Itt találod az összes cikket a „Világ” témában!
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.
Az Európai Bizottság megnyitotta a pályázatokat a 2024-es új európai Bauhaus-díjakra.
A júliusi 6,0 százalék után augusztusban 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az augusztusi 5,2 százalék után szeptemberben már csak 4,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában az Eurostat első becslése szerint.
A digitális évtized helyzetéről szóló első jelentés átfogó képet ad arról, hogy milyen eredmények születtek a digitális átállás megvalósítása terén, és mennyire sikerült elősegíteni, hogy az Unió digitális szempontból szuverénebbé, reziliensebbé és versenyképesebbé váljon.
Az Európai Tanács elfogadta álláspontjait – „általános megközelítéseit” – a formatervezési mintákról szóló jogszabálycsomag javasolt felülvizsgálatáról.
Az „Európai talajmegállapodás” keretében 17 projekt összesen 90 millió eurós támogatásban részesült.
2023 második negyedévében az Európai Unió energiaimportja értékben 39,4 százalékkal, nettó tömegben számolva pedig 11,3 százalékkal csökkent éves összevetésben – tájékoztatott az Eurostat.
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
Az Európai Unió 20–64 éves lakosai 2022-ben hetente átlagosan 37,5 órát dolgoztak.
A Bizottsághoz eddig 21 tagállamtól összesen 34 kifizetési kérelem érkezett, az elfogadott beruházások és reformok végrehajtására 153,4 milliárd eurót folyósítottak.
A júniusi 0,7 százalékos visszaesés után 2023 júliusában 0,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
Franciaország és Németország az európai ügyekért felelős miniszterek brüsszeli találkozóján ismertette közös elképzeléseit a „jövő Európai Uniójáról”.
A júliusi 6,1 százalék után 2023. augusztusban már „csak” 5,9 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban.
Az Európai Bizottság engedélyezte a Moderna által kifejlesztett, a Spikevax XBB.1.5-re adaptált Covid19-oltóanyagot.
2023 második negyedévében átlagosan 5,0 százalékkal emelkedett a munkaerőköltség az Európai Unióban az előző év azonos negyedévéhez képest – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság új rendeletjavaslata egyetlen 30 napos maximális fizetési határidőt vezet be valamennyi kereskedelmi ügyletre vonatkozóan, beleértve a vállalkozások közötti ügyleteket, valamint a hatóságok és a vállalkozások közötti ügyleteket is. Ez a határidő valamennyi tagállamban azonos lesz.
Az első negyedévi 2,8 százalék után 2023 második negyedévében 2,7 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Parlament szeptember 14-én elfogadta a stratégiai nyersanyagellátás fellendítéséről szóló álláspontot.
Az Európai Unió helyzetéről szóló vitában az Európai Parlament képviselőcsoportjainak vezérszónokai is elmondták véleményüket.
Júniushoz képest 1,1 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2023 júliusában az Európai Unióban.
Az Európai Bizottság által javasolt „kkv-segélycsomag” a fizetési határidőt 30 napban maximálja, a határon átnyúló tevékenységet „központi iroda szerinti adórendszer” bevezetésével könnyíti meg, csökkenti az adminisztrációt és kilátásba helyezi a kkv-minősítés sarokszámainak felülvizsgálatát is.
Megszavazta a megújulóenergia-irányelv módosítását az Európai Parlament.
Az Európai Parlament jóváhagyta Iliana Ivanova (Bulgária) kinevezését az innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságpolitikáért felelős uniós biztossá.
Az európaiak nagy többsége szerint az ukrajnai háború rávilágított arra, hogy az EU-nak gondoskodnia kell energia- és gazdasági biztonságáról (85 százalék), valamint fokoznia kell a tagállamok közötti katonai együttműködést (75 százalék), miközben továbbra is szolidaritást kell tanúsítania Ukrajnával (71 százalék).
A júliusi 11,3 százalékról 8,6 százalékra lassult az éves inflációs ráta Ukrajnában 2023 augusztusában.
Az Európai Bizottság javítaná a kritikus infrastruktúrák megzavarására tett kísérletekre való uniós reagálás koordinációját.
„Most a tagállamokon a sor, hogy megfelelően éljenek az új lehetőségekkel és csökkentsék az adminisztratív terheket”
„A fogyatékossággal élő személyek jogai nem szűnhetnek meg az országhatárok átlépésével.”
„Eljött az ideje, hogy Európa előre meghatározza a játékszabályokat annak érdekében, hogy a digitális piacok tisztességesek és nyitottak legyenek.”
„Az így elért évi 770 millió eurós adminisztratív költségmegtakarítás a gazdaság és a civil társadalom javát egyaránt szolgálja.”
Júniushoz képest 0,3 százalékkal, 2022 júliusához viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2023. júliusban – tájékoztatott az Eurostat.
2023 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva és 6,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
2022-ben uniós átlagban 26,4 éves volt „a szülői házból” elköltöző fiatal – tájékoztatott az Eurostat. A magyar ifjak átlagosan 27,1 éves korukban szánják el magukat erre a lépésre.
Magyarország az augusztus végi határidőre benyújtotta a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv REPowerEU önálló energetikai fejezetére vonatkozó javaslatát – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium. A REPowerEU fejezetben helyet kaptak az energetikai digitalizációt, a vállalkozások elektromos járműbeszerzéseit és a hazai e-töltőinfrastruktúra további bővítését szolgáló beruházások is.
Az Európai Bizottság engedélyezte a BioNTech-Pfizer által kifejlesztett, a Comirnaty XBB.1.5-re adaptált Covid19-oltóanyagot.
2023 júliusában 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az EU-ban, ugyanakkora, mint júniusban és 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusival megegyező szinten, 5,3 százalékon maradt az éves infláció 2023 augusztusában az eurózónában.
Az Európai Bizottság elfogadta a Balti-tengerre vonatkozó 2024. évi halászati lehetőségekre vonatkozó javaslatát.
Az Európai Bizottság elfogadta az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus végrehajtására vonatkozó szabályokat az átmeneti szakaszra vonatkozóan, amely 2023. október 1-jén kezdődik és 2025 végéig tart.
Májushoz viszonyítva 0,6 százalékkal csökkent, éves összevetésben viszont nem változott az építőipari termelés volumene 2023 júniusában az Európai Unióban.
A júniusi 6,4 százalék után júliusban már csak 6,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest 8,4 százalékkal nőtt a csődbejelentések száma az Európai Unióban, és ezzel elérte a legmagasabb szintet az adatgyűjtés 2015-ös kezdete óta – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette „Az ukrán kultúra, oktatás, nyelv és hagyományok megőrzése és fejlesztése az uniós tagállamokban” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Májushoz képest 0,4 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbitól így is 1,2 százalékkal elmaradt júniusban az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az előző negyedévhez képest stagnált, éves összevetésben 0,5 százalékkal bővült az Európai Unió gazdasága 2023 második negyedévében.
2022-ben 3,2 milliárd liter fagylaltot állítottak elő az EU-ban, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az augusztus 12-i nemzetközi ifjúsági nap alkalmából az Európai Bizottság közzétette annak a 25 fiatalnak a nevét, akiket kiválasztott a nemzetközi partnerségek 2023–2025 között működő európai uniós ifjúsági véleményező testületébe.
2022-ben az EU-ban a 20–34 év közötti, „frissen végzett” fiatalok 82 százaléka volt foglalkoztatott – tájékoztatott az Eurostat.
A májusi 2,6 százalékos mínusz után 2023. júniusban éves szinten 1,6 százalékkal csökkent az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom volumene.
„Az idei nyertes projektek keretében közel 130 uniós és harmadik ország 2500 felsőoktatási szereplőjének együttműködése valósulhat meg a felsőoktatás korszerűbbé és nemzetközibbé tételének jegyében.”
Májushoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak az ipari termelői árak 2023 júniusában az Európai Unóban.
2023 júniusában 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az EU-ban, ugyanakkora, mint májusban és 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest nem változott, 2022 második negyedévéhez képest 0,6 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 második negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 5,5 százalék után júliusban 5,3 százalékos volt az éves infláció az eurózónában.
„A javaslatnak köszönhetően gyermekeink játékai még biztonságosabbá válnak, többek között felhasznált a káros vegyi anyagok tekintetében.”
Meghosszabbítja brit kormány az előzetes letelepedett státus alapján Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a végleges letelepedési jogosultság megszerzésére rendelkezésre álló időt, és az átminősítés is várhatóan automatikussá válik.
Az Európai Bizottság olyan intézkedéseket javasol a gépjárműipar körforgásos jellegének fokozására, amelyek kiterjednek a járművek tervezésére, gyártására és életciklusuk végén történő kezelésére.
Az áprilisi 0,1 százalékos emelkedés után 2023. májusban 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Bővülhet az alternatív töltőállomások infrastruktúrája, könnyebb és egyszerűbb lehet a töltés, és nőhet a tisztább üzemanyagok részaránya a tengerhajózásban.
„A HERA Invest további magán- és állami beruházásokat fog vonzani, és kellő biztonságot nyújt az európai vállalkozásoknak ahhoz, hogy befektessenek a kiemelt egészségügyi veszélyek kezelését célzó, úttörő innovációba.”
Az uniós polgárok 75 százaléka helyesli Ukrajna pénzügyi támogatását és 72 százalékuk támogatja az orosz kormánnyal, vállalatokkal és magánszemélyekkel szembeni gazdasági szankciókat – derül ki az Eurobarométer júniusi felméréséből.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „A jelentős vagyonok megadóztatása az ökológiai és társadalmi átállás finanszírozása céljából” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Az Európai Bizottság 2027. április 4-ig meghosszabbította annak lehetőségét, hogy a tagállamok működési támogatást nyújthassanak egyes regionális repülőterek számára a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásokról szóló 2014. évi iránymutatás alapján.
Az Európai Bizottság előterjesztette a 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentést arról, hogy miként kerülhet „a fenntarthatóság és az emberek jólléte Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjába”, és tíz konkrét intézkedést javasol e célkitűzés elérése érdekében.
Az áprilisi 3,1 százalékos mínusz után 2023. májusban éves szinten 3,0 százalékkal csökkent az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom volumene.
Új szabályokat javasolt az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a gyártókat felelőssé tegyék a textiltermékek teljes életciklusáért, és hogy Unió-szerte támogassák a textilhulladék fenntartható kezelését.
A korrupció továbbra is komoly aggályt jelent mind az uniós polgárok, mind a vállalkozások számára – szögezi le az Európai Bizottság 2023. évi jogállamisági jelentése.
„Bár a független hatóságok óriási munkát végeznek, itt az ideje biztosítani, hogy gyorsabban és határozottabban működhessünk.”
„Úgy tűnik, hogy a Meta Platforms Ireland által végzett adatkezelés olyan különleges adatkategóriákra is vonatkozik, amelyek többek között a faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási meggyőződésre vagy szexuális irányultságára utalhatnak, és amelyek kezelése az általános adatvédelmi rendelet alapján főszabály szerint tilos.”
„Az »Európai Egyetemek« kezdeményezés alapjaiban forradalmasítja a felsőoktatást, miközben előmozdítja az európai értékeket és identitást.”
Az Európai Tanács elfogadta a hatályos, 2011-es jogszabályt aktualizáló, az építési termékekről szóló rendelet felülvizsgálatára vonatkozó tárgyalási megbízását.
A májusi 6,1 százalék után júniusban 5,5 százalékos volt az éves infláció az eurózónában.
A biztonságos és kényelmes segítségével minden uniós polgár, lakos és vállalkozás megbízható hozzáférést kaphat majd mind a köz-, mind a magánszféra által kínált online szolgáltatásokhoz Európa-szerte.
Az Európai Tanács ideiglenes megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelmének megerősítését célzó új jogszabályról.
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely meghatározza az euró lehetséges új digitális formájának kereteit.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodott az Európai Bizottság által 2022 februárjában előterjesztett európai adatmegosztási jogszabályról.
Az Európai Ügyészség által folytatott, határokon átnyúló nyomozások során a segítséget nyújtó európai ügyész tagállamában a bírósági vizsgálatnak az eljárási kérdésekre kell korlátozódnia – véli Tamara Ćapeta főtanácsnok.
107 közlekedési infrastrukturális projektnek ítélt támogatást az Európai Bizottság összesen több mint 6 milliárd euró összegben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből, a közlekedési infrastruktúrába történő stratégiai beruházások uniós eszközéből.
Az ideiglenes, statisztikai alapú „forrás” alapját a vállalatok nyeresége képezi, de „nem jár a vállalatok adóterheinek vagy megfelelési költségeinek növekedésével”.
„Az uniós költségvetés teljesítőképességének határához érkezett, aminek következtében újabb, akár sürgős kihívásokra már nem tud megfelelően reagálni.”
Az egy hónappal és az egy évvel korábbi szinttől egyaránt 0,1 százalékkal maradt el áprilisban az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az Europol – az Európai Unió Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatalának támogatásával – együttműködést kezdeményezett a hamisított ruházati termékek, lábbelik és kiegészítők illegális kereskedelme ellen; a művelethez a NAV is csatlakozott.
Az áprilisi 8,1 százalék után 2023. júniusban 7,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 1,2 százalékos visszaesés után áprilisban 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Kokott főtanácsnok álláspontja szerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy Luxemburg adóelőnyök formájában jogellenes állami támogatást nyújtott az Amazonnak.
Az Európai Bizottság megnevezte azokat a tagállamokat, amelyek esetében fennáll a kockázata annak, hogy nem teljesítik a települési és az összes csomagolási hulladék újrahasználatra való előkészítésére és újrafeldolgozására vonatkozó 2025-ös, valamint a hulladéklerakásra vonatkozó 2035-ös célértékeket.
Javult az uniós igazságszolgáltatási rendszerek hatékonysága, de továbbra is kihívást jelent az igazságszolgáltatás függetlenségének közmegítélése – derül ki az uniós igazságügyi eredménytábla tizenegyedik kiadásából.
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal, 2022 első három hónapjához viszonyítva pedig 1,0 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 első negyedévében.
A márciusi mínusz 4,1 százalék után áprilisban 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Márciushoz viszonyítva 2,9 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 2,3 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 áprilisában az Európai Unóban.
Június 1-jén érvénybe lépett az új egységes szabadalmi rendszer, amelynek révén a vállalatok számára könnyebb és egyszerűbb lesz megvédeni az innovációikat Európában és kiaknázni a szellemi tulajdonukat.
Az új szabályok szerint a vállalatoknak meg kell előzniük, csökkenteniük vagy véget kell vetniük tevékenységeik negatív következményeit az emberi jogokra és a környezetre, mint például a gyermekmunka, a rabszolgaság, a környezetszennyezés vagy a biodiverzitás csökkenése
Az áprilisi 7,0 százalék után májusban már „csak” 6,1 százalékos volt az éves szintű infláció az eurózónában.
Tízezer fiatalt várnak az EU-ból és máshonnan is Strasbourgba, hogy megosszák nézeteiket Európa jövőjéről, az Ukrajna ellen zajló háborúról és a jövő évi EP-választásokkal kapcsolatban.
Az Európai Városfejlesztési Kezdeményezés a 2022. októberi „első kör” után újabb pályázati felhívást tett közzé. 120 millió euró értékben támogatnak olyan innovatív projekteket, amelyek új megoldásokat dolgoznak ki és tesztelnek a jelenlegi városi kihívások kezelésére.
Európai Parlament többször is elhalasztotta a szavazást, végül azonban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet már az Európai Tanács is jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai foglalták össze.
Az idei erdőtűzszezonban a rescEU megkétszerezi légi tűzoltási flottáját – jelentette be Janez Lenarčič válságkezelésért felelős biztos.
Az Európai Tanács újabb évre, 2024. júniusig megújította az EU-ba irányuló ukrán exportra vonatkozó összes vám, kvóta és kereskedelempolitikai védintézkedés felfüggesztését.
„Ez a jelentés megbízható adatokkal szolgál a középtávú céljaink eléréséhez szükséges előrehaladás nyomon követéséhez.”
Az Európai Tanács elfogadta a gépekről szóló új rendeletet, amely naprakésszé teszi és rendeletté alakítja a gépekről szóló 2006-os irányelvet.
Az Európai Bizottság is üdvözölte, hogy 2023. május 22-én teljes hosszában átadták az utasforgalomnak a felújított budapesti M3 metróvonalat.
A márciusi 8,3 százalék után áprilisban 8,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban.
Javaslatokat terjesztett elő az Európai Bizottság az 1968-ban létrehozott vámunió eddigi legátfogóbb reformjára.
Az irányelv az EU-ban székhellyel rendelkező kriptoeszköz-szolgáltatók számára előírja, hogy tegyenek jelentést az EU-ban lakóhellyel rendelkező ügyfelek ügyleteiről.
Az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal, éves összevetésben 1,2 százalékkal nőtt a GDP 2023 első negyedévében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban 1 százalékos lehet az idei GDP-növekedés az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése szerint.
Az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése szerint Magyarország GDP-je 2023-ban 0,5 százalékkal, 2025-ben 2,8 százalékkal növekedhet.
A januári 0,8 százalékos és a februári 2,1 százalékos növekedés urán márciusban éves összevetésben 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Hatékonyabb közigazgatást szeretnének, reformokat pedig elsősorban az egészségügy és az oktatás területén várnak az európaiak – derül ki az Eurobarométer friss felméréséből.
Az Európai Parlament támogatja a termékek ökocímkéinek és tartósságának a javítására, illetve a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások tilalmára vonatkozó javaslatot.
Május 9-én ünnepeljük az Európa-napot, az 1950. május 9-én közzétett Schuman-nyilatkozat évfordulóján.
Februárhoz viszonyítva 1,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 7,0 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 márciusában az Európai Unóban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári mínusz 2,6 százalék után márciusban 4,1 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„A kereskedelmi célú online kalózkodás veszélyezteti a kreatív és a sportágazatok életképességét.”
Az Európai Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott a kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozóan.
A márciusi 6,9 százalék után 2023 áprilisában 7,0 százalékos volt az átlagos infláció az euróövezetben – tájékoztatott az Eurostat.
2023 márciusában 6,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban, a ráta az előző hónaphoz képest nem változott, a 2022. márciusihoz képest 0,2 százalékponttal csökkent.
„A szabadalmak jogosultjainak és felhasználóinak javát szolgáló, méltányos szabályok bevezetésére teszünk javaslatot, továbbá hatékony szellemitulajdon-jogi eszközöket bocsátunk a kkv-k rendelkezésére.”
Az elmúlt 20 év legnagyobb reformjának célja, hogy a gyógyszerek elérhetőbbé és megfizethetőbbé váljanak.
Az európai vállalatok az „AggregateEU” mechanizmuson keresztül regisztrálhatják gázbeszerzési igényüket, és így hozzájáruljanak az uniós szintű közös gázbeszerzés előkészítéséhez.
A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály értelmében az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi az „online óriásplatformok” és a „nagyon népszerű keresőmotorok” első csoportját.
Az EU és Norvégia zöld szövetséget hozott létre az éghajlat-politikára és a környezetvédelemre irányuló közös erőfeszítéseik, valamint a tiszta energia és az ipari átállás területén folytatott együttműködésük megerősítése érdekében.
Az Európai Bizottság javaslatot tett több agrár-élelmiszeripari termékre, például a gyümölcsökre és zöldségekre, a gyümölcslevekre és lekvárokra, a mézre, a baromfira és a tojásra vonatkozó meglévő forgalmazási előírások felülvizsgálatára.
Az EU-ban csak olyan terméket lehet majd forgalmazni, amelynek az előállítása nem jár klímaváltozást és a fajgazdagság csökkenését előidéző erdőirtással és erdőpusztulással.
A januári 0,5 százalék után 2023. februárban 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság elfogadta a kiberbiztonsági szolidaritásról szóló uniós jogszabályra irányuló javaslatot, bejelentette, hogy létrehozza a Kiberkészségek Akadémiáját és javaslatot tett a kiberbiztonsági jogszabály módosítására.
A februári 9,9 százalék után márciusban már csupán 8,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „Valamennyi európai főváros és polgár nagy sebességű vasúthálózat révén történő összekapcsolása” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Az Európai Parlament öt új jogszabályt fogadott el, hogy 2030-ra teljesíthető legyen a legalább 55 százalékos kibocsátáscsökkentés.
„A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály olyan jogi eszközöket biztosított, melyek betekintést engednek a platformok által használt algoritmusok »fekete dobozába«.”
Az Európai Bizottság jóváhagyta az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben megemelkedett energiaköltségekkel szembesülő vállalkozások támogatására irányuló 1 milliárd euró összegű magyar programot.
A januári 1,0 százalék után februárban 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„Az európai üzemi tanácsok fontos szociális párbeszédet tesznek lehetővé a nagy multinacionális vállalatokon belül, és ezáltal biztosítják, hogy kiegyensúlyozott megoldások szülessenek, továbbá előmozdítják a bizalmat és a partnerséget a munkavállalók és a munkáltatók között.”
Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal csökkent, így már „csak” 14,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az ipari termelői árak átlagos szintje az Európai Unióban 2023 februárjában.
A Kohéziós Alap segítségével az elmúlt 30 év alatt közel 179 milliárd eurót fordított az EU a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítésére.
Elfogadta az Európai Parlament az átdolgozott termékbiztonsági szabályokat.
A februári 8,5 százalék után márciusban már csak 6,9 százalékos volt az éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
A munkavállalók és képviselőik egyértelmű és teljes körű tájékoztatásra jogosultak az egyéni és az átlagos bérszintekről, nemek szerinti bontásban. A munkaszerződésekben nem lehet megtiltani, hogy egy adott munkavállaló nyilvánosságra hozza, mennyit keres, illetve mások fizetéséről tájékozódjon.
„A szabályok egyszerűsítésével és további digitális eszközökkel segítjük a vállalatok EU-n belüli üzleti tevékenységét.”
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak a vízumeljárás digitalizálására irányuló javaslatra vonatkozó tanácsi tárgyalási megbízásról.
„A kibocsátásmentes mobilitásra való átállást a megfelelő, ott és akkor rendelkezésre álló infrastruktúrával kell támogatni, ahol és amikor arra szükség van.”
Az átdolgozott regionális versenyképességi mutató szerint még mindig nagy különbségek vannak az uniós régiók között, ugyanakkor javulás mutatkozik a kevésbé fejlett régiók versenyképességében.
A beruházási bizottság jóváhagyja az EBRD első InvestEU-projektjeit, amelyek célja a zöld mobilitás és energia támogatása – tájékoztatott az Európai Bizottság.
„Már most alig várjuk, hogy láthassuk ennek a gyönyörű kezdeményezésnek a kibontakozását az elkövetkező években.”
A vállalkozások környezetbarát jellegre vonatkozó önkéntes állításai jelenleg nincsenek egységesen szabályozva, ami zöldrefestéshez vezet és egyenlőtlen versenyfeltételeket teremt az uniós piacon, ennélfogva hátrányosan érinti a valóban fenntartható vállalkozásokat.
Az Európai Bizottság a Technikai Támogatási Eszköz keretében 151 új projektet hagyott jóvá, hogy 2023-ban valamennyi tagállamot támogassa a mintegy 326 korszerű reform előkészítésében, megtervezésében és végrehajtásában.
A harmadik negyedévi 2,9 százalék után 2022 negyedik negyedévében 2,8 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Közel 27 százalékkal több csődeljárás indult az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében, mint a július–szeptemberi időszakban, ez az Eurostat tájékoztatása szerint hét éve a leggyengébb adat (bár 2022 egészében a csődök száma 12 százalékkal elmarad a 2015 évitől).
A januári 10,0 százalékról 9,9 százalékra csökkent februárban az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő, amellyel arra törekszik, hogy biztosítsa az EU hozzáférését a kritikus fontosságú nyersanyagok biztonságos, diverzifikált és fenntartható beszerzéséhez.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az uniós villamosenergia-piac szerkezetének reformjára, hogy felgyorsítsa a megújuló energiaforrások térnyerését és a földgáz kivezetését. Magyarország nem teljesen ezt az irányt követi.
A decemberi 0,6 százalékos visszaesés után 2023. januárban 1,0 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Módosul a közös kötelezettségvállalási rendelet, hogy a tagállamokban csökkenjen a közlekedésből, épülethasználatból és mezőgazdaságból származó kibocsátás legnagyobb megengedett mennyisége.
2023 januárjában a tojás átlagosan 30 százalékkal került többe az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A csoport feladata az lesz, hogy előmozdítsa az Európai Bizottság és az európai magánszektor közötti strukturált együttműködés megerősítését.
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal csökkent, éves összevetésben ugyanakkor 1,7 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében – jelentette az Eurostat.
„A nemek közötti egyenlőség csak akkor valósulhat meg, amikor mindannyian részt veszünk annak előmozdításában és védelmében, legyen szó akár az EU-ról vagy a világ többi részéről.”
Utolsó előtti állomásához érkezett a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium pályázati útmutatója a júniustól megjelenő pályázatok meghirdetéséhez. A teljes csomagot áprilisban közvitára bocsátják.
Míg 2022-ben a korábbi évhez képest visszafogottabban nőtt a világ elektromos áram igénye, az előttünk álló három évben azonban jelentős mértékben, Japán éves áramfogyasztásának duplájával bővül majd a világ villamosenergia-igénye a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint.
A legszükségesebb kiadásokra sem elegendő az országos közútkezelő társaság kasszájába egy év alatt befolyó útdíj Romániában.
A decemberi 2,2 százalékhoz hasonló mértékben, 2,5 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2023 januárjában – tájékoztatott az Eurostat.
„A külföldi tanulás lehetőségének – életkortól, iskolázottsági szinttől, háttértől és pénzügyi erőforrásoktól függetlenül – mindenki előtt nyitva kell állnia.”
2022 decemberéhez viszonyítva 2023 januárjában 2,2 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az Európai Unióban, az átlagos árszínt így uniós átlagban már „csak” 16,4 százalékkal volt az egy évvel korábbi fölött. Magyarország közel 65 százalékos mutatója toronymagas EU-bajnok.
A 2022. decemberivel azonos szintű, 6,1 százalékos volt a munkanélküliség 2023. januárban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 8,6 százalék után februárban 8,5 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
Jóval a határidő lejárta előtt, még idén átadhatják az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszát.
„A regionális beruházási támogatás hozzájárul a munkahelyteremtéshez, valamint egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez.”
Brit kormányforrások és EU-illetékesek egybehangzó nyilatkozatai szerint elérhető közelségbe került a megoldás a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó, rendkívül heves vitákat szító észak-írországi protokoll ügyében.
A fogyasztás jelentős csökkenése, a magas infláció és a körbetartozás terjedése miatt idén minden korábbinál magasabbra emelkedhet a bajba jutott cégek száma Romániában.
Az európai polgárok többsége továbbra is elégedett az Európai Uniónak az Ukrajna elleni orosz invázióra adott válaszával – derül ki a legfrissebb Eurobarométer-felmérésből.
A decemberi 10,4 százalék után 2023 januárjában 10,0 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„A tagállamok nemzeti helyreállítási tervein keresztül megvalósuló reformok kulcsfontosságúak az Európai Unió korszerűsítéséhez és megerősítéséhez.”
2022-ben mintegy 20 600 ember vesztette életét közúti balesetekben – derül ki az Európai Bizottság által a 2022-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről kiadott előzetes adatsorból.
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal, éves összevetésben 0,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2022 decemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
17 hónapja nem látott „mélységbe”, 50 euró/MWh alá csökkent az európai földgáz határidős jegyzése a holland TTF gáztőzsdén.
Az előző hónaphoz képest és éves összevetésben egyaránt 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2022 decemberében az Európai Unióban.
Az Európai Bizottság keresetet indított a Bíróságon Csehországgal, Németországgal, Észtországgal, Spanyolországgal, Olaszországgal, Luxemburggal, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló irányelvet ((EU) 2019/1937 irányelv) a jogi keretükbe átültető nemzeti intézkedések meghozatalának és azok közlésének elmulasztása miatt.
Az Európai Parlament zöld jelzést adott a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátását tovább korlátozó normáknak.
Klímavédelmi lépésekkel kell kiegészíteni a nemzeti terveket, ezzel is segítve az orosz energiafüggőség és az energiaszegénység felszámolását, valamint a zöld átállást – döntött február 14-én az Európai Parlament.
Az Európai Bizottság 2030-ra kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsik esetében pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátás-csökkentést javasol.
Az előző negyedévhez képest nem változott, éves összevetésben 1,8 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 negyedik negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A földrengés okozta károk enyhítése érdekében egyszerűsödnek a törökországi behozatali vámeljárások, az országba érkező segélyszállítmányok vámmentesen és a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazása nélkül importálhatók – tájékoztatott a NAV.
A munkavállalók védelmének javítása érdekében az ólomra és a diizocianátra vonatkozóan új expozíciós határértékeket állapított meg az Európai Bizottság.
Az Európai Unió egészében 0,8 százalékos, Magyarországon 0,6 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2023-ra az Európai Bizottság.
Elkerüli idén a recessziót Románia gazdasága, a GDP növekedése azonban 2023-ban 2,5 százalékra lassul, ami elmarad az egy évvel korábban becsült 4,7 százaléktól – olvasható egy elemzésben.
„A nyelvek munkalehetőségek széles köréhez nyitnak utat és segítenek hidat építeni a különböző kultúrák között.”
„Annak érdekében, hogy ellen tudjunk állni a sokkhatásoknak, javítanunk kell az EU ellenálló képességét.”
„331 millió euró összegű új beruházás fogja támogatni a nagy kockázatú, mélytechnológiás induló vállalkozásokat, hogy innovációikat piacra dobják és felfuttassák.”
A novemberi 2,1 százalékos csökkenés után 2022 decemberében 2,5 százalékkal esett vissza éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A Föld erdőinek kiirtásáért az „európai igények” is felelősek, az Európai Unió több intézkedéssel igyekszik orvosolni a helyzetet.
Az Európai Parlament elfogadta tárgyalási mandátumát a digitális munkaügyi platformokon dolgozókra vonatkozó szabályokról.
A novemberi 27,4 százalék után 2022 decemberében 25,2 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak az Európai Unióban, mint egy évvel korábban.
„Európa elkötelezett amellett, hogy élére álljon a tiszta technológiák forradalmának.”
2022 decemberében a novemberivel megegyező, 6,1 százalékos szinten maradt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 9,2 százalékról 8,5 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában 2023. januárban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2014–2020-as időszakban az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) összesen 731 milliárd euró összegű beruházást szabadítottak fel, amelyből 535 milliárd eurót az EU finanszírozott, előmozdítva a tartós társadalmi-gazdasági konvergenciát, a területi kohéziót, a szociális Európát és a zökkenőmentes zöld és digitális átállást – tájékoztatott az Európai Bizottság.
Az előző negyedévhez képest stagnált, 2021 utolsó három hónapjához épest 1,8 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 negyedik negyedévében.
Az Európai Tanács azt ajánlja, hogy a tagállamok gondoskodjanak stabil szociális védőhálókról és ha szükséges, erősítsék meg azokat, kapcsolják össze a megfelelő jövedelemtámogatást és a természetbeni ellátásokat, és biztosítsanak hozzáférést a támogató és az alapvető szolgáltatásokhoz.
Az Európai Bizottság 2023. január 23-án indított nyilvános konzultációt az uniós villamosenergia-piac szerkezeti reformjáról.
Az „online ellenőrzési akció” során átvilágított 399 európai webáruházból 148 alkalmazott manipulatív gyakorlatot.
A Google kötelezettséget vállal arra, hogy az uniós szabályokkal összhangban világosabb és pontosabb tájékoztatást fog nyújtani a fogyasztóknak – tájékoztatott az Európai Bizottság.
„Ahhoz, hogy Európa versenyképes és inkluzív maradjon, erős szociális párbeszédre és erős szociális partnerekre van szükségünk.”
Az oktatás január 24-i nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizottság és Josep Borrell főképviselő/alelnök a következő nyilatkozatot tette.
Az Európai Bizottság, az uniós tagállamok és 26 partnerország elindította a kereskedelmi miniszterek éghajlatváltozással foglalkozó koalícióját – az első miniszteri szintű globális fórumot, amely a kereskedelemmel, az éghajlat-politikával és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is 1,3 százalékkal meghaladta az építőipari termelés volumene 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A novemberi 11,1 százalékról 2022 decemberében 10,4 százalékra csökkent az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Továbbra is a kolozsvári lakások a legdrágábbak Romániában. Tavaly 14 százalékos drágulás volt tapasztalható a kincses városban, ahol 2410 euró/négyzetméter (954 ezer forint/nm) az átlagár.
Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Miután lejárt a kéthetes átmeneti időszak, vasárnaptól már csak euróban lehet fizetni az országban.
Az októberi 3,7 százalék után 2022 novemberében 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unió egészében.
„A külföldi támogatásokról szóló rendelet lehetővé teszi, hogy kivizsgáljuk azokat a pénzügyi hozzájárulásokat, amelyeket nem uniós kormányok nyújtanak az EU-n belül működő vállalkozásoknak, és megtiltsuk a közbeszerzési szerződések odaítélését olyan vállalkozásoknak, amelyek jogosulatlan előnyre tettek szert a külföldi támogatásokból.”
„Azért hoztuk létre az EIT Campust, hogy mindazok a hallgatók és szakemberek, akik sokféle témakörben szeretnék elmélyíteni az ismereteiket, egy helyen megtaláljanak mindent.”
„Ezt a digitális évtizedet most Európa digitális évtizedévé kell tennünk, hogy minden polgár és vállalkozás a lehető legjobb digitális világhoz férhessen hozzá.”
Az októberi szinttel megegyező, 6,0 százalékos volt a munkanélküliség 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2022-ben az Európai Unióban működő, legalább 10 alkalmazottal és önálló vállalkozóval rendelkező vállalkozások 92 százaléka alkalmazott legalább egy intézkedést adatai és IKT-rendszerei integritásának, rendelkezésre állásának és bizalmas jellegének biztosítása érdekében, az intézkedések dokumentálása terén viszont még van hova fejlődni.
Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el, amely több időt biztosít az orvostechnikai eszközök tanúsítására.
Bár Románia a második legnagyobb gázkitermelő Európában, továbbra is függ az orosz importtól, ugyanis vészesen apadnak a tározókban tavaly felhalmozott készletek.
A szeptemberi 0,8 százalékos növekedés és az októberi 1,4 százalékos visszaesés után 2022. novemberben 0,9 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 10,6 és a novemberi 10,1 százalék után decemberben 9,2 százalékos volt az éves infláció az euróövezetben – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió egészében 2022. novemberben már „csak” 27,4 százalékkal voltak magasabbak az ipari árak, mint egy évvel korábban, a magyarországi drágulás a legmagasabb az összes tagállam között.
A fenntarthatósági beruházások finanszírozásának rendelkezésre állása szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a kkv-k ilyen beruházások iránti keresletét ösztönözzük – mondta Gerhard Huemer, az SMEunited gazdaságpolitikai igazgatója a kkv-k fenntarthatósági finanszírozásával foglalkozó OECD-platform decemberi konferenciáján.
Az Európai Unió 2023-ban ünnepli egységes piacának 30. évfordulóját. Az 1993. január 1-jén létrehozott európai egységes piac lehetővé teszi az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgását az EU-ban, megkönnyítve az emberek életét és új lehetőségeket teremtve a vállalkozások számára.
Január elsejétől fél évre Svédország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Csehországtól.
2021-ben az Európai Unió tagállamai 29 200 tonna tűzijátékot importáltak EU-n kívüli országokból, ebből 28 800 tonnát Kínából.
„Hivatalosan is helyükre kerültek az európai egészségügyi unió alkotóelemei.”
Működésének második évében a Modernizációs Alap összesen 4,11 milliárd eurót fizetett ki 61 projekt támogatására nyolc kedvezményezett országban.
„Ezek a beruházások csak akkor lehetnek eredményesek, ha azokhoz megfelelő intézményi és jogi környezet társul, és ha azokat az uniós szabályokkal és értékekkel összhangban hajtják végre.”
Az Európai Bizottság december 16-án elfogadta a Magyarország által benyújtott derogációs kérelmet a nemzeti importrendszer, azaz az e-VÁM bevezetésére vonatkozóan. A derogáció elfogadásának eredményeképpen Magyarország legkésőbb 2023. december 31-ig halaszthatja el az e-VÁM bevezetését, saját döntése alapján.
Az Európai Bizottság újabb mérföldkőhöz érkezett az „Áfa a digitális korban” elnevezésű intézkedéscsomagjának december 8-ai előterjesztésével. A „Javaslat” legfontosabb elemeit a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.
A Tanács elfogadta az Ukrajna elleni agresszió miatt Oroszországgal szemben hozott szankciókat tartalmazó kilencedik csomagot.
186 millió eurót irányoz elő az Európai Bizottság kiváló minőségű és fenntartható uniós agrár-élelmiszeripari termékek támogatására.
„Új, átlátható rendszer jön létre, amely az Unió és polgáraink személyes adatainak védelmén alapul.”
Egy őszi Eurobarométer felmérés tanúsága szerint a demokrácia képviseletét várják el leginkább a Parlamenttől Európa polgárai. Országa uniós tagságát a válaszadók 72 százaléka tartja előnyösnek
A PwC Magyarország adószakértői összefoglalták, miként hat a megállapodás a magyar társaságokra, illetve az adórendszerre.
Magyarország helyreállítási tervének elfogadását javasolja az Állandó Képviselők Bizottsága, de az összesen 5,8 milliárd eurós csomag folyósítását továbbra is a 27 „jogállamisági szuper mérföldkő” teljesítéséhez köti. A jogállamiság megsértése miatt felfüggesztett forrás nagyságát a december 12-i „kompromisszum” ugyanakkor 7,5 milliárd euróról 6,3 milliárd euróra mérsékelte.
Minden állami beruházásnak legalább meg kell háromszoroznia a rendelkezésre álló letöltési sebességet, és a verseny jellemezte területeken legalább 1 Gbps letöltési sebességet és 150 Mbps feltöltési sebességet kell biztosítania.
„A közös standard bevezetése segíteni fogja a nemzeti közigazgatásokat abban, hogy a kriptoeszközökből származó bevételeket is figyelembe véve hatékonyabban szedjék be az adókat.”
„A korai elhalálozások több mint 10 százaléka még mindig a környezetszennyezéshez köthető az EU-ban.”
„A rákszűrésre vonatkozó új uniós ajánlások elfogadása mérföldkő a rákkezelés terén mind nemzeti, mind európai szinten.”
Jövőre nőhet az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért járó bérpótlék. A szakszervezetek üdvözlik a törvényjavaslatot, a munkáltatók elégedetlenek.
Románia nem emeli tovább az Európai Unión kívülről újonnan befogadható külföldi vendégmunkások számát, a csütörtökön elfogadott kormányhatározat azt 2023-ra is 100 ezerben szabta meg.
Az Európai Bizottság több intézkedést is javasolt annak érdekében, hogy a digitalizáció felkarolása és előmozdítása révén korszerűsítse és hatékonyabbá tegye az EU hozzáadottértékadó- (héa, „áfa”) rendszerét a vállalkozások számára, valamint ellenállóbbá tegye a rendszert a csalással szemben.
„Hat olyan női vállalkozót ünnepelünk, akik áttörést jelentő innovációk mögött állnak; hat sikeres női vállalkozót, akik piacra vitték az innovációt; hat tehetséges női vállalkozót, akik inspirálni fogják a fiataljainkat és a holnap nyerteseit.”
Lekerült az európai pénzügyminiszterek tanácsának december 6-ai napirendjéről a globális minimumadóról szóló vita. Az új adórendszer bevezetése több akadályba is ütközik.
Az Európai Bizottság elfogadta a Horizont Európa 2023–2024. évi fő munkaprogramját, amely mintegy 13,5 milliárd euróval támogatja az európai kutatókat és innovátorokat abban, hogy áttörést jelentő megoldásokat találjanak a környezeti, energetikai, digitális és geopolitikai kihívásokra.
December 2-án az EU három intézménye és több mint 500 európai polgár közösen értékelte az Európa jövőjéről szóló konferencia eredményeképp hozott intézkedéseket.
A szeptemberi 0,8 százalékos növekedés után 2022 októberében 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság új uniós szintű szabályokat javasolt a csomagolásra vonatkozóan, hogy kezelje ezt a folyamatosan növekvő hulladékforrást és a fogyasztók frusztrációját.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 5,8 milliárd eurós helyreállítási és rezilienciaépítési tervét, azzal a feltétellel, hogy teljesíteni kell a jogállamiságra vonatkozóan meghatározott mérföldköveket. A testület egy részletes értékelést is nyilvánosságra hozott.
Az Európai Bizottság megállapítása szerint Magyarország nem ért el kellő előrehaladást a reformok terén, és teljesítenie kell a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből származó forrásokra vonatkozó alapvető mérföldköveket.
Októberhez képest már nem emelkedett az átlagos fogyasztói árszint az eurózónában novemberben, az éves szintű infláció 10 százalékra csökkent.
Skellefteå (Svédország) kapta a 2023. évi Access City díjat a fogyatékossággal élő személyek érdekében tett hosszú távú erőfeszítésért és innovatív megoldásaiért.
Átfogó fejlesztés keretében bővíti és újítja meg a Marosvásárhelyen található plázáját az Indotek Group.
Az idei harmadik negyedév végéig csaknem hétmillió EU-állampolgár és más jogosult kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
A 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint „a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják.
Az Európai Parlament november 24-én 18 milliárd eurós hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára az ország ellen indított orosz háború miatt.
Nyílt pályázati felhívások alapján az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén tevékenykedő bármely köz- vagy magánszervezet projektje pályázhat finanszírozásra.
„A biztonságos és hatékony oltóanyagok mellett a terápiás készítmények is kulcsfontosságúak a Covid19 leküzdéséhez.”
A 2023-as uniós költségvetést 492 szavazattal, 66 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament.
A november 18-án lezárult egyiptomi éghajlat-változási konferencia (COP27) kis előrelépés volt csak, amelynél sokkal többre van szükség a bolygó érdekében – értékelte a rendezvényt az Európai Bizottság elnöke.
„Figyelmeztető jelek is megjelennek, amelyek hosszabb távú rendszerszintű erőfeszítéseket tesznek szükségessé a méltányosság javítása és a tanárhiány kezelése érdekében.”
„Az EIC támogatások, tőkebefektetések és innovációs ökoszisztéma-szolgáltatások egyedülálló kombinációjával támogatja a magas kockázatú, mélytechnológiás induló vállalkozásokat.”
„A nyertesek megmutatták, hogy az uniós finanszírozású projektek milyen sokrétűek, átfogóak és innovatívak a munkahelyteremtés és a polgárok életminőségének javítása terén.”
Az augusztusi 1,3 százalék után szeptemberben 1,4 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„Eljött az ideje annak, hogy Bulgária, Románia és Horvátország – az őket megillető joguknál fogva – teljes jogú schengeni taggá váljon.”
Az európai vállalatok nagy többsége át akarja helyezni a távoli helyszíneken történő gyártást a jelenlegi felvevőpiacaira – mutatta ki felmérésében a stuttgarti központú Horváth csoport.
Az augusztusi 3,8 százalék után szeptemberben 5,7 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az Európai Parlament által jóváhagyott új jogszabály szerint az unión kívüli államok által adott támogatások nem torzíthatják az egységes piacon zajló versenyt.
A készségfejlesztési paktum tagjai eddig 6 millió ember képzésének elősegítésére tettek ígéreteket.
Az öt legnagyobb európai villamosenergia-piac aggregált fogyasztása 2,5 százalékkal, a közép-európai régió fogyasztása pedig 5,9 százalékkal csökkent szeptemberben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) szeptemberi riportjából.
Szigorúbb ellenőrzési és végrehajtási követelményeknek kell megfelelniük a tagállamoknak és összhangba kell hozniuk szankcióikat: az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá az Európai Parlament.
Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben: a térség GDP-je 5,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az egy évvel korábbi 3,7 százalékos hanyatlással – áll a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 kiadványában.
„A piac meghatározásáról szóló felülvizsgált közleménytervezet célja, hogy megerősítse azokat a szilárd elveket, amelyek kiállták az idő próbáját, szükség szerint pontosítsa a részleteket és pótolja iránymutatásunk hiányosságait.”
Az augusztusi stagnálás után 2022 szeptemberében 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság rendeletjavaslatot fogadott el, amelynek célja a rövid távú szálláshelykiadás átláthatóbbá tétele és a hatóságok támogatása.
A román cégbíróság adatai szerint 2022 első kilenc hónapjában 32,6 százalékkal 5523-ra nőtt az újonnan alapított külföldi tőkéjű vállalatok száma 2021 azonos időszakához képest.
Az EU konkrét intézkedésekre szólít fel minden részes felet a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása és a Párizsi Megállapodás tiszteletben tartása érdekében.
Az Európai Bizottság 3 milliárd eurót fektet be a tiszta technológiákkal kapcsolatos innovatív projektekbe a REPowerEU megvalósítása és Európa orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való energiafüggetlenségének felgyorsítása érdekében.
Az augusztusi 43,1 százalék után szeptemberben 41,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Mivel a Brexit után nem igényeltek tartósan letelepedett státuszt az Egyesült Királyságban, 2,6 millió uniós állampolgárt utasíthatnak ki.
Második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Gazdasági Fórumot, amelynek az volt a fő célja, hogy párbeszédre ösztönözze a vállalkozókat.
Török társaságok vezette konzorciumok jelentkeztek a kolozsvári metró tervének elkészítésére és megépítésére.
2021-ben a német nyugdíjasok több mint 70 százaléka 1000 eurót meghaladó nyugdíjat kapott kézhez havonta.
Az Európai Bizottság elfogadta az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret módosítását, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy az állami támogatási szabályokban előirányzott rugalmassággal élve az Ukrajna elleni orosz háború kontextusában is támogassák vállalkozásaikat.
„Semmi sem indokolja, hogy sok polgár és vállalkozás az unióban ne tudjon azonnal pénzt küldeni és fogadni, hiszen az ehhez szükséges technológia 2017 óta rendelkezésre áll.”
A tervek szerint 2024 nyarán Marosvásárhelytől Kolozsvárig megszakítás nélkül sztrádán lehet majd közlekedni. A munka jövő februárban kezdődhet.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesítendő új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani tervezett állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Az intézkedés kedvezményezettje a Rubin NewCo Kft. lenne.
Az Európai Bizottság iránymutatásokat tett közzé annak érdekében, hogy segítse a tanárokat a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tévhitek eloszlatásában és a mesterséges intelligencia etikus használatának előmozdításában.
Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a magyar program szükséges, megfelelő és arányos az érintett tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez.
Az európaiak komolyan aggódnak a levegőminőség miatt és határozottabb fellépést sürgetnek.
A kormány a jövő évi állami költségvetés elfogadásától tette függővé a vállalkozásoknak nyújtott energiatámogatásokat Szlovákiában.
Vállaljanak már az egyiptomi ENSZ-klímakonferencia előtt bátrabb éghajlati célokat 2030-ra – szólította fel a világ országait az Európai Parlament.
Megállapodásra jutottak az energiaárak leszorításáról az uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon – jelentette be az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban Brüsszelben.
„Jelenleg 377 ezer töltőállomás létezik az unióban, de ha a tagállamok betartották volna ígéreteiket, akkor mostanra már kétszer ennyi lenne.”
A júliusi 2,0 százalék után augusztusban 2,3 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az augusztusi 10,1 százalék után szeptemberben 10,9 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„Szabályaink célirányos módosításai támogatni fogják Európa zöld és digitális átállását azáltal, hogy elősegítik az áttörést jelentő innovációba és kutatásba, valamint a tesztelési és kísérleti infrastruktúrákba irányuló köz- és magánberuházásokat.”
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az „Európai polgári kezdeményezés a vegán étkezésért” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Az Európai Unió és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége átfogó légiközlekedési megállapodást írt alá, amely több légiközlekedési lehetőséget nyit meg és javítja a két térség közötti közvetlen összeköttetést, miközben korszerűsíti az érintett járatokra vonatkozó szabályokat és szabványokat.
„Az uniós jog az, ami az EU-ban érvényre juttatja a szabadság, a méltányosság és az egyenlőség elveit. E nélkül nem teremthetjük meg azt a zöldebb, virágzóbb és digitálisabb Európát, ahol a polgárok biztonságban és védett környezetben érezhetik magukat, amihez kivétel nélkül minden európainak joga van.”
Az uniós vállalatok több mint háromnegyede nehézségekbe ütközik a szükséges készségekkel rendelkező munkavállalók toborzása terén, felnőtteknek pedig csupán 37 százaléka vesz részt rendszeresen képzésben.
Nyilvános konzultációs kérdőívvel kutatja az EU az emberek, a vállalkozások és aszakmai szereplők véleményét az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra vonatkozó uniós szabályozás felülvizsgálatához.
A CrAFt projekt keretein belül 60 európai város kap lehetőséget arra, hogy együtt dolgozzák ki és teszteljék a városi átalakulási modelleket a klímasemlegesség elérése érdekében.
„A tanárok és oktatók az egyik legfontosabb példaképek a fiatalok számára, és nagyon fontos, hogy képzettek legyenek, hogy segíteni tudjanak a fiataloknak megkülönböztetni, hogy mi a hír és mi a dezinformáció.”
A júliusi 0,8 százalékos visszaesés után augusztusban 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Kedvezményes számlázási kategóriába kerülhetnek azok a romániai fogyasztók, akik idén kevesebb áramot fogyasztanak, mint tavaly.
Rekordszámú feketén foglalkoztatott munkavállalót értek tetten szeptemberben a munkaügyi felügyelők Romániában.
Október 10-től 13-ig Brüsszel ad otthont a Régiók és Városok 20. Európai Hetének. Mintegy tizenötezren vesznek majd részt a helyszínen vagy az interneten keresztül a több mint 300 panelt magában foglaló rendezvényen, amelyen ezernél is több előadó szólal fel az EU-ból és azon kívülről.
Az Európai Unió 1166 („megyei szintű”) régiója közül 129-nek valamennyi lakosa – gépkocsival – 15 percen belül eljuthat a legközelebbi kórházba.
Június és július után augusztusban is csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az első európai kvantumszámítógépek Csehországban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Lengyelországban épülnek meg – jelentette be az EuroHPC.
Az európai parlamenti képviselők figyelmeztették az Európai Bizottságot: meg kell védenie Magyarországon az EU pénzügyi érdekeit.
„Az Unió bebizonyította: vannak ötletei arra, hogyan javítsa európaiak millióinak életkörülményeit és jelentsen inspirációt az egész világnak.”
A júliusi 37,9 százalék után augusztusban 43,0 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság elfogadta az antitröszt-szabályokkal kapcsolatos, rugalmasabb informális iránymutatást és visszavonta a Covid-válság nyomán felmerülő, antitröszt kérdések vizsgálatára vonatkozó ideiglenes keretet.
26 országban rendezik meg szeptember 30-án az Európai Kutatók Éjszakáját, Európa legnagyobb tudományos kommunikációs és promóciós rendezvényét.
Az augusztusi 9,1 százalék után szeptemberben átlagosan 10,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság iránymutatást fogadott el az uniós versenyjognak az egyéni önfoglalkoztatók munkafeltételeire vonatkozó kollektív szerződésekre történő alkalmazásáról.
Az egységes szabályozás megkönnyítené a mesterséges intelligencia okozta károk károsultjai számára, hogy kártérítést kapjanak.
Az azbeszt rendkívül veszélyes, rákkeltő anyag, amely a mai napig sok épületben megtalálható, és számos olyan halálesetért felelős az EU-ban, amely elkerülhető lenne.
Az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentésére irányuló jelenlegi kötelezettségvállalás részeként korszerűsítsék minimáljövedelem-rendszereiket.
Megkezdi munkáját az a magas szintű szakértői csoport, amely az alacsony és közepes jövedelmű országokban keresi a fenntartható finanszírozás lehetőségeit.
„Az Ausztriából, Belgiumból, Horvátországból, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Spanyolországból és Svédországból érkező nyertesek mindegyike aktívan hozzájárul az európai ökológiai ágazat és értéklánc növekedéséhez, innovációjához, valamint ahhoz, hogy az ágazatnak köszönhetően a mezőgazdaság mérsékelt hatást gyakoroljon az éghajlatra és a környezetre.”
Rugalmasságot, megbecsülést, a szakmai fejlődés lehetőségét, tisztességes, de nem extrém fizetést várnak el az Y és Z generációnak a munkaerőpiacra bekerülő tagjai Romániában.
A román kormány által tervezett ársapka nem oldja meg a tűzifa piacán kialakult helyzetet a faipari ágazat képviselői szerint. Növelni kellene a belföldi kitermelést.
„Az európai innovációs eredménytábla jól mutatja, hogy az EU és tagállamai elkötelezettek a kiválóságon alapuló, versenyképes, nyitott és tehetségvezérelt kutatás és innováció mellett.”
A Globális Alap az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet célzó nemzetközi partnerség, amely már 50 millió ember életét mentette meg az elmúlt 20 évben.
Az új uniós megközelítés támogatni fogja a tagállamokat abban, hogy 2025-re az emlő-, méhnyak- és vastagbélrákszűrésre jogosult uniós népesség 90 százaléka vegyen részt szűrésen.
Az uniós kereskedelmi intézkedések 2021-ben 462 ezer munkahelyet védtek meg olyan kulcsfontosságú feldolgozóipari ágazatokban, mint az alumíniumipar, az acélgyártás, a kerámiagyártás és a zöld technológia.
Az energiapiaci helyzet tarthatatlan, ha nem javul a helyzet, a szlovákiai vállalatok kénytelenek lesznek korlátozni a termelésüket – állítja Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kenyér ára augusztusban átlagosan 18 százalékkal volt magasabb az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A Covid19-világjárvány idején az európaiak fele ritkábban sportolt, vagy fel is hagyott a testmozgással.
„Az egyoldalú intézkedések széttagoltságot okoztak, súlyosbították a válságot, és különösen a kkv-kat érintették.”
A júniusival egyező mértékben, éves összevetésben 1,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene júliusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„A javasolt korrekciós intézkedések elvben alkalmasak arra, hogy kezeljék a felvetett kérdéseket, de csak akkor, ha megfelelő módon és kellően részletesen bekerülnek a törvényi és rendeleti szabályozásba, és megfelelő módon végre is hajtják őket.”
Az Európai Bizottság elfogadta a médiaszabadságról (hivatalos nevén „a tömegtájékoztatás szabadságáról”) szóló európai jogszabályt, amely az EU-n belüli médiapluralizmus és -függetlenség védelmét szolgáló új szabályrendszert alkot.
Kezdődhet a munka az észak-erdélyi autópálya hiányzó szakaszán.
A becslések szerint az adatvédelmi incidensek miatt felmerülő éves költség legalább 10 milliárd euróra rúg, míg az internetes forgalom megzavarására irányuló rosszindulatú kísérletek miatti költség évente legalább 65 milliárd eurót tesz ki.
2022 elején több mint 94 ezer magyar állampolgár élt Ausztriában, 29 ezerrel többen, mint 2015 január 1-jén – derül ki az osztrák statisztikai hivatal közleményéből.
Az Európai Bizottság javaslatot tett a kényszermunkával előállított termékek uniós piacon való betiltása érdekében.
A legfontosabb tudnivalókat az Európai Bizottság szakértői foglalták össze.
Az EU tisztességes megélhetést és munkakörülményeket biztosító minimálbér megállapítását és a kollektív béralku lehetőségének kiterjesztését várja a tagállamoktól.
„Biztosíthatom Önöket, hogy továbbra is ragaszkodni fogunk az igazságszolgáltatás függetlenségéhez, emellett a kondicionalitási mechanizmus révén költségvetésünket is meg fogjuk védeni” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről tartott értékelő beszédében.
Az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal, éves összevetésben 0,8 százalékkal csökkent júliusban az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A Covid19-világjárvány 2020 eleji kitörése óta az EU, az uniós tagállamok és az európai pénzügyi intézmények az „Európa együtt” égisze alatt 47,7 milliárd euró összegben folyósítottak segélyeket a partnerországoknak a világjárvány és következményei kezeléséhez.
Az Európai Parlament szerint a vállalatoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk az Unióban forgalmazott termékek előállításához ne legyen szükség erdőterületek kiirtására.
A PwC felmérte, mit gondolnak a metaverzumról az amerikai üzleti vezetők és felhasználók.
Az egyetemisták többségének Romániában is a szülők fizetik a lakbért. A legtöbben havonta 200 eurónyi lejt szánnak a lakhatásra.
2020-ban az EU-tagállamok az állami támogatási intézkedések keretében valamennyi célkitűzésre 384,33 milliárd eurót nyújtottak, amelyből 227,97 milliárd euró segített a koronavírus-világjárvány által súlyosan érintett vállalkozásoknak abban, hogy életképesek maradjanak.
„Bízom benne, hogy ennek a stratégiának köszönhetően mind a professzionális, mind az informális gondozás megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel, és ezt megfelelő beruházások is kísérik majd.”
A szlovákiai háztartások több mint fele arra számít, hogy az életszínvonaluk az elkövetkező egy évben olyan mértékben fog romlani, amihez foghatót az elmúlt 20 évben nem tapasztaltak.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vett két európai polgári kezdeményezést, amelyek címe: „Minden európai lakóház legyen felszerelve 1 kW-os fotovoltaikus rendszerrel és 0,6 kW-os szélturbinával kizárólag a települési önkormányzatok által igénybe vett uniós források finanszírozásával” és „Az EU vidéki örökségének, élelmezésbiztonságának és élelmiszer-ellátásának védelme”.
Az orosz állampolgárok hosszabb, drágább és nehezebb vízumkérelmezési eljárásnak néznek elébe.
„A Koreai Köztársaság és az EU közötti kereskedelem újraindítását nagy sikerként, erőfeszítéseink elismeréseként könyvelhetjük el, és a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között az nagy előnyökkel jár majd az európai termelők számára.”
Módosította az energiaárak korlátozásáról szóló, tavasszal kiadott rendeletét a román kormány.
Az euró támogatottsága minden eddiginél magasabb szintet ért el.
„Most együtt, összehangoltan és kitartóan kell fellépnünk, hogy elkerülhessük a súlyos Covid19-esetek számának újbóli megugrását.”
A középiskolák valamennyi uniós országból jelentkezhetnek a Juvenes Translatoresre, az Európai Bizottság éves fordítási versenyére.
A külföldi befektetések átvilágítása és az exportellenőrzés döntő szerepet játszik az európai biztonság és közrend megőrzésében – hangsúlyozzák az Európai Bizottság által elfogadott jelentések.
A júniusi 2,4 százalék után 2022 júliusában 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
„A világnak a legjobb formájában lévő Európára van szüksége. Szükségünk van erre a reménységre” – mondta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
Az előző hónaphoz képest júliusban 3,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban, a 9,4 százalékos magyar mutató a második legmagasabb.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a KAP stratégiai tervek első csomagját: Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Lengyelország, Portugália és Spanyolország terveit.
A júniusi 6,1 százalék után 2022 júliusában 6,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 8,9 százalék után augusztusban 9,1 százalékos volt az éves szintű infláció az eurózónában az Eurostat gyorsbecslése szerint.
Továbbra is nagyok a különbségek Románia különböző régiói, megyéi között a gazdaság teljesítőképességét mutató GDP tekintetében, bár az elmúlt húsz év alatt történtek elmozdulások. Bukarest bebetonozta magát az élen.
A piacelemzés eredményei nem utalnak arra, hogy 2016-hoz képest jelentős változás következett volna be az EU-beli szálláshely-értékesítés versenyfeltételeiben.
Módosította az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) a földgáz esetében a végső szolgáltatókra vonatkozó szabályzatot Romániában.
Az energiaár-robbanás haszonélvezőinek többletadóval való sújtását fontolgatja a román kormány. Részleteket azonban csak a törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát követően közölnek.
Átmeneti közúti árufuvarozási engedélymentességet biztosító megállapodásokat kötött az Európai Unió Ukrajnával, valamint a Moldovai Köztársasággal.
A romániai mikro-, kis- és közepes vállalkozások augusztus 23-tól és 24-től pályázhatnak az állami, illetve de minimis támogatást biztosító kiírásokra.
Romániában a tulajdonos akkor is megkapja a 3 ezer lejes támogatást a leadott 15 évesnél idősebb kocsija után, ha nem akar új autót vásárolni.
Az új jogszabály legfontosabb rendelkezéseit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal foglalta össze.
A májusi 3,1 százalék után júniusban mindössze 0,6 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Az Európai Bizottság új közleményt fogadott el az új európai innovációs menetrendről – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
A szlovákiai vállalkozások képviselőinek szeptember 30-ig frissíteniük kell az adataikat a cégjegyzékben. Az állam korábban azt ígérte, hogy ezzel már nem lesz gondjuk. A bürokratikus kötelezettség 140 ezer vállalkozást érint.
Egy müncheni söröző vendégei napraforgóolajjal is fizethetnek a „folyékony kenyérért”, így nem kerül veszélybe a betevő rántott szelet sem.
A vállalatok Romániában is felfedezték a távmunkában rejlő lehetőséget – olvasható a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gazdasági kutatócsoportjának elemzésében.
A májusi 2,7 százalék után júniusban éves összevetésben 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
„A Covid19 elleni védőoltások és emlékeztető dózisok arányának növelése döntő fontosságú lesz az őszi és a téli hónapok előrehaladtával.”
A májusi 36,3 százalék után júniusban lényegében ugyanakkora, 36,1 százalékos mértékben emelkedtek éves szinten az ipari termelői árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Tíz év alatt több mint háromszorosára nőtt az Európai Unión kívülről érkező németországi munkavállalók száma, de az uniós tagállamokból is egyre többen dolgoznak a legnagyobb európai gazdaságban.
Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését mutató Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) 2022-es mutatói alapján Magyarország a 27 tagállam között a 22. helyen áll.
Éves összevetésben és az előző hónaphoz képest is csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az Európai Unióban.
A SMEunited támogatja a „de minimis” (csekély összegű) állami támogatások felső korlátjának megemelését – olvasható az európai kisiparosok és kkv-k érdekeit képviselő munkaadói szervezet közleményében.
„A következő hónapokban elengedhetetlen a védőoltások és emlékeztető oltások számának növelése.”
Az uniós tagállamoknak 2022. augusztus 1-jei határidővel kellett átültetniük nemzeti jogukba az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelvet. Az irányelv átfogóbb és naprakészebb munkavállalói jogokat és védelmet biztosít az Európai Unió 182 millió munkavállalója számára.
Az előző hónaphoz viszonyítva mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek júliusban a fogyasztói árak az eurózónában, az éves inflációs ráta 8,6 százalékról 8,9 százalékra nőtt – tájékoztatott az Eurostat.
„Ez egy valódi példa arra, hogy miként működik a gyakorlatban az európai egészségügyi unió.”
Az első negyedévi 5,5 százalék után 2022 második negyedévében 4,0 százalékkal haladta meg a GDP az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság közzétette az uniós tagállamok digitális téren elért eredményeinek nyomon követésére szolgáló, a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) eredményeit.
Az Európai Bizottság közzétette az „Európai Egyetemek” kezdeményezésre vonatkozó 2022-es felhívás eredményeit: az Erasmus+ programból származó 272 millió eurós rekordköltségvetésből 16 meglévő európai egyetem továbbra is támogatásban részesül, négy új szövetség pedig megkezdheti együttműködését.
2021-ben a vendégek mintegy 364 millió éjszakát töltöttek az Airbnb, a Booking, az Expedia Group és a Tripadvisor által az EU-ban lefoglalt rövid távra bérelhető szálláshelyeken, 34 százalékkal többet, mint egy évvel korában, de még mindig 29 százalékkal kevesebbet, mint a COVID-19 járvány előtti évben, 2019-ben – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság előterjesztette a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó uniós környezetvédelmi és éghajlat-politikai célok megvalósítása terén elért eredmények nyomon követésére szolgáló kiemelt mutatók listáját, valamint a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó hosszú távú jövőképét.
2020-ban az egy lakosra jutó medián rendelkezésre álló jövedelem az EU-ban átlagosan 17 871 PPS volt – tájékoztatott az Eurostat. A tagállamok között jelentősek az eltérések, a csúcson a luxemburgi 28 675 áll, a lista végén a bulgáriai 7724 PPS.
Magyarország lokális kivétel lehet egy globális recesszió idején – mondta Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság négy új kötelezettségi eljárást indított az Európai Unióból kilépett Nagy-Britannia ellen, mivel London az uniós intézmények felszólítása ellenére sem hajtotta végre a Brexit feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi jegyzőkönyv jelentős részeit.
Az Európai Bizottság szerdán új javaslatcsomagot mutatott be, amelynek célja, hogy jövő tavaszig 15 százalékkal csökkenjen a gázfelhasználás Európában.
Újabb, Oroszországgal szembeni európai uniós szankciókról született megállapodás – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Nemzetközi Valutaalap júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését – mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója.
Az Európai Bizottság javította a magyar gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését, 3,6 százalék helyett 5,2 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon – írja Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap Facebook-bejegyzésében.
20 milliárd dollárt helyez át vagyonából Bill Gates a volt feleségével közös alapítványába. A globális kihívások, köztük a Covid-árvány és az ukrajnai háború miatt megnövekedtek a kiadásaik.
Az Agrárminisztérium július 14-én hivatalosan is benyújtotta az Európai Bizottság részére a 2021-2027-es Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Pluszt (MAHOP Plusz).
Az EU-tagállamoknak gondoskodniuk kell az energiaellátás biztonságáról, ugyanakkor veszélyhelyzetet és ebből eredő intézkedéseket csak akkor hirdethetnek ki, ha egyértelműen fennáll az ellátás megszakadásának veszélye.
Az Európai Unió több mint 1,8 milliárd eurót fektet be 17 nagyszabású, innovatív tiszta technológiákkal kapcsolatos projektbe, az innovációs alap keretében odaítélt díjak harmadik körében – jelentette be az Európai Bizottság.
Az új biztonsági intézkedések 2038-ig várhatóan több mint 25 000 emberéletet mentenek meg, és legalább 140 000 súlyos sérülést segítenek elkerülni.
Az állásfoglalás arra biztatja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy „ne bocsátkozzanak politikai alkudozásba azokkal a tagállamokkal, amelyek visszaélnek nemzeti vétójukkal”.
„Többé nem fogadjuk el a pénzügyileg legrátermettebbek túlélésének elvét.”
Az áprilisi 5,0 százaléktól elmaradó mértékben, 0,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság közzétette a tudományos, kutatási és innovációs teljesítményről szóló (SRIP) 2022. évi jelentést.
Az Európai Parlament 539 szavazattal, 45 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadta el Siegfried Mureșan képviselő jelentését, amely szerint Horvátország teljesíti az euró jövő év eleji bevezetésének összes feltételét.
36,4 százalékkal haladták meg májusban az ipari termelői árak az Európai Unióban az egy évvel korábbi szintet – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság határozata lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ideiglenesen eltekintsenek a háború által sújtott ukrán állampolgároknak szánt élelmiszerek, takarók, sátrak, elektromos generátorok és más létfontosságú felszerelések harmadik országokból történő behozatala után fizetendő vámoktól és hozzáadottérték-adótól.
„A demokráciák együttműködnek egymással és az emberek érdekeit képviselik.”
A májusi 8,1 százalék után júniusban 8,6 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
„A kibocsátásmentes légi közlekedésért létrehozott szövetség segíteni fogja a vállalatok és szervezetek azirányú erőfeszítéseinek összehangolását, hogy a légiközlekedési ágazat versenyképes és fenntartható maradjon.”
Az Európai Bizottság javaslatokat fogadott el a károsodott ökoszisztémák helyreállítása és a természet regenerálása érdekében Európa-szerte, a mezőgazdasági földterületektől és tengerektől kezdve az erdőkig és a városi környezetig.
A képviselők szerint gyorsabb ütemben kell feltölteni a stratégiai gáztartalékot, hogy az orosz–ukrán háborús konfliktus közepette is biztosított legyen az energiaellátás.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított, hogy az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján értékelje az OMV Slovenija MOL általi tervezett felvásárlását. A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a tervezett ügylet korlátozhatja a versenyt a kiskereskedelmi üzemanyagpiacokon Szlovéniában.
Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés.
A globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását követően Luxembourgban.
A magyar kormány szerint a gázembargóval Európa egészének ellátása kerülne veszélybe.
Az áprilisi 8,1 százalékról 8,8 százalékra emelkedett az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 0,8 százalékos növekedést követően 2022 áprilisában 0,5 százalékkal csökkent ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A lehető legjobb, „Aaa” szintre emelte az eddigi „Aa1”-ről az Európai Unió két pénzügyi válságkezelő alapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus és Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz osztályzatát a Moody's.
„Az egyhangú döntésről minősített többséggel való döntésre kellene váltani például a szankciók kivetésének területén.”
Az új kezdeményezés 60 000 euróig terjedő közvetlen pénzügyi támogatást nyújt legalább 200, a mélytechnológia (deep tech) területén tevékenykedő ukrán induló vállalkozás számára.
Tavaly 5683 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, az egy főre jutó jövedelem pedig 2243 lej volt. Ez 8,9, illetve 10,5 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
„A minimálbérekre vonatkozó új szabályok megvédik a munka méltóságát és biztosítják, hogy a munkavégzés kifizetődő legyen” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Romániában egyre több elektromos, valamint plug-in hibrid autót adnak el, a töltőállomások hálózatának fejlesztését is erőteljesen támogatják mind a hatóságok, mind a magánszektor.
Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani – írta a VG iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.
A márciusi 2,8 százalék után áprilisban 5,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „Good Clothes, Fair Pay” (Jó ruhák, tisztességes fizetés) elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy Horvátország készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót, így az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
A márciusival megegyező szinten, 6,2 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta 2022 áprilisában az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió Tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csökkentsék az áfa mértékét az olyan termékek és szolgáltatások esetében is, amelyek összhangban vannak az EU környezetvédelmi és egészségügyi politikájával.
Lezárult Romániában a pályázás arra a programra, amelynek keretében tömbházlakások és közintézmények energiatakarékossá, földrengésbiztossá tételére kérhettek finanszírozást az önkormányzatok.
Megállapodás született az európai uniós tagállamok között az orosz olaj unióba tartó exportjának betiltásáról, az EU ezzel a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Oroszországra az Ukrajna elleni háborújának befejezése érdekében.
Elon Musk erősebb fizetési fókuszt adna a Twitternek. A közösségi médiafelület inspirációjaként a havonta 1,2 milliárd aktív felhasználóval rendelkező kínai WeChat-et említette.
Nagyon kedvező áron tud a következő három évben Szerbia gázt vásárolni Oroszországtól – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap azt követően, hogy telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A romániai alkalmazottak alig 13 százaléka elégedett a fizetésével, 40 százalékuknak szándékában is áll béremelést kérni az elkövetkező egy év alatt – derül ki a PwC felmérésből.
Az EU által az Oroszország ukrajnai inváziójára adott válasz részeként az Európai Bizottság hivatalosan bejelentette a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramon belül a Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) részét képező MSCA4Ukraine program elindítását.
Az Európai Tanács elnöksége, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság 2022. május 23-án találkozott az európai szociális partnerekkel, hogy megvitassák a gazdasági helyzet közelmúltbeli fejleményeit, valamint az ukrajnai háború európai munkaerőpiacra gyakorolt következményeit.
Az Európai Bizottság 2022. május 23-án közlekedési vészhelyzeti tervet fogadott el annak érdekében, hogy válság idején megerősítse az uniós közlekedés rezilienciáját.
A februári 8,5 százalék után márciusban 4,1 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az Európai Parlament képviselői jóváhagyták azt a bizottsági javaslatot, amely kötelezővé tenné a globálisan minimum 15 százalékos társaságiadó-kulcsról született nemzetközi megállapodást.
Növekvő infláció, emelkedő kamatok, romló gazdasági kilátások – egyre több irányból érkeznek a korábbiaknál jóval pesszimistább forgatókönyvek Románia gazdaságának alakulásával kapcsolatban.
Az Európai Unió növekedési kilátásait lefelé, az inflációs előrejelzést viszont felfelé kellett módosította az Európai Bizottság.
„A gyermekbarát internet új stratégiájával a gyerekeknek olyan kompetenciákat és eszközöket biztosítunk, amelyek segítségével biztonságosan és magabiztosan tudnak eligazodni a digitális világban.”
Az Európai Bizottság szolidaritási folyosók létrehozására tett javaslatot, amelyekkel biztosítható, hogy Ukrajna exportálhassa a gabonát, valamint hozzájusson a számára szükséges javakhoz a humanitárius segítségnyújtástól kezdve a takarmányokig és a műtrágyákig.
„Az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésünk középpontjában a polgárok – különösen a fiatalok – állnak.”
Nincs olyan tagállama az Európai Uniónak, ahol a nők javára billenne a „bérmérleg”; az egyenlőséghez a legközelebb Luxemburg áll, ahol a bérszakadék mindössze 0,7 százalék.
A Rakuten Viber aláírja az Európai Unió által elfogadott felhasználói útmutatóját, ezzel is elkötelezve magát az EU-ban a gyűlöletbeszéd online terjedésének megelőzése mellett.
„Kezdeményezésünk célja, hogy tovább csökkentsük mind a vállalkozások, mind a Bizottság adminisztratív terheit, és hogy az erőforrásokat a részletes vizsgálatot igénylő összefonódásokra tudjuk összpontosítani.”
Az EU-ban élő fiatalok 39 százaléka részt vett szakmai, önkéntes, tanulási vagy sporttevékenységben egy másik uniós országban.
A februári 5,6 százalék után márciusban 1,7 százalékra csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme az Európai Unióban.
36,5 százalékkal emelkedtek éves összevetésben az ipari termelői árak az Európai Unióban 2022 márciusában – tájékoztatott az Eurostat.
A januári és a februári 6,3 százalék után márciusban 6,2 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Budapest, Miskolc és Pécs is bekerült abba az Európai Bizottság által kiválasztott 100 európai városba, amelyek a Horizont Európa Városi Misszió keretén belül, a NetZeroCities platform szakmai támogatásával valósíthatják meg 2030-ig a klímasemlegességi célkitűzéseiket.
Az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 505 kg volt 2020-ban az EU-ban; ez az adat 4 kg-mal több, mint a 2019. évi és 38 kg-mal haladja meg az 1995. évit.
A Covid19-fertőzés jelenlegi alacsonyabb szintje lehetőséget kínál a tagállamoknak arra, hogy megerősítsék járványügyi felügyeleteiket, egészségügyi rendszereiket és a világjárványokra való általános felkészültségüket. Az Európai Bizottság javaslatokat fogalmazott meg a tagállamoknak és közbeszerzési felhívást írt ki az mRNS-, a fehérje- és a vírusvektor-vakcinák gyártásához szükséges tartalékkapacitások biztosítása érdekében.
„A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály azt az elvet követi, hogy ami jogellenes offline, annak online is jogellenesnek kell lennie. Célja egyrészt védeni a digitális teret a jogellenes tartalmak terjedésével szemben, másrészt garantálni a felhasználók alapvető jogainak védelmét.”
Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak – derül ki a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő, árupiaci kilátásokról szóló jelentése.
Az Új otthon lakásvásárlási program iránt sokkal kevesebben érdeklődnek Romániában, mint egy évvel ezelőtt. Felére csökkent az igénylések száma, a kiszámíthatatlan helyzet, a hatalmas mértékű infláció és a növekvő kamat elbizonytalanítja a lakásvásárlókat.
A januári 5,0 százalék után februárban 8,6 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A februári 6,2 százalék után 2022 márciusában 7,8 százalékos volt az infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban idén július 6-a után már csak rendeletben meghatározott, új biztonsági berendezésekkel rendelkező autó vezethető be a piacra – hívta fel a figyelmet a LeasePlan flottakezelő.
A januári 0,1 százalék után februárban 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
„Tiszta levegőt biztosít számunkra, szabályozza az éghajlatot, a biológiai sokféleség nagy részének otthont ad a Földön, és kulcsfontosságú a gazdaságunk számára.”
A Forbes The Cloud 100 listáján szereplő amerikai cégek összértéke tavaly elérte az 514 milliárd dollárt, míg a Gartner prognózisa szerint a felhőszolgáltatásokra fordított globális kiadások 2022-ben várhatóan meghaladják a 495 milliárd dollárt.
A „Kiállás Ukrajna mellett” elnevezésű globális adományozói rendezvény és kampány jóvoltából 9,1 milliárd eurót sikerült összegyűjteni az orosz invázió elől menekülő, Ukrajnában vagy más országokban tartózkodó emberek megsegítésére.
Az Európai Bizottság más légitársaságok mellett 21 orosz légitársaságot vett repülésbiztonsági listájára, amely azon légitársaságok jegyzéke, amelyek az Európai Unión belül működési tilalom vagy működési korlátozás alá esnek.
Az Ukrajna elleni háború miatt újabb termékek exportját tiltotta meg Oroszországba és Fehéroroszországba helyi idő szerint pénteken az Egyesült Államok – derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium tájékoztatásából.
Az Európai Parlament által elfogadott új szabályok értelmében könnyebben lehet majd közúti áruszállításhoz másik tagállamban nyilvántartott teherautót vagy kamiont bérelni sofőr nélkül.
Elon Musk, a Tesla járműipari cég és a Space X űripari vállalat alapítója megelőzte az Amazon alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Jeff Bezost a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján.
Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Tanács döntése értelmében az unió tagállamai erőforrásokat csoportosíthatnak át a kohéziós politikai alapokból és a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapból az orosz katonai agresszió következtében Ukrajnát elhagyni kényszerülő menekültek támogatására.
Szlovákia az EU-tagországokkal egyeztetve vásárol földgázt Oroszországtól – szögezte le Eduard Heger szlovák miniszterelnök vasárnap éjjel a Facebookon.
A következő tíz évben is többletköltségek nélkül lesz használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során.
Meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne legyen túlszabályozott az ágazat, de minőségi és élelmiszer-biztonsági szempontból követhető, ellenőrizhető legyen – értékelt Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai szövetség Kovászna megyei elnöke.
Pozsonyban üléseztek a Visegrádi Országok és más közép-kelet-európai államok agrárkamarái és -szervezetei. A megbeszélésen hangsúlyozták: az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amelyek jelentősen csökkentik az élelmiszer- és alapanyag-termelést.
Az Európai Bizottság előterjesztette az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó javaslatcsomagját, amelynek célja, hogy a fenntartható termékek normává váljanak az EU-ban, fellendítse a körforgásos üzleti modelleket, és támogassa a fogyasztók zöld átállásban vállalt szerepét.
Az Európai Bizottság öszesen 2,17 milliárd eurót folyósított a SURE keretében Magyarországnak, Lengyelországnak és Portugáliának.
Az Európai Bizottság felvázolta azokat az intézkedéseket, amelyek célja a tagállamok támogatása az Ukrajna és az ukrán nép elleni háború elől menekülők szükségleteinek kielégítésében.
„Európának gyors lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy a jövő télre biztosítsuk energiaellátásunkat, és enyhítsük a magas energiaszámlák okozta, a polgárainkra és vállalkozásainkra nehezedő terheket.”
Magyarország közel 6,4 milliárd forint összegben részesül az összesen 500 millió eurós válságkezelési csomagból – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy a Magyarország által az SK On Hungary részére nyújtandó 209 millió euró összegű támogatás összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal.
A decemberi 1,6 százalék után 2022 januárjában 4,1 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság március 18-án iránymutatást terjesztett elő annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat az átmeneti védelemről szóló irányelv alkalmazásában.
Válságban minden kormánytámogatás úgy jön a vállalkozói szféra számára, mint a betegnek az oxigén, levegővételhez juttatja őket – értékelt a Krónika megkeresésére Debreczeni László adószakértő.
A januári 5,6 százalék után februárban 6,2 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékból több mint 2 milliárd eurót folyósítsanak 12 tagállam számára.
Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz, az EU-ban nem lesznek olyan szankciók, amelyek az olaj- vagy a gázellátást érintenék – szögezte le Varga Mihály pénzügyminiszter.
Újabb lehetőséget kínál a szerb kormány azoknak, akik kötelesek áttérni az új számlázási modellre, de eddig még nem kérték az állami támogatást az új pénztárgépek beszerzéséhez.
A brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.
Hétfőtől ellenőrzések kezdődtek Romániában azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek az utóbbi napokban indokolatlanul megemelték az étolaj árát – jelentette be Florin Spătaru gazdasági miniszter.
Literenként 15 eurócentes kedvezményt biztosít április 1-től négy hónapon keresztül a francia kormány az autósoknak a benzinkutaknál az üzemanyagárak folyamatos növekedése miatt – jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
Az Európai Bizottság 225 projektet hagyott jóvá, hogy támogassa a tagállamokat a modern és reziliens közigazgatást, fenntartható növekedési stratégiákat és reziliens gazdaságokat célzó reformok előkészítésében, megtervezésében és végrehajtásában, valamint hogy fokozza a jelenlegi és a jövőbeli válsághelyzetekre való reagálási képességüket.
Európai uniós forrásból bővítette képzési szolgáltatásait a Debreceni Egyetem. A Közösségi Educatio Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósított projekt 3,928 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg a Széchenyi 2020 program keretében.
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.