A tavalyi koviubileves után idén mivel lehet nyerni?

2020. 06. 24., 12:15

A Balatoni KÖR és a We Love Balaton 2015 óta minden évben meghirdeti az Év Strandétele versenyt.

Az idén kétfordulós lett a megmérettetés, az első körben a nagyközönség szavazhatott kedvenc balatoni bisztrójára. Több száz szavazat alapján 24 strandbüfé, bisztró és étterem került az elődöntőbe, közülük választja ki a második fordulóban a szakmai zsűri a 6 döntőst, majd a győztest – írja a Gusto.

A Balatoni KÖR versenyben nem érintett tagjai és a We Love Balaton stábja július 1-ig járja végig és pontozza a helyeket. Öt kritériumot értékelnek ötpontos rendszer alapján, az ételek minőségét, a regionális alapanyagok arányát, az ár-érték arányt, a hely megjelenését és dizájnját, valamint a kiszolgálás minőségét.

Így a maximális elérhető pontszám 25 lesz. A legmagasabb pontszámot kapó 6 strandbüfé bekerül a döntőbe, és innentől már az ételeké a főszerep, a bisztrók beach foodokkal indulhatnak.

Tavaly a Tiki Beach Bisztró Zamárdiból a koviubilevesével győzött.

Az idei versenyzők:

  • A Konyha 2.0, Gyenesdiás,
  • A Konyhám, Balatonfenyves,
  • Aligha Kert Club, Balatonaliga,
  • Bambusz Büfé, Balatongyörök,
  • Cantine, Balatongyörök,
  • Fapipa, Fonyód,
  • Fogas Bisztró, Alsóörs,
  • Fröccsterasz és Strandgrill Erika, Balatonmáriafürdő,
  • Halvödör, Balatonszemes,
  • Kis Kapitány, Zamárdi,
  • Málna Büfé, Balatonlelle,
  • Mistral Bistro, Balatonlelle,
  • Parti Bisztró, Zamárdi,
  • Port Étterem, Balatonmáriafürdő,
  • Rock Burger Cirkusz, Balatonszemes,
  • Somogyi Lángosozó, Balatonboglár,
  • Spéci Hot Dog & Krumpli, Balatonboglár,
  • Süss Fel Nap Strandbisztró, Balatonalmádi,
  • Tengósok Kikötője, Balatonakarattya,
  • Tiki Beach Bisztró, Zamárdi (a címvédő),
  • Viktor Bor- és Vendégház, Balatonmáriafürdő,
  • Villa Strandbisztró, Balatonlelle,
  • Vitorlás Bisztró, Keszthely
  • + a Kalóz, Fövenyes, ami azonban nem indul a versenyen, mivel az üzemeltető Nagy-Golyán Nikoletta lesz a döntő egyik zsűritagja.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 20:09:46
A SkillX szeptember végén tartott szakmai rendezvényén mutatták be a cég legfrissebb kutatásának eredményeit. Az eseményen szóba került több olyan aktuális kérdés is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, a munkavállalói fejlődést, valamint a céges munkaerő-kiválasztási folyamatokat és a munkaerő megtartását.
2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS