Itt találod az összes cikket a „VÁLLALKOZÁS” témában!
A Kalocsát Pakssal összekötő, a két város közötti menetidőt 15 percre rövidítő Tomori Pál híd nyerte el 2025-ben a Magyar Acélszerkezeti Szövetség „Év acélszerkezete” nívódíját.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Megnyílt az online jelentkezés lehetősége a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség több mint ezer vállalatot tartalmazó adatbázisába, amelynek révén minden eddiginél könnyebben találhatnak egymásra beruházók és beszállítók.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A „Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program” keretében első körben 19,2 milliárd forint támogatást kap 183 kisvállalkozás; a sikeres pályázók közel 60 százaléka mikro- és kisvállalkozás, míg 40 százalékuk középvállalkozás.
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is csatlakozott a Gondosóra programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást május 14-én írták alá Budapesten.
A Mathias Corvinus Collegium Vállalkozáskutatási Műhelye 2025-ben is kutatást indít a vállalkozások kihívásainak és lehetőségeinek mélyebb feltárása érdekében.
Az Egyensúly Intézet 2025-ös Településindexének legfontosabb megállapításai rávilágítanak a főváros vonzerejének csökkenésére, a Balaton térségének erősödésére, valamint a települések közötti regionális különbségekre.
A NAV egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezett elkövetői kör tevékenységét leplezte le, amely fiktív cégeken keresztül próbált meg magánszemélyeket több száz millió forint otthonfelújítási támogatáshoz juttatni. Az összesen 600 millió forintot is meghaladó csalást – még kísérleti fázisban – megakadályozták a pénzügyi nyomozók.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Megjelent az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelmet szolgáló pályázat, a támogatási összeget a kormány 11,9 milliárd forintra emelte.
Magyarország nem külső szemlélője, hanem aktív szereplője az autóipar világban zajló átalakulásának, a szektor jövője hosszú távon biztosított – mondta Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a HIPA május 13-i járműipari konferenciáján.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Tárgyalásokat folytatott nemrégiben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tagja, a Barrier Free alapítója arról, hogy a vállalkozói érdekképviselet lehetőséget teremtsen a mozgáskorlátozott vállalkozók és munkáltatók támogatására és integrálására.
Története egyik legnagyobb szabású fejlesztését hajtották végre a CSABAcast Kft. könnyűfémöntödéjében, a csaknem nyolcvan éve működő Heves vármegyei üzem így már a tisztán elektromos hajtású járművek gyártásában is részt vehet, energetikai rendszere pedig a magyar piacon úttörő megoldással segíti a termelést.
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
Első körben 183 vállalkozás nyert el összesen 19,2 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 KKV beruházás-élénkítő támogatási programban – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára május 13-án, az első támogatói okiratok átadása előtt.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május 12-én kezdődő (20.) héten.
Az eredetileg május végi határidőt egy hónappal hosszabbította meg az Energiaügyi Minisztérium.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
2025. július 31-ig várja a jelöléseket az idei Regionális Prima Díjakra a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete.
A Nestlé Hungária Kft. 1,8 millió euró értékű, éves szinten 1,5 GW teljesítményű napelempark átadását ünnepelte Szerencsen, ami egyben a több mint 30 éve Magyarországon tevékenykedő svájci vállalat operációjának legújabb fejlesztése.
Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát.
A bűnszervezet három irányítóját a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásuk indítványozását a Fővárosi Főügyészségen.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Második alkalommal szervezték meg a Kelet-magyarországi régió legnagyobb gazdasági találkozóját Debrecenben több mint 300 üzleti szereplő részvételével április 29-én. A PwC Magyarország „Business Forum 2025” konferenciáján a térség legsikeresebb vezetőit is díjazták.
A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 50,2, csökkent a márciusi 51,4-hez képest és a korábbi április havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint az erre hónapra vonatkozó hosszú távú átlag (51,9), és elmarad az előző három év 54,1 pontos áprilisi értékeinek átlagától is – tájékoztatott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május 5-én kezdődő héten.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a gazdaságba vetett bizalom növekedéséről beszélhetünk a K&H első negyedéves kkv bizalmi indexe alapján, amely mínusz 13 ponton áll a 100 és mínusz 100 közötti skálán.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása május 1-jén reggel 6 órakor kezdődik – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című (GINOP Plusz 2.1.1-24) felhívás szakmai tartalmát módosítja, pályázói körét pedig bővíti a kormány.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy bolgár férfivel és három magyar társával szemben. Az elkövetők Bulgáriából Románián keresztül többszázezer doboz zárjegy nélküli cigarettát csempésztek Magyarországra, amíg a pénzügyőrök egy érsekvadkerti telephelyen tetten érték őket.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 28-án kezdődő héten.
A közel 94 millió euró értékű zöldmezős beruházással a vállalat 150 új munkahelyet teremt.
Üzletenként 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1001 és 2000 fő közötti hazai településeken működő, egész évben nyitva tartó, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált, lezárt üzleti évvel rendelkező italüzletei.
A NAV kockázatelemzési szűrőjén akadt fent egy épülettakarítással foglalkozó cég. Az ellenőrzés során a revizoroknak lényegében a helyszínre sem kellett kimenniük, a bekért beléptetőrendszer adatai 26 alkalmazott feketefoglalkoztatását igazolták.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Kilenc várost érintő gazdasági-pénzügyi előadás sorozatot indít a Portfolio és a KAVOSZ, ahol a kkv-k számára nyitva álló beruházás ösztönző programokat tekintik át vezető szakemberek. Az első állomás május 5., Veszprém.
Megjelent a „KKV-k számára nyújtandó K+F+I szolgáltatások” című (2025-1.1.1-BAY_VOUCHER kódszámú) felhívás – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Egymilliárd forintnyi tőkejuttatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban – tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a program stratégiai partnere.
A felhívás célja a Horizont Európa keretprogram II. pillére alá tartozó klaszterek által szervezett partnerkereső rendezvényekre való kiutazás támogatása.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A tréning elvégzése alapfeltétele a GINOP Plusz „KKV-k innovációs képességének támogatása” című pályázaton való részvételnek.
Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
2025 első felében a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség részeként létrejött a Gazdaságelemzési Központ, amelynek célja, hogy közérthető és átfogó elemzésekkel támogassa a hazai vállalkozásokat és gazdasági szereplőket.
Április 22-ről május 8-ra módosult a támogatási kérelmek benyújtásának határideje a „KKV-k innovációs képességének támogatása” című felívás 2. szakaszában.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 21-én kezdődő héten.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
4 esetben figyelmeztetésre, 2 alkalommal pedig az előállítói tevékenység korlátozására került sor; 15 bírság kiszabása van folyamatban, összesen 1,6 millió forint értékben.
Az építőipari vállalkozások nagy többsége 2025-ben is árbevételének és jövedelmezőségének további csökkenésére számít, érdemleges pozitív fordulat ágazati szinten csak 2026-tól várható – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége felméréséből.
Bár az igénylések értéke elérte a teljes keretösszeget, a benyújtási lehetőséget egyelőre nem függesztik fel. A cégek továbbra is pályázhatnak a részvételi feltételeknek nem megfelelő vagy különböző okokból visszavont kérelmek miatt szabadon maradt forrásokra.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A közgazdász szakma előtt álló kihívásokra is választ kerestek egy szakmai rendezvényen Zalaegerszegen.
Az Európai Unió által biztosított források egyre könnyebben elérhetők a hazai vállalkozások számára, az egyszerűsített igénylési feltételek révén pedig folyamatosan nő az érdeklődők és a szerződött partnerek száma – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A NATO Jótékonysági Vásár (NATO Charity Bazaar) legutóbbi rendezvényén Brüsszelben Magyarország élen járt az adománygyűjtésben, a közös alapból Szolnok is nyert.
Az adóellenőrök országszerte ellenőrzik a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 14-én kezdődő héten.
A magyar űripari és technológiai vállalatok, kutatóintézetek és akadémiai szereplők számára 1,5 millió eurós pályázati lehetőség nyílik, amely hozzájárulhat a szektor fejlődéséhez és nemzetközi integrációjához – jelentette be Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára.
A tulajdonosok és az alkalmazottak egyetlen helyszínen sem tudták igazolni a termékek eredetét, tulajdonosát vagy a beszerzés körülményeit.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A pályázatra jogosult italüzletek mintegy 80 százaléka jelentkezett a kormány által a falusi kiskocsmák számára meghirdetett, 3 millió forintos támogatási programra; április 10-étől további italüzletek számára teszik lehetővé az igénylést – tájékoztatott a programkezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A kkv szektor üzleti hangulatát mérő VOSZ Barométer indexe újra 50 százalék fölötti tartományba került, 2024 utolsó negyedévéhez képest 4 százalékpontot emelkedett.
Egy digitális cafeteria platformra vonatkozó projekt lett a VOSZ SMART Ötletverseny győztese, miután ez a pályázat nyerte el a kiírás döntőjének közönségdíját. A vállalkozói fórumon – amely a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének éves mérlegzáró közgyűlését kísérte – Eppel János, a VOSZ elnöke ismertette a szervezet 2022-ben indult ötéves stratégiájának eddigi eredményeit.
2022 végén az aktív cégek száma még megközelítette az 529 ezret, 2024-re ez szám 506 ezer alá csökkent, és az idei adatok további mérséklődést mutatnak. A gazdasági nyomás mindenhol érezhető, de nem egyformán reagálnak rá a térségek – derül ki az OPTEN elemzéséből.
A CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértői, dr. Priskin Boglárka ügyvéd és dr. Baumgartner Máté ügyvédjelölt összefoglalják a legfrissebb fejleményeket és iránymutatásokat, amelyek nem csupán a videójáték-ipar szereplői, hanem más digitális piacokon működő vállalkozások számára is hasznos tanulságokkal szolgálhatnak.
A kormány a vállalkozások visszajelzései alapján jelentős könnyítéseket vezet be a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételeiben, a lépés mintegy 3000 mikro, kis- és középvállalkozást érint, amelyek közel 350 milliárd forintnyi ilyen támogatásban részesültek – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Kiírták Magyarország legnagyobb „zöld átállási” díját, a Green Awards 2025 pályázatot.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Demján Sándor Tőkeprogram részeként a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség kezelésében elindult a 450 millió forint keretösszegű Demján Sándor Tanácsadási Voucher Program.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 7-én kezdődő héten.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez.
A keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különíthetnek el, elsősorban a zöldenergia saját célú termelését elősegítve.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Pontos képet kapni Magyarország és a vármegyék gazdasági helyzetéről – ez az egyik célja a VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának. A rendezvények egyben jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a VOSZ vezetői értékeljék az eddigi munkát és ismertessék a terveket.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Komárom-Esztergom vármegyei rendezvényén a különböző támogatási lehetőségekről, így a Demján Sándor Programról is tájékoztatták a résztvevőket.
A vállalkozók a helyi közösségek motorjai – hangzott el a VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Győr-Moson-Sopron vármegyei rendezvényén.
Magyarországon 2024. december végén az egy évvel korábbinál 1,6 százalékkal kevesebb, 1,810 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban.
A pályázatra eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét, amelyből már 1500 projekt támogatói döntéssel zárult – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Az elkövetők fantomcégekhez bejelentett dolgozók után nem fizettek adót és járulékokat, valamint jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, és ezzel a költségvetésnek több mint 1,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Vas vármegyei rendezvényén Eppel János, a VOSZ elnöke értékelte a tavalyi munkát, és vázolta a szövetség idei terveit.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának veszprémi rendezvényén a partneri kapcsolatok erősítésének fontosságát is hangsúlyozták.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Zala vármegyei rendezvényén Eppel János, a VOSZ elnöke a szolgáltatások bővítéséről is beszélt.
Április 2-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretében megjelent felhívás keretösszege 64 milliárd forint.
A globális értékláncok megroppanásához és teljes átszervezéséhez vezethet a vámok újabb korszakának beköszönte a világgazdaságban, azonban a beruházásösztönzésnek ebben az új helyzetben is bőven maradt mozgástere – írja friss bejegyzésében Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Hullámzó tendenciáról beszélhetünk, ha a külföldi terjeszkedésről van szó, hiszen a kort jellemző politikai és gazdasági helyzet lenyomata mindig megjelenik az aktuális trendekben.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Meghosszabbítja az Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot – jelentette be Czepek Gábor, a tárca parlamenti államtitkára.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 31-én kezdődő héten.
Március 28-án megkezdődött a vocherek kibocsátása, amelyekkel a vállalkozások be tudják nyújtani igényeiket a kiválasztott telekommunikációs szolgáltatókhoz.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Április folyamán hét nagyvárosban – Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Győrben, Veszprémben és Budapesten – tájékozódhatnak a vállalkozások az elérhető innovációs támogatási programokról, aktuális K+F pályázati lehetőségekről és ingyenes innovációs szolgáltatásokról.
Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz kis- és középvállalkozások innovációs képességét támogató felhívásra – tájékoztatott a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
A Kisboltokat Támogató Program keretében az 5000 fő alatti településeken működő kisboltok 1–3 millió forintra pályázhatnak – jelentette be Nagy Márton.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„Egy olyan világban, ahol a politikai diskurzus egyre inkább befolyásolja az üzleti kommunikációt, és ahol a félretájékoztatás riasztó ütemben terjed, soha nem volt még ennyire szükség az etikus vezetésre.”
A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől, állapítja meg a Visa támogatásával készült jelentés, amelyet a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem a Global Entrepreneurship Monitor, a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készített. A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy másfélszer annyian állítják, hogy vállalkozást terveznek indítani a következő három évben, mint a nők.
Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása, amelyre a Nemzetgazdasági Minisztérium 2025. május 30-ig várja azoknak a kreatív, innovatív és egyedi vállalkozásfejlesztési programok nevezését, amelyek segítik a vállalkozóvá válást és megkönnyítik a vállalkozások mindennapjait.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) márciusban és áprilisban vármegyei közgyűléseket szervez, amelyeket vállalkozói fórumokkal kötnek össze.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A magyar kutatókat és a magyar gazdaságot segíti a HU-rizont program 2025-ös pályázata, amelyet idén is 8 milliárd forint keretösszeggel hirdetnek meg.
Új támogatási lehetőség nyílik 50 milliárd forint keretösszeggel a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a szabad vállalkozási zónákban működő mikro- és kisvállalkozások számára; a GINOP Pluszban meghirdetett pályázati felhívás célja a vidéki vállalkozások versenyképességének növelése.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 24-én kezdődő héten.
A cégmegszűnések száma nem nőtt februárban, a cégeljárások adatai azt mutatják, hogy lassulhat a vállalkozások számának csökkenése – derül ki az OPTEN elemzéséből.
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan 3,8 millió forintot mintegy 2600 tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezetei vállalkozói fórumokkal egybekötött beszámoló közgyűléseket tartanak márciusban és áprilisban.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Megtartotta első budapesti beszállítói fórumát a GE Vernova a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség szervezésében. A rendezvényen több mint negyven vállalat vett részt, amelyek az amerikai óriáscéggel együttműködve bekapcsolódhatnak az energetikai átmenettel elindult „beruházási szuperciklusba”.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Demján Sándor Program összes támogatási eleme elindult, a 8+1 akciópont azt szolgálja, hogy direkt vagy indirekt módon segítsük a kis- és középvállalkozásokat– mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A bizalmi vagyonkezelésről és a hosszú távú vagyonmegőrzésről tartott vállalkozói fórumot a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Szervezete március 18-án.
A NAV revizorai 40 mezőgazdasági cégnél bizonyították, hogy a mezőgazdasági célra elszámolt gázolajjal nem mindig a munkagépek közlekedtek.
A K&H nagyvállalati növekedési index 2024. IV. negyedévi adatai alapján a nagyvállalatok közel 80 százaléka úgy számol, hogy meg tudja tartani dolgozóit a következő 12 hónapban, minden tízedik vállalatnál csökkenő létszámmal terveznek. A 10 milliárd forintos árbevételt meghaladó cégeknél a legpesszimistábbak, körükben a 15 százalékpontot is eléri a leépítéssel kalkulálók aránya.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Dr. Kovács Patrikot, a VOSZ társelnökét kinevezték a B20 Kereskedelmi és Befektetési Munkabizottságának társelnökévé.
Az építőanyagok és kivitelezői kapacitások elérhetősége, a kiaknázható támogatási források, a kedvezményes finanszírozási lehetőségek és a várható ártrendek alapján a piacon most van a legjobb pillanat az építkezésre, felújításra az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint.
A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében.
„Az indokolatlan, profithajhász élelmiszerár-emelés letörése” érdekében életbe lépett a 30 alapvető élelmiszerkategóriát érintő árrésplafon, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdte az ellenőrzéseket.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 17-én kezdődő héten.
Jelentősen javult a hazai kis- és középvállalkozások körében az uniós pályázatok ismertsége – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 negyedik negyedéves kutatási adataiból.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2022-ben indított stratégiájában kiemelt szerepet kapott a nemzetközi kapcsolatok erősítése, így a magyar vállalkozók külkapcsolatainak támogatása is bekerült a szövetség vállalkozásfejlesztési eszköztárába.
Április 2-ától nyújthatják be az érintettek támogatási kérelmeiket az új erdőtelepítési pályázatra; a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent felhívásban összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az Energiaügyi Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetek szerint jelentősen emelkedik a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságok, valamint csatornabírság összege, a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövető vállalkozások adatait nyilvánosságra hozzák, és bevezetik a helyszíni bírságolást a hulladékot jogellenesen elhelyezőkkel szemben.
Több mint 10 milliárd forintból, uniós támogatással indulhat el Magyarországon egy „légi távérzékelési technológián alapuló, az illegális hulladéklerakók felszámolását támogató rendszer és informatikai fejlesztés”.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Több mint 440 milliárd forint értékben indítanak pályázatokat vállalatok számára; a Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az ivóvízkincset kímélő és alacsony energiafelhasználású üzemmel bővül Szolnok több mint hét évtizede fejlődő vegyipari ökoszisztémája az elektrolitgyártás vezetői közé tartozó KunlunChem százmillió eurót meghaladó befektetésével.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Rendkívüli a járványügyi helyzet, ezért a korlátozások is rendkívül szigorúak – mondta Pásztor Szabolcs országos főállatorvos; a Magyarországon forgalomba kerülő állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak – nyugtatott Nagy István agrárminiszter.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 10-én kezdődő héten.
Azt javaslom, hogy július 1-jéig már történjenek meg azok a dolgok, amiről megegyezünk, és ez a megállapodás tartalmazzon adóegyszerűsítést, adócsökkentést és bürokráciacsökkentést is – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Gazdasági Évnyitó 2025” című gazdaságpolitikai fórumán március 8-án.
Jelenleg körülbelül 238 ezer női tulajdonos van Magyarországon, és bár számuk 2024-ben csökkent, a kizárólag női vezetésű cégek aránya stabil maradt, a teljes vállalati bázis 17 teszi ki.
„Az év leginspirálóbb kezdeményezéseként” különdíjjal ismerte el a Magyar Marketing Szövetség a Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” elemét.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében. A kiírások alapján európai uniós társfinanszírozással összesen 50 milliárd forint értékű forrásra nyújthatók majd be a támogatási kérelmek 2025. április 30-tól, illetve május 28-tól.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A VOSZ 2025-ben is meghirdeti a pályázatot az Év Vállalkozója Díjra, valamint a Vármegyei és Regionális Év Vállalkozója díjakra.
A pályázatra kkv-k, egyéni vállalkozók, startupok, egyetemi hallgatók, kutatók, illetve magánszemélyek is jelentkezhetnek.
Márciustól további 15 milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére a termelékenységük javulásához szükséges munkaerő át- és továbbképzésének támogatására – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a FIVOSZ Békés vármegyei szervezete.
A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére.
Március 3-tól adhatók be az igénylések a Demján Sándor Tőkeprogramra. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett programban a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.
Bővíti a Dunavecsén tavaly megnyitott Duna Smart Power Systems (DSPS) nevű okosgyárát a Schneider Electric, 44 millió euróból 18 000 négyzetméteres új üzemrészt alakítanak ki. A beruházás a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával valósul meg.
Kiemelt figyelmet fordít március első napjaiban a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére a NAV: a revizorok március 3. és 8. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
„Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!” A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) közös külképviseletet nyitott az Egyesült Államok két kiemelten fontos gazdasági központjában: New Yorkban és Floridában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére márciusban elkezdődik a Lakhatási Tőkeprogram – jelentette be Bókay Márton, a tárca nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 3-án kezdődő héten.
Meghaladta a kétezret a kifizetések száma a március végén záruló vállalati e-autó programban, de a 30 milliárd forintos keretösszeg több mint egyharmadára még szerződést sem kötöttek.
Elindult a „Nemzeti Bajnok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram” című felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A hitelprogram célja „a kkv-k termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül, valamint a zöld és digitális átálláshoz való hozzájárulás”.
Új üzemmel bővíti tevékenységét Kecskeméten a japán Nissin Foods, az instant tésztaételek globális piacának egyik legnagyobb szereplője.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az „1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra” ezidáig 2000 vállalkozás nyújtott be pályázatot, a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programra pedig 6 ezren jelentkeztek – tájékoztatott Vitályos Eszter.
Több kategóriában hazai vállalkozások nyerték el a magyarországi befektetői közösség legkiválóbb tagjainak járó elismerést a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség nagyszabású díjátadó gáláján. Joó István kormánybiztos, a HIPA vezérigazgatója a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a szervezet készen áll a Száz Új Gyár Programra.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Stratégiai megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a Focenosz Egyesülettel.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium idén először hirdette meg a pályázatot a Tehetségbarát Vállalat díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző cégek erkölcsi elismerésére.
Az elmúlt év változatos képet mutatott a vállalatfelvásárlások és fúziók piacán: míg globális szinten nagy értékű ügyletek területét fellendülés jellemezte, addig Európában elsősorban a közepes méretű (mid-market) tranzakciók domináltak.
Egymilliárd forintra pályázhatnak az ezer fő alatti településen működő kiskocsmák, bárok és borozók – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A K&H nagyvállalati növekedési index 2024. utolsó negyedéves adatai alapján számottevő mértékben emelkedett azoknak a cégeknek az aránya, amelyek nem terveznek változtatni beruházásaik mértékén. A beruházási célok közül a technológiai jellegű fejlesztések a legnépszerűbbek a nagyvállalatok körében.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az értékelési folyamat során eddig ellenőrzött támogatási kérelmek esetében a pályázók február 14-től kezdve számíthatnak hiánypótlási értesítésre, ezért érdemes figyelniük a pályázati felületet és regisztrált e-mail címeiket – hívja fel a figyelmet a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Kína harmadik legnagyobb tartományának delegációja találkozott VOSZ-vezetőkkel Budapesten.
Hatékonyságnövelés és digitalizáció, az ezekben való fejlődés lehet a vállalkozások fő irányvonala a jövőben – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Vármegyei szervezetének nagykanizsai programján február 19-én.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 24-én kezdődő héten.
A világ TOP 5 építőipari nehézgépgyártó vállalata között számon tartott kínai Zoomlion 105 millió euró értékben Magyarországon építi fel harmadik európai gyáregységét.
Csaknem 632 millió forintból, uniós támogatással vásárolt gépeket és hajtott végre modernizációt telephelyein a komplex mély- és magasépítéssel, valamint útépítéssel foglalkozó nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A 2024 végén kihirdetett jogszabálymódosítások jelentősen átalakították az érvényben lévő kiterjesztett gyártói felelősségre (EPR) és termékdíjra vonatkozó előírásokat. A változás amellett, hogy csökkenti a társaságok adminisztratív terheit, egyértelműsítette az EPR-rendszerhez kapcsolódó szankciók rendszerét, újraszabályozta a termékdíj és az EPR kapcsolatát is – hívják fel a figyelmet a Deloitte szakértői.
Népszerű a Demján Sándor Program, a meghirdetett hitelkonstrukciók finanszírozási keretének a vállalatok már több mint egyötödét vették igénybe – tájékoztatott az EXIM Magyarország.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az erős külföldi működőtőke-beáramlást támogató, jelentős ipari és logisztikai ingatlanfejlesztések bemutatására fókuszál Magyarország a világ elsőszámú ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban március 11–14. között. A Magyarország-standon a bővülő ipari és logisztikai ingatlanpiac, valamint a lakóingatlan-, hotel- és irodaportfóliók kerülnek bemutatásra.
A 14. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben megkérdezettek 1,8 százalékos GDP-növekedést és 415 forintos euróárfolyamot jósolnak 2025-re 4,8 százalékos infláció mellett. A mindenkori legalacsonyabb szintre esett azoknak az aránya, akik a saját bevételeik növekedésével kapcsolatban „nagyon vagy rendkívül bizakodónak” mondták magukat.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„Az aszályos termeléshez szükséges új technológiák, talajművelés és genetika mellett az öntözési rendszer bővítése és fejlesztése is elengedhetetlen eszköz az alkalmazkodásban és a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, de ugyanígy a hatékonyságbeli előrelépésben és az ágazat termelékenységének javításában is.”
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A VOSZ partnerszervezete, a JVSZ átfogó kutatást indított a hazai vállalatokat érintő legégetőbb kérdések és problémák felmérésére.
Alkatrészek mellett az orvostechnológiában és a gyógyszeriparban alkalmazott egyedi gépeket is gyártanak majd a Harro Höfliger új debreceni üzemében, amelyet 14 millió eurós beruházással épít baden-württembergi társaság.
Bár a cégszámcsökkenés 2025 januárjában is folytatódott, az év első hónapja mégis tartogatott meglepetést, az elmúlt három év legmagasabb januári cégalapítási számát regisztrálták. Miközben az új kényszertörlési eljárások jelentősen emelkedtek, a cégalapítások számának növekedése arra utalhat, hogy a vállalkozói bizalom lassan, de újra erősödni kezd.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 17-én kezdődő héten.
Nagyot a magyar vállalatok innovációs aktivitása a K&H 2024. második féléves innovációs index kutatása szerint: a megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutat, megtorpanni látszik a digitalizáció, és múlni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is.
Globális fordulat zajlott le a működőtőke áramlásban, már nem nyugati, hanem keleti eredetű a legtöbb új technológia és befektetés, és ebből a folyamatból kimaradni történelmi vétek volna – jelentette ki Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Kossuth Rádióban.
Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket.
Közel százezer négyzetméteres szállítmányozási és raktározási központot épített a Bosch Csoport Miskolcon, a közel 150 millió eurós beruházás révén 26 országot látnak el a Bosch egy sor termékével.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Elindult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség „KFI ökoszisztéma fejlesztése” elnevezésű ötmilliárd forintos projektje, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretein belül, a magyar állam támogatásával és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az MTV „Ma reggel” című műsorában Gál É. Beáta, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kommunikációs és marketing igazgatója és Bartos Andrea, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője beszélt a két szervezet stratégiai együttműködéséről.
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben.
2024 során jelentős mértékben, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A „Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak” című, 2024. februárban indult felhívás 30 milliárd forintos keretösszegének háromnegyedére érkezett be igény.
A halastavak ökoszisztéma szolgáltatásainak megőrzését, fejlesztését szolgáló támogatási konstrukció keretében első körben 15 darab halgazdálkodási projekt részesült támogatásban mintegy 1,4 milliárd forint értékben; a pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint, a következő hetekben további döntések várhatók – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 10-én kezdődő héten.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Családbarát Magyarország Központ stratégiai együttműködési szerződést írt alá, amelynek célja a családi vállalkozások fejlesztése és a női vezetők támogatása.
25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet az Agrárminisztérium kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatására, a kérelmeket 2025. április 2-tól lehet benyújtani.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
2024-ben mindössze 24 ezer új társas vállalkozás indult Magyarországon, ami az elmúlt nyolc év leggyengébb eredménye. Miközben a vállalkozási kedv csökkent, több mint 6 ezer vállalkozó van, aki hatnál több céget irányít.
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Azzal tudjuk legjobban támogatni a turisztikai szektort, hogy a mostani kamatcsökkentés a Turisztikai Kártyánkra is kiterjed” – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A nyertes családok száma meghaladta a 21 ezret, felüknek már utaltak is a támogatásból.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A KAP Stratégiai Terv keretei között megjelent, 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra 2025. március 5-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Február 3-tól elérhető a Demján Sándor Program keretén belül meghirdetetett 9 milliárd forint keretösszegű program, amely az 50 fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogatja.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 3-án kezdődő héten.
A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű fejlesztések esetében 2025. február 4-től, a komplex beruházásokra pedig 2025. március 4-től lesz lehetőség.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Megkétszerezte a környei multitechnológiás ragasztógyár termelési kapacitását a Henkel Magyarország. A német világcég globális hálózatának kiemelt operációi között számon tartott üzemben 30 millió euró értékben új gyártósorokat szereltek be, aminek nyomán a vállalat bútoripari és élelmiszeripari ügyfeleket is ki tud szolgálni. A fejlesztés eredményeképpen az üzem 20 új munkahellyel is bővült.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A hazai kkv-k nagy problémája a forráshiány mellett a gyengülő kereslet – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárának a Világpolitika és Közgazdaságtan folyóiratnak adott interjúban.
2024 utolsó negyedévére a nyári állapotra ment vissza a hazai kkv-k kilátásait bemutató K&H kkv bizalmi index. A kutatási eredmények alapján úgy látszik, hogy a magyar kis- és középvállalatok vezetői újra negatívabb hangulatba kerültek.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó nővel szemben, aki egy községi üzlet létrehozására kapott támogatást használt fel a támogatási céltól eltérően.
A Magyar Innovációs Szövetség 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024. évben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek.
A program közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti; az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen közel 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A január 25-i Magyar Közlönyben megjelent a kormány 5/2025. (I. 25.) rendelete az alanyi adómentesség választhatóságára jogosító értékhatár emeléséről.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a január 27-én kezdődő héten.
Teljesen mindegy, hogy kistelepülésről és kisvállalkozásokról vagy nagyvárosról és multinacionális óriásvállalatokról van szó, a gazdaságfejlesztés és a befektetésösztönzés alapelvei minden szinten ugyanúgy érvényesek – emelte ki beszédében Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a bárándi ipari park második ütemének átadóján.
Zöldmezős beruházás keretében hozza létre új, modern csirkevágó- és feldolgozó üzemét a Hungerit Zrt. A 97,6 millió euró értékű és mintegy 23.000 m2-en elterülő ipari komplexumnak köszönhetően 2026-tól a vállalat képes lesz megduplázni az éves feldolgozókapacitását a szentesi brojlerüzemében.
A szolnoki Stadler alapításának tizenötödik évfordulóján leplezték le a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében készült első alumínium emeletes vasúti kocsiszekrényt. Az új technológia bevezetéséhez szükséges 45,2 millió eurós beruházást a svájci vállalat 2023-ban kezdte meg, amelynek eredményeként a szolnoki üzem a cégcsoport és az egész térség legnagyobb operációja a kocsiszekrénygyártás területén.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Demján Sándor Program keretében meghirdetett programra 1885 kkv nyújtott be támogatási kérelmet – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
2025. január 1-től 12-ről 18 millió forintra emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára – jelentette be Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Szakmai fejlesztésre, újításra, a gazdasági kapcsolatok és a kutatási területek bővítésére ösztönzi a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Nemzeti Innovációs Ügynökség közös projektje.
2 milliárd forintból új munkaerőpiaci program indul a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Csökkenő vállalkozói szám és magas cégfluktuáció az építőiparban 2024-ben. A megszűnések száma nő, miközben az új alapítások tovább csökkennek. Az előzmény nélküli felszámolási eljárások számának növekedése a lánctartozás-helyzet súlyosbodását, a szektor feszültségeit jelzi.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Demján Sándor Program részeként az EXIM-nél meghirdetett „Jövő Exportőrei Beruházási Hitel” keretében már 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A világ vezérigazgatóinak közel 60 százaléka arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42 százalék pedig a dolgozói létszám 5 százalékos növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28. Globális Vezérigazgatói Felmérésében, amelynek eredményeit január 20-án hozták nyilvánosságra a davosi Világgazdasági Fórumon.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Demján Sándor 1+1 Kkv Beruházás-Élénkítő Támogatási Programra az elmúlt öt hétben több mint 6500 vállalkozó regisztrált, ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknak szándékukban áll beruházást indítani, új eszközöket beszerezni – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Kiegyensúlyozott és sikeres esztendő volt 2024 a hazai befektetésösztönzésben, hiszen három kontinens tizenkilenc országából érkeztek partnerek, és a magyar projektek történelmi csúcsot döntő száma mellett jelentős részt képviselnek a legmagasabb hozzáadott értéket jelentő beruházások is – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója az M1 közszolgálati televíziónak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak január 20-tól a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra – tájékoztatott az Energetikai Minisztérium.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a január 20-án kezdődő héten.
Az agrár-környezetgazdálkodási, illetve az ökológiai gazdálkodást támogató felhívásra összesen csaknem 26 ezer pályázat érkezett be, amelyek együttesen mintegy kétmillió hektár területet érintenek – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
A január 15-én lezárult Napenergia Plusz Program december–januári „véghajrájában” közel 750 támogatási kérelem érkezett be, az egy éves benyújtási időszak alatt pedig összesen több mint 23 ezer pályázó igényelt összesen 96,4 milliárd forint állami hozzájárulást modern napelemes rendszerek telepítéséhez – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatja az áfa alanyi mentesség határának emelését, és azonnali intézkedéseket javasol.
2023 után 2024-ben is meghaladta a 10 milliárd eurót a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával elért működőtőke-beáramlás Magyarországon, a támogatott magyar tulajdonosi hátterű cégek száma pedig történelmi csúcsot ért el.
Hatalmas az érdeklődés a Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, az előzetes regisztrációk száma január 15-ig meghaladta az 5600-at.
A magas genetikai értéket képviselő, mezőgazdasági szempontból értékes állatfajták megőrzését és fenntartását segítő „Állati genetikai erőforrások in situ megőrzésének támogatása” című pályázati felhívásra 2025. február 10-től lehet támogatási kérelmet benyújtani.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Tavaly közel 585 milliárd forint forráshoz jutottak a gazdálkodók, a vidéki vállalkozások és az önkormányzatok az európai uniós támogatásokból és az ezekhez kapcsolódó, 80 százalékos hazai társfinanszírozásból – tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A pályázaton ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhettek el a családok a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Szakmai fejlesztésre, újításra, a gazdasági kapcsolatok és a kutatási területek bővítésére ösztönzi a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új projektje.
A társas vállalkozások csökkenése főként a kereskedelmi, szakmai és tudományos területeket érintette, míg az egyéni vállalkozások száma főként ezekben az ágazatokban nőtt.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a január 13-án kezdődő héten.
A megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret hódítanak, különösen a háztartásokban. A napelemek népszerűsége töretlen, de vajon elégségesek-e ahhoz, hogy egy egész háztartást fenntarthatóan ellássanak energiával egész évben?
Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
A K&H fenntarthatósági index legújabb adatai rávilágítanak arra, hogy a magyarországi vállalatok többsége továbbra is elmarad a karbonkibocsátás csökkentését célzó törekvésekben. A cégek jelentős része nem méri, és nem is tervezi mérni a kibocsátását, miközben a karbonsemlegességre való törekvésük is tovább csökkent.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az igazgatóságok többsége még nem „aktivizálódott”, két vármegye fedte csak fel a lapjait.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A számla- és nyugtakibocsátás, valamint az adatszolgáltatás szabályai a masszőrökre is vonatkoznak – hívja fel az „érintettek” figyelmét az adóhivatal.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Január 16-tól a Nébih szakrendszereibe is kizárólag DÁP mobilalkalmazással vagy az Ügyfélkapu+ szolgáltatással lehet majd bejelentkezni.
Az új külföldi piacokra lépés óriási lehetőségeket kínál az ecommerce vállalkozásoknak, különösen a gyorsan digitalizálódó kelet-európai régiókban, mint Magyarország.
Az üzleti sikerek elengedhetetlen feltétele a folyamatos kapcsolatépítés, az új partnerek és ügyfelek felkutatása. A digitális térben számos platform kínál erre megoldást, köztük a VOSZPort Digitális Piactér szolgáltatása, amely egyedülálló lehetőségeket tartogat a magyar kkv szektor szereplőinek.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A működő társas vállalkozások száma 11 ezerrel csökkent 2024 végére. Több mint 35 ezer cég szűnt meg tavaly, miközben az új cégalapítások száma a 24 ezret haladta meg. Az új felszámolási eljárások száma továbbra is 15 ezer felett maradt, amiből az építőipar 4 ezer, a kereskedelem pedig 4300 vállalkozással volt érintett.
Már csak kevesebb mint két hétig nyújthatják be támogatási kérelmeiket, akik regisztráltak a Napenergia Plusz Programba – hívta fel a figyelmet Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
A legfontosabb tudnivalókat Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára ismertette.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Jogszabályváltozás miatt 2025. július 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, így ennek az ügyfélkörnek a papíralapú számla helyett az MVM is majd csak elektronikus számlát állíthat ki – tájékoztatott az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a SZÉP Kártya egyenlegének felét. A legfontosabb változásokat a Bank360.hu foglalta össze.
Kimerült a forrás.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„A vállalatok egyre tudatosabban használják a béren kívüli juttatásokat a munkavállalók motivációjára és megtartására.”
Az országos akció, amelyben az élelmiszer-előállítás és a -forgalmazás mellett kiemelt figyelmet kap a vendéglátás is, három hétig tar.
A kedvezményezettek fajonként és fajtánként eltérő összegű, 35 euró/egyed/év összegtől 700 euró/egyed/év összegig terjedő, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.
A hazai gyártású építőanyagok piacának bővítése érdekében védjeggyel látja el a legjobb minőségű magyar építőanyagokat az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, amely már be is nyújtotta a védjegybejelentéseket.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A méhcsaládok „ökoszisztéma-szolgáltató képességének” fejlesztésére irányuló új pályázati felhívás a KAP Stratégiai Terv keretei közé illeszkedik.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a vidéki közösségeket segítő felhívások közül az első kettőt a Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak LEADER Egyesület és a Szatmári Síkság LEADER Egyesület tette közzé.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 23-án kezdődő héten.
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.
2024 november végéig mindössze 22 ezer új társas vállalkozást jegyeztek be, ami az utóbbi öt év leggyengébb január–novemberi eredménye. Az év egészében az Opten előrejelzése szerint várhatóan 22 ezerrel csökken a cégszám, amely november végén 505 ezer körül járt.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Közel 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” című egyszerűsített pályázati felhívás, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig a 10 millió forintot is elérheti, a 85 százalékos támogatási intenzitás mellett.
Meghirdette az Agrárminisztérium a hazai kiskérődző állományok állatjóléti körülményeinek javítását célzó új pályázati felhívását a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretei között. A támogatási kérelmeket a 2025. január 20-tól 2025. február 20-ig lehet benyújtani.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Hogyan lehet kitűnni a versenytársak közül egy zsúfolt online világban? Hogyan találjuk meg azt a marketingformulát, amely működik, és valóban hozza az ügyfeleket?
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ingyenes gázcsatlakozás kisebb kiigazítások révén még célzottabban segítheti az építkezőket – írják az Energiaügyi szakértői.
34,1 millió euró értékű kapacitásnövelő beruházást hajt végre tokodi üzemében a svájci tulajdonban lévő Feintool.
A nyertes gazdálkodók mezővédő fasorok, mezővédő erdősávok, illetve fás legelők telepítésével, majd ápolásával és fenntartásával léphetnek előre a klímaalkalmazkodás területén.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Kereskedelmi tevékenységei során több jogsértést is elkövetett a táplálékkiegészítőket forgalmazó GymBeam – állapította meg GVH. A cég elismerte a jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A legfontosabb tudnivalókat a NAV szakértői foglalták össze.
A pályázati felhívások célja a szántóföldi és egyéb termények tárolási, szárítási és tisztítási kapacitásainak fejlesztése, korszerűsítése, új üzemek létesítése, ezek energiahatékonyságának javítására vonatkozó tevékenységek és megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásának ösztönzése.
A tejtermelő szarvasmarha állományok állatjóléti körülményeinek javítását célzó új pályázati felhívás jelent meg a KAP Stratégiai Terv keretei között. A támogatási kérelmeket 2025. január 13-tól 2025. február 13-ig lehet benyújtani.
A Veszprém vármegyei vállalkozásokat hívta fórummal egybekötött üzleti reggelire a VOSZ helyi szervezete.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 16-án kezdődő héten.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Tesla modellje érte el elsőként az 500-as igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű pályázaton.
Megjelent a kormányrendelet a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről havi-, heti-, napi- és órabér alkalmazása esetén.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Teljessé vált a kkv-k fejlesztését célzó Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási elemeket tartalmazó termékpalettája.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Eredményesen lobbizott a VOSZ támogatásával a kisbenzinkutak szakmai érdekképviseleti szövetsége, csökken az aránytalanul magas adóteher.
A Design Terminal és a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében immár negyedik alkalommal indul el a START program, amely a fiatalok vállalkozóvá válását támogatja szakmai képzéssel, mentorációval és akár 3–5 millió forint értékű díjazással.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ), a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ), valamint az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) közötti stratégiai megállapodás aláírására került sor december 11-én Budapesten a nyugdíjas foglalkoztatás országjáró fórumán.
A Demján Sándor Program keretein belül, 400 milliárd forintos keretösszeggel elindult az EXIM exportösztönzési hitelprogram és a kifektetési hitel- és tőkeprogram – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt 8 férfival szemben, akik az áfa fizetés elkerülése érdekében a Közösségből beszerzett sajttermékeket fiktív cégláncolatokon keresztülfuttatva több mint 1 milliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek.
2025. februárban indul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” című, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerő-tartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra.
Új pályázati felhívás jelent meg 10 milliárd forint keretösszeggel a gazdálkodóknak nyújtott egyedi szaktanácsadási szolgáltatások támogatására – jelentette be az Agrárminisztérium.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 9-én kezdődő héten.
A beérkezett igénylések összege meghaladta a 20 milliárd forintot a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
December 6-tól február 28-ig lehet pályázni az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs programra – jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Jubileumi, 25. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget 2024. december 6-án Budapesten, a MÜPA-ban. Az eseményen Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mondott ünnepi beszédet.
A Napenergia Plusz Programban pályázók 2025. január 15-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket, ellenkező esetben biztosan elesnek az állami hozzájárulástól.
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.
A „Kezünkben a jövőnk” mottó jegyében tartott konferenciát az öt évvel ezelőtt alakult Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) és a VOSZ Budapesten december 5-én.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Magyar Innovációs Szövetség 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024. évben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek.
Az ügy tizenkilenc vádlottja közül hét az általuk létrehozott bűnszervezet tagjaként vett részt a bűncselekmények elkövetésében.
48 milliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében.
December 5-től igényelhető az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram két pályázata, amelyek a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatását célozzák.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A VOSZ tagvállalataként 2025-re minden hazai, 10 főt meghaladó munkavállalói létszámú vállalkozás számára 20 százalék kedvezménnyel ajánlja fel egészségbiztosítással egyenértékű, magánegészségügyi gondoskodási csomagját a Swiss Clinic.
Együttműködési megállapodást kötött a VOSZ Egészségügyi Tagozatával a CIB Bank, egyben támogatja az „Egészségre vállalkozunk” projektet.
Százmilliárd forintos keretösszeggel indul februárban a Demján Sándor Tőkeprogram, amelynek célja a kkv-szektor beruházásainak ösztönzése, a vállalkozások versenyképességének javítása és méretugrásuk elősegítése.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
2025. január 1-jén az Európai Unióban hatályba lép a gazdasági tevékenységek európai osztályozásának új változata, a NACE Rev. 2.1, Magyarországon pedig az ennek megfelelő TEÁOR’25 (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere).
Az Év fiatal vállalkozója címet 2024-ben az egészséges életmód és speciális étrendek magyarországi piacvezetője, a Bio Barát Cégcsoport tulajdonosa, Zentai György nyerte el.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 2-án kezdődő héten.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezték a Vas Vármegyei Prima díj gáláját a szombathelyi Weöres Sándor Színházban november 29-én.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Átadták a magas minőségű fogaskerekek és hajtóművek összeszerelésével foglalkozó Szabó Fogaskerékgyártó Kft. 2,3 milliárd forintból épült új gyártócsarnokát Kaposváron.
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című GINOP Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszerben.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
„Évről évre egyre jobb eredményeket tudunk elérni, egyre jobb sajtokat készítünk, és már külföldön is elkezdtek felfigyelni ránk.”
A vállalatok 85 százaléka úgy látja, hogy képes lesz fedezni a béremelésekből adódó többletköltségeket – tájékoztatott saját felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Az ELTE Innovációs Nap keretében átadták a Magyar FDI Gazdaságfejlesztési Díjakat, amellyel az innovatív befektetések és kifektetések ösztönzésében, valamint a gazdaságfejlesztés területén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket értékelték – tájékoztatott a Nemzeti Befektetési Ügynökség.
Stratégia együttműködési megállapodást írt alá az EMEGY és a VOSZ a hazai vállalatok jól-léti vállalatvezetése, valamint a munkavállalói egészségvédelem és egészségfejlesztés érdekében.
Az összesen 34,4 millió eurós beruházás révén több mint 40 százalékkal bővül a társaság magyarországi gyártási kapacitása.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Szépművészeti Múzeumban rendezték meg november 21-én a Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Prima Díjátadó Gálaestet, amelyen a gazdasági, kulturális és tudományos élet kiemelkedő szereplőit köszöntötték.
A társas vállalkozások száma két éve csökken, idén októberig közel 23 ezerrel lett kevesebb, és mára alig haladja meg a félmilliót. Az új cégek alapítása idén 20 ezer alatt maradt, ami közel ezerrel kevesebb, mint tavaly, míg a megszűnések száma közelíti a 30 ezret. Az új kényszertörlési és az előzmény nélküli felszámolási eljárások száma növekedett az előző évhez képest.
2025-ben SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százaléka lakáscélra is felhasználható lesz. A digitálissá váló kártyán – az aktív életmód támogatása érdekében – új zseb is nyílik Aktív Magyarok néven, a kártyán keresztül fizethető béren kívüli juttatás összege ezáltal havi 10 ezer forinttal nő.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Legyünk óvatosak a vásárlói értékelésekkel! – javasolja Dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség osztályvezető ügyésze az „Egyszerűen, jogszerűen” sorozat újabb részében.
Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást Perlusz László, a VOSZ főtitkára a Karmelita Kolostorban november 25-én tartott sajtótájékoztatón.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 25-én kezdődő héten.
Kecskeméten, Székesfehérváron és Nyíregyházán folytatódott a VOSZ Prima Díj és Év Vállalkozója díjátadó gálasorozata pénteken.
A kormányzati programban eddig mintegy 4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
A legalább négy taggal rendelkező konzorciumok akár 70 millió forint vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
2025. január 1-től 9 százalékkal emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal.
A hazai technológiatranszfer folyamatok állnak annak a kutatásnak a fókuszában, amelynek során a magyar vállalkozókat is meg kívánják kérdezni.
A szandaszőlősi Eszterlánc Óvodába kerül Pocsalyi Julianna tűzzománc sorozata.
A felszámolt bűnszervezet az őrzés-védelem területén tevékenykedett, a felépített céghálózaton keresztül fiktív számlák levonásba állításával elcsalt áfa révén jutottak illegális vagyoni előnyhöz.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az alapvető élelmiszereket, előételeket, fagyasztott és hűtött készételeket gyártó és forgalmazó CJ Foods 80 millió eurós beruházással felépülő üzeme és raktárközpontja 2026 második felében, 200 munkavállalóval kezdi meg a termelést.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Fülöp Gábor és Fülöp Gáborné, az Agrosprint Zrt. alapítói vehették át a napokban az Év Üzletembere gálán a Vállalkozói Szellemiségért különdíjat, amelyet Demján Sándor emlékére hoztak létre.
Januártól újabb mikrovállalkozások térhetnek vissza a kedvezményes áramárakat biztosító egyetemes szolgáltatásba – jelentette be az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán.
Az idei Európai KKV Közgyűlés fontos ékköve lesz Magyarország soros elnökségi idejének – hangsúlyozta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Újabb rekordévet zár és térségi szinten is kiemelkedő eredményeket ért el az üzleti szolgáltató központok magyarországi szektora a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség közreműködésével végzett felméréssorozat új adatai szerint, amelyeket a Business Services Hungary 2024 című budapesti konferencián mutattak be.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében új program indul az ökológiai gazdálkodást választó termelők támogatására, amelyre az érintettek 2024. november 25-től nyújthatják be kérelmeiket – tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 18-án kezdődő héten.
A felszolgálási díj esetében kettős maximalizált rendszer jöhet létre, a borravaló pedig elektronikus fizetés esetén is adómentes lesz.
A Közös Agrárpolitika mostani ciklusában elinduló új, 2025 és 2029 közötti ötéves támogatási programhoz 2024. november 25. és december 23. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket a szőlőtermelők – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Megjelent a januártól ismét igényelhető otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet. A 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a korábbi lehetőséggel szemben már csak a leendő jogszabályban felsorolt 2887 kistelepüléseken lesz elérhető a gyerekesek számára, és a kölcsön kamatozása is eltér majd a korábbitól – írja a szabályokat ismertető Bank360.hu.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara programot indít a vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére az érdekképviseletek bevonásával.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft., a BÁV Faktor Zrt. és a Flexibill Kft.
Lesz bérmegállapodás – szögezte le Czomba Sándor, Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A túlságosan alacsony áron világmárkákat kínáló weboldalak nagy valószínűséggel hamis termékeket értékesítenek.
A KAVOSZ hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
2024. november 12. – Információk, hírek vállalkozóknak
A hároméves bérmegállapodás megkötésére a munkaadók és a szakszervezetek is törekszenek, de eltérően látják a béremelések éves mértékét.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.