Nagyot nyertek az Erste privátbanki ügyfelei

2021. 05. 20., 16:45

A pandémiás helyzet okozta piaci volatilitás hatására jelentősen nőtt a részvénybefektetések aránya a privátbanki portfóliókban. A bátorság kifizetődő volt, a legtehetősebbek vagyona szépen gyarapodott 2020-ban. Az idén 15 éves Erste Private Banking 2021-ben is kétszámjegyű növekedésére számít.

Megugrott az Erste privátbanki ügyfeleinek portfóliójában a részvények aránya az utóbbi egy évben. A direkt és indirekt részvénybefektetések részesedése idén március végén elérte 29 százalékot, szemben az egy évvel korábbi 17 százalékkal.

A pandémiás helyzet jelentős hatással volt a befektetések összetételére, a nagyobb hozam reményében többen vállalnak nagyobb kockázatot, miközben jóval összetettebb, globálisan és iparági szinten is színesebb lett a kezelt vagyonok összetétele. Korábban a hazai privátbanki ügyfelekre inkább a kockázatkerülés volt jellemző, mostanra azonban sokkal egészségesebb kockázat/hozam profillal rendelkező portfóliók épültek fel – mondta Somlai László, az idén 15 éves Erste Private Banking vezetője. 

Megnőtt az érdeklődés a rövid távú taktikai befektetések iránt: míg a privátbanki ügyfelek eddig jellemzően stratégiai portfóliókat építettek hosszú, 5-10 éves befektetési időtávval, az utóbbi időben a nagy piaci mozgások miatt az érdeklődés elmozdult az akár egy-két napos befektetések felé is.

Ehhez nagyon jól jött az Erste vagyonkezelési üzletágánál még a pandémia előtt bevezetett Multi Advisor Modell, amelyben egy teljes szakértői csapat áll a privátbanki ügyfelek rendelkezésére és szállítja a befektetési ötleteket. A Multi Advisor Modell közvetlen hozzáférést biztosít a kereskedői és elemzői szolgáltatásokhoz, de az ügyfelek akár portfólió értékelést is igénybe tudnak venni.

Bizonyos iparágak (például az egészségügy vagy a légiközlekedés), térségek (többek között Észak-Amerika vagy a Távol-Kelet) nagyobb reflektorfényt kaptak, így értelemszerűen népszerűbbé is váltak.

„Mi azért vigyázunk arra, hogy az ügyfelek befektetései minden tekintetben globálisak maradjanak, és egy-két nagyobb hírértékű szektor (például a technológiai vagy a zöld iparágak) a megfelelő súllyal kerüljenek a portfóliókba. Ez ugyanakkor alapvetően egy jó folyamat, segít, hogy a portfóliók diverzifikáltabbá váljanak. A pandémia következtében az ügyfelek is nyitottabbá váltak, sokkal jobban érdeklődnek a befektetéseikkel kapcsolatos információk, javaslatok iránt, mint korábban” – ismertette Somlai László.

Tavaly a piacok nagyon támogatók voltak, a tőzsdéken egyértelműen árazták, hogy a világ úrrá lesz a pandémián. Az árfolyam-növekedésnek és a vagyongyarapodásnak köszönhetően az Erste privátbanki ügyfeleinek kezelt állománya tavaly 17 százalékkal növekedett. A járványhelyzet ugyan még tartogathat meglepetéseket, így a volatilitás idén még átmenetileg felugorhat, de összességében 2021-ben is pozitív piaci kilátásokkal lehet számolni.

A korábbi nagyon alacsony inflációs ráták 1-2 százalékponttal emelkednek, de az árak elszabadulásától nem kell tartani. A pandémia hatása az is, hogy nagy mennyiségű pénz vár elköltésre a világban, akár fogyasztásra, akár befektetésre, amely szintén támogatja a piacokat. Várhatóan a laza monetáris politika is kitart, amelyből még tudnak táplálkozni az ügyfélvagyonok. Mindent egybevetve az előjelek az idei évre is kedvezőek, és az első negyedév adatai is ezt támasztják alá. Ennek eredményeként az Erste privátbanki ügyfelek vagyona idén is átlagosan 14 százalékkal növekedhet – tette hozzá Somlai László.

„A járványhelyzet a befektetések alakulása, a portfóliók összeállítása mellett a napi működésre is alapvető hatással volt. Az Erste Private Bankingnél egy sor olyan fejlesztés készült el az elmúlt évben, mely a pandémia elmúltával is nagyon hasznos lesz, egyszerűbbé tettük folyamatainkat, fejlesztettük a digitális elérést. Korábban ritkának számított, hogy bankáraink home office-ból dolgoznak, ez most részben biztosan velünk marad a járvány után is. Megszoktuk és ügyfelek is megkedvelték a webináriumokat, sokkal több partnerünkhöz tudtunk így eljutni, mint a hagyományos szemináriumok keretében. Ezek is maradnak, de – amint lehet – visszahozzuk a személyes rendezvényeket is, hiszen ennek most apropója is van, 15 évesek lettünk” – fogalmazott Somlai László.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS