Itt találod az összes cikket a „lízing” témában!
A Magyar Lízingszövetség idei első jelentése 2008 óta nem látott, rekordnak számító eredményekről számol be, de arról is árulkodik, hogy az elmúlt év kedvezőtlen piaci folyamatai még erre az évre is elkerülhetetlenül rányomják bélyegüket.
Jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg. A Cofidis adatai szerint tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttünk autóvásárláskor, mint egy évvel korábban.
A magyar lízingpiac növekedése 2022 utolsó negyedévében is folytatódott. A piacot a pénzügyi megoldások dominálják. A Magyar Lízingszövetség a digitalizáció ösztönzésével segítené a fejlődést.
2022 harmadik negyedévében az új finanszírozás 596 milliárd forintot volt, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.
Csapás, csapás hátán jellemezte az autószektor elmúlt időszakát. A kínálat 2022-ben tovább szűkült, az árak emelkedése folytatódott és a szállítási idők sem rövidültek le. Kiss Norbert, a Lízingszövetség Autó Bizottságának vezetője további, már korábban elindult folyamatokra is felhívja a figyelmet, amelyek nemcsak a hazai importőrök, de a lízingcégek szempontjából is gyökeres változásokat hozhatnak a következő években.
Megjelent a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése, amelyben a gyengén induló első negyedév után már reményteljesebb eredményekről számoltak be a hazai lízingpiac legjelentősebb szereplői.
A villanyautózás térnyerése érdekében a K&H június 10-től bevezette a Zöldautó Finanszírozást.
A jelenlegi rendkívüli és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben várhatóan még az eddigieknél is nagyobb szüksége lesz a hazai vállalkozásoknak a lízingszolgáltatásokra, hogy biztonságos működésüket, beruházásaik finanszírozhatóságát megőrizhessék – olvasható a Magyar Lízingszövetség közleményében.
A Magyar Lízingszövetség Elnöksége Kőszegi Lászlót, az MHC Mobility Hungary korábbi vezetőjét választotta meg a szervezet főtitkárának, aki a tisztséget 2016 óta betöltő Tóth Zoltánt váltotta.
Nagy szerep hárul az olyan kedvező finanszírozási programokra, amilyen a vállalkozások számára elérhető Széchenyi Lízing GO! konstrukció.
A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot– jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest.
2022 első napjával az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága integráltan, Euroleasing név alatt folytatják működésüket.
Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.
2022. január 1-jétől az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága az Euroleasing Zrt.-re átnevezett MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-ben folytatják tevékenységüket, Euroleasing márkanév alatt.
A lízing szélesebb körben történő megismertetéséért, valamint a pénzügyi edukációban végzett kiemelkedő munkájáért Malkócs Tamás, a K&H lízingüzletágának szakemberét választották meg az év lízingszakemberének.
Bár a járvány az idén is bizonytalanná teszi a gazdasági helyzetet, a magyar lízingpiac ennek ellenére a várakozásoknál jobban szerepel – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke.
Már a Magyar Bankholding lízing leányvállalatainál is elérhető a Széchenyi Lízing GO! a Széchenyi Kártya Újraindítási Program új terméke. Az állami támogatásnak köszönhetően a lízing konstrukció éves kamata fix 0,5 százalék, ezzel segítve a hazai vállalkozásokat a pandémiás időszakból való kilábalásban.
A széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi fix 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára.
Bár a magyar és nemzetközi szinten is erősödött az új autók piaca, a járvány előtti szinteket még nem érte el.
Július 1-től elindul a Széchenyi Kártya Program keretein belül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek keretében támogatott lízingfinanszírozást is igényelhetnek a magyar vállalkozások.
A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai és az EXIM arra számít, hogy a vállalkozások a jövőben egyre bátrabban veszik igénybe a kedvezményes kamatozású lízingfinanszírozást.
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.
A Magyar Lízingszövetség edukációs programot is indított annak érdekében, hogy még szélesebb körrel ismertesse meg a lízing előnyeit.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Az együttműködési megállapodást Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke, valamint a Magyar Honvédség részéről Veres József ezredes, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred ezredparancsnoka írta alá.