Befektetés

Itt találod az összes cikket a „befektetés” témában!

Lakástakarék: új, rugalmas módozatok, régi feltételek

Lakástakarék: új, rugalmas módozatok, régi feltételek

A Credipass szakértői összefoglalták, hogy milyen célokra fordítható a lakástakarék-pénztárban gyűjtögetett összeg, hogy miért is érdemes egyáltalán takarékoskodásba kezdeni, és hogy mit kell tudni az egyik legfrissebb, 10 éves megtakarítási módozat előnyeiről.
2024. 08. 16., 18:40
BAMOSZ: nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban

A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

2024. 08. 08., 09:40
Tömegek mentik a pénzüket a kamatadók elől: közel a történelmi csúcshoz a TBSZ-ek száma

A kamatjövedelmekre kivetett szocho bevezetése óta 83,5 ezren nyitottak tartós befektetési számlát, több ezren NYESZ-t, hogy ne kelljen ezt megfizetni. Háromból két új értékpapírszámla már valamilyen adókedvezményes konstrukció. TBSZ-eken az első félév végén 5367 milliárd forintnyi értékpapírt tartottak a magyarok, másfélszer annyit, mint az eredetileg ideiglenesen kivetett szocho előtt, ami most augusztustól már véglegessé vált – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2024. 05. 22., 09:10
Három hónap alatt 1 millió forinttal nőtt „az átlag magyar család” vagyona

Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a lakosság készpénz- és hitelállománya is csúcsot döntött.

2024. 04. 09., 10:10
Ömlenek a milliárdok a befektetési alapokba

Az állampapírokból kifelé vitte a pénzt februárban a lakosság. Az államtól érkezett pénz a befektetési alapokba, a folyószámlákba és a külföldi értékpapírokba kerül – derül ki a Bank360.hu adataiból.

2024. 02. 08., 14:10
33 százalékkal nőtt az értékpapírok állománya 2023-ban

Tavaly 22 217 milliárd forinttal, 33 százalékkal növekedett a rezidens kibocsátású értékpapírok állománya. A növekedésből a tranzakciók 65 százalékot, az átértékelődés 35 százalékot tett ki – közölte az MNB.

2023. 11. 08., 14:10
Visszatértek a befektetők a budapesti ingatlanpiacra

Az ingatlanbefektetők 975 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, 57 négyzetméteres lakásokat vásároltak a fővárosban, ami 56 millió forintos kiadást jelentett számukra a Duna House statisztikái alapján.

2023. 10. 24., 10:22
Egyetlen betéti kamat maradt 10 százalék felett

A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. A Bank360.hu megnézte, hogy a ma várható újabb jegybanki vágás előtt hol lehet a legmagasabb betéti kamatokat elcsípni.

2023. 10. 11., 09:08
Repkednek a két számjegyű hozamok a nyugdíjpénztáraknál

A tavalyi hatalmas mínuszok után a nyugdíjpénztárak látványos hozamokat tudnak felmutatni a tagjaiknak. A legtöbb portfóliójuk történelmi csúcson jár, és két számjegyű pluszban van az év eleje óta – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2023. 10. 09., 16:37
Már több lakossági pénz van állampapírban, mint bankbetétben

Augusztus végére több állampapírt tartottak a magyar háztartások az értékpapírszámláikon, mint amennyi bankbetétjük volt. Bár a pálya az állam által kibocsátott hitelpapíroknak lejt, a befektetési alapokba is nagyon sok pénz áramlott – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2023. 09. 08., 10:39
Lassan több állampapírja lesz a lakosságnak, mint bankbetétje

Tovább híztak a háztartások értékpapírszámlái júliusban. A lakosságnál lévő állampapír-állomány alig 20 milliárd forintra van már csak a betétek volumenétől. Az adatok alapján azonban a szocho nem tolt olyan sokat az állampapírok szekerén, mint azt remélni lehetett – írja a Bank360.hu.

2023. 09. 05., 15:09
Az állam értékesíti a Posta Biztosítókban lévő tulajdonrészét

A Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nyílt, piaci versenyfolyamat keretében értékesíti a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben tulajdonolt 66,9 százalékos üzletrészét.

2023. 08. 07., 16:10
Elszívja a lakosság pénzét a bankokból az állam

Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence továbbra is az OTP-részvény – írja elemzésében a Bank360.hu.

2023. 08. 02., 18:43
Százmilliárdokat menekítettek ki a bankbetétekből

A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék jobb hozammal kecsegtető lehetőségekbe – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2023. 06. 08., 10:41
Szocho nélkül is teljesült már a kormány négyéves állampapírterve

Április végére átlépte a magyar háztartások állampapírban lévő vagyona a 11 ezer milliárd forintot. Az év második felében pedig még inkább az állampapíroknak fog lejteni a pálya a megtakarítási piacon a szocho-fizetés kiterjesztése miatt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2023. 06. 01., 05:41
Újabb, 13 százalékos sarcot vetett ki a kormány a befektetésekre

A kamatadó után ahhoz hasonló mértékű újabb adót is kell fizetni a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul még kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

2023. 05. 18., 18:48
Roland Berger: Megtorpanhat az európai magántőke szektor

Az európai magántőke szektor kihívásokkal néz szembe a hitelfinanszírozás hiánya miatt – derült ki a Roland Berger tanulmányából. Az ágazat az uralkodó gazdasági és politikai bizonytalanságok miatt óvatosan lépked.

2023. 05. 08., 10:48
Kevésbé aktívak a külföldi ingatlanbefektetők a hazai ingatlanpiacon

Tavaly mérséklődött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon. A 2022-es gazdasági és politikai események, az ingatlanárak visszafogott csökkenése és a megemelkedett energiaárak mind hatással voltak a magyar vásárlók mellett a külföldi befektetők aktivitására is.

2023. 04. 12., 11:38
Állampapírokban már célegyenesben a kormány ötéves terve

Havonta 500 milliárd forint körüli friss megtakarítás áramlik az idén a háztartásoktól állampapírokba, ezzel nagyon közel került az állomány ahhoz a 11 ezer milliárdos értékhez, amelyet 2019-ben kitűzött a kormány – írja a Bank360.hu.

2023. 04. 03., 14:18
Arany ékszereket árverez a NAV, 100 tételre lehet licitálni

Akár 21 és 22 karátos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV következő elektronikus árverésén. A meghirdetett tételek között nagy értékű nyakláncok, karkötők, gyűrűk és derékövek közül lehet válogatni, becsült értékük mintegy 91 millió forint.

2023. 03. 28., 16:48
Melyik állampapírral járunk legjobban a következő egy évben?

Új állampapírt dobott piacra a Magyar Államkincstár: 2023. március 27-től vásárolható a legújabb, 2030/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír. A Bankmonitor.hu szakértői kiszámolták, melyik állampapírral járhatnak legjobban a befektetők a következő egy évben.

2023. 03. 24., 18:49
Hogyan igazodhat el egy fiatal a befektetések között?

Kulcskérdés a megtakarítások esetében a kockázat, amire az adott befektetés árfolyamának ingadozása utal. Főszabály, hogy minél nagyobb a gyarapodás, annál magasabb a kockázat is. Erre is rávilágít a fiatalok számára útmutatót adó K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője.

2023. 03. 23., 14:14
„Az aránytalan gazdagodás további elkerülése miatt” a kormány meghosszabbította a betéti kamatsapkát

A kormány június 30-ig meghosszabbítja annak a korábbi döntésének a határidejét, amelynek értelmében egyes intézményi befektetők és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékénél.

2023. 03. 10., 10:09
Jön az új eurós lakossági állampapír

A bankközi kamatokat követő eurós lakossági papírt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. Euró Magyar Állampapír néven.

2023. 02. 15., 18:42
Bamosz: 9569 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon

A befektetési alapokban kezelt vagyon 3,0 százalékkal, 279 milliárd forinttal 9569 milliárd forintra nőtt januárban az egy hónappal korábbihoz képest. A tőkeáramlásokból a növekmény 162 milliárd forintot tett ki – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

2023. 01. 31., 10:44
Őrült iramban fogy a 16 százalékos állampapír

Alig egy hét alatt több mint 330 milliárd forintnyi fogyott el az inflációt követő hozamú Prémium Magyar Állampapírból. Már csaknem 4600 milliárd forint van ebben a befektetésben, amely egyértelműen az új szuperállampapírrá vált.

2023. 01. 19., 09:12
Mától indulhat a roham az új szuperállampapírokért

Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ két új lakossági sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben.

2023. 01. 13., 16:13
Prémium Magyar Állampapír: január 19-én indulnak az új sorozatok

Alighogy közölte a KSH a friss inflációs adatokat, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) máris lezárta a régi Prémium Magyar Állampapírok értékesítését. Január 19-től már az új sorozatokat jegyezhetik a befektetők – írja a Bank360.hu.

2022. 12. 07., 15:19
Értékpapír-állományok: friss jelentés az MNB-től

A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 753 milliárd forinttal csökkent, a rezidens vállalatok tőzsdei részvényeinek piaci értékes állománya 537 milliárd forinttal nőtt.

2022. 10. 14., 18:23
Özönlik a friss tőke a kötvényalapokhoz

Szeptemberben 2,9 százalékkal, azaz 240 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon – tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

2022. 09. 26., 19:21
Új mobilalkalmazás segít az értékpapírszámla-egyenleg ellenőrzésében

Ősztől egy új MNB mobilalkalmazással a lakossági és vállalati ügyfelek okostelefonjukkal az eddiginél is egyszerűbben, például QR-kóddal, biometrikus azonosítással ellenőrizhetik értékpapír-számlájuk egyenlegét. Az alkalmazással összevethetők az értékpapírszámla-vezető szervezetek által az ügyfélnek, illetve az MNB-nek küldött egyedi értékpapírszámla adatok. Így biztonságosan, anonim módon szűrhetők ki az esetleges eltérések.

2022. 09. 21., 14:18
Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat

A mostani, kihívásokkal teli, háborús válsággal terhelt időszakban a pénzügyi tudatosságnak fokozott jelentősége van – jelentette ki Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén a Pénzügyminisztériumban.

2022. 08. 18., 16:27
Hogyan lehet jövőálló a befektetésünk?

A greenwashing, valamint a közzétételi kötelezettségek teljesítésének elmaradása okozta veszélyek a befektetésünk jövőbeli értékét jelentősen negatív irányba befolyásolhatják.

2022. 06. 14., 15:07
MNB: stabilak az intézményi befektetők, de erősödnek a kockázatok

A járvány hatásai ellenére nőtt az intézményi befektetői szektor (biztosítók, pénztárak, tőkepiac). Ezt segítette, hogy a háztartások vagyona is jelentősen gyarapodott ebben az időszakban. Ezzel együtt már a 2021-ben jelentkező és 2022 első negyedévében erősödő volatilitási kockázatokkal és eszközleértékelődéssel kellett szembesülniük az intézményeknek, amelyek meg tudták őrizni stabilitásukat – derül ki az MNB friss Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.

2022. 06. 06., 22:05
Kockázati- és magántőke befektetések: nem volt növekedés 2021-ben

2021-ben 241 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 225 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület jelentéséből.

2022. 05. 25., 10:05
Mikor kérjen tőkét egy vállalkozás a szintlépéshez?

A magyarországi startup világban is megtalálhatók már az angyalbefektetők, a vállalkozások nagy része azonban még nem mindig tudja pontosan, hogyan és mikor lehet alkalmas arra, hogy tőkét kapjon tőlük a szintlépéshez.

2022. 05. 10., 12:28
Mi lehet a kiút az inflációból? Sok múlik a kockázati étvágyon

Fordulat következett be a befektetések piacán, ami valójában már az infláció felgyorsulása előtt elindult, a megtakarítók ugyanis megérezték az áremelkedések előszelét. A tartósan magas infláció feladja a leckét azoknak, akiknek van lehetősége megtakarítani.

2022. 04. 29., 14:43
Új korszak kezdődött a megtakarítók számára

A forint mellett a devizabefektetésekkel is érdemes foglalkozni, az egyre népszerűbb felelős befektetések pedig megcáfolnak egy tévhitet, derült ki K&H befektetői klubján.

2022. 02. 21., 10:43
KPMG: Rekordok dőltek meg a kockázatitőke-piacon 2021-ben

A kockázatitőke-befektetők láthatóan előnyben részesítik a jó referenciákkal rendelkező, korábban már befektetésben részesült cégeket: globálisan az összes ügyleten belül 80 százalék közelébe emelkedett a visszatérő befektetések aránya – állapította meg a KPMG VenturePulse Q42021.

2022. 02. 16., 11:57
Alig nőnek a betéti kamatok, hiába szárnyal az infláció

Amíg a hitelek kamatai folyamatosan követik a jegybanki emeléseket, a banki betéteknél nem látszik ilyen igazodás. Így aztán hiába tart egyre több pénzt bankban a lakosság, a hatalmas vagyon csak veszít a reálértékéből.

2022. 02. 08., 09:43
210 milliárd dollárt fektettek a fintech piacba tavaly

Rekordszámú ügylet repítette tavaly a valaha mért második legmagasabb éves értékre a globális fintech befektetések összegét. A részterületek közül még mindig a fizetési szolgáltatások piaca volt a legvonzóbb. Drámai növekedést mutattak ugyanakkor a kriptovaluták és a blokkláncok világába irányuló befektetések is – állapította meg a KPMG Pulse of Fintech H2’21 kutatása.

2022. 02. 04., 10:29
Ne dőljön be a mesés nyereséget ígérő lehetőségeknek!

Rendszeresen előkerülnek elképesztő meggazdagodással kecsegtető lehetőségek, ám ezekkel érdemes óvatosan bánni, ahogy a szintén komoly növekedést és zuhanást is produkáló kriptodevizákkal is – derül ki a K&H összeállításából.

2022. 01. 27., 17:32
Ezermilliárdokat hagynak a magyarok parlagon, szinte kamat nélkül

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság bankbetétekben, folyószámlán tartott pénze. Ennek túlnyomó része alig kamatozik valamit, de még a lekötött betétek is csak vesztenek az értékükből a szárnyaló az infláció mellett. Ezermilliárdok maradnak így parlagon ahelyett, hogy az inflációtól védő befektetésekben, például ilyen állampapírokban tartanák az emberek a pénzüket – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

2022. 01. 27., 14:12
Több tízmillió forint befektetésre is szükségük lehet a fejlődő vállalkozásoknak

Vannak olyan induló és nemrégen alapított cégek, amelyek pár millió forint tőkéből el tudják érni céljaikat, ám nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy a vállalkozások megvalósíthassák fejlesztési terveiket és marketingkampányokat indíthassanak jellemzően több tízmillió forintra van szükségük – derül ki a K&H kutatásából.

2021. 12. 13., 13:02
15 000 forintos érmén „a leghűségesebb város”

A soproni népszavazás (1921. december 14–16.) centenáriumán a Magyar Nemzeti Bank 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki „Sopron, a leghűségesebb város” megnevezéssel.

2021. 11. 16., 18:30
11 milliárd forinttal túljegyezték a KÉSZ Csoport kötvényeit

Az idén júniusi 22 milliárd forint után most 11 milliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki a KÉSZ Holding Zrt. A hétfői aukció túljegyzéssel zárult, az intézményi befektetők végül 3,89 százalékos éves átlagos hozammal vásárolták meg a fix kamatozású, 10 éves futamidejű amortizálódó kötvényeket.

2021. 10. 29., 17:30
Indokolt az óvatosság, de vannak lehetőségek a megtakarítók számára

Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.

2021. 10. 28., 15:15
V4-es befektetők keresik a legjobb fenntartható innovációkat

A V4-es országok vezető kockázatitőke-befektetőivel közösen indít programot a Visegrádi Alap támogatásával az üzleti tanácsadással foglalkozó Enterprise Hungary, hogy megtalálja a régió legjobb fenntartható innovációit.

2021. 10. 22., 15:39
Erősödött az aktivitás a kockázatitőke-piacon

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) befektető tagjai 2021. I. félévben 61 tranzakció keretében összesen 19,813 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba.

2021. 10. 13., 20:45
A fotósok Uberébe fektetett a Hiventures

180 millió forint tőkét fektetett be az MFB csoporthoz tartozó Hiventures a fotósokat és videósokat, valamint potenciális megrendelőiket összekötő online, automatizált platformot fejlesztő magyar startup vállalkozásba, a Photonba.

2021. 10. 08., 18:15
Ez az egyik leghatékonyabb közösségi befektetés

A Start it @K&H inkubátor is bekerült a leghatékonyabb közösségi befektetések közé, az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja versenyen elnyerte a Jövő gazdasága kategória 3. helyezését. A program ugyanis a startupok üzleti fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatósági célok megvalósítására is.

2021. 09. 23., 12:15
Inkább lefelé tart a forint csoportja

Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miatt – véli Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája.

2021. 09. 14., 11:30
Hatalmasat szakíthatnak idén a zöld befektetések

A fenntartható alapokban tartott megtakarítások értéke globálisan elérte a 2300 milliárd dollárt 2021 második negyedévében. Zöld kötvényből idén eddig majdnem annyit bocsátottak ki világszerte, mint tavaly egész évben.

2021. 09. 09., 13:00
Év Befektetője díjjal tüntette ki a Diligentet a HIPA

Michael Stanton, a Diligent pénzügyi vezetője vette át az „Év befektetője” díjat, amellyel a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) ismeri el Magyarország legfontosabb külföldi befektetőit.

2021. 09. 01., 11:00
Már a negyedik hullám utáni időszakra tekintenek

Az inflációs kockázatok miatt várható jövőbeni kamatemelési várakozások sem vetették vissza a vásárlókedvet – értékelte az utóbbi hetek piaci eseményeit Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája.

2021. 08. 25., 15:00
Négy éven belül ennyi magyar dollármilliárdos lehet

Bár a járvány sújtotta 2020-as évben 100 milliárd forinttal csökkent Magyarország 100 leggazdagabb vállalkozójának összvagyona, ebben az évben akár több, mint 15 százalékos növekedésnek örülhetnek majd.

2021. 08. 17., 11:00
Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.

2021. 08. 16., 13:00
Nemzetközi tőzsdén a magyar vizsla

Magyar kriptovalutát még sosem jegyeztek akkora tőzsdén, mint amilyenre augusztus 23-án kerül a Hungarian Vizsla Inu. A digitális pénzzel való kereskedés lehetősége hamarosan 2 millió új felhasználó számára nyílik meg a Hotbit nevű nemzetközi kriptotőzsdén.

2021. 07. 21., 14:30
Kétmillió eurós befektetési kört zárt a magyar okoskassza

Android alapú, all-in-one online pénztárgépével, az Okoskasszával vált nemzetközi szinten is ismertté a PSC CEE. Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, illetve a Bonitás Befektetési Alapkezelő most egy közös, 700 millió forintos befektetéssel járul hozzá a cég további terjeszkedéséhez.

2021. 07. 06., 19:00
Magyarországon volt a legtöbb befektetés tavaly

A magántőke-társaságok rekordszámú 566 vállalatba fektettek be Közép- és Kelet-Európában 2020-ban. A szektor dinamikusan fejlődő kkv-kat és induló vállalkozásokat támogatott.

2021. 06. 22., 15:00
Három év múlva már 7500 magyar lehet milliárdos

Míg a milliárdosok szűk köre dinamikusan bővül, és 3 éven belül már 7500-an lesznek, a magyarok elsöprő többsége semmilyen valódi, szükség esetén mobilizálható megtakarítással nem rendelkezik.

2021. 06. 09., 13:00
Így választanak luxusingatlanokat a magyarok

Az elhelyezkedés a legfontosabb szempont a luxuslakások piacán, a tehetős vásárlók már célzottan, csak a számukra legideálisabb területeken keresnek drágább ingatlanokat.

2021. 06. 06., 14:15
Meghaladta az 5672 milliárd forintot a MÁP+ állománya

A héten lett kétéves a lakossági állampapírpiac eddigi legnépszerűbb terméke, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), amelynek állománya mára meghaladta az 5672 milliárd forintot – jelentette be a pénzügyminiszter vasárnap.

2021. 05. 20., 16:45
Nagyot nyertek az Erste privátbanki ügyfelei

A pandémiás helyzet okozta piaci volatilitás hatására jelentősen nőtt a részvénybefektetések aránya a privátbanki portfóliókban. A bátorság kifizetődő volt, a legtehetősebbek vagyona szépen gyarapodott 2020-ban. Az idén 15 éves Erste Private Banking 2021-ben is kétszámjegyű növekedésére számít.

2021. 05. 11., 13:00
A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez

Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média.

2021. 05. 06., 16:00
Európában lassult, Magyarországon töretlen a kínai befektetési kedv

A kínai cégek felvásárlási kedve nemcsak globálisan, de Európában is több éves mélyponton van. A befektetéseket ösztönző tényezők ugyanakkor továbbra is erősek, ami elősegítheti a kínai cégek befektetési kedvének növekedését – állapítja meg a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda elemzése.

2021. 04. 30., 19:45
Emlékérmére kerül a kisföldalatti

A Magyar Nemzeti Bank a Millenniumi Földalatti Vasút, közismertebb nevén a kisföldalatti megnyitásának 125. évfordulója alkalmából 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki 2021. május 3-án.

2021. 04. 30., 13:45
A világ tőzsdéin is hatásosak lehetnek a vakcinák

A növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás nyomán erősödő optimizmus az év további részében a feltörekvő országok és Európa részvénypiacainak is jót tesz majd, ám az erősödő inflációs nyomással továbbra is számolni kell az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. várakozásai szerint.

2021. 04. 30., 09:15
Szárnyaltak tavaly a részvénykibocsátások

Tavaly közel 20 százalékkal nőtt világszerte a tőzsdei bevezetések (IPO) száma. A legtöbb, szám szerint 203 részvénykibocsátás az EY közreműködésével valósult meg.

2021. 04. 27., 10:00
Tomán Szabina: Meg kell tennünk az első lépést!

Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben.

2021. 04. 21., 12:15
Még mindig az ingatlan az egyik legjobb befektetés

Egy tavaly decemberben publikált kutatás eredménye szerint Magyarországon a háztartások anyagi javainak 67,5 százaléka ingatlan vagyon. Bár a koronavírus-járvány kezdetén érzékelhető volt a piacon egy erős megtorpanás, egy évvel később már a kissé hektikus körülmények ellenére is visszatértek a befektetők.

2021. 04. 20., 18:15
2030-ra teljesen átalakul a befektetői piac

Az elmúlt tíz évben elindult egy trend, amely gyökeresen megváltoztatta a befektetők döntési mechanizmusát. Az amerikai tőzsdén minden harmadik dollárt fenntartható stratégiák szerint kezelnek és ez a tendencia hamar eléri a régiónkat is. Nyugaton már most sokkal jobban teljesítenek az ESG portfóliót felmutató vállalatok.

2021. 04. 09., 19:45
A festményvásárlás most az egyik legjobb befektetési lehetőség

Értékállóak, sőt folyamatos áremelkedésben vannak a festmények, különböző régiségek, ezért aki pénzt akar befektetni, annak érdemes ezt választania – mondja Barabás Géza festményszakértő, aki úgy látja: a pandémia miatt egyre többen keresnek új befektetési formákat.

2021. 04. 09., 10:00
Ezen a néven folytatja a CIB Befektetési Alapkezelő

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. 24 éves története újabb mérföldkőhöz érkezett: felvette anyavállalata nevét. A társaság által kibocsátott alapok vezető forgalmazója továbbra is a CIB Bank marad.

2021. 03. 23., 13:00
55 milliárd forintnyi zöldkötvényt bocsátott ki a Futureal

A Futureal Development Holding Ingatlanforgalmazó Kft. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) köszönhetően történetének első, egyben kiemelkedően eredményes zöldkötvény-kibocsátását hajtotta végre.

2021. 03. 07., 10:00
Újabb 7 millió eurós befektetéssel terjeszkedik a Codecool

Hétmillió eurós tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő cége, amelyet további terjeszkedésre és termékfejlesztésére fordítanak – tájékoztatta az MTI-t a társaság.

2021. 03. 06., 16:00
Előkerült az áremelkedéstől való félelem

A koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakára készülnek a piacok. Könnyen lehet, hogy a korábban vártnál drágább lesz az olaj és egyre nagyobb rizikót jelent az infláció – derül ki a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere, Kovács Mátyás összefoglalójából.

2021. 02. 24., 11:30
Sok céget alapítanak, de a vállalkozókedv még nem elég a sikerhez

Ahhoz, hogy az új cégek a járványhelyzet következtében előállt körülményekhez sikeresen tudjanak alkalmazkodni, a szakértői segítség mellett erős elkötelezettségre és egyedi ötletre van szükség – állítja a csütörtökön folytatódó Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője, Moldován András.

2021. 01. 13., 16:30
Folytatódik a Növekedési Kötvényprogram

A Monetáris Tanács a Növekedési Kötvényprogram keretösszegének 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra történő emeléséről döntött,

2021. 01. 09., 16:00
20 milliós befektetést kapott a Széchenyi egyetemi startup

Újabb sikeres félévet zárt a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációs programja. Ezúttal három csapat mutatkozott be a Demo Day keretében.

2020. 12. 30., 12:00
A globális GDP töredéke elég lenne a klímaprobléma megoldására

A globális GDP 2,5 százaléka elég lehet a klímaváltozásból adódó gondok kezelésére, miközben a járvány miatti kilábalás ennek többszöröse. A K&H alapok kezelője a „zöld” befektetéseknél új szempontok szerint választja ki a portfóliójában szereplő cégeket.

2020. 12. 28., 14:30
Magyarország is jól járhat a részvénypiacon

A világszerte elindított gazdaságélénkítő intézkedéseket felemásan kezelik a piacok és a járvány megoldását jelentő vakcinák esetében is csak a jót nézik a befektetők. A mostani helyzet szerint úgy tűnik, mintha a kockázatokkal nem törődnének – véli Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere.

2020. 12. 09., 09:15
A román piacon továbbra is igény van a befektetőkre

A román piacon több szektorban továbbra is komoly igény van szakmai és pénzügyi befektetők megjelenésére; bár Magyarország több szempontból előnnyel indult a befektetők versenyében, az utóbbi időben mintha elveszítette volna lendületét – közölte a CFI Hungary Zrt. tanácsadó cég.

2020. 11. 12., 18:15
A magyarországi kreatív iparágat erősíti a Hiventures

A Hiventures által kezelt 5 milliárd forint keretösszegű Divat & Design Tőkealap a hagyományos, több éve működő márkák mellett a technológiai újításokat is tartalmazó startupok forráshoz jutását egyaránt célozza.

2020. 11. 11., 13:00
Sokat veszíthet a Zoom a vakcina megjelenésével

A Zoom a karantén- és távmunka-időszak nyertese sokat bukhat, ha megérkezik és hatékony lesz a vírus elleni védőoltás. A telekonferencia-szoftver ugyanis nyilván nem lesz már annyira népszerű.

2020. 10. 20., 16:00
Illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok

Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolnak új vagy használt ingatlant – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

2020. 09. 04., 11:15
Így fektessünk be „a járványhatásba”

A koronavírus-járvány két, már eddig is meglévő trendet erősített fel: felgyorsult a digitális megoldások mindennapi használata, valamint a korszerű egészségügyi eszközök iránt is egyre nagyobb lett a kereslet.

2020. 08. 04., 18:15
A magyar zöld kötvénypiac beindítását tervezi az MNB

A Magyar Nemzeti Bank Zöld Programjával kívánja elősegíteni a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentését, a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának bővítését.

2020. 07. 02., 13:45
Megtanult viselkedni a forint?

Jelzést küldött Magyarország és az alapkamatcsökkentések új fejezetet nyitottak a régiós devizaversenyen. A forint magatartása most olyan, mint egy „rendes feltörekvő piaci devizáé – derül ki a K&H alapok kezelőjének összefoglalójából.

2020. 06. 23., 18:15
6200 milliárd forint fölé nőhet a privátbanki ügyfelek kezelt vagyona

Alapjaiban forgatta fel a koronavírus a privátbanki szektor szereplőinek életét is, ennek ellenére a Blochamps Capital Kft. legfrissebb elemzése szerint idén Magyarországon 8–10 százalékkal, 6200 milliárd forint fölé nőhet majd a kezelt privátbanki vagyon összege.

2020. 06. 19., 11:30
Nemzetközi befektetőtől vont be tőkét a Barion

Jelentős összegű tőkebefektetést kapott a magyar Barion a londoni székhelyű Financial Services Capital Partners magántőke befektetőtől. A friss finanszírozást a Barion európai terjeszkedésre és új, innovatív termékek, szolgáltatások piaci bevezetésére fogja fordítani.

2020. 06. 16., 15:15
Megingás helyett maratonfutás jöhet a járványhelyzet után

Eddig úgy vásároltak a piaci szereplők, mintha kötelező lett volna, a negatív hírek ellenére a legfontosabb részvényindexek meredeken emelkedtek március óta, most azonban kiderült, hogy az amerikai jegybank sem mindenható – mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az elmúlt napok eseményeiről.

2020. 06. 05., 12:15
15 millió forintos befektetést kaphatnak a magyar greentech startupok

Idén először szervezi meg a Klímainnovációs Közösség a Startup Plastic Surgery inkubációs programot, amelyre olyan magyar startupok jelentkezését várja, amelyek megoldást nyújtanak a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra.

2020. 05. 27., 13:00
Az amerikai piaci lehetőségekkel ismerkedett öt magyar agrár startup

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A tengerentúli piacra lépésre felkészítő HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe.

2020. 04. 28., 14:45
Kérni sem kell, mégis felére vagy nullára csökkenhet a számladíj

Több mint 400 ezer lakossági bankszámlával rendelkező K&H-s ügyfél most felére vagy egyenesen nullára csökkentheti a számlavezetési kiadásait, még abban az esetben is, ha jelenleg nem teljesíti az ehhez szükséges feltételeket – közölte a bank.

2020. 04. 26., 10:30
Április 27-től már otthonról is lehet babakötvény-számlát nyitni

A veszélyhelyzet idején otthonról kényelmesen, ingyenesen és online lehet vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt április 27-től azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk – tájékoztatott Tállai András.

2020. 04. 13., 14:30
Ennyit fial a Gál Tibor Borkötvény

Minden évjáratban vannak kihívások, az idei évben mégis minden pincészet nagyobb nehézséggel áll szemben, mint valaha.

2020. 04. 02., 17:30
A koronavírus átírhatja a nagyvállalatok online banki szokásait

Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből.

2020. 03. 01., 11:30
Elérte a forintot is a koronavírus – Két erővel küzd a magyar deviza

Bár a befektetők az elmúlt napokban látott meredek zuhanások alapján a teljes leállást árazzák, kulcskérdés a következő két-három hét. Ha sikerül megakadályozni a járvány eszkalálódását, és ezzel párhuzamosan újraindul a kínai és globális termelés, akkor jöhet a talpra állás – értékelte az utóbbi napok piaci fejleményeit Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

2020. 02. 24., 16:00
Várhatóan alacsonyak maradnak a kamatok

Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el – áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában.

2020. 02. 19., 16:45
Mire jók a befektetési alapok?

A köztudatban a befektetési alapok egy komplex, kollektív, magas szakértelmet igénylő befektetési formaként élnek. Egy idén januártól hatályba lépett törvénymódosítás azonban befektetési alapok és alapkezelőik létrehozatalát egy lényegesen nagyobb kör számára lehetővé teszi. Márpedig ezek az alapok akár akvizíciós célokra, akár magánvagyonok tartására nagyon kedvező lehetőséget biztosíthatnak.

2020. 02. 09., 10:00
Ha állampapír, akkor Magyar Kincstár!

Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstár ingyenes állampapír szolgáltatása, amellyel tavaly több mint háromszor annyian vásároltak állampapírt, mint 2013-ban. Ez idő alatt a kincstári ügyfelek állampapír állománya a négyszeresére nőtt – tájékoztatott Tállai András.

2020. 02. 01., 15:30
Felülmúlta a keresletet a tavalyi aranykínálat

Tavaly a globális aranykínálat meghaladta a 4776 tonnát, így bőven fedezni tudta a 4355,7 tonnás keresletet – közölte a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) adatai alapján.

2020. 01. 22., 18:30
Új befektető a Reno udvar fejlesztésében

A Pallas Athéné Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. jelentős nyereséget realizálva részben értékesítette a Reno Udvart. A befektető a nemzetközi hátterű Chi Fu Befektetési Csoport leányvállalata.

2020. 01. 08., 10:30
Megvásárolta a Diófa Alapkezelőt az Indotek Group

Megállapodást kötött a Diófa Alapkezelő Zrt. többségi tulajdonának megvásárlásáról az Indotek Group, Magyarország egyik vezető befektetéskezelő és ingatlanfejlesztő társasága.

2019. 11. 10., 13:15
A tőzsdék a zöldekre teszik a tétet

A tőzsdék a nagy széndioxid-kibocsátású ágazatokat arra ösztönzik, hogy „minél zöldebb” technológiákat fejlesszenek ki.

2019. 10. 21., 17:00
Indul a fenntartható fejlődés befektetési alap

A klímaváltozás elleni harc, a fenntartható fejlődés belépett a pénzügyi, azon belül is a befektetések világába a K&H fenntartható fejlődés befektetési (FFB) alapok révén.

2019. 08. 26., 12:45
Tartós párkapcsolat – Közös kassza?

A tartós párkapcsolatban élő magyarok nagy része közös kasszán él partnerével és a pénzügyi döntéseket is együtt hozzák meg.

2019. 07. 31., 13:30
200 millió forintos befektetést kapott a FIX24

Újabb 200 millió forintos befektetést kapott az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap-kezelőtől a „szakembertrendiként” emlegetett FIX24.hu.

2019. 07. 16., 16:15
Jelentősen csökkent júniusban a befektetési alapokban kezelt vagyon

Júniusban 2,2 százalékkal, 137 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6213 milliárd forintot kezeltek – tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

2019. 05. 09., 19:15
Fiatalok: lakást hitelből, autót saját forrásból

A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, az érintettek 71 százaléka pedig ezt kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tudja csak megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.

2019. 04. 09., 15:55
MNB: 2014 és 2017 vége között jelentősen nőtt a háztartások nettó vagyona

A háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között jelentősen nőtt, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult, a szektor nettó vagyona 44 százalékkal lett nagyobb. A növekedésben az ingatlanok értékének emelkedése játszotta a vezető szerepet – tájékoztatott Huszár Gábor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője.

2019. 03. 22., 13:32
Jegybanki fordulat: itt a vége…

A Fed elérte a kamatemelési ciklus végét, és ismét a piacok támogatása kerül a fókuszba, ami egyúttal az MNB számára is kedvező lehet az alacsony kamatszint további fenntartásához. Mindez leginkább a részvények és a feltörekvő piac számára kedvező – elemezte a monetáris fordulat várható hatásait a K&H Alapkezelő.

2019. 03. 11., 17:03
Adómentes-e a külföldi tőzsdézés?

Az internet adta virtuális mobilitásnak köszönhetően ma már egyre többen tőzsdéznek külföldi értékpapírokkal, külföldi brókerek igénybevételével, on-line kereskedési platformok használatával. A külföldi tőzsdéken befektetők azonban gyakran nem csupán a pénzükkel, hanem az adózással is hazárdíroznak – sok esetben anélkül, hogy mindennek egyáltalán tudatában lennének. A legfontosabb tudnivalókat dr. Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere, ügyvéd és adószakértő foglalta össze.

2019. 02. 28., 10:15
Mikor érdemes hazai részvényekbe fektetni?

Magyarországon az erősödő inflációs nyomás miatt a tavasszal együtt a jegybanki fordulat is hamarosan beköszönthet - prognosztizálja a K&H Alapkezelő.

2019. 02. 06., 11:00
Moldovában is bankol az OTP

Az OTP Bank Nyrt. adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca - Groupe Societe Generale S.A. (SGMB)87,85 százalékos részesedésének megvásárlásáról.

2019. 01. 28., 18:30
Ismét a gyengülés felé veheti az irányt a forint

Az elmúlt napokban a forint látványosan erősödött, de egyelőre kérdéses, hogy tartósan ezen a szinten marad-e az árfolyam vagy csak egy átmeneti fellángolásról van szó. A keddi jegybanki kamatdöntés függvényében különösen érdekes lehet a hazai fizetőeszköz további mozgása, habár a K&H befektetési szakemberei szerint az MNB csalódást okozhat a komolyabb szigorításra számító befektetőknek.

2019. 01. 25., 14:46
Szűkmarkú volt 2018 – Meddig maradnak velünk a mínuszok?

A K&H befektetési szakemberei szerint a jegybanki támogatás csökkenése miatt a kötvényeket továbbra is érdemes alulsúlyozni, a részvénypiacok értékeltsége azonban sokat javult, így izgalmas lehet a gyorsjelentési szezon, hiszen a vállalati profitkilátások növekedése akár jó vételi lehetőségeket hozhat.

2018. 12. 30., 11:00
Többször is rekordot döntött az OTP árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 39 138,95 ponton zárta az évet, így a BUX-index 238,36 ponttal, 0,61 százalékkal gyengült a 39 377,31 pontos tavalyi záró értékéhez képest.

2018. 12. 18., 16:32
Mi számít 2019 januárjától bejelentéskötelezett befektetésnek?

2019. január 1-jén lép hatályba a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló új törvény, amely előzetes bejelentési kötelezettséget ír elő a törvényben nevesített szenzitív szektorbeli tevékenységet folytató magyar társaságokban történő külföldi befektetésekre.

2018. 11. 21., 13:42
Krisán László: a siker furcsa állatfaj

Hinni kell magunkban, a kudarcokat a helyükön kell kezelni, az igazi sikerhez pedig elengedhetetlen az, hogy jól érezzük magunkat – hangzott el többek között a Fiatal Vállalkozók Hete budapesti rendezvényének panelbeszélgetésén, amelyen Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója és Majoros Péter előadóművész osztotta meg gondolatait a közönséggel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS