Döbbenetes terv válik valósággá azzal, hogy grandiózus sziget épül, amelyen egy évente 80 millió utast is fogadni képes repülőtér fog üzemelni. A költsége 1700 milliárd forint körül alakul.
A Paks II beruházás harmadából tervezi megépíteni Kína a világ legnagyobb mesterséges szigeten üzemelő repterét, amelynek a befogadó képessége évi 80 millió fő lehet, így utasforgalom szempontjából felveszi majd a versenyt a londoni Heathrow-val is. A gigaprojekt helyszíne az ország északkeleti részén fekvő Dalian. A város a Bohai-szoros északi végén található, hatmilliós lakosságával és stratégiai elhelyezkedésével már most is fontos gazdasági központ. Olajfinomító ipara, kikötői logisztikája és tengerparti turizmusa lendületes fejlődést mutat.
A South China Morning Post beszámolója szerint a reptér egy összesen 20 négyzetkilométeres szigeten fog elhelyezkedni, ezzel a negyvenszerese lesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek és meghaladja a jelenlegi ázsiai rekorder Hongkongi Nemzetközi Repülőtér (12,48 négyzetkilométer) vagy a japán Kanszai Nemzetközi Repülőtér (10,5 négyzetkilométer) méretét is. Mindemellett ez lesz az első olyan repülőtér a kínai szárazföldön, amit teljes egészében mesterséges szigetre építenek, közvetlenül a tengerbe.
Az új reptér kulcsszerepet játszhat a régió további növekedésében: négy kifutópályával és egy 900 ezer négyzetméteres terminállal évente akár 43 millió utas fogadására lesz képes – ezt tervezik idővel 80 millió főre bővíteni. Az áruszállítási kapacitása szintén impozánsnak ígérkezik: évente akár egymillió tonna rakomány kezelésére lehet majd alkalmas.
Dalian jelenlegi repterét, a Zhoushuizit még a japán megszállás idején építettek, és mára elérte a maximális kapacitását. Nem csak ez indokolja azonban a tehermentesítését vagy kiváltását, hanem az is, hogy egy völgyben, hegyek között található, így bizonyos időjárási körülmények között nehezen lehet felette navigálni. Bár a tervezett mesterséges sziget javítja a navigációs feltételeket, a természeti katasztrófák, például földrengések és tájfunok, illetve emberi hibák – például hajóbalesetek – által okozott károk kockázata továbbra is fennáll. Egyetlen híddal a szárazföldhöz kötve az ilyen események a reptér elszigeteltségéhez és működésének zavaraihoz vezethetnek. A kockázatok ellenére az állam elszánt, hogy 10–12 éven belül megvalósítja a nagyratörő tervet.
A daliani projekt nem elszigetelt példa Kína repülésfejlesztési ambícióira. 2024 júliusáig az országban 22 új reptér építése zajlott, összesen 19,6 milliárd dolláros beruházással – derül ki a CAPA-Centre for Aviation jelentéséből.
Az új Jinzhouwan repülőtér nemcsak Dalian gazdaságát erősíti, hanem Kína regionális és globális légi közlekedési szerepét is növeli. Az elkövetkező évtizedekben valószínűleg ez a reptér lesz az ország északkeleti kapuja, ami a belföldi és nemzetközi kapcsolatok szempontjából kulcsfontosságúvá teszi. Az új Dalian Jinzhouwan Nemzetközi Repülőtér 2035-re készülhet el.
A címlapkép AI-val generált illusztráció. Forrás: Freepik
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.