
A fővárosi agglomerációs térségben a Duna House adatai szerint az idén eddig 70 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost, mint 2023 hasonló időszakában, az átlagos ingatlanra fordított összeg pedig 21 százalékkal nőtt és meghaladta a 72 millió forintot.
Júniusban az akkumulátorok és szárazelemek gyártásának volumene 31 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól; a járműgyártásban 11,8 százalékos, a „számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása” iparágban 9,6 százalékos volt az éves visszaesés. Részletes adatok a KSH-tól.
2024 júliusában országosan 1,8 százalékkal, Budapesten 1,4 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek előző hónaphoz mérten, az előző év azonos időszakinál országosan 10,2, Budapesten 9,3 százalékos volt az emelkedés a KSH–ingatlan.com-lakbérindex friss adatai szerint.
A múlt század közepe óta folyamatosan nő a nagyvadállomány Magyarországon, ezek a fajok ma már nyílt mezőgazdasági területeken is jelen vannak, egyre nagyobb károkat okozva a termelőknek.
Az Otthon Centrum mérése szerint az idei év első felében a használt házak teljes árengedménye országos átlagban 12,4 százalék volt, a téglalakások árából 6,9, míg a panelekéből 5,9 százalékot engedtek az eladók.
Az országosan jelentkező változékony időjárás okozta fagykár és hideghatás következtében a megszokottnál nagyobb mértékű gyümölcshullás volt megfigyelhető idén a hazai szilvaültetvényeken.
A júniusi enyhülés után a Duna House által júliusra becsült 11 538 tranzakcióval az év eddigi legerősebb hónapját zárta az ingatlanpiac; az előző hónaphoz képest 23,7 százalékos, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 88,9 százalékos volt a növekedés.
Júliusban az előző hónaphoz képest 1 százalékkal, éves összevetésben 6,4 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára az ingatlan.com lakásárindexe szerint.
Több új elemmel ösztönzi a víz megtartását az uniós keretek között kialakított hazai agrártámogatási rendszer a Közös Agrárpolitika 2023-tól induló új időszakában. Ezek közül egyes konstrukciókban magasabb, másokban alacsonyabb a gazdálkodói részvétel – írják az Agrárminisztérium szakértői.
Világszerte megterheli a háztartások költségvetését a tartós infláció, ami kihat a vásárlási szokásaikra is. Az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek – mutat rá az EY friss, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatása.
2024. júliusban az előző hónaphoz képest átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, az éves infláció a júniusi 3,6 százalékról 4,1 százalékra emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Ősszel öt témakörben kezdődnek az ingyenes on-line tanfolyamok.
Három egymást követő visszaesés után júniusban az előző hónaphoz képest – szerény, 0,5 százalékos mértékben, de – nőtt az ipari termelés volumene, az éves összevetés azonban még nem az idei adatnak kedvez.
A vártnál kissé lassabb, de határozott pozitív fordulat látszik a magyar élelmiszer-gazdaságban.
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága.
2024. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 0,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest és az egy évvel korábbi szintet is csupán 2,6 százalékkal haladta meg.
Megjelent az Agrárminisztérium kiadványa, amelynek célja, hogy a mezőgazdasági vízhasználók figyelmét ráirányítsa a fenntartható vízgazdálkodás fontosságára, a felelős vízhasználat ösztönzésére a gazdálkodók körében.
Friss Billingo-kutatás: alig minden második cég fejlesztett az utóbbi két évben.
Az összesített 204 ezer forintos átlag több mint 7 százalékos emelkedésnek felel meg az idei első negyedéves 190 ezer forinthoz képest.
A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka továbbra is a Volkswagen 12,5 százalékos részesedéssel.
A Duna House szakértői utánajártak, mi jelenti ma az igazi luxust a hazai ingatlanpiacon.
Az idei kukoricatermés kielégítheti a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara előzetes adatai szerint.
Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak, mint tavaly ilyenkor – tájékoztatott az Agrárközgazdasági Intézet.
Továbbra is Budapesten és Pest vármegyében keresik a legtöbb eladó vagy kiadó ingatlant, a legkevesebbet pedig Békés vármegyében.
A szomszédos országok átlagárai alatt maradtak a hazai üzemanyagárak 2024 júliusában a KSH adatai szerint: a 95-ös benziné 1,3, a gázolajé 0,5 százalékkal.
A juhok és kecskék egyik legfertőzőbb betegségének számító PPR megjelenése súlyos gazdasági károkat okoz.
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2024 júliusában országosan 11 538 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az MVM automatikusan módosítja és minden napra rögzíti a rezsicsökkentett árú kedvezményes földgázmennyiséget a diktáláson alapuló, hőmérsékletfüggő havi számlázás, illetve az éves leolvasást követő elszámolások esetében 2024. augusztus 1-jétől – tájékoztatott az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
A nyomtatványon szereplő új rovatok kitöltése nem kötelező, azonban az adatok hibátlan megadása az állatjóléti támogatás igénylése esetén a támogatás elnyerésének feltétele.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának munkatársai a 2024. évi nyári olimpiai játékok alkalmából összegyűjtötték azokat az olimpikonokat, akik feltalálóként is bizonyítottak.
Az AI ma már nem egyszerűen eszköz a bankok kezében, hanem a jövő üzleti tevékenységét teljes egészében eköré szervezik.
2024. júniusban az ipari termelői árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest; a belföldi értékesítés árai 0,2 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítéséi 4,2 százalékkal növekedtek – jelentette a KSH.
2024 I. félévében 6027 új lakás épült, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, mindkét adat 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Világszerte a cégek 23 százaléka használja az AI-t termék- és/vagy szolgáltatás-fejlesztésére, erről Magyarországon nincs adat.
Horváth András: izgalmas lesz nyomon követni a kínai márkák előretörését.
2024. második negyedévben az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – 0,2 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette a KSH.
A 30. héten is a kormány által meghatározott „plafon” – a szomszédos országok átlagárai – alatt maradtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin 6, a gázolaj 1 forinttal. A régiós átlagárak ugyanakkor továbbra is alacsonyabbak, mint a magyarországiak.
Budapesten az előző negyedévhez képest 3,6, a vidéki városokban 3,8 százalékkal emelkedtek, a községekben stagnáltak a lakásárak 2024. január–márciusban az MNB lakásárindex szerint.
Az energiarendszer átalakulása és a klímaváltozás miatt egyre fontosabb, hogy az energiakereskedők a lehető legpontosabb meteorológiai előrejelzések birtokában legyenek. A technológiai fejlődés impresszív haladást ért el az elmúlt évben is, a szakembereknek azonban versenyt kell futniuk az idővel.
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2024 augusztusában a 95-ös benzin literje 620, a gázolajé 634 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Az előbbi összeg 16, az utóbbi 24 forinttal haladja meg a júliusi „irányárat”.
A fővárosban 148–250 ezer forint között mozognak a legkedvezőbb havi bérleti díjak a vidéki egyetemvárosokban pedig 90 és 195 ezer forint között érhetőek el a legolcsóbb albérletek – tájékoztatott saját adatai alapján az ingatlan.com.
A tényleges kiesés mértékét a következő napok és hetek időjárása dönti el.
Ha a fiatalok az adott városban vállalnak munkát is, vagy a lakást később bérbe adják, akkor 5–10 éves időtávon már a vásárlás lehet előnyösebb döntés.
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.