Megtört a lendület a nyaralópiacon

2024. 08. 27., 20:27

Mérséklődött a befektetői célú vásárlás a nyaraló ingatlanok piacán, de még így is négymillió forintot meghaladó négyzetméteráron vásárolható új építésű vízparti ingatlan Siófokon, ami abszolút rekord a szegmensben.

Megtört a nyaralópiac korábbi lendülete: a kereslet idén tovább csökkent, az Otthon Centrum hálózatában az első hét hónapban 12,3 százalékkal kevesebb nyaralót értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában. „A nyaralók iránti keresletcsökkenés egyik magyarázata a befektetői célú vásárlás jelentős mérséklődése, valamint a jó állapotú nyaralok alacsony száma. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert a vevők többsége nem szeretne költséges és drága felújítással bajlódni – magyarázta a piaci folyamatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a vevőknek kedvező hír, hogy megállt a szegmensben a további áremelkedés; miközben az abszolút ár megegyezik a tavalyi értékkel, addig a négyzetméterár 11,8 százalékos mérséklődés után 460 ezer forintra csökkent országos átlagban. Továbbra is jelentős árbefolyásoló tényező a nyaraló elhelyezkedése és állapota. A vízparttól távolabbi és felújításra szoruló ingatlanokat az országos átlag alatti, míg a vízparti – vagy annak közelében lévő – és jó állapotú nyaralókat jóval átlag feletti ársáv jellemzi – fogalmazott a szakember.

A Balatonon négyzetméterenként 545 ezer forintos átlagértéken cseréltek tulajdonost az önálló ingatlanok. Noha ez az érték 30 százalékkal olcsóbb, mint a tavalyi átlag, nemcsak a két éve tartó keresletcsökkenés érezteti hatását, hanem az összetételhatás is jelentősen befolyásolja az árat. A legdrágábbak a Budapesthez közeli, keleti medence települései: a listavezető Balatonalmádi, 815 ezer forinttal, amelyet Siófok követ 725 ezer forintos, átlagos négyzetméterárral. Innentől nagyon sűrű a mezőny, de az északi és déli part nagyobb városaiban (Zamárdiban, Kenesén) is nagyságrendileg hasonló az árfekvés. A fővárostól távolodva a fajlagos átlagár csökken. A vízpartok közvetlen közelében megmarad a milliós négyzetméterár, 500 méteren kívül azonban már 4–600 ezer forintos fajlagos ár jellemző Balatonszemesen és Balatonbogláron, vagy éppen a vele szemben lévő Révfülöpön.

A Velencei-tónál mért átlagérték 635 ezer forint négyzetméterenként, ami magasabb a Balaton-partinál, és nem mellesleg 10,8 százalékkal haladja meg az előző évit, de ebben szerepet játszik az üdülőkörzet Budapesthez való közelsége is: lényegében a fővárosi agglomeráció egyik területének tekinthető.

Relatíve olcsó a Tisza-tó térsége, ahol a fajlagos átlagár 215 ezer forint idén, ami 17 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Tiszafüred és Abádszalók jelentősen drágább, a köztes települések pedig olcsóbbak. A vízparti ingatlanok átlagos négyzetméterára azonban itt is a település átlagának duplája, vagyis meghaladja a félmillió forintot.

Siófokon átlagosan 2,15 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét. A vízpartiak ebben a szegmensben is drágábbak, előfordul olyan projekt, amelynek kínálati négyzetméterára meghaladja a 4 millió forintot, ami rekord.

A kisebb településeken 1,77 millió forintos átlagértéken kínálják az új építésű lakások négyzetméterét. A legdrágább Balatonakarattya, ahol négyzetméterenként 3,5 millió forint az új építésű lakás irányára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025-07-15 15:20:00
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS