Akció, terv: 2025-ben indul a Lakhatási Tőkeprogram

2024. 12. 10., 03:10

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként 200 milliárd forintos keretösszeggel új tőkeprogramot indít a kormány az ingatlanalapok számára 2025 márciusában, ami három célt szolgál: kollégiumok, bérlakások vagy új lakások építését – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A Lakhatási Tőkeprogram célja a gazdasági aktivitás növelése, valamint a hazai lakáskínálat emelkedése ingatlanalapok ingatlanfejlesztésein keresztül. A program bejelentését jelentős egyeztetés előzte meg az ingatlanpiaci fejlesztők, a lakásfejlesztők bevonásával.

A 2025. december 31-ig tartó, az ingatlanpiac kínálati oldalát érintő program keretéből minden, nyitott vagy zárt, már meglévő vagy újonnan létrehozott ingatlanalap részesülhet, alapkezelőnként legfeljebb 30 milliárd forinttal. Az MFB Zrt. az adott alapban legfeljebb 70 százalékig szerez részesedést.

A miniszter úgy vélte, a 200 milliárd forint megjelenése nagy lökést fog adni a piacon az újlakásépítéseknek, aminek makrogazdasági hatásait már ősszel lehet majd látni: amennyiben a lakásfejlesztők az első fél évben megszerzik az építési engedélyeket, akkor a második fél évben elkezdenek építeni, ez pedig mind az építőipar fellendítéséhez, mind a gazdasági növekedéshez hozzá fog járulni. Ugyanis a lakáspiac és a fogyasztás „kéz a kézben jár” – fogalmazott a tárcavezető.

Nagy Márton elmondta: idén jelentősen, nagyjából 40 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest a tranzakciószámok, miközben az új lakásokhoz a lakáshitelek csupán 15 százaléka kötődik, a többségük a használt lakásokat érinti. Ráadásul jövő márciusban újabb pénzek érkezhetnek a piacra a lejáró prémium állampapírok miatt. Mindezek következtében árnövelő hatásokat látnak, amit a kínálati oldal gyorsabb alkalmazkodásával szeretnének megelőzni. Ezért a márciusban induló új programban évente 25 ezer új lakás építését célozták meg, míg idén az újlakásépítések száma talán meg fogja közelíteni a 12 ezret.

A miniszter szerint a bérleti piac sem néz ki jól, a fiatalok Budapesten a havi jövedelmük 40–60 százalékát költik a lakásbérletre, míg az OECD adatai alapján már a 40 százalék feletti érték kritikusnak tekinthető. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.