Itt találod az összes cikket a „hitel” témában!
Kedvezőbb helyzetbe kerültek az otthonteremtési támogatásokkal élő családok, ugyanis nemrégiben többféle változás, enyhítés is életbe lépett a betartandó határidők tekintetében.
Akár több mint négyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget is adnak pluszban a bankok a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek, de így sincs tolongás a kamatmentes kölcsönért – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A Bankmonitor szakértői szerint a kamatstop kivezetése után sok adós hiteltörlesztője akár meg is duplázódhat ideiglenesen, amire célszerű felkészülni.
2023. július 1-től a költségek leszorítása érdekében bevezetésre kerül egy rendkívül kedvezményes és több elemében ingyenes „diákhitel számla”. Az új számlát a nyílt pályázaton kiválasztott pénzügyi szolgáltatók biztosítják, legalább a diákhitel folyósításának időszakában.
Megyünk tovább, december végéig az eredeti feltételekkel érhető el a Széchenyi Kártya Program – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának kecskeméti állomásán.
Az EXIM Magyarország kulcsszerepet tölt be az energiaátmenetben a magyar vállalatok finanszírozásával.
Megjelent az a kormányrendelet, amely több könnyítést is bevezet a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál. A családoknak több ideje lesz például a lakásfelújításra, és egy alkalommal az építési munkálatok és azok költségvetése is módosítható – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Mégis fix időre hosszabbította meg a kamatstopokat a kormány a péntek este megjelent rendeletei szerint. Ezek alapján a jelzáloghitelekre és a kkv-k vállalati hiteleire vonatkozó kamatstop legalább 2023. december 31-ig érvényben marad – írja a Bank360.hu.
Megemelte azt a jövedelemhatárt az MNB elnöke, amely alatt kisebb maximális törlesztőrészletet engedhetnek meg a bankok az ügyfeleknek a személyi kölcsönök és lakáshitelek esetén.
Az Európai Beruházási Alap és az UniCredit bankcsopot megállapodást írt alá 1 milliárd euró összegű beruházási hitelről kis- és középvállalkozások számára hét közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon.
Márciusban sem tért magához a lakáshitelpiac, a babaváró is éppen csak éledezik. A személyi kölcsönt viszont többen vettek fel, mint egy éve, pedig a kamatok továbbra is nagyon magasak – derül ki a Bank360.hu friss adatok alapján készült elemzéséből.
Növekszik a személyi hitelek száma, de átlagos összegük csökken. Korábbi folyószámla-, hitelkártya- és áruhiteleiket személyi hitelre cserélik az ügyfelek.
Heteken belül döntés születhet a lakáshitelek június végén lejáró kamatstopjáról. Nagy Márton miniszter ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján nem lenne meglepő az újabb meghosszabítása. Az érintett adósok számára a Bank360.hu számításai szerint több tízezer forint a döntés tétje havonta.
A vállalkozások próbálnak adaptálódni a gazdasági helyzethez, sokan jelezték, hogy likviditásra van szükségük – mondta előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a „Portfolio Hitelezés 2023” konferencián.
2023 első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4-5 ezres átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért.
Tovább bővül a piacon elérhető megtakarítási formák kínálata, májustól újabb szereplő, az Erste indítja újra lakástakarékpénztári szolgáltatását, amely megannyi új lehetőséget tartogat a takarékoskodni vágyók számára. Az új helyzetet, az induló konstrukciókat a Credipass pénzügyi szakértői mutatják be.
„Az SZKP MAX+ jelenleg tervezhető, kiszámítható és ami a legfontosabb, alacsony fix kamatozású hiteleket biztosít a magyarországi kkv-szektornak.”
Átvehette az otthonfelújítási támogatás szerepét a Babaváró támogatás a gyermeket tervezők körében a pénzügyi szakértők tapasztalatai alapján.
722 vállalat együttesen eddig közel 504 milliárd forint kedvezményes kamatozású hitelre szerződött le, amiből eddig 108 milliárd forint kifizetésére került sor – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek.
A harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet. A 20 éves futamidejű 20 millió forintos kölcsönt most 178 ezer forintos törlesztővel lehet felvenni, míg három éve még csak 116 ezer forintossal.
A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, ami meghatározza, hogyan kell beleszámítani a bankoknak májustól a lakásbiztosítás díját is lakáshitelek THM-plafonjába.
„Manapság azok sem érezhetik magukat teljes biztonságban, akik jó előre gondolkodnak, hiszen a folyamatosan változó kamatkörnyezet miatt az ő hitelük is érintett lehet.”
Új, zöld hitelterméket vezetett be az MKB Bank – a hazai bankok közül az elsők között, 2023. április 1-től a bank ügyfelei számára elérhető a Zöld Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank megújította annak keretrendszerét.
Az elmúlt hónapok óvatos, de egyértelmű kamatcsökkentései szinte teljesen leálltak áprilisra a bankoknál. Akadt még ugyan olyan nagybank, amelyik olcsóbbá tette a lakáshiteleit, de a többiek inkább emeltek a jelzálog- és személyi kölcsöneiknél, vagy kivártak a változtatással – írja a Bank360.hu.
Áprilistól zöld célokra is fel lehet venni a minősített fogyasztóbarát lakáshitelt az Ersténél.
A Credipass több mint 200 hazai szakértőjét kérdezte a hitelpiaci várakozásokról, kilátásokról.
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek. Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél.
A legfontosabb tudnivalókat a Credipass pénzügyi szakértői foglalták össze.
A legszegényebb megyék nettó átlagbéréből a fővárosinál 10 millió forinttal kevesebb lakáshitelre futja, egy 3 milliós személyi kölcsönnél pedig a budapesti igénylőnek akár 500 ezer forinttal kevesebbet kell visszafizetnie.
Továbbra is sokan hitelből finanszírozzák a céljaikat, és ehhez más pénzintézettől is készek hitelt felvenni, mint a számlavezető bankjuk – derül ki a K&H összefoglalójából.
Néhány nappal a legmagasabb kamarai elismerés, a Mercur Díj átvétele után Krisán László újabb elismerésben részesült: március 14-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök adományozta a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójának, akit ebből az alkalomból kérdeztünk.
A Hitelezési felmérésben részt vevő bankok válaszai alapján 2022 negyedik negyedévében összességében szigorodtak a vállalatok hitelhez jutásának feltételei – tájékoztatott a jegybank.
Márciustól négy nagybank is csökkentette a hitelkamatait. Vannak olyanok, amelyek két százaléknál nagyobb vágást hajtottak végre a személyi kölcsöneiknél vagy jelzáloghiteleiknél.
Az OTP Lakástakarékpénztár három és fél év után rukkolt elő új termékkel, így a Fundamentának ismét lett konkurense a piacon.
A kamatstop bevezetése óta összesen akár több százezer forintot is spórolhattak a lakáshitelesek, és június végéig még biztosan élvezhetik ezt az előnyt. A referenciakamatok a kamatstopos maximumtól továbbra is messze járnak.
„A stabilan működő vállalatok a versenyképes nemzetgazdaság létfontosságú építőelemei.”
A bankok 100 ezer forinttól, más pénzügyi szolgáltatók ennél kisebb összegű nyugdíjra is nyújtanak már személyi kölcsönt. Vannak olyan pénzintézetek, ahol az igénylők harmada nyugdíjas, akik főként lakásfelújításra vagy orvosi kezelésre fordítják a hitelt.
Az energiaárak csökkenése időt ad a vállalkozásoknak arra, hogy ne esztelen, túlárazott, rohamtempóban lezavart energetikai beruházásokban, hanem észszerű, tudatos tervezés mellett végrehajtott innovatív és fenntartható fejlesztéseket valósítsanak meg – mondta az Indexnek adott interjújában Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Nem szünteti meg, csak éppen csúnyán elinflálja az állam a legtöbb adókedvezményt és támogatást, a 150 ezres készpénzfelvétel is egyre kevesebbet ér – írja a Bank360.hu.
Néhány éve még mindenki elfogadta volna, hogy a hitelállomány 1,5-4 százalékát teszi ki a legalább 90 napja nem fizetett lakossági hitelek aránya, azonban az általános moratórium lezárultával már megjelentek a fizetőképesség romlására utaló jelek.
Nagyobb mértékben csökkent a Babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Érdemes megfontolni a szerződéskötés elcsúsztatását márciusra. A különbség több mint félmillió forint is lehet – írja a Bank360.hu.
A mostani gazdasági helyzetben kulcsfontosságú az önkormányzatok és intézményeik számára a gazdaságos működés, az energetikai és zöld fejlesztések elindítása és az ehhez kapcsolódó pénzügyi források megszerzése. Ebben kíván a Magyar Bankholding Zrt. az önkormányzatok partnere lenni.
A kormány 21 százalékkal megemelte a magáncsőd alatti kifizetések, illetve kötelezettségek felső összeghatárát. Ennek megfelelően a bankszámla-szerződéseket is módosítani kell a bankoknak az adós kezdeményezésére. Az ilyen adósok az eddiginél sokkal drágább ingatlanban is lakhatnak ezután.
A januári csend után több nagybank is lépett, és elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait. Volt olyan közülük, amelyik ezt a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is megtette.
A kereskedelmi bankok kivétel nélkül részt akarnak venni a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium alig egy hete bejelentett programja még el sem indult, de már sorban állnak a cégek az olcsó hitelért.
A január 25-i megbeszélésen jelen volt az OTP, az MKB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit, a CIB, a K&H és a Gránit Bank vezetője.
Egy átlagos fővárosi bérből élő közel 10 millió forinttal több lakáshitelhez és kétszer annyi személyi kölcsönhöz juthat hozzá, mint egy szabolcsi igénylő. A régiók közötti bérszakadék a hiteligénylési esélyeket is jelentősen befolyásolja.
A hiteltermékek a futamidő végéig fix kamat mellett lesznek elérhetők, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében jellemzően legfeljebb 3,5 százalékos szinten.
Januárban elindultak lefelé a referenciakamatok, ez azonban a lakáshitelek árán még nem látszik. A nagy bankoknál beálltak a kamatok, így az ingatlanszerzés továbbra sem lett olcsóbb a kölcsönből vásárlóknak.
A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5 százalékos kamatozás és 0 százalék kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, amelyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében.
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad a Magyar Nemzeti Banknak a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert.
A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. közzétette, hogy mely pénzintézetek kezdték meg a Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciókra vonatkozó hitelkérelmek befogadását.
Bár a Babaváró hitelek folyósítása az új évben is folytatódik, ám 2023 több szempontból fordulatot hoz a kölcsönnél – írják az Erste Bank szakértői.
Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat.
Az MNB összefoglalója.
A decemberi kényszerű felfüggesztések után januártól újraindították a babaváró hiteleiket a bankok, amelyek százezres kedvezményekkel csábítják a 10 millió forintos kölcsönfelvételre a gyermeket vállaló családokat. A Bank360.hu összegyűjtötte, melyik bank mit kínál a hitel fejében.
2023 elejétől jelentős változások történtek a hitelekben és az állami támogatásokban. Nőtt a thm plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és már három kamatstop is érvényes június végéig.
A K&H-nál a babaváró támogatások túlnyomó részét lakáscélra fordították az érintettek. Az elmúlt 3,5 évben a pénzintézet több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt.
A pandémia kezdete óta korábban nem látott magasságokban van a lakáshitelek előtörlesztése. Az új hitelek iránti kereslet drasztikus csökkenése miatt év végére, jövő év elejére nyolc év után ismét nettó törlesztővé válhatnak a magyar családok a lakáshitel-piacon.
A babaváró hitel és falusi csok meghosszabbításával szemben véglegesnek látszik, hogy már csak december 31-ig lehet igényelni az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását – írja a Bank360.hu.
A 30 év alattiaknak már akkor is elengedik a fennálló tartozását, ha egy gyermeket szülnek legkésőbb a diploma megszerzése után két évvel – írja a Bank360.hu.
Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány.
Az év végével lejáró babaváró hitel és a falusi csok meghosszabbítása ugyan biztosra vehető, de a pontos feltételek csak a kormány rendeleteiből derülhetnek ki majd.
A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, miként módosulhat a támogatás a jelenleg elérhető információk alapján.
December 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben.
Sorban jelentik be a bankok az állami kamattámogatással elérhető babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítésének a felfüggesztését. A legtöbbjüknél ez már meg is történt.
Négy hónap alatt a K&H közel 2,8 milliárd forint értékben fogadott be zöldhitel-igényléseket, amelyek átlagos értéke 25,8 millió forint volt.
December 23-án az MKB Bank is felfüggeszti az állam által támogatott babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítését, eddig lehet beadni az igényléseket is. Több nagybank már korábban meglépte ugyanezt.
A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A közelgő határidő miatt sorban jelentik be a bankok, hogy nem fogadnak már be új igényléseket a kedvezményes lakásfelújítási hitelre. Az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási támogatás az év végéig él – írja a Bank360.hu.
Hiába jelentette be a kormány a babaváró támogatás meghosszabbítását 2023-ra, jogszabály hónapok óta nem született róla, ezért a bankok már elkezdték a visszaszámlálást.
Lassíthatja a lakásvásárlási ügyintézést, hogy a kormány- és földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni igazgatási szünet miatt december 22. és 2023. január 6. között – hívta fel a figyelmet Bankmonitor.hu.
Abban, hogy idén októberre 9 éves mélypontra fékeződött a hazai lakáshitelpiac, a kamatok emelkedése mellett az is szerepet játszott, hogy az MNB zöld hitelének kihasználása miatt az új lakások építését előrehozták a beruházók.
„Hosszú távon új gazdaságstratégiai modellre van szükség.”
Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul.
A banki ügyfeleknek olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát.
Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) uniós forrásból 100 milliárd forint keretösszegű, nulla százalékos kamatozású forgóeszköz hitelprogramot indít újra a magyar vállalkozások számára a kormány törekvéseivel összhangban.
Az MNB jövő áprilistól a fogyasztóbarát hitelek zöld kiterjesztésével igyekszik még jobban erősíteni a versenyt.
Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel.
A Moore Hungary pénzügyi tanácsadási üzletágának becslése szerint a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a jövő év közepére 8 százalék fölé emelkedhet az idén félévkor kimutatott 4,1 százalékról. Az egyes bankok a hitelek időben elkezdett restrukturálásával sokat tehetnek saját hitelportfoliójuk kedvezőbb alakulása érdekében.
Megtört a jég, megjelent a betéti piacon az első olyan ajánlat, amelyik már lekötés nélkül is magas, 9 százalékos kamatot kínál. Ráadásul ezzel egyszerre 2 éves lekötésre már 12 százalékos éves kamatot ad ugyanez a pénzintézet. Most már a nagybankokon a sor, hogy melyikük áll elő először ehhez hasonló ajánlattal – írja a Bank360.hu.
A két részből álló program 2023. január 1-jén indul.
Újabb nagybankok emelték meg jelentősen jelzáloghiteleik kamatát, ezzel az elmúlt egy hónapban már valamennyi pénzintézet drágított a lakáskölcsönein. Végleg eltűntek a 9 százalék alatti THM-ek, és egyre több bank ajánlata kezdődik tízessel – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
November elején még gyorsabb fokozatba kapcsolt a lakáshitelek kamatemelkedése a Bankmonitor elemzése alapján: a CIB Bank egyik napról a másikra 1,79 százalékkal emelt, de a leginkább visszafogott OTP Bank is 0,62 százalékkal drágította a lakáshitelét.
A fizetési stop jövő év végéig ad haladékot az agrárhitelek tőke-, kamat- és díjtartozásainak törlesztésére.
Mindenképpen érkeznek majd jelzáloghitelek a pénzügyi szuperappba – nyilatkozta Nik Storonsky, a Revolut alapító-vezérigazgatója.
Egy szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Az intézkedést, amely feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza, dr. Hegyi Áron, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa foglalta össze.
A kamatemelkedések miatt már 6 millió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy összegben visszafizetniük azoknak, akik nem tudják teljesíteni öt év alatt a babaváró támogatás feltételeit.
Az illetékmentesség és a támogatott hitel milliókkal teszi vonzóbbá a támogatást.
Zuhant a kereslet szeptemberben a lakáshitelek iránt. Piaci kamatozású kölcsönökből feleannyi fogyott, mint egy éve, miközben a költségük csaknem duplájára nőtt. Tovább csökkent az érdeklődés a személyi kölcsönöknél is. A lekötött betétek átlagos kamata viszont emelkedett, ami felhúzta az összegüket – írja a Bank360.hu az MNB frissadatai alapján.
A lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig mind több nagybanknál találkozni 20 százalékot is meghaladó ajánlatokkal.
Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Konstrukció keretében hamarosan elérhetővé válik a mezőgazdasági termelők számára a rendkívül kedvezményes kamatozású, szabad felhasználású forgóeszköz hitel a KAVOSZ Zrt. által működtetett regisztráló irodákban, illetve a forgalmazó bankoknál.
A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozások is egyre nehezebben boldogulnak, ezért a kormány a cégek támogatása érdekében kiterjeszti a kamatstop intézkedését a vállalkozói hitelekre is. A részletszabályokat a kormány 2022. október 26-án tette közzé.
Újabb elemmel, a Széchenyi Kártya MAX vállalkozói folyószámlahitel szolgáltatással bővül a K&H-nál elérhető kkv finanszírozási lehetőségek köre.
A következő év számos változást hoz az elérhető támogatások terén. Melyik jár le idén és mi lesz elérhető jövőre? A legfontosabb tudnivalókat a Credipass szakértői gyűjtötték össze.
A kormány jogszabálytervezete szerint a következő tanévtől a szabad felhasználású diákhitelt csak egy meghatározott banknál nyitott számlára kaphatnák meg az igénylők. A kötelező pénzintézetet közbeszerzéssel választanák ki.
A BUBOR-hoz kötött kamatozású céges kölcsönökre is kiterjesztik a kamatstopot 2023. június végéig, ami nagyságrendileg 2000 milliárd forint értékű hitelállományt érint. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint ez egy 50 millió forintos folyószámlahitel esetében mintegy 2,4 millió forint megtakarítást jelent egy vállalkozás számára.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban – valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.
Rendkívüli érdeklődés jellemzi a nyár végén indult új, a hazai kis- és középvállalatokat segítő hitel- és lízingprogramot. A Széchenyi Kártya Program MAX különböző termékeire 2022. október 18-ig több mint 13 ezer hitelkérelmet fogadtak be 575 milliárd forintot meghaladó értékben a Programban részt vevő hitelintézetek – számolt be Krisán László, a programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A legutóbbi jegybanki döntés óta újra megugró referenciamutatók miatt kamatstop nélkül az érintett jelzáloghitelesek már 19-20 százalékos kamattal fizethetnék a kölcsönüket.
Négy éve szűnt meg az új lakástakarék-szerződések állami támogatása. Az utolsó napokban az adókedvezmény kihasználása érdekében tömegesen kötött szerződések közül sok most jár le. A megtakarítás összege ugyan már sokkal kevesebbet ér az ingatlanárak emelkedése miatt, a mellé felvehető hitel kamata viszont nagyon vonzó lehet.
Kamatstoppal menti az ötéves kamatperiódusú jelzáloghiteleseket is a kormány az új rendelete szerint. Ebben hivatalossá tette a kamatstop meghosszabbítását jövő június végéig – írja a Bank360.hu.
Hiába jelentették be a babaváró támogatás meghosszabbítását, a bankok úgy dobálják érte a százezreket, mintha év végén lejárna. Most újabb nagyágyú szállt versenybe a kedvezményes hitelt igénylőkért.
Emelkedő pályára kerültek a kamatok a felgyorsuló infláció eredményeként, ám a K&H-nál az év első hat hónapjában 13 százalékkal nőtt a személyi kölcsön-folyósítások összege.
A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Alig maradt ideje az igénylésre és a teljes megvalósításra azoknak, akik még az otthonfelújítási támogatásból szeretnék korszerűsíteni vagy felújítani az ingatlanjukat.
A kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3 százalékra mérséklődik.
Kimagasló új hitelkibocsátás valósult meg a negyedév során, amiben a vállalatoknál a Széchenyi Kártya Program GO! konstrukciója, míg a lakossági szegmensben az NHP Zöld Otthon Program játszott szerepet – derül ki a jegybank Hitelezési felméréséből.
A K&H is elérhetővé tette a Széchenyi Kártya Program MAX kedvező finanszírozási megoldásait, amelyek az emelkedő kamatkörnyezetben is alacsony fix kamattal nyújtanak forrást a kkv-k számára.
Augusztus 29-től igényelhető a Széchenyi Mikrohitel MAX, ezzel a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukcióinak mindegyike elérhető már a piacon. A vállalkozók régi-új finanszírozási lehetőségeiről Krisán Lászlót, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
Júliusban az előző havi és a tavalyi kereslethez képest is csökkent a bankok hitelezése, különösen a jelzáloghiteleknél szembetűnő a visszaesés. A betéti kamatok kilőttek az előző hónaphoz képest.
2022. júliusban 91,8 milliárd forint jelzálogcélú hitel realizálódott, ilyen alacsony volument tavaly február óta nem közölt az MNB. Mi áll a visszaesés hátterében?
Augusztus 29-től igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme, a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az elmúlt fél évben a jegybanki kamatemelések jelentősen feltornázták a lakáshitelek árát: az új kölcsönöknél 30 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek.
10 millió forint hiteltől is eleshetnek a katások és a katáról adónemet váltók a szigorúbb szabályok miatt.
Bár az infláció miatti kamatemelések nyomán drágábbak lettek a személyi kölcsönök, továbbra is népszerűek ezek a hitelek.
Elindult a megújult Széchenyi Kártya MAX program, a konkrét hitelkérelmek benyújtására is megnyílt a lehetőség. A hiteleket a köztartozásmentes, legalább egy teljes lezárt éves működési múlttal rendelkező kis- és középvállalkozások igényelhetik – hívja fel a figyelmet az RSM Hungary.
A KAVOSZ Zrt. közzétette, hogy az új Széchenyi MAX hitelek közül melyeket lehet már igényelni, és melyik bankok forgalmazzák azokat. Ezzel kezdetét veheti a kisvállalkozások rohama a szuperkedvezményes hitelekért.
Elindult a Széchenyi Kártya Program MAX, amely a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célozza.
Látványos bővülés vár a villanyautók piacára az uniós piacokon, a tervek szerint ugyanis 2035-től várhatóan csak elektromos autókat lehet értékesíteni. Magyarországon 2020 májusa óta megháromszorozódott a tisztán elektromos személyautók száma, igaz, a teljes autóparkhoz képest még marginális az arányuk.
A jegybank Hitelezési felmérésére adott válaszok alapján a vállalati hitelpiacon változatlan hitelfeltételek jellemezték a második negyedévet, előretekintve azonban a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a bankok közel harmada szigorítani tervez a sztenderdeken.
Kevesebb mint fél év áll rendelkezésére az otthonfelújítási támogatás igénylésére azoknak a családoknak, akik az állami hozzájárulást kihasználva szeretnének javítani lakhatási körülményeiken. Ha a munkálatok finanszírozására nem áll rendelkezésre a teljes összeg, a kamattámogatott hitel nyújthat megoldást.
Az emelkedő kamatok már a hitelezési számokon is meglátszanak. Az MNB friss adatai szerint júniusban az előző havi és a tavalyi kereslethez képest is csökkent a hitelezés a bankoknál. A betéti kamatok lassan, de stabilan emelkednek, az inflációtól azonban továbbra is jelentősen elmaradnak – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó államilag támogatott hitelprogram keretében hitelcéltól függően 0,5–3,5 százalékos, a futamidő alatt végig fix kamattal juthatnak forráshoz a cégek.
Elindul a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program MAX, a konkrét hitelkérelmeket várhatóan e hét közepétől lehet benyújtani a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. irodáiban.
A Facebookon jelentette be a kormány, hogy jövőre is megmarad a babaváró hitel és a csok. Az év végén lejáró lakásfelújítási támogatás sorsa még kérdéses.
Egy munkanapjuk és egy hétvégéjük maradt a törlesztési moratóriumban lévőknek a bennmaradási nyilatkozatra. Aki ezt bármilyen okból lekési, automatikusan kikerül a december 31-ig meghosszabbított moratóriumból, és augusztustól újra fizetnie kell a kölcsönét – írja a Bank360.hu.
A megkérdezettek 43 százaléka vett fel hitelt az elmúlt 12 hónapban, míg egy évvel korábban csak minden harmadik magyar válaszadó állította ezt – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült kutatásból.
A kormány rezsinövelése után megrohamozhatják az állami lakástámogatási programokat az igénylők. Az energetikai korszerűsítésre is felvehető otthonfelújítási támogatást és kedvezményes hitelt, valamint a falusi csokot már csak év végéig lehet igénybe venni.
A hiteltörlesztés a fiatalok 28 százalékának nem jelent gondot, 51 százalékuknak kisebb nehézséget jelent.
A változó kamatkörnyezet, az infláció és a dráguló ingatlanárak ellenére jó hír az ingatlanvásárlóknak, hogy a 9,75 százalékos jegybanki alapkamat alatt is lehet még lakáshitelt felvenni.
Nem maradtak visszhang nélkül az MNB júliusi rendkívüli kamatemelései. Több bank is hóközi lépésekkel drágította a személyi vagy lakáshiteleit.
2022. júliusában folytatódik a Széchenyi Kártya Program, amely a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését célozza. Az energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukció is érkezik
A sorozatos kamatemelések után már a legdrágább kölcsönök, a hitelkártya-adósságok költségeivel számolják az elmaradt gyerek miatti büntetést a csokra, a babaváró büntetőkamatával pedig már személyi kölcsönt is kapni.
Egy év alatt csaknem 7 százalékkal emelkedett a jegybanki alapkamat, és ez nem csupán a hiteleket drágította meg alaposan. Több fizetni valót ugyanis az alapkamat értékéhez képest határoznak meg. a Bank360.hu összegyűjtötte, miért kell most sokkal többet fizetnünk.
Júliustól válnak elérhetővé a Széchenyi Kártya Program MAX hitelei és lízingterméke. Az új konstrukciókról a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját, Krisán Lászlót kérdeztük.
Az ügyfelek 2022-ben is főként lakhatási célra használták fel a kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsönt, de volt, aki utazásra, autóvásárlásra vagy vállalkozásfejlesztésre fordította a kapott összeget a Duna House Pénzügyek felmérése szerint.
Előrehozott keresletet generált az mkkv-szektor finanszírozásában a rendkívül kedvező feltételekkel kínált Széchenyi GO konstrukciók kivezetése. Az első félévben tapasztalt roham miatt átmenetileg csökkenhet a kereslet a hitelek iránt. Az Erste Bank várakozása szerint azonban a júliusban induló Széchényi MAX program kedvező alternatívát nyújt a vállalkozások számára, így a negyedik negyedévtől már visszarendeződésre lehet számítani.
Már közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik.
Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál.
Az emelkedő kamatkörnyezetben is lehetőséget kapnak a vállalkozások.
Az 1 millió euró érték alatti forint hitelek átlagos kamata a 2022 áprilisában megkötött szerződésekben 8,48 százalék volt, 1,00 százalékponttal magasabb, mint egy hónappal korábban; 2021. áprilisban ez a mutató még 2,90 százalék volt – tájékoztatott a jegybank.
Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Max néven új beruházás finanszírozási eszköz áll a kis-és középvállalkozások rendelkezésére július 1-től.
Magyarországon elsőként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, illetve az agráriumhoz kötődő vállalkozások, őstermelők számára érhető el egy új, kedvezményes kezességvállalás.
Megjelent Rogán Antal miniszter rendelete arról, hogy milyen szövegű nyilatkozatot kell beadniuk a hiteladósoknak annak érdekében, hogy július 31. után is a törlesztési moratóriumban maradhassanak december 31-ig.
A kkv-szektor a háborús környezet ellenére is olcsó, elérhető hitelforráshoz jut a Széchenyi kártya program folytatásával – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A Széchenyi Kártya Program továbbra is rendkívül kedvező feltételek mellett folytatódik, sőt, a kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet.
A kamatstop mellett a hitelek törlesztési moratóriumát is meghosszabbította a kormány 2022. december 31-ig. Amíg azonban a változó kamatozású jelzáloghiteleseknek nem kell tenni semmit ahhoz, hogy ezt igénybe vegyék, addig a még a moratórium alatt maradt adósoknak július végéig kérelmezniük kell ezt.
Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hiteldíj mutató maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat.
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint 1 százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest.
Befutottak az első nyári hitelkamat-változások. Hosszú idő után először nemcsak jelentős emelésekről, hanem érdemi csökkentésekről is beszámol összegzésében a Bank360.hu.
Az általános kamatemelési trendek ellenére a Magyar Bankholding tagbankjai 2022. június 1-től egyes jelzáloghiteleik és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelük kamatait csökkentik annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a hitelfelvételi kedv várható csökkenését.
Már a harmadik hullámban emelték a hiteleik kamatát a bankok májusban. Ezzel még az MNB korábbi kamatemeléseinek hatása épült be a kölcsönfeltételekbe, de egy hét múlva újabb döntést hoz a monetáris tanács.
A változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre korábban kamatbefagyasztást rendelt el a kormány, a Magyar Bankszövetség szerint azonban a reális gazdasági növekedés és a versenyképesség érdekében kívánatos a piaci viszonyok visszaállítása.
A digitális megoldások a hitelezésben is egyre népszerűbbé válnak, a mobilbankon keresztül igényelhető személyi kölcsönök például jelentős növekedést értek el. A K&H–nál a folyósított személyi kölcsönök már több mint 50 százalékát online igénylik.
Az emelkedő kamatkörnyezetben egyre rosszabbak a hitelezés feltételei, a hitelintézetek ugyanakkor nem fogják behúzni a hitelféket, a hitelkínálat töretlen maradhat – hangzott el a Portfolió Hitelezés 2022 konferencia bankvezéri panelbeszélgetésében.
A bankok 2022 második és harmadik negyedévében a jelzáloghitelek esetében a felárak emelését helyezték kilátásba az emelkedő forrásköltségek érvényesítésével, a hitelkereslet tekintetében pedig a bankok fele visszaesésre számít.
Nemcsak a fogyasztó árak emelkedése közelíti a 10 százalékot, hanem a hitelinfláció is. Egy 800 000 forintos személyi kölcsönnél minimum 77 ezer forinttal kell többet visszafizetnünk, mint egy éve.
Május elejétől a személyi kölcsönök és lakáshitelek is tovább drágultak. Nem volt ritka az egyszázalékos emelés sem, a lakáshitelek kamata sok helyen már csaknem 10 százalék – derül ki a Bank360.hu gyorselemzéséből.
A 4,6 ezer milliárd forintos 2021 végi lakáshitel-állomány, mely a GDP 8,3 százalékát tette ki, nominális értéken meghaladta a 2010. évi csúcsot – olvasható a statisztikai hivatal kiadványában.
A vártnál kevesebben kérik rövid, éven belül változó kamatozású jelzáloghitelük hosszú kamatperiódusúra cserélését, vagyis fixesítését az Erste Banknál.
Megszűnt a felfüggesztés, így korlátozottan újra igényelhetővé vált a szuperkedvezményes zöld hitel két nagybanknál. A lehetőséget nem verték nagy dobra, és továbbra is figyelmeztetnek, hogy a hitelt csak akkor kapják meg az igénylők, ha a szerződés aláírásának idejére még marad pénz a 200+100 milliárd forintos jegybanki keretből.
2022 áprilisában nem fulladt még ki a bankok kamatemelése. Húsvét után több hitelintézet is drágította a jelzálogkölcsöneit. A Bank360.hu összegyűjtötte a fontosabb módosításokat.
A kamatemelkedések miatt egyre nagyobb kockázatot kell vállalnia azoknak, akik babaváró hitelt vesznek fel. Ha ugyanis végül nem születik meg a beígért gyermek, akkor a kamattámogatást elvesztő igénylőkre most már akár 3,8 millió forintnál is nagyobb büntetés várhat. A babaváró után ugyan már csökkenőben az érdeklődés, de összességében így is hatalmas összeget vettek fel belőle.
A Monetáris Tanács április 5-i ülésén az NHP Zöld Otthon Program keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemelése mellett a finanszírozható lakásokra vonatkozó energetikai követelmények szigorításáról, valamint a magasabb minőségű zöld jelzáloglevelek térnyerése érdekében a Zöld Jelzáloglevél-vásárlási Program feltételeinek szigorításáról döntött.
Március 31-én a Magnet és Gránit Banknál is megszűnt a zöld hitelek igénylésének lehetősége. A Takarékbank még kitart, az pedig a bankfúzió után derül ki, hogy a Budapest Bank éppen zajló beolvadása után az MKB befogad-e még igényléseket zöld hitelre.
Sorban jelentik be a bankok, hogy felfüggesztik a zöld hitelek kölcsönkérelmeinek befogadását.
Egymásra licitálva versengenek a bankok azért, hogy a gyereket vállalók náluk vegyék fel az egyébként kamatmentesen igényelhető babaváró hitelt. A legalább százezer forint ajándék pénz szinte már alap, de akár kétszázezerig is feltornászható ez az összeg. Van olyan bank, amelyik még a babaholmik vásárlásához is ad kedvezményt.
Fogyóban a 200 milliárdos jegybanki keret, ezért óvatosságból több bank is felfüggeszti a rendkívül kedvezményes zöld hitelre a kérelmek befogadását vagy a kölcsön kiajánlását.
A koronavírus által felgyorsított digitalizáció az egyik oka, hogy a Széchenyi Kártya Program által kínált Széchenyi Lízing GO! és Széchenyi Mikrohitel GO! igénylése már online is elkezdhető.
Felénél tarthat a Zöld Otthon Program, jelenlegi formájában az év közepéig lehet elegendő a felkínált keret. Aki részt akar venni, az most tud még a siker reményében belevágni a kedvezményes hitelprogramba, de közben nem szabad elfeledkezni a szigorú zöld feltételek betartásáról. Erre kell figyelni az építési vagy vásárlási szerződés megkötésekor, hogy ne a bankban vagy már a kölcsön felvétele után érjen kellemetlen meglepetés.
Jellemzően saját kapcsolattartójukon keresztül és személyesen tájékozódnak hitelfelvételkor a cégek, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Több pénzintézetnél is érdeklődnek: tízből alig egy vállalkozás igényel kölcsönt úgy, hogy csak egy banktól kér be ajánlatot.
A fokozott jegybanki kamatemelések várhatóan még tovább drágítják a lakáskölcsönöket. Az állami kedvezményes hitelek azonban nem drágulnak, ezért egyre vonzóbbak. Az ingatlanárak mozgása is befolyásolhatja, hogy érdemes-e kölcsönt felvenni, és ha igen, mikor.
Az MNB kamatai berobbantak az elmúlt hónapokban, a nagy emelkedést azonban szinte alig követték a lekötött betétekre fizetett banki kamatok. A lakosság a bankban tartott megtakarítására így csak a jelenlegi magas inflációt jóval alulmúló kamatot kap. A Bank360.hu utánajárt, mi lehet az oka az alacsonyan ragadt betéti kamatoknak.
2021 végén a vállalatok hitelállománya 11 százalékkal, míg a kkv-k hitelállománya közel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalati hitelezést a piaci alapon kötött hitelszerződések negyedik negyedévben megfigyelhető bővülése érdemben támogatta, mely hitelek új szerződéseken belüli részaránya megközelítette a járvány előtti szinteket.
A kedvezményes babaváró hitelből a program vége felé közeledve januárban minden eddiginél alacsonyabb összegben folyósítottak, a gyermekvállalási cél megszegéséhez pedig egyre magasabb büntetőkamatok társulnak. Ha a kamatok megugrása tartós marad, az 5 millió forintos büntetési tétel is eljöhet nyáron.
A legolcsóbb személyi kölcsönök THM értéke egy hónap alatt 2,41 százalékponttal emelkedett. Ez a drágulás egy 3 millió forint összegű, 7 éves futamidejű kölcsön esetében 3 600 forint törlesztőrészlet emelkedést eredményezne, vagyis 7,9 százalékkal növekszik a havi fizetni való egyetlen hónap alatt.
Az év első két hónapja után már körvonalazódnak a meghatározó trendek a fintech szektorban. A neobankok hitelezési tevékenységének erősödése az egyik leglátványosabb fejlemény eddig.
Az erősek erősödtek, a gyengék gyengültek a hitelpiacon januárban. A friss adatok szerint a lakáskölcsönöknél nem következett be az év eleji csökkenés, és a megérkező zöld hitelek 100 milliárd fölött tartották a folyósítást.
Jelentős az érdeklődés a K&H-nál a szuperhitel iránt, amelyet az energiatakarékos új lakások vásárlására, építésére lehet igényelni rendkívül kedvezményes kamatozással – tájékoztatott a pénzintézet.
A KAVOSZ Zrt. koordinálásával működő Széchenyi Kártya Program termékei rugalmas, gyorsan elérhető, hatékony segítséget jelentenek a gazdáknak, akik minden visszajelzés szerint jól fizető, megbízható törlesztők – mondta Nagy István agrárminiszter.
Nyolc százalék fölé emelkedett a babakötvény kamata, ami nagyon vonzó megtakarítási lehetőséget jelent az újdonsült szülőknek. A születendő babákhoz kötött támogatásokkal azonban érdemes óvatosan bánni, hiszen a kamatemelés nemcsak a kedvezményes megtakarítás hozamait növelte, hanem a babaváró hitel lehetséges büntetőkamatát is jelentősen megdobta.
A vállalkozói igényeket folyamatosan monitorozva működtetjük rendkívül kedvező kamatozású hiteleinket, még ebben a magasabb és folyamatosan emelkedő kamatkörnyezetben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A kamatemelések februárban is folytatódnak, a hónap első napján több nagybank is drágított a hitelein.
Februártól tudja meg a legtöbb érintett lakáshiteles, hogy mennyit spórol havonta a június 30-ig élő kamatstoppal. A törlesztőrészlete ugyan most is nőhet, de ennek mértékét maximalizálták. Egy tízmilliós hitelnél tízezer forintot is eléri a havi megtakarítás – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint tavaly több mint 1300 milliárd forintnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzintézetek, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A kamatemelkedések nagy nyertese lehet 2022-ben a kedvezményes zöld hitel, mert aki ezt fel tudja venni az új lakásához vagy házához, az sokkal olcsóbban juthat kölcsönhöz. A bankoknál már az októberi indulás óta nő az érdeklődés, és a folyósítások még csak az idén indulnak be igazán.
A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet – derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta.
A Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét.
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban – tájékoztatott az Invovációs és Technológiai Minisztérium.
Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt – derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból.
2017-ben az UniCredit bankos tanácsadónk ajánlására vettük igénybe a Széchenyi Kártya hitelt, amelyet az árukészlet növelésére fordítottunk. A több pénz és több áru nagyobb forgalmat generált – mondja Bényei Iván, a HSC Motor Kft. vezérigazgatója.
November 30-ig elérhető a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank mintegy 474 MFB pontján a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön.
2021 harmadik negyedévében a hazai vállalatok hitelállománya nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mértékben bővült.
Az államilag támogatott lakásfelújítási hitelre a K&H-hoz közel 10 milliárd forint összegben érkezett érdeklődés, 9 milliárd forintot már igényeltek, 4,3 milliárd forint pedig már az érintetteknél van.
A Duna House Pénzügyek szakértői összegyűjtötték az otthonfelújítási támogatás főbb kritériumait, és tisztázták a hozzájuk kapcsolódó tévhiteket.
Mostantól még gyorsabban és egyszerűbben juthatnak hitelhez a mikro, kis- és középvállalkozások a digitális finanszírozási megoldásokkal foglalkozó Péntech és az MKB Bank együttműködésének eredményeként.
Október 26-tól a Takarékbank egyes fiókjain keresztül is elérhetővé vált az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. autólízing konstrukciója, amellyel személygépjármű, motorkerékpár és kishaszongépjármű beszerzés is finanszírozható.
A hitellel rendelkező ügyfelek 6,5 százaléka vesz részt november 1-jétől a fizetési moratóriumban a Magyar Bankszövetség előzetes adatai szerint.
Az MKB Bank nagyvállalati ügyfelei jelentősen megerősödve vághatnak neki a következő időszaknak, és erre a bank okkal lehet büszke. (x)
Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek. A gazdasági előnyöket konkrét számításokkal támasztják alá a Duna House Pénzügyek szakértői.
Október 31-ig marad érvényben a hitelmoratórium, novembertől 2022. június 30-ig pedig a rászorulók kérhetik, hogy maradjon meg ez a lehetőség számukra.
Az ingatlanbefektetések Közép- és Kelet-Európában számottevően, 22 százalékkal csökkentek 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest – ez nem meglepő a Covid-19-járvány súlyos gazdasági hatásai következtében.
A statisztikai hivatal összefoglalója 2021 első félévének folyamatairól, adatairól.
Több mint 420 milliárd forintnyi hiteligény érkezett eddig a Széchenyi Kártya GO! új termékeire, a szerződött összeg azonban ennek csupán harmada – számolt be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Budapest Economic Forum konferencián.
Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe.
Jellemzően fogyasztásra költött és törlesztett a lakosság a járvány hatására: a vírushelyzet előtti időszakhoz képest 35,6 százalékkal kevesebb Magyarországon a nemteljesítő hitelek száma – derült ki az EOS Csoport fizetési szokásokat vizsgáló elemzéséből.
Az Erste Bank hitelkártyával vagy folyószámla-hitelkerettel rendelkező ügyfelei már az olyan mindennapi esetekben is igénybe veszik a Mastercard Részletfizetést, mint amilyen egy havi nagybevásárlás.
„Az új Széchenyi Kártya Program átveszi a Növekedési Hitelprogram Hajrá! szerepét, sőt annál még magasabb állami támogatással és kedvezőbb kamattal igényelhető.”
Fontosnak tartják a környezetvédelmet az Erste Bank ügyfelei, a nagy többség azt szeretné, ha otthona is fenntartható, „zöld” lenne. A fenntartható otthonok kialakításában most nagy segítséget jelent az NHP Zöld Otthon Lakáshitel.
A Magyar Bankholding tagbankjai, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összesen közel 500 milliárd forintnyi hitel- és lízingállománnyal rendelkeznek az agrárszektorban, ami együttesen több mint 25 százalékos piaci részesedést jelent.
A holding tagbankjainak szakértői csak a tényleges pénzügyi nehézséggel küzdőknek javasolják a moratóriumban maradást.
A hitelt bármely ingatlannal kapcsolatos finanszírozási célra igényelni lehet, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott kamatmaximumnál jóval kedvezőbb kondíciókkal: a futamidő végéig fix 1,99 százalékos kamattal, folyósítási díj nélkül.
A K&H több milliárd forintos kihelyezésre számít.
A program kedvező feltételekkel biztosít kölcsönt a Magyarország területén fekvő, energiahatékony, új lakóingatlan vásárlása, illetve építése céljából.
Az új lakás vásárlására, építkezésre fordítható szuperolcsó zöld hitel október 4-én indult.
A Bankmonitor szakértőinek tapasztalata szerint gyakori félreértés, hogy a zöld hitel feltétele a meglévő vagy vállalt gyermek, ami abból adódhat, hogy sokan azonosítják a kamatmentes zöld csok-hitellel.
A nyár eleji rekordok után augusztusban csökkent a havi lakáshitelezés.
A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára a Széchenyi Kártya Programban elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A Duna House szakértői elsősorban az agglomeráció további erősödését várják az új terméktől.
A vásárlók jellemzően a nagyobb értékű háztartási gépek, számítástechnikai eszközök és szórakoztató elektronikai készülékek vásárlásánál igényelnek kölcsönt.
Az Erste Bank a Babaváró hitel 2019-es indulása óta több mint 200 milliárd forint kölcsönt folyósított ügyfeleinek. A hitel esetében 12 százalék feletti piaci részesedést elérő pénzintézetnél a házaspárok több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forint mellett döntött.
A lakásvásárlás minden ember életében egy igen jelentős pillanat. Maga a folyamat több lépcsőből áll, az igények megfogalmazásától a hitelkérelem benyújtásán, értékbecslésen és szerződéskötésen át egészen a tényleges kulcsátadásig. A birtokbavétel azonban csak akkor valósulhat meg, ha az eladót – vagy új lakás, építkezés esetében a kivitelezőt – teljesen kifizette a vevő.
Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke.
Az MNB 16 pénzügyi intézményt érintő témavizsgálatban tekinti át, hogy a hitelintézetek hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét.
Aki teheti kezdje el újra törleszteni a hiteleit; a bankok támogatják az ügyfeleket a felelős egyéni döntés meghozatalában a 2022. június 30-ig meghosszabbított moratóriumban történő részvételről – mondta Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Rendkívül népszerű a babaváró hitel a fiatal házasok körében, idén júliusig mintegy 293 milliárd forint értékben folyósítottak belőle a bankok. Hiába azonban a népszerűség, az MNB statisztikái alapján 2020-hoz képest mégis csökkent a folyósított összeg.
A vállalkozások közül azok kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
A lakossági hitelállomány 2021 második negyedévében 424 milliárd forinttal bővült a tranzakciók eredőjeként, ezzel az éves növekedési ütem 15,8 százalékra gyorsult
2021 második negyedévében a vállalati hitelállomány éves növekedési üteme 7 százalék volt, míg a kkv szegmensben 21 százalékos növekedési ütem valósult meg éves szinten – tájékoztatott a jegybank.
A napelem beruházások finanszírozásával a K&H is részt vesz az MNB zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjában.
A hitelmoratórium előreláthatóan jelen formájában megszűnik szeptember végén. De mire számíthatnak az adósok, mi fog történni októbertől? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket.
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját.
Óriási érdeklődés mutatkozik a Magyar Bankholding tagjainál is igényelhető Babaváró kölcsön iránt: indulása óta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport együttesen több mint 211 milliárd forint kölcsönt folyósítottak az ügyfeleiknek.
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek – mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben.
Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához.
Lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is.
Az OTP-csoport 5,02 milliárd forint értékű zöld jelzáloglevelet bocsátott ki hétfőn – tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t.
A babaváró kölcsön és a lakáshitelek iránti online érdeklődés nőtt, a személyi kölcsönök iránti kereslet gyengült.
A Duna House Pénzügyek által közvetített hiteltranzakciók alapján az ügyfelek átlagosan 17,8 millió forintot igényelnek lakáskölcsönként, jellemzően hosszú kamatperiódusú konstrukcióban, az esetek 65 százalékában pedig hitelügyintézői segítséget kérnek.
Bár első látásra jelentős, 36 százalékos növekedést ért el a magyar lízingpiac a finanszírozott összeget tekintve, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal nőtt, a bővülés főként a bázishatásnak, azaz a járvány miatti tavalyi visszaesésnek köszönhető. Az ágazat a 2019-es szinteket még nem érte el – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Belföldön is fellendítette a járvány az online szolgáltatásokat, amelyek várhatóan később is népszerűek maradnak – közölte a Cofidis kedden az MTI-vel.
A képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak.
Habár a koronavírus-fertőzések száma ismét növekedésnek indult a delta-variáns miatt, a nagyobb mértékű átoltottság bizakodásra ad okot a folyamatos gazdasági fellendüléssel kapcsolatban.
Természetes, hogy az ember szeretné a megszerzett vagyonát biztonságban tudni. Elnézve azonban az ingadozó tech-részvényeket és a koronavírus-járvány okozta bizonytalan piaci környezetet, nem is olyan egyszerű választ találni arra, hogy mibe érdemes fektetni a megtakarításunkat.
Ha a program kezdetén bevállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes büntetéssel nézhet szembe a csok-ot felvevő házaspár.
Már elérhető a Bank360 oldalán az új Széchenyi GO! konstrukciókat is összehasonlító hitelkalkulátor.
Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét.
Az Erste Bank folyósította első Széchenyi Újraindítási Hitelét. A pénzintézet 5 millió forintot biztosított egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének.
Három új finanszírozási konstrukció bevezetésével a CIB Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Újraindítási Programhoz, ezzel a lépéssel a mikro-, kis- és középvállalati ügyfelei rendkívül kedvező kondíciókkal juthatnak finanszírozáshoz.
Az MKB ügyfelei jelentősen megerősödve vághatnak neki a nyitásnak és erre a bank okkal büszke. (x)
A 3000 milliárd forintos keretösszeg kimerülésével megszűnik a Növekedési Hitelprogram. Az alacsony kamatozású hitel magyar vállalkozások tízezreinek nyújtott nagy segítséget a koronavírus járvány alatt.
A K&H babaváróinak nagy része biztosra megy, 10-ből 4-en úgy kérik a hitelt, hogy már úton van a baba.
A Monetáris Tanács a zöld lakáshitelezés ösztönzése érdekében két új programot indít.
Bár a számuk 15 év alatt több mint duplájára nőtt, egyre nagyobb a terhelés a magyarországi privátbankárokon.
A hazai kis- és középvállalkozások segítése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2021. július 1-jétől igényelhető öt új, speciálisan a vállalkozások újraindítását segítő Széchenyi Kártya Konstrukció – jelentette be a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. Jön az újabb segítség a normál üzletmenet visszaállításához, a működés újraindításához.
A Babaváró hitel által elnyert támogatást közel 70 százalékban ingatlanvásárlásra használják fel az ügyfelek a Duna House felmérése szerint.
Az MNB az elmúlt közel másfél évben folyamatosan és következetesen az ügyfelek számára élethelyzetük és anyagi szempontjából legkedvezőbb megoldást javasolja.
Erős a kereslet a K&H hitelei iránt. A folyósított lakáshitelek összege az év első négy hónapjában 39 százalékkal nőtt, miközben a teljes piac csak 7 százalékos növekedést mutatott.
Az első negyedévében több mint 41 000 adás-vétel történt az ingatlanpiacon, amelynek mintegy 40 százalékát hitelből finanszírozták a vásárlók a Duna House adatai alapján. A társaság szerint a jelzáloghitelt igénylők többsége 20 éves futamidővel kalkulál.
Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó.
Aki nem szeretne több kamatot visszafizetni és anyagi helyzete megengedi, annak érdemes minél hamarabb ismét megkezdenie hitele törlesztését – figyelmeztet a jegybank.
Bár a pandémia következtében az elmúlt évekhez képest egy visszafogottabb növekedési ütemet figyelhetünk meg a magyar faktoring piacon, azonban a gazdaság újraindulása minden bizonnyal erre a szegmensre is pozitív hatást fog gyakorolni.
A beruházási és fejlesztési célú finanszírozások erősítésére nyújtott be törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium.
Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
Az Országgyűlés 119 igen, 44 nem szavazattal és 16 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely kihirdeti a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó hitelmegállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyvet.
Az elmúlt napok egyik legnagyobb meglepetését a vállalati finanszírozás területén a Magyar Nemzeti Bank okozta.
Megérkezett a jövő kártyaelfogadása. Nem kell külön fizikai terminál, elegendő egyetlen mobiltelefon ahhoz, hogy a futároknál, szerelőknél, fodrászoknál, taxisoknál vagy bármely más kisvállalkozónál bárhol, bármikor készpénzmentesen lehessen kifizetni a számlát.
Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz az NHP Hajrá! konstrukció keretében.
Bár a teljes magyarországi lakáshitelpiacon az új szerződések összege 4,7 százalékkal csökkent az első negyedévben, a K&H-nál az új lakáshitel-szerződések volumene 33 százalékkal emelkedett.
A következő években a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport egyesítésével az üzleti mutatók javulása várható, a működési költségek csökkentése mellett.
Az ifjúsági számlák száma a K&H-nál május közepén meghaladta az 50 ezret, szemben a múlt év végi 39 ezres állománnyal, így ma már minden harmadik bankszámlanyitás 27 éven alulihoz köthető.
A moratórium meghatározó célja és a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak, ezen a célon túlmutató programot a bankszövetség a továbbiakban szakmailag nem támogathat.
Már okostelefon-alkalmazáson keresztül is lehet lakossági folyószámlát nyitni a CIB Banknál. A gyorsan és egyszerűen működő CIB Szelfi Számlanyitás bevezetésétől a pénzintézet az online csatornán számlát nyitó ügyfelek arányának további emelkedését várja.
Növekszik a vállalkozási kedv idehaza – erre utal legalábbis, hogy tízéves csúcsot döntött az újonnan alapított cégek száma. Vajon lesz-e elegendő pénzügyi forrásuk a frissen piacra lépő szereplőknek? A Bankmonitor hitelszakértőinek tapasztalata szerint nem reménytelen a hitelhez jutás hosszabb üzleti múlt nélkül sem, ám van pár feltétel, amit ebben az esetben teljesíteni kell.
A belföldi keresletcsökkenés miatt a külföldi piacok jelenthetik a hazai cégek számára a kitörést a válságból. Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket.
Magyar leánybankján, a CIB Bankon keresztül az olasz Intesa Sanpaolo Csoport már nemzetközileg is elérhetővé teszi a digitális alapú export-import partnerfinanszírozási megoldását, az úgynevezett „Confirming” platformot.
A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank a program elindulása óta eltelt egy évben összesen 623 milliárd forinttal járultak hozzá a COVID-19 hatásainak mérsékléséhez
A gazdaság stabilitása és gyors növekedési pályára állítása érdekében a Magyar Bankszövetség támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget.
Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is.
Stabil eredménnyel zárta az év első negyedét a magyar lízingpiac a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet ellenére – közölte a Magyar Lízingszövetség.
A 2220 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.
Ha a jogszabályi környezet nem változik, a hitelmoratóriumban résztvevő cégek fizetési haladéka jóval hamarabb járhat le, mint ahogy a vállalkozás működése, jövedelemtermelő képessége helyreállna.
A tavaly év végi több mint 4 ezer milliárd forintos lakáshitel-állomány 10 százalékkal nagyobb volt a 2019. évinél.
Elegendő lesz 2031-ben megkezdeni a hitel tőketörlesztését, így ennek költségét már az erőmű termelheti ki.
Eltérő lehet a banki rugalmasság attól függően, hogy ki, milyen területen és mikor próbál engedményt keresni.
Nem csak magára talált a lakáshitel piac az év elején, hanem a Bankmonitor szakértői szerint 2021. márciusában csúcsot döntve elérhette a folyósított hitelösszeg a 100 milliárd forintot is.
Pár nap alatt közel 12 ezer K&H bankkártya landolt a Google Pay fizetési alkalmazásban – közölte a bank, amely Magyarországon április elején elsőként tette elérhetővé hazai pénzintézetként a Google Pay androidos fizetési megoldást.
Eddig több mint 1800 vállalkozás igényelte a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt a Magyar Bankholding tagbankjaiban, összesen több mint tizenhatmilliárd forint értékben.
Eddig közel 3000 mikro-, kis- és középvállalkozás hitelkérelmét rögzítették az MFB Pontokon a rugalmas felhasználású Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönre, összesen 20,4 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás.
Az elhúzódó járványhelyzet kedvezőtlen gazdasági hatásaira és a vállalkozások részéről tapasztalt jelentős igényre tekintettel a Monetáris Tanács az NHP Hajrá keretösszegének 500 milliárddal forinttal, 3000 milliárd forintra történő megemeléséről döntött.
Az otthonfelújítási hitel februári indulása óta már közel 2 milliárd forint értékben fogadott be hitelkérelmet az Erste Bank. Az ügyfelek leggyakrabban otthonuk energetikai korszerűsítése, így nyílászáró cserére, szigetelésre és a fűtési rendszer felújítására költenek, de a legkedveltebb hitelcélok között van a belső burkolatok cseréje is.
Folyamatos a bankoknál az érdeklődés az otthonfelújítási hitel iránt. Van pénzintézet, ahol a személyi kölcsön iránt nőtt meg a kereslet a felújítás kapcsán, és olyan is akad, amelyik felújítási célú személyi hitelt dobott a piacra.
20 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást tervez Magyarország egyik legnagyobb és legsokoldalúbb portfóliójával rendelkező vállalatcsoportja, a KÉSZ Csoport. A lépéssel a cégcsoport csatlakozik a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjához.
A Magyar Bankholding Zrt. elfogadta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégiát.
A koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére az utóbbi öt év második legsikeresebb évét zárta 2020-ban az új kihelyezések alapján a CIB Lízing, miközben több területen is erősítette piaci pozícióit. A gyarapodásban kulcsszerep jutott a Növekedési Hitelprogram keretében kihelyezett forrásoknak is.
Kamattámogatott hitellel segíti az Erste Csoport a társadalmilag hasznos vállalkozásokat Kelet-Közép-Európában a koronavírus-járvány alatt.
Aláírták az első szerződéseket a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönre a Magyar Bankholding tagbankjaiban. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank MFB Pontjain fokozott kereslet mutatkozik az új termékre, másfél héttel az indulás után a tagbankok már négyszáz igényt fogadtak be mintegy három és félmilliárd forint értékben, több mint száz ügyletet pedig már jóvá is hagytak.
A biztosítások keresztértékesítésére, a mobiltelefonon felvehető személyi kölcsön termék kialakítására és a bankkártyaigénylés megkönnyítésére fókuszáltak a digitális bajnokként számon tartott pénzintézetek – derül ki a Deloitte Digital által a világ 318 bankjának internet banki és mobil banki szolgáltatási palettáját összehasonlító kutatásából.
A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán is nőhet a kereslet a szolgáltatás iránt.
Az Európai Bizottság elfogadta a Horizont Európa első stratégiai tervét.
A Bank360 elemzői összegyűjtötték, milyen következményekkel jár, ha valamilyen körülmény miatt vissza kell fizetni a különböző állami támogatásokat.
Bár a múlt évben a személyi kölcsönök magyarországi piaca 40 százalékkal zsugorodott, a K&H-nál mindössze fele akkora volt a csökkenés, miközben jelentősen nőtt az online igénylések aránya.
A Cofidis Magyarország is azok között a pénzpiaci szereplők között van, amelyek személyi kölcsönükkel elnyerték a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóbarát személyi hitel minősítését.
Több mint tíz százalékkal, történelmi csúcsra emelkedett a CIB Bank kis- és középvállalkozói szektornál lévő hiteleinek állománya 2020-ban, és ezen belül a beruházási célú kihelyezések több mint ötven százalékkal növekedtek.
Számos lakástámogatás igényléséhez szükség van igazolásra, például arról, hogy megvan az igényléshez szükséges minimális társadalombiztosítási jogviszony. Relatív hosszú ügyintézési időre számíthat az, aki személyesen szeretné intézni a dokumentum beszerzését: a fővárosi kormányhivataloknál március 22-ig nem lehet szabad időpontot találni.
A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-áról 2021. december 31-éig meghosszabbította ezen hitelek igénybevételének a lehetőséget.
Tavaly április óta 28 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében.
A januárban elindult Otthonfelújítási Program nagy robbanást hozhat Magyarországon az ingatlan-modernizáció terén. A már most látható erős keresletre és a várható igényekre reagálva a CIB Bank kamatkedvezménnyel kínálja szabad felhasználású jelzáloghitelét azoknak az ügyfeleknek, akik lakásfelújítást terveznek.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezi a Kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramban.
A magyar lakosság igyekezett törleszteni azokat a lejárt adósságait, amelyekre nem vonatkozott az állami hitelmoratórium – olvasható Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata, az EOS éves jelentésében.
A Széchenyi Kártya Programban rendkívül gyorsan megjelentek a „válságkonstrukciók”, és a rendkívül kedvező feltételek mellett igénybe vehető lehetőséggel éltek is a hazai vállalkozások – mondta el Krisán László, a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója a program 2020-as eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.
Huszonhat család, több mint 130 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország és az Utcáról Lakásba! Egyesület az elmúlt évben.
Az MNB az adósságfék szabályok módosításáról döntött. Ennek értelmében a hitelfedezeti mutató számításához az ingatlanok forgalmi értéke ezentúl statisztikai alapú értékbecslési módszertannal is megállapítható.
A 6 millió forintból külső szigetelést kap a ház és napelemet is telepítenek.
Az Agrár Széchenyi Kártya nem csupán válságálló, de gyorsan reagáló program – mondta el Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Nagy István agrárminiszterrel közösen rendezett, a program eredményeit és a jövőbeli terveket bemutató sajtótájékoztatón.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a – legfeljebb – 10 millió forint óriási segítség – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke.
Magyarországon az ügyfelek közel 80 százaléka néha nem tudja utólag beazonosítani bankkártyás vásárlásait, és a kelet-közép-európai régióban is hasonló az arány – derül ki a Mastercard 11 ország részvételvével készített nemzetközi kutatásából.
A kifizetett és benyújtott számlák alapján januártól igényelhetik a családok az akár 3 millió forintos lakásfelújítási támogatást.
Tavaly április óta csaknem 25 ezer kkv jutott kedvező forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) keretében. Az 1654 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta.
Jelentős különbségek vannak a különböző megyék között abból a szempontból, hogy egy átlagfizetésből élő hitelfelvevő mennyi idő alatt tudja majd visszafizetni a február elsejétől igényelhető, állami támogatású lakásfelújítási hitelt. Mivel pedig a hosszabb futamidő a hitelköltségeket is megemeli, pont a szegényebb megyékben lehet drágább a lakásfelújítási hitel összköltsége.
A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből.
A Bank360 azt vizsgálta meg, hogy a novemberi nettó átlag mekkora személyi kölcsön illetve lakáshitel igénylésére lenne elegendő.
Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) egyike annak a 44 országban működő 380 társaságnak, amelyet beválogattak a 2021. évi Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexbe.
Az otthonteremtési program számos új elemmel bővült 2021-ben, ám ezek egy részének feltétele, hogy csok-ot – családi otthonteremtési kedvezmény – is igénybe vegyen a család. De mi a helyzet akkor, ha valaki korábban már igényelt csok-ot, ő lemarad az új lehetőségekről? A Bankmonitor.hu szakértői ennek jártak utána.
Tavaly a K&H Bank több mint 173 milliárd forint értékben kötött NHP Hajrá szerződést.
Nyolcadik alkalommal nyerte el a K&H a Global Finance nemzetközi pénzügyi magazin elismerését, és szerezte meg a „Legjobb Kereskedelem Finanszírozó Bank Magyarországon” (Best Trade Finance Provider in Hungary) díjat.
Jó hírt kaptak a lakáshitelt igénylők, a tartozáselismerő okirat – más néven közjegyzői okirat – díja csökken 2021-ben. De mely hitelek érintettek, mi a díjcsökkenés feltétele, mikor kell mégis magasabb költséggel kalkulálni? A kérdésekre a Bankmonitor.hu szakértői válaszoltak.
Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.
A pénzügyi szektorban meglehetősen aktívan telt a 2020-as év. Elindult az azonnali fizetési rendszer, rendkívüli intézkedések, mentőcsomagok jöttek a koronavírus-járvány miatt, négy év után pedig változott a jegybanki alapkamat. A Bank360.hu elemzői az év legfontosabb pénzügyi eseményeit foglalták össze, és tették idővonalra.
Az ingatlanpiaci szempontból kevésbé jelentős településeken is fellendíti a forgalmat a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) kibővítése – az ingatlan.com kedden közölt előrejelzése szerint.
Többen vághatnak bele jövőre egy komolyabb lakáskorszerűsítésbe a januártól elérhető otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően. Mivel a kiadások felét, legfeljebb 3 millió forintot utólag lehet visszaigényelni, ezért valószínűleg sokan fedezik majd az anyagköltséget és a munkadíjat legalább részben kölcsönből, amelyhez akár kamattámogatott otthonfelújítási hitelt is igénybe vehetnek.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében újabb döntéseket hozott.
Mégis mindenki számára marad a hitelmoratórium, kedvezményes hitelt kapnak a gyereket nevelő családok – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök 2020. december 19-én a Facebookon. A Bank360 gyorselemzésben értékelte a miniszterelnöki bejelentést.
December 15-én megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták.
A Babaváró támogatás iránt érdeklődők csaknem 58 százaléka felel meg az összes igénylési feltételnek, míg 42 százalékuk valamilyen kritérium nem teljesítése miatt nem élhet a lehetőséggel – derül ki a Bankmonitor.hu Babaváró hitel kalkulátorának elmúlt hat hónapra vonatkozó adataiból.
Az Erste Bank összeszedte, kik és milyen feltételek mellett élhetnek jövőre a lehetőséggel, milyen nyilatkozatot és igazolást kell ehhez benyújtaniuk, valamint mire számíthatnak azok, akiknek januártól újra kell törleszteniük hitelüket.
Kifejezetten jól járhat a Bank360.hu elemzői szerint az, akinek a lakásfelújítási támogatás időszakában jár le a lakástakarék szerződése.
A Magyar Bankszövetség tájékoztatta a Bank360.hu-t, hogy mi a teendője annak az ügyfélnek, aki jogosult a 2021. június 30-ig meghosszabbított moratóriumra, és abban benne is szeretne maradni.
Egyre inkább elveszíti jelentőségét a 2020 december 31-ig érvényes THM-plafon a személyi kölcsönöknél, hiszen aki most venne fel ilyen hitelt, az gyakorlatilag decemberben élvezhetné csak az ebből adódó alacsonyabb törlesztő előnyeit, míg a futamidő fennmaradó részére a „normál” fizetnivaló vonatkozna rá.
A K&H Bank ifjúsági számlacsomagját díjazták a Mastercard – év bankja programján. Az év lakossági számlacsomagjának választott, teljeskörű banki megoldás a legfiatalabb korosztálytól, már hatéves kortól biztosít számlavezetést.
A monetáris tanács döntött a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! keretösszegének ezermilliárd forintos megemeléséről .
Érzékelhetően erősödik az állam gazdasági szerepvállalásának támogatottsága a feltörekvő európai térségben, és a jelenséget erősíti a koronavírus-válság is – olvasható az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden ismertetett éves helyzetértékelésében.
A koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére a CIB Lízing az idei év első kilenc hónapjában tovább tudott növekedni, jelentős részben köszönhetően az NHP programokban vállalt aktív szerepének.
Az egy gyermeket nevelő, vagy egy gyermeket vállaló családok lakásvásárláskor 600 ezer forint csok támogatásra lehetnek jogosultak jelenleg. 2021-től azonban az új támogatásoknak köszöngetően – áfa-visszatérítés, illetékmentesség – egy 60 millió forintos újépítésű lakás vásárlásakor már közel 6 millió forint támogatást kaphatnak.
Bár a meghosszabbított moratóriumot csak bizonyos társadalmi csoportok vehetik igénybe, a Bank360.hu felmérése szerint más adósoknak is szükségük lenne további segítségre.
Bár a járványhatás miatt több mint 20 százalékkal 425 milliárd forintra csökkent a finanszírozott összeg a magyarországi lízingpiacon az első háromnegyedévben, a mélypontot maga mögött hagyta a szektor.
A koronavírus-járvány ellenére az agárgép-lízing tartja magát, a finanszírozott összeg közel 1 százalékkal emelkedett a második negyedévben, a teljes portfólió értéke pedig 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.
Csak tavaly több mint 500 új kkv ügyfél választotta partnerként a Budapest Bankot. Nem véletlen, hogy a társaságot a kis- és középvállalkozások bankjaként is szokták emlegetni. De hogyan tovább most, hogy a koronavírus behálózta a világot? (x)
A módosítás érintettjei a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, munkanélküliek, közmunkások és azok a vállalkozások, amelyeknek a bevétele jelentősen csökkent.
Gyorsabb és egyszerűbb hitelügyintézést, kevesebb bankfiókban töltött időt és a papíralapú iratok mennyiségének csökkentését hozza magával a CIB Bank piaci kamatozású jelzáloghiteleinek megújított igénylési folyamata.
A magyarországi hitelintézetek közül az OTP Jelzálogbank és a Takarék Jelzálogbank is csatlakozott az energiahatékony jelzálog kezdeményezés (Energy Efficient Mortgages Initiative – EEMI) elnevezésű európai platformhoz.
Már igényelhető a mezőgazdasági szektor vállalkozásainak a kiemelt mértékű állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díjtámogatású új Agrár Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A moratórium miatt nem, de a bankok közötti referencia kamatok emelkedése miatt pont a legnehezebb időszakban nőhet a változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete. Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, mikor a moratórium lejárta után újfent fizetniük kell a törlesztőrészleteket.
A Széchenyi Kártya Programban 2020. szeptember 21-én bevezetésre került Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel október 22-től már a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozások számára is elérhető.
Sokan veszítették el állásukat Magyarországon az elmúlt hónapokban, ezért különösen fontos kérdés, hogy vajon kaphat otthonteremtési támogatást vagy lakáshitelt később az, aki a koronavírus járvány miatt ideiglenesen munka nélkül maradt? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket a csok, a Babaváró támogatás és a lakáshitel esetében.
Az Erste hitelkártyás tranzakciók esetében is elérhetővé vált a Mastercard Részletfizetés. Az ügyfelek a boltokban a POS terminálon, a webáruházakban online is választhatják a fizetendő összeg fix részletekben történő kiegyenlítését a vásárlás pillanatában.
A jegybank 0,15 százalékponttal megemelte az egyhetes betétjének kamatát. Ennek a konstrukciónak komoly hatása van a rövid lejáratú hozamokra, ami viszont a változó kamatozású – azon kölcsönök, melyek kamatát a bank egyoldalúan éven belül megváltoztathatja – lakáshitelek kamatszintjét befolyásolja. Mindez több százezer családot érint Magyarországon. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, hogy az érintettek mekkora drágulásra számíthatnak.
A Cofidis Hitel Monitor augusztusi egészségügyi felméréséből kiderült, hogy a magyarok havonta személyenként átlagosan 15 ezer forintot költöttek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre. Magánorvoshoz a lakosság négytizede jár legalább évente.
Már igényelhető a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozások számára kialakított teljes kamat-, kezelési költség- és bírálati díjmentes új Széchenyi Turisztikai Kártya – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A fiatalok 32 százaléka mielőbb elköltözne a „mamahotelből”, többségük – 58 százalékuk – még csak tervezgeti a kirepülést a szülői házból, de nem ezt tartják most a legfontosabb kérdésnek – áll a K&H ifjúsági indexében.
Segíti a villanyautók elterjedését, hogy a tisztán elektromos járművek megvásárlásához adható támogatási keretet 882 millió forinttal kibővítette a kormány, így minden pályázó hozzájuthat a dotációhoz – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Jelentősen nőtt a digitálisan aktív ügyfelek száma az elmúlt időszakban az Erste Banknál. A netbankos tranzakciók mennyisége az egy évvel korábbi ötödével emelkedett, míg a mobilbankos utalásoké csaknem a háromszorosára ugrott.
Idén összesen több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók – az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá – keretében – közölte a Magyar Lízingszövetség.
A COVID-19 járvány nyomában járó korlátozásokkal szerencsére egy erős bankszektor nézett szembe Közép-Kelet-Európában. A hosszú távú kilátásokat illetően viszont sok a bizonytalanság. Mikor ér véget a válság? Lassul-e a hitelezés? Megnő-e a nem teljesítő hitelek aránya? A Deloitte regionális felmérése azt kutatta, hogyan látják a pénzintézetek saját jövőjüket.
A Budapest Bank vállalati üzletága is megérezte a külső tényezők kedvezőtlen hatásait, azonban a főbb mutatókban így is növekedést ért el: kkv hitelállománya 7 százalékkal gyarapodott, nettó ügyfélszám-növekedésben pedig első helyezést ért el a piacon.
A járvány kezdetéhez képest jobbnak érzékelik anyagi helyzetüket a hazai kis- és középvállalkozások a K&H júniusi ügyfélfelmérése szerint.
A Magyar Nemzeti Bank „Új Otthon Program” bevezetésével támogatná az új, „zöld” lakások vásárlását, építését. Ezen program keretében kamatmentes lakáshitelt is lehetne igényelnie a családoknak közvetlenül a jegybanktól, melyet új építésű lakások vásárlására, lakásépítésre lehetne fordítani. De akár a kivitelezők is részesülhetnek a kedvező konstrukció előnyeiből. A Bankmonitor elemzése.
Az idei első fél év a vírus és az annak nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére meglepően jó eredményt hozott a faktoring piacon: a forgalom 20 százalékkal nőtt 2019 azonos időszakához képest, 1262 milliárd forintról 1515 milliárd forintra.
531 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram 1500 milliárd forintos keretéből, és további közel 186 milliárd forint vár folyósításra vagy hitelbírálatra a Bank360.hu pénzintézetektől származó információi szerint.
Stratégiai szintet lép az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures. 150 milliárd forint keretösszeggel önálló üzletágat indít nagyvállalatokat célzó tőkealapjával.
A K&H folyamatosan fejleszti digitális megoldásait, a K&H mobilbankon elérhető személyi kölcsön is egyike azon innovációknak, amik megkönnyítik a mindennapi bankolást.
A Duna House Pénzügyek megvizsgálta, hogy a lakásépítéseknél a következő évben életbe lépő energiahatékonysági szigorítások milyen változásokat hoznak a hitelfelvétel során.
Töretlen a csok népszerűsége, a kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak. Az idei első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény (csok) formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat – tájékoztatatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A diákok 51 százaléka szerint az oktatás hagyományos keretek között az igazi, ugyanakkor 24 százalékuk működőképesnek tartja az online tanítást is - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A bank összefoglalója szerint a járvány átalakította a diákok mindennapjait, így a bankolási szokásaikat is.
Egy jó szakma kitanulásának már nem lehet anyagi akadálya, 2021. áprilisától ugyanis már igényelhetőek a képzési hitelek – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az idei második negyedévben 4546 családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylést fogadott be az OTP 18,7 milliárd forint összegben, a vírus miatti speciális körülmények ellenére a beérkezett kérelmek száma 81, összege 84 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A 30-as budapestiek és nagyvárosiak igényelték legtöbben az elmúlt egy évben a babaváró hitelt és elsősorban lakáscélra használták fel.
A lízingpiac jelentős visszaesése mellett 2020 második negyedévében is nagymértékben tovább növelte piaci részesedését a CIB Lízing. Előzetes adatok szerint a pénzintézet a koronavírus okozta gazdasági bizonytalanság ellenére továbbra is a lízingfinanszírozási piac meghatározó szereplője.
Az aszályos időjárás és a termelési költségek növekedése miatt csökkent az agrár kkv-k hatékonysága, romlottak várakozásaik, a gazdák ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a beruházások mellett – derül ki a Budapest Bank Agrárgazdasági index elnevezésű felméréséből.
Egy-egy alkalommal átlagosan több, mint 7600 forintot fizettek bankkártyával belföldön a K&H ügyfelei az év első öt hónapjában, amely 8 százalékos növekedést jelent éves szinten.
285 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram keretein belül a kis- és középvállalati szektor rendelkezésére álló 1500 milliárd forintos keretből. A Bank360.hu szakértői a bankokat kérdezték a kedvezményes vállalati hitellel kapcsolatos tapasztalatokról.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vállalkozások hitelválasztását segítő tematikus oldalt indított a honlapján – közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
A 2020 Faktoring Évkönyvben szereplő 39 ország 64 százaléka faktoring piacának növekedéséről számolt be. A növekedés a legjelentősebb színtere Európa, Ázsia és Dél-Amerika volt.
Az Erste Bank ügyfelei már más pénzintézetnél vezetett számlára is indíthatnak illetve onnan fogadhatnak fizetési kérelmet.
Az Erste Bank eredményén látszik a második negyedévben a pandémiás válság hatása. A bank a várható magasabb veszteségekre készülve jelentős tartalékot képzett. Ugyanakkor a Babaváró hitel töretlen népszerűsége miatt nőtt az új lakossági hitelek folyósítása, a vállalati hitelezést pedig az NHP Hajrá segítette.
A Budapest Bank is nagy érdeklődést tapasztal, összesen több mint 19 milliárd forintnyi hitelt közvetített az ügyfelei számára, amelyet a vállalatok jellemzően beruházások megvalósítására fordítanak.
A Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető.
Az MNB az alapkamatot július 22-én 0,6 százalékra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél. A Bankmonitor.hu számításai szerint egy augusztusban átárazódó, 8 millió forint összegű forintosított devizahitel törlesztőrészlete például a kamatvágás miatt akár 2–3 százalékkal is csökkenhet.
Az Erste Bank eddig több mint 20 milliárd forint hitelt folyósított az NHP Hajrá programban, míg a szerződéses összeg a 30 milliárdot közelíti. Egyelőre a forgóeszköz-finanszírozásra van a legnagyobb igény a vállalkozások részéről, a járványhelyzet javulásával azonban mind több cégnél terveznek új beruházást.
Közel 8 ezer babaváró hitelt igényeltek 75 milliárd forint összértékben a K&H Banktól az államilag támogatott konstrukció tavaly júliusi megjelenése óta eltelt egy évben – közölte a K&H Bank.
Hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez – jelentette be Varga Mihály, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal.
A koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével egyre jobban élénkülhet a gazdaság, amelyben nagy szerepe van a Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrának is.
Míg a járvány előtt, január-februárban a sikeres ügyfélazonosítások csupán 35 százaléka zajlott videóhíváson keresztül a Cofidisnál, addig április-májusban ez az arány 100 százalékra ugrott. A fejlesztések nem állnak meg: júniusban tesztüzemben elindult a Cofidis videós ügyfélszolgálata.
Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel – értékelte a program első évét hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Annak érdekében, hogy az NHP Hajrá még szélesebb körben támogassa a kkv-k kedvező forráshoz jutását és ezzel a gazdaság élénkítését, a Magyar Nemzeti Bank a konstrukcióban elérhető hitelcélok kibővítéséről döntött.
Azoknak, akik a koronavírus-járvány következtében likviditási nehézségekkel küzdenek, a Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukció hatékony megoldást nyújthat. A K&H Banknál eddig 33 milliárd forint értékű szerződést kötöttek.
Az Erste Bank Babaváró hiteles ügyfelei csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort, az adósság első teljes elengedésére pedig már tavaly nyáron sor került. A pénzintézet tavaly július óta több mint 12 ezer ügyfelének összesen közel 120 milliárd forint Babavárót folyósított.
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank adataiból.
A személyi kölcsönök THM értékére és ezáltal természetesen a kamatára is hatással lehet a jegybank keddi kamatvágása, a THM maximum értéke ugyanis az alapkamathoz van kötve. Ez azonban csak júliustól lesz érzékelhető, így sokan csalódhatnak, akik már most olcsóbban vennének fel személyi hitelt. De érdemes emiatt kivárni?
A Magyar Fejlesztési Bank három különböző hitelprogram keretében összesen 467 milliárd forintnyi forrást nyit meg a cégek számára, amelyek közül kettőt a Budapest Bankon keresztül is lehet majd igényelni.
A törlesztési moratórium alatt senkinek sem kell számolnia váratlan tehernövekedéssel. Az ügyfelek bizonytalanságával, leendő „bajjal” riogató értelmezések tévesek. Az MNB és a bankok minden lehetséges kommunikációs fórumon tájékoztatják a fogyasztókat a fizetési stop feltételeiről – olvasható a jegybank közleményében.
Az eddigi óriási érdeklődés mellett kibővül és módosul a kedvezményes új Széchenyi Kártya Program keretében adható hitelek feltételrendszere jelentette be a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Változtak az elektromobilitás ösztönzési rendszer feltételei, így mostantól a lakosság szélesebb köre juthat elektromos autóhoz állami támogatással. A Budapest Bank autófinanszírozási üzletágának adatai alapján már évek óta növekszik az igény az alternatív hajtásláncú autók iránti kereslet.
A koronavírus-járványhoz köthető egyik legfontosabb lépésnek számít a fizetési moratórium bevezetése, ám a szabályokkal a hitelt törlesztő adósok jelentős része nincs tisztában – derül ki a K&H felméréséből.
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50–50 százalékos arányban lesz igényelhető – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Nagyon egyszerűen megnézheti bárki a jövőben a K&H új online megoldásával, hogy jogosult lehet-e CSOK-ra, az államilag támogatott, CSOK mellé igényelhető lakáshitelre vagy a babaváró hitelre és mekkora összeget igényelhet. A K&H több mint négy év alatt összesen 34 milliárd forint értékben folyósított CSOK-ot.
A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói már elérhetőek a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban. Az újdonságokról Krisán Lászlót, a Programért felelős KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
A legtöbben még mindig ingatlant vennének a Babaváró támogatásból, a Duna House több mint félezer ügyletet elemezve közölte, még mindig az ingatlanvásárlás vagy felújítás a legnépszerűbb: az igénylők több mint fele, 54 százaléka lakás vásárlásra tervezi fordítani az összeget, majdnem 20 százalékuk pedig felújítaná vagy korszerűsítené a pénzből meglévő ingatlanát.
Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, csok-támogatás vagy babaváróhitel-igénylés során.
Tízmilliárd forintos hitelkerettel segítette a magyar vállalkozásokat a CIB Bank, ezek negyven százaléka mentőöv jellegű tőkejuttatás volt. A hitelkihelyezések folytatódnak, saját forrásainak felhasználása mellett a CIB Bank kiemelt figyelmet fordít az állami gazdaságélénkítő források célba juttatására is.
Már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is.
Az Erste Bank a tavalyi 70 milliárd forintot meghaladó összeg után az idei első négy hónapban további több mint 30 milliárd forint Babaváró hitelt folyósított ügyfeleinek.
A klímacélok elérése és a villanyautózás ösztönzése érdekében új állami támogatási rendszerben kaphatnak támogatást a villanyautó-vásárlók, a jövőben 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás kérhető a 11 millió forintnál olcsóbb tisztán elektromos autókra. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz örömtelinek tartja az új támogatási rendszert.
A hitellel rendelkezők 17 százaléka már élt is a hitelmoratóriummal, 20 százalékuk pedig biztos benne, hogy kihasználja a lehetőséget – derül ki a K&H legfrissebb kutatásából, amely a márciusban életbe lépett adósságvédelmi intézkedés hatását vizsgálta.
1500 milliárdos vállalkozássegítő csomagot indított az MFB Csoport.
A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2020. május 15-től igényelhető négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya konstrukció.
Az Erste Bank megkötötte első KKV hitelszerződését az NHP Hajrá programban. A pénzintézet 700 millió forintot biztosít egy agrárvállalkozásnak új beruházása megvalósításához, valamint támogatás előfinanszírozásra.
Továbbra is jóval nagyobb ütemet diktál a magyar lízingpiac, mint az európai: 2019-ben az európai piacon az új szerződések összege 3,1 százalékkal nőtt, szemben a magyarországi 7 százalékos többlettel – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.
Áprilisban - a koronavírus-járvány miatti korlátozások eredményeként - alig tizedére csökkentek az újautó szerződéskötések. A korábbi megrendelések miatt a drámai visszaesés csak részben látszik meg a forgalomba helyezési számokban.
Elindul az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program hétfőn, és mindaddig folytatódik, míg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják.
A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások.
Ápilis 27-től igényelhető a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Eddig közel 15 ezer keresetkimutatást kértek a NAV-tól online szolgáltatásán keresztül.
Már közel 3300-nál jár a nagycsaládosok autóvásárlási programjában lízing segítségével megvásárolt autók száma. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint csak márciusban 438 szerződést kötöttek.
Tízmilliárd forintos hitelkeretet nyitott a CIB Bank olyan vállalkozásoknak, amelyeknél bevételkiesés miatt extra likviditási igények merülnek fel, vagy amelyeknél a megnövekedett készletfelvásárlások finanszírozási szükséglettel társulnak a jelenlegi vírushelyzetben.
Már elérhető a K&H Bank ügyfelei számára a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá, a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető gazdaságvédelmi hitelprogramja.
2019. december 31-én a lakáshitel-állomány 3632 milliárd forint volt, 308 milliárd forinttal nagyobb a 2018 véginél – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait ellensúlyozhatják a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes programjához – az NHP Hajrá!-hoz – köthető lízingkonstrukciók.
Jó döntésnek nevezték a fizetési moratórium bevezetését a banki vezérigazgatók kedden a Portfólió online hitelezési konferencián, és abban is egyetértettek, hogy az ezzel kapcsolatos kihívások később jelentkezhetnek.
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az NHP Hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn.
A mindennapi életben gyakran találkozunk a kamat fogalmával, és azzal, hogy valamely pénzösszeg után kamatot kell fizetni. A kamatnak több típusa van, és ennek megfelelően a különböző kamatok megfizetése sem mindig ugyanúgy történik. Mit értünk kamat alatt? Milyen kamatok léteznek, és melyiket mikor kell fizetni? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Április 20-tól elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá).
Kamat-és költségmentes hitelt kaphatnak az agrárvállalkozások duplájára emelt hitelösszeggel.
Százezrek folytatják a hiteleik törlesztését a moratórium ellenére – derül ki a bankok információiból, amelyeket a Bank360.hu-val osztottak meg.
A Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a program 2016-os indulása óta – közölte a Takarékbank.
Több tízezer lakossági ügyfél kérte már a hiteltörlesztés folytatását, a bankok erre több csatornán is lehetőséget adnak.
A hazai kis- és középvállalkozások számára szükséges, széles körben felhasználható, kedvező források biztosítása érdekében a Monetáris Tanács 2020. április 20-án elindítja a Növekedési Hitelprogram Hajrá elnevezésű konstrukciót, 1000 milliárd forinttal megemelve a jelenlegi keretösszeget.
A kisvállalkozások körében tavaly a mezőgazdasági beruházások biztosították a lízingpiac növekedését – derül ki a CIB Csoport adataiból. A koronavírust övező gazdasági környezetben idén az egészségügyi beruházások jelenthetik a növekedés területét.
A K&H március 26-tól elkezdte a limitemelés bevezetését az érintős bankkártyás fizetéseknél. Ennek köszönhetően csak a 15 ezer forint feletti vásárlásoknál kell megadni a PIN kódot, szemben az eddigi 5 ezer forintos korláttal.
Az MNB ajánlásának figyelembe vételére kérte tagjait a Magyar Bankszövetség is.
A mostani helyzetben különösen fontos a személyes érintkezések korlátozása, a higiéniai szabályok, ajánlások betartása – legyen szó vásárlásról vagy a napi pénzügyekről.
A moratórium lejárta után nem emelkedhet az adósok törlesztőrészlete
A Cofidis Magyarországi Fióktelepe március 19-ével felfüggesztette minden fogyasztási hitelezéssel kapcsolatos tevékenységét. Ez alól kivételt jelentenek az olyan áru- és autóhitel és pénzügyi lízing termékek, amelyek már most megfelelnek a kormányrendeletnek, vagyis THM-ük 5,9 százalék vagy az alatti.
A Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány idején is elvárja a bankoktól, hogy – biztonsági intézkedésekkel – mindig kellő számú bankfiók szolgálja ki az ügyfeleket – nyilatkozta Kandrács Csaba jegybanki alelnök.
Az MNB felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelek szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot. Amennyiben a hazai bankok nem gondoskodnak a moratóriumról, az MNB felkéri a kormányt, hogy maga hozzon ilyen rendelkezést.
A munkahelyek elvesztése vagy a csökkenő jövedelmek miatt a koronavírus okozta válság érinteni fogja a lakáshitellel rendelkezők havi törlesztési képességét. A Bankmonitor.hu azt mutatjuk be, hogy milyen gyakorlat körvonalazódik Európában, és mi a magyar lakáshitel felvevők számára javasolható racionális magatartás.
A Magyar Nemzeti Bank március 16-án több intézkedést hozott annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került, illetve potenciálisan nehézségekkel szembesülő vállalatokat.
Mit tehetünk, ha banki ügyeket intéznénk, de a lehető legkevesebb emberrel és fertőzésveszélyes eszközzel akarunk érintkezni? A Bank360.hu összegyűjtötte a lehetőségeinket.
A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelem támogatására irányul.
A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon működik hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején – tudatta a Magyar Bankszövetség közleményében.
Az elmúlt egy évben a 18-65 éves magyar lakosság 10 százaléka vett fel személyi kölcsönt és 2017 közepe óta folyamatosan nő a személyi kölcsönt igénylők aránya – derül ki a Cofidis elmúlt tíz évet vizsgáló Hitel Monitor kutatásából, amelyet a cég március 11-én tartott sajtótájékoztatóján ismertetett.
A K&H Bank vállalkozói és vállalati ügyfelei a nyílt bankolás keretén belül Magyarországon elsőként csatlakozhattak a Számlázz.hu autokassza rendszerébe. Az indulás óta több mint 1000, jellemzően Közép-Magyarországon bejegyzett, a szolgáltató szektorban működő cég szinkronizálta K&H bankszámláját a szolgáltatással.
Az Egri Borműhellyel is a borvidék fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank. A pénzintézet tavaly 10 százalékkal növelte borpiaci portfólióját, miközben az agrárfinanszírozás a piaci átlagot meghaladó mértékben bővült, és a bank idén is jelentős növekedést tervez a területen.
Idén már 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon a Duna House adatai alapján. Ez 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest.
Február 26-án 0,75 százalékra emelkedett a 12 havi BUBOR, ami sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának.
Elsősorban lakásvásárlásnál használják fel a családok a babaváró kölcsönt, ami a harmadik gyermek megszületése után teljesen támogatássá válik – mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán.
Tizenegy éves rekord született a magyar lízingpiacon, tavaly 740 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg, ami 7 százalékos növekedést jelent éves szinten.
A Bank360.hu jelentős növekedést tapasztalt a bankszámlakalkulációk terén, amióta megérkezett az első bankszámla-díjkimutatás az ügyfelekhez, ugyanakkor a bankok eltérő folyamatokról számolnak be.
A hatályos jogszabályok alapján idén már online felhatalmazást is adhatunk a banknak, hogy helyettünk kérje le a jövedelemigazolásunkat a NAV-tól.
A hiteligénylési kedv 2019-ben is felülmúlta az előző évet – ezt nemcsak az MNB statisztikái támasztják alá, hanem a Bank360.hu pénzügyi szakportálon elvégzett kalkulációk is.
A határidő előtt 11 hónappal, január végén az online kártyás vásárlásoknál is bevezette az Erste Bank a kétszintű azonosítást.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2019 első felében valamivel nőtt a hitelkiváltásra igényelt lakáshitelek aránya 2018-hoz képest, de még így sem éri el a 3 százalékot. Pedig a régi hitel cserélésével akár több millió forintot is megspórolhatunk.
Tavaly decemberben napi átlagban 22 család igényelt lízingfinanszírozást az állami támogatással megvehető hétüléses autójára - közölte a Magyar Lízingszövetség. A decemberi finanszírozott összeg 1,94 milliárd forintra rúgott.
Módosult a Babaváró hitel egyik feltétele: szigorodott az elvárt, legalább 3 éves Tb jogviszonyra vonatkozó előírás. Ez azokat érintheti hátrányosan, akik a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában folytatják vagy folytatták a tanulmányaikat.
A 2019. decemberi infláció 4 százalék volt, a hitelkamatok viszont érdemben nem változtak. Így lakáshitelt – már több kamatperiódus esetén is – akár alacsonyabb kamattal igényelhetünk, mint amekkora a decemberi infláció volt.
Rohamtempóban fejlődik a bankszektor, hatalmas változások jönnek a lakossági szegmensben 2020-ban.
Bár a múlt évet újabb jelentős növekedéssel zárta a magyar újautó-piac, az idei évben megtorpanásra lehet számítani. A lízing továbbra is kulcsszerepet kap a piacon, de a finanszírozásban is lassabb lehet a bővülés.
Az új lakások és az építkezések hitelei bővítették tavaly a lakáshitelek piacát, a használt lakások hitelezése alig nőtt – derül ki a money.hu pénteken közölt összefoglalójából.
A CSOK-feltételeket egyáltalán nem lehetetlen betartani, ugyanakkor egy figyelmetlenség is elég lehet ahhoz, hogy valaki megszegje a szerződést - hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője.
Magyarországon elsőként a Cofidisnél érhető el a személyi és áruhitelekhez kapcsolódó, szóbeli szerződéskötés.
2020-ban 8 százalékkal emelkedik a bruttó minimálbér, ezzel pedig nettó 107 065 forint fizetést lehet hazavinni havonta. Vajon mennyi lakáshitel igényelhető ekkora jövedelemmel?
Januártól a hallgatók számára továbbra is az eddigi legkedvezőbb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően kamatmentes, míg az ősszel bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel kamata szintén 1,99 százalék marad – tájékoztatott a Diákhitel Központ.
Konzultáció indul a zöld jelzáloglevelek kibocsátásának elősegítéséről – nyilatkozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hétfőn.
2019 harmadik negyedévében tovább nőtt a fizetési kártyák, valamint ezen belül az érintéses fizetést lehetővé kártyák száma. Az elektronikus fizetési forgalom bővülése továbbra is elsősorban a fizetési kártyás vásárlások számának és értékének dinamikus növekedéséből származik – tájékoztatott a jegybank.
Több mint hárommillió alkalommal léptek be az Erste Bank ügyfelei a NetBankjukba októberben és novemberben az erős azonosítással, vagyis a mobiltelefonjukra küldött megerősítő üzenet segítségével.
Melyik uniós tagállam (nem pénzügyi) vállalkozásai a legnagyobb felvevők? A kérdés többféleképpen is vizsgálható, az egyik lehetséges választ az Eurostat azon adatai alapján kaphatjuk meg, amelyek azt mutatják meg, hogy a versenyszféra hitel-kötelezettségei (egy adott évben) a GDP hány százalékának felelnek meg - olvasható a KAVOSZ áttekintésében.
Számos régiós bankpiac telített olyan alacsony piaci részesedésű bankokkal, amelyek nem képesek a hatékony méretgazdaságosság fenntartására hosszú távon – olvasható a Deloitte felméréseiből.
Rekord várható az idén a személyi kölcsönök piacán: a teljes piacon az új hitelek összege elérheti az 550-570 milliárd forintot, jövőre pedig elérhető lehet a 600 milliárd forint.
Az Apple Pay alapja a biztonság és az adatok védelme. Akár hitel-, akár betéti kártyával használják az Apple Payt, a készülék a kártya számát soha nem tárolja sem az eszközön, sem az Apple szervereken – hívja fel a figyelmet a K&H Bank közleménye.
Az egyik legsikeresebb banki megoldás az ATM-es készpénzbefizetés: a K&H-nál ma már 10-ből 7 készpénzbefizetést az automaták intéznek.
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható – derül ki a K&H felméréséből. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.
A vállalati hitelezés területén több hazai bank is ambiciózus tervekkel állt elő.
A teljes magyar bankszektort szigorú megfelelés elé állította a vonatkozó jogszabály által előírt kötelező adategyeztetés, melynek elmaradása esetén a pénzügyi intézmények 2019. november 1-jén kötelesek voltak – az adategyeztetés végrehajtásáig – zárolni azon ügyfeleik számláit, akik a megjelölt határidőig nem tettek eleget kötelezettségüknek.
Az Erste Banknál az idei első kilenc hónapban a lakossági területen az új hitelek értéke 47 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalati hitelállomány 27 százalékkal bővült egy év alatt.
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent – közölte a Magyar Lízingszövetség
Az új állami kkv-stratégia eredményeként fokozott tempóban fejlődhetnek a vállalkozások, ez pedig a finanszírozási oldalon a magyar lízingpiac számára is lehetőséget nyújt a növekedésre – közölte a Magyar Lízingszövetség.
2019-ben immár sorozatban hatodik alkalommal ítélte oda az Erste Csoportnak a legjobb kelet-közép-európai privátbanknak járó díjat a The Banker és a PWM magazin.
Jelentős az érdeklődés a babaváró hitelek iránt, az MTI által megkérdezett bankok már több száz milliárd forint államilag támogatott babaváró kölcsönt folyósítottak.
Október 25-től az Erste Lakástakarék kezeli az Aegon Lakástakarék portfólióját. A mostani tranzakció eredményeként 57 ezer szerződés került át a társasághoz.
A felvett Babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, miután azt olyan házaspárok vették igénybe, ahol a magzat elérte a 12 hetes kort. Az Erste Banknál eddig közel hatezer házaspár nyújtott be igénylést az államilag támogatott hitelre.
A kis- és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program nemcsak gazdaságstratégiailag fontos termék, hanem az államnak megtérülő vállalkozástámogatási eszköz is – nyilatkozta a program eredményeit értékelve Krisán László.
Az első félévben a K&H több mind 21 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést. A legaktívabbak az agár- és élelmiszeripari cégek voltak.
Hiába szabad felhasználású elvileg a Babaváró hitel, nem minden bank adja oda megkötés nélkül az egy gyermek születése esetén kamatmentes kölcsönt.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
A sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap – mondta Szijjártó Péter, miután a Roszatom képviselőivel tárgyalt.