Gasztronómia

Itt találod az összes cikket a „gasztronómia” témában!

A készpénz napjai meg vannak számlálva a vendéglátásban

A készpénz napjai meg vannak számlálva a vendéglátásban

A szakértők a digitalizációt egyfajta hatékonyságnövelő eszközként definiálják – de mit ad a gasztrovállalkozások fejlődéséhez? Miért fontos ebbe fektetni? Ezeket a kérdéseket vitatták meg a Piqniq Budapest rendezvényén Budapesten.
2021. 09. 22., 11:00
Október elejéig érhető el a NetPincér applikációja

Foodpanda néven, új arculattal működik tovább a NetPincér szeptember 28-ától; a tervek szerint október elejétől pedig vény nélkül kapható gyógyszerek és patikai termékek is rendelhetők a foodpanda kiszállítással.

2021. 08. 25., 20:00
Ez történt velünk a pandémia alatt

Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon, a koronavírus-járvány kitörése óta.

2021. 07. 31., 17:00
Olasz fagyigyártókat sikerült leköröznie a magyar cégnek

Nagy érdeklődés mellett zajlott ebben az évben az Év Fagylaltja verseny, ahol külön mérettették meg magukat a cukrászdák és az alapanyaggyártók is. Az utóbbi kategóriában főleg nemzetközi cégek képviseltetik magukat, idén mégis hazai győztest köszönthettünk.

2021. 07. 05., 13:00
A Diageo és a Zwack így segíti az újrainduló vendéglátóhelyeket

A vendéglátó szektor újraindulását segítve, a Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata, valamint a Zwack Unicum, a Diageo termékeinek magyarországi forgalmazója közösen 508 partnerüket megajándékozzák egy-egy induló italcsomaggal.

2021. 06. 23., 20:00
Dilemma a fagyi körül: elvitelre vagy helyben nyalva?

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint nagy valószínűséggel nem okoz majd forgalomcsökkenést, hogy augusztus 1-től megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs az ételkiszállításra és elvitelre.

2021. 06. 02., 16:00
Megnyílt Siófok első, kizárólag mentes termékeket áruló kávézója

Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon.

2021. 04. 25., 09:00
Vasárnaptól átjárhatóak a Szép-kártya alszámlái

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

2021. 04. 23., 15:15
Algoritmus, zeneszerzés, a bor hangja

„Egy nap azon kaptam magam, hogy a fülemhez emeltem a poharam és elgondolkodtam, milyen hangja van ennek a bornak” - idézte fel Alain Coulas, az ATS Studios elnöke a projekt inspirációját.

2021. 04. 15., 11:30
A bikavért szeretik az ázsiai vevők

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival.

2021. 04. 14., 19:45
Három újabb borászat kapott csillagos értékelést a TokajKalauzban

Április 9-én debütált a kétnyelvű TokajKalauz, mely immár negyedik kiadásával mutatja be a történelmi borvidék csodáit a legizgalmasabb pincéktől a helyi gasztronómián, rendezvényeken és legszebb kirándulóhelyeken át a legjobb szálláshelyekig.

2021. 04. 12., 10:45
Hatalmas hírverés a magyar boroknak

A világ legismertebb borszaklapja, a brit Decanter májusi számában 36 oldalas mellékletben mutatja be a magyar borokat és borvidékeket nemcsak a szigetország, hanem az Egyesült Államok közönségének is.

2021. 01. 22., 18:00
Izgalmasabbak ma Villányban a kisebb nevek

Húsz évvel ezelőtt Villány hallatán a nagy nevek (Bock, Gere, Tiffán, Malatinszky, Vylyan) ugrottak be először, teljes joggal, hiszen ők alapozták meg a borvidék hírnevét, alakították ki a villányi vörösborok stílusát.

2021. 01. 06., 17:00
Március 31-ig maradt idejük a vendéglátóhelyeknek

Megtörtént a vendéglátóhely-típusok felülvizsgálata. Január 1-jétől olyan korszerű rendszer jött létre, amely lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.

2021. 01. 05., 13:00
Badacsonyi és partiumi borok nyerték a 2020-as Magyar Bor Nagydíjat

Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

2020. 12. 28., 13:30
Ez lett a legjobb magyar pezsgő a világbajnokságon

2020 a rekordok éve a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon, több mint 1000 pezsgőt értékelt a szakma krémjéből álló zsűri. Az egy hétig tartó virtuális díjátadón37 nagydíjat osztottak ki.

2020. 12. 21., 13:00
Sokat segíthetnek a SZÉP-kártyán maradt összegek

A SZÉP-kártyával kapcsolatos idei tapasztalatokról, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány projektjeiről és a zöld szolgáltatások felértékelődéséről beszélt Princzinger Péter, az alapítvány elnöke.

2020. 12. 01., 13:00
Bízik a minél előbbi újranyitásban a Gusto13 üzletvezetője

A vírushelyzet egyik legnagyobb vesztese a vendéglátás. A Gusto.hu villáminterjú-sorozatában éttermeseket kérdez arról, milyen túlélési stratégiában gondolkodnak. Elsőként a veszprémi Gusto13 üzletvezetőjét, Szakál Bálintot faggatták.

2020. 11. 18., 13:45
A Wolton keresztül is segíthetjük az éttermeket

A közelmúltban bejelentett járványügyi intézkedéseket követően a Wolt visszaállítja több, a tavasszal már bevált szigorú egészségvédelmi intézkedését. A nehéz helyzetbe került éttermeket pedig az elviteles rendelések jutalékának eltörlésével és az éttermeknek felajánlható „borravaló” bevezetésével támogatja a futárcég.

2020. 11. 17., 13:00
Újra megugrott az igény a készétel házhozszállítására

A Falatozz.hu országos ételrendelő portál friss elemzése szerint a COVID-19 járvány első hullámához hasonlóan a második hullám idején is jelentősen nőni fog az ételrendelések száma. A futárral történő házhozszállítás a fogyasztók számára gyors, kényelmes és biztonságos alternatívát kínál önmaguk vagy családtagjaik ellátására, a vendéglátóhelyek számára pedig kulcsfontosságú lehet a benti fogyasztás miatt kieső bevétel pótlására.

2020. 10. 28., 10:45
Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary

Nemzetközi díjat nyert a magyar borok kóstoltatásával és nemzetközi megismertetésével több mint egy évtizede foglalkozó Taste Hungary csapata, a céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazta az angol The Drinks Business magazin.

2020. 10. 26., 14:30
Ezek az októberi Étterem Hét közönségdíjas éttermei

A 2020. október 9-18. között rendezett XIX. Országos Étterem Hét az ismert körülményekhez képest kiválóan sikerült, sokan foglaltak asztalt a 134 résztvevő étteremben és próbálták ki a 3 fogásos menüajánlatot.

2020. 10. 16., 15:15
2,5 milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

Globális márkává válhat a finn Wolt a NetPincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítója, Lukasz Gadowski szerint. A német-lengyel kockázatitőke-befektető 7,5 millió eurót, azaz több mint 2,5 milliárd forintnak megfelelő összeget invesztál a világ 23 országában és több mint 100 városában jelenlévő technológiai cégbe.

2020. 10. 08., 10:45
A gasztronómia csúcsai csábítanak Badacsonyban áprilisig

Októbertől áprilisig Badacsonyban megmászhatjuk a gasztronómia csúcsait: 10 vendéglátóhely, 7 tematikus gasztrohétvége és a Badacsony olyan arca csábít, amit csak ilyenkor, a nyugodtabb évszakokban lehet igazán felfedezni.

2020. 10. 01., 10:00
Kedvezményes bérleti díj a vendéglátóteraszokra

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro- és kisvállalkozóit – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

2020. 08. 15., 12:00
Gyulán nyitotta meg második franchise éttermét a Creppy

Gyulán megnyílt a város első franchise étterme, a Creppy PalacsintaBistro Gyula. A hazai és a határon túli turisták által előszeretettel látogatott város mostantól a palacsintaimádók úti célja is lehet.

2020. 08. 05., 11:30
Kíváncsi rá, hogy melyik lett Magyarország tortája?

Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a Curiositas (a latin szó különlegességet, de kíváncsiságot is jelent) fantázianevű tortája nyerte idén a Magyarország Tortája versenyt.

2020. 07. 14., 16:30
Folytatja az együttműködést az Agrárkamara a Gasztronómiai Szövetséggel

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. A megállapodás szorosabbra fűzi és intézményesíti a két szervezet közötti kapcsolatot, ezzel hozzájárul a hazai agrárium és gasztronómia egymás kölcsönös segítésén alapuló fejlődéséhez.

2020. 06. 25., 15:15
Bor busszal csábítják a vendégeket Egerbe

Az Egerbe látogató borkedvelőknek kínál lehetőséget az Egri Bor Busz, hogy egy nap több pincészetbe is eljuthassanak, és így jobban megismerhessék a helyi borkultúrát.

2020. 06. 23., 11:30
Ezek az éttermek kaptak Michelin ajánlást itthon

A Michelin Guide Main Cities of Europe kiadványához tavaly úgy készültek az értékelések, hogy nem tudhatták, melyik étterem tud újranyitni a koronavírus-járvány után.

2020. 06. 16., 12:15
A koronavírus átszabta az ételrendelési piacot

A járvány alatt rengeteg vendéglátóegység morzsolódott le, miközben megrohamozták a Falatozz.hu online ételrendelő portált az új éttermek és megrendelők, illetve nőtt a kosárérték és az online fizetések aránya.

2020. 06. 08., 12:15
Meglepően jó omlettet készített a robot

Mérnökök egy csoportja megtanított egy robotot omlettet készíteni egészen a tojások feltörésétől az elkészült étel tányérra helyezéséig, és még azt is sikerült elérniük, hogy jó ízű ételt készítsen.

2020. 06. 05., 13:45
Már vegán termékeket is kínál a Pápai

Az élelmiszergyártás új korszakába lépett a Pápai Hús Kft. A különösen a sonkáiról híres cég kizárólag növényi alapanyagokból álló vegán terméket fejlesztett ki.

2020. 04. 29., 10:45
Márciusban kevesebb sör fogyott itthon

Tizenhárom százalékkal, 62 ezer hektoliterrel 414 ezer hektoliterre csökkent a belföldi sörforgalom márciusban az előző év azonos időszakához képest. A hónap közepén bevezetett korlátozások hatására kiesett vendéglátóhelyi forgalmat a kiskereskedelmi forgalom emelkedése nem tudta érdemben kompenzálni.

2020. 04. 25., 14:30
Gourmet Fesztivál sem lesz 2020-ban

A hazai gasztronómia legnagyobb seregszemléjét idén már biztosan nem rendezik meg. A Gourmet Fesztivál azonban jövőre igyekszik kárpótolni a kulinária szerelmeseit.

2020. 04. 06., 10:45
Idén ők kapják a Best in Class elismerést

A Budapest Week Publishing 1993 óta minden évben megkérdezi olvasóit, üzleti partnereit, valamint a kiadó bizottságának tagjait arról, hogy kit tartanak a hazai vendéglátó-, szálloda- és más szolgáltatói szféra legjobbjainak.

2020. 03. 11., 16:00
Tokaji Március Nagykóstoló Budapesten

Csaknem 60 Tokaj-hegyaljai pincészet mintegy 160 borával, külön aszúteremmel és minikurzusokkal várja a közönséget a Tokaji Március Nagykóstoló szombaton a budapesti Corinthia Hotelben.

2020. 03. 11., 13:45
Koronavírus – Óvintézkedések, ha ételt rendel

Dél-Koreában a koronavírus terjedésével drasztikusan megugrott az internetes ételrendelések száma. Mivel erre Magyarországon is számítani lehet, a Falatozz.hu ételrendelő portál elkészítette azon ajánlások listáját, amelyek alkalmasak az ismert kórokozók zömének elpusztítására.

2020. 03. 06., 13:45
Nagyon jól szerepeltek a könnyed, illatos fehérborok

A Csubák Családi Pincészet, a Koch Csaba Vinart Pincészet, a Paulus Molnár Borház és a Szentpéteri Borpince egy-egy bora kapta a XIX. Országos Syngenta Borversenyen a legjobbaknak járó SynVino-díjakat a verseny siófoki díjátadóján.

2020. 03. 02., 19:00
Jól áll Horvátország Michelin-csillagos éttermekből

A Pag szigetén található novaljai Boskinac és a korculai LD Terrace étterem kapott újonnan egy-egy Michelin-csillagot a híres gasztronómia kalauz ítészeitől idén. Ezzel már hét Michelin-csillagos étterem van Horvátországban.

2020. 03. 02., 12:15
Márciusban újra hölgyborászok kóstoltatnak

Ismét összejönnek Magyarország nagyszerű borásznői, hogy bemutassák boraikat a közönségnek. A kóstolónak idén is a Sofitel Budapest Chain Bridge ad otthont március 7-én.

2020. 02. 08., 16:00
Ezzel a pezsgővel koccintanak az Oscar-gálán

A francia champagne-ház, mint a 92. Oscar hivatalos pezsgőbeszállítója és az Akadémia hosszú távú partnere, idén hatodik éve tér vissza a gálára, hogy a díjazottak a Piper-Heidsieck limitált különkiadással koccinthassanak február 9-én.

2020. 02. 06., 14:30
Ez vár a felszolgálási díjra nyártól

Július 1-jétől nemcsak a legalább 100 ezer forintot felszámított áfát tartalmazó számláról kell adatot szolgáltatnia vendéglátóhelyeknek az adóhatóságnak, hanem a belföldön nyilvántartásba vett adóalany részére kiállított számláról is.

2020. 01. 29., 13:00
Mindössze 30 percet adnak a Bocuse-piacozásra

Egy hét múlva kezdődik az év legkiemelkedőbb élelmiszeripari és HoReCA szakkiállítása. Első nap a Bocuse d’Or hazai döntősei a METRO közel ezer négyzetméteres standjának piacáról válogatják össze az versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat.

2020. 01. 27., 12:15
Visszamenőlegesen csökkenti ökológiai lábnyomát a Wolt

Karbonsemlegesnek lenni kötelező, de ma már nem feltétlenül elég. Ezért dolgozik a gasztrotech Wolt azon, hogy alapításának évéig visszamenőleg is eltüntesse ételkiszállítási tevékenységéből a széndioxidot.

2020. 01. 22., 16:15
Tíz oldalt szentelt a presztízsmagazin a Terféziának

Egy évvel ezelőtt írt a Gusto arról, hogy Menyhárt Attila, a Four Seasons Hotel Gresham Palace főcukrásza bekerült a So Good magazinba, a világ egyik legismertebb és legnagyobb presztízs cukrászkiadványába.

2020. 01. 03., 19:00
Magyar Bor Nagydíj 2019 – szigligeti és villányi borok nyertek

Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

2020. 01. 02., 12:00
Egy eurós pert vesztett a Michelin-csillagos séf

Marc Veyrat francia séf elvesztette perét a Michelin francia étteremkalauz ellen, amit azért indított, mert étterme idén csak két csillagot kapott a korábbi három helyett.

2019. 12. 14., 08:22
Par Excellence: ők lettek idén a legjobbak

Idén is öt kategóriában ítélte oda Par Excellence szakmai díjait a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár hatodik éve díjazza a legjobb magyarországi pincészetet, borkereskedőt, boros éttermet, szakírót, valamint oktatót.

2019. 12. 10., 13:15
Borsóhús a közétkeztetésben: mennyire ízlik a gyerekeknek?

Mikulás napján 265 gyermek kapott húsmentes bolognai spagettit, melyet a hús helyett teljes egészében borsófehérjéből állítottak elő. A teljes mértékben hazai innovációt egy budapesti általános iskola tanulói próbálhatták ki először.

2019. 12. 03., 12:30
Ők kapták a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat

Alapításának 70., és alapítója, Tornai Endre születésének 95. évfordulója tiszteletére a Tornai Pincészet a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen 2016-ban létrehozta a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat.

2019. 11. 17., 14:15
Debrecenben nyílik a Creppy PalacsintaHáz első franchise étterme

A nemzetközi szinten is egyedülállónak számító gasztronómiai különlegességet nyújtó Creppy, egy családi vállalkozásból indult 13 évvel ezelőtt Miskolcról. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a Creppy mára sikeres franchise márkává nőtte ki magát.

2019. 10. 22., 09:30
Lehet szavazni a Tornai Endre emlékdíjra

Alapításának 70., és alapítója, Tornai Endre születésének 95. évfordulója tiszteletére a Tornai Pincészet a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen 2016-ban létrehozta a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat.

2019. 10. 11., 13:30
Nettó 550 forintból főznek 3 fogásos menüt

A hétvégén megkezdődnek a közétkeztetési szakácsverseny elődöntői, a téma ezúttal a nyári ételek – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján.

2019. 09. 02., 15:30
Megtanítják, hogyan kell párizsit, hurkát, májast készíteni

Ősszel folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága szervezésében a „TANULJUNK EGYÜTT!” programsorozat, újabb húsipari témákkal. Ezúttal a vörösáru-gyártás (párizsi), valamint a töltelékáru-gyártással (hurka, májas) ismerkedhetnek meg a résztvevők.

2019. 07. 30., 08:45
Kit jutalmaznak idén a Gundel Károly-díjjal?

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére idén is felhívást hirdet a Gundel Károly-díj elnyerésére.

2019. 06. 12., 13:15
Debrecenbe költözik a csúcsgasztronómia

Június 14. és 16. között rendezik meg a 80 éves Nagyerdőben, a Békás-tó partján a Debrecziner Gourmet Fesztivált. Idén a helyi értékek kerülnek a középpontba.

2019. 06. 07., 14:45
Maráczi Imre álmodta meg az új koncepciót

Elegáns és letisztult látványvilággal, különleges belsőépítészeti megoldásokkal és új gasztronómiai koncepcióval megújult a Danubius Hotel Helia Episode étterme, valamint a szálloda terasza.

2019. 05. 31., 13:15
Új életet kezdtek Gere Attila Fricijei

A 2010-es évjárat a vörösborok szempontjából sok kihívást tartogatott, viszont Gere Attila villányi borász ekkor készített először gyöngyözőbort.

2019. 05. 06., 13:31
Ők kapták idén az Aranyszalagot

A Magyar Gasztronómiai Egyesület 2019-ben négy termelőnek ítélte oda az Aranyszalag Minőség tanúsító védjegyet.

2019. 04. 15., 13:15
Budapesten is megkóstolhatja Brad Pitt rozéját

A laikusok számára valószínűleg nem cseng ismerősen a Château Miraval borászat neve. Pedig a francia borászat már 8 éve Angelina Jolie és Brad Pitt tulajdonában van.

2019. 03. 21., 12:33
Jön a XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra

A sörágazat dinamikus fejlődésének fenntartása mellett a kormány törekszik a minőségi sörök piacának élénkítésére és a kézműves sörök szegmensének szélesítésére – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, a XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra beharangozó sajtótájékoztatón, Budapesten.

2019. 03. 06., 08:45
A legjobb séfek randevúznak májusban a Millenárison

Kétcsillagos bécsi séf, a koreai és az orosz konyha fenegyerekei mellett a legjobb olasz pezsgő is bemutatkozik május 16-19. között az OTP Bank Gourmet Fesztiválján a budapesti Millenárison.

2019. 03. 05., 08:00
Elkezdődött a szezon a budafoki pincékben

Újra várja a látogatókat az Európában egyedülálló budafoki pincevilág. Minden hónap első szombatján indulnak a buszok a Bálnától, hogy a vendégek borokat és pezsgőket kóstolhassanak.

2019. 01. 08., 17:00
Büszkén főz a Gundel a Miniszterelnökségnek

A Gundel étterem nyerte el a Miniszterelnökség hivatalos eseményeinek gasztronómiai kiszolgálására, valamint a dolgozók számára munkahelyi étkeztetés biztosítására kiírt pályázatot.

2019. 01. 02., 17:15
Ahol a kisfröccsöt nyalni lehet

Aki habzsol, az nem élvezi annyira az ízeket. A sütemény lassan készül, és meg kell adni az elfogyasztás módját is – állítja ifjabb Bergmann Ernő.

2018. 12. 06., 18:02
Jönnek a Bárány napok

A bárány- és juhhúst igyekszik népszerűsíteni országszerte a péntektől vasárnapig tartó Bárány napok elnevezésű kezdeményezés.

2018. 11. 24., 11:30
A vadételeké a főszerep a Füred Gastrón

Kétnapos gasztronómiai fesztivál helyszíne ezen a hétvégén Balatonfüred. A szombaton délelőtt kezdődő programsorozatra koncertekkel is várják az érdeklődőket.

2018. 10. 30., 15:00
Kié lesz a Pannónia Aranygyűrű?

A Pannónia Női Borrend idén is meghirdeti „Pannónia Aranygyűrű” pályázatát, amelyre 35 évnél fiatalabb borászok jelentkezhetnek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS