Megnyitották a VOSZ vállalkozásfejlesztési irodáját Zalaegerszegen

Megnyitották a VOSZ vállalkozásfejlesztési irodáját Zalaegerszegen
2024. 06. 13., 20:10

Vállalkozásfejlesztési irodát nyitott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zalaegerszegen.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az elmúlt időszakban egyre erősebb és látványosabb stratégiát folytatva olyan szervezetté vált, amelyikkel nemcsak érdemes, de érdekes is együtt dolgozni – fogalmazott köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester a VOSZ Zala Vármegyei Szervezete zalaegerszegi vállalkozásfejlesztési irodájának ünnepélyes megnyitóján szerdán a megyeszékhelyen, a Göcsej Üzletházban – írja a zaol.hu. A VOSZ fontosnak tartja a vállalkozói érdekek képviseletét, valamint a különböző oktatási intézményekkel, önkormányzatokkal való kapcsolattartást. Ebből olyan szövetség tud kialakulni, ami a helyi gazdaságfejlesztések motorjává tudja tenni ezt az összefogást. Ennek fontos eleme a vállalkozásfejlesztési iroda, mondta a polgármester.

Eppel János, a VOSZ elnöke emlékeztetett rá, a szervezet alapítója, Demján Sándor már 25 éve szorgalmazta az országos hálózat kiépítését. Idén minden vármegyében lesz vállalkozásfejlesztési iroda.

Az iroda megnyitása alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ zalai elnöke, Balogh Ádám és dr. Kaszás Anita, a NAV Zalai Vármegyei Adó és Vámigazgatóság igazgatója. Utóbbi ennek kapcsán arról szólt, ez lehetőség nyújt számukra, hogy a vállalkozók széles tömegéhez eljuttassák az adózással kapcsolatos ismereteket, jogszabály-módosításokat. Szolgáltató adóhatóságként az önkéntes jogkövetésre ösztönözve próbálják a legolcsóbb módon beszedni a költségvetési forintokat. Az információk átadásán túl az adóhatóság várja a vállalkozóktól a jogszabály-módosításokra vonatkozó ötleteket is. Az adóhatóság ellenőrzési tapasztalatainak megosztása is hasznos lehet a vállalkozók számára, mert ezzel kiküszöbölhetők bizonyos hiedelmeken alapuló rossz gyakorlatok. A VOSZ etikai alapjai révén az a testület, ahol leginkább várható az adózási szabályok betartása – emelte ki dr. Kaszás Anita.

 VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS