Magyar befektetők és 8,5 millió dolláros tőkeemelés a bukaresti fintech cégnél

2021. 11. 09., 19:15

Magyar befektetők részvételével nyolc és fél millió dollárral az idei év egyik legnagyobb európai magvető befektetését zárja a bukaresti székhelyű FLOWX.AI. A cég mesterséges intelligenciával segíti a bankok és egyéb pénzügyi intézmények elavult IT rendszereinek gyors és hatékony digitalizációját. A mostani befektetési körben a két budapesti befektető, a PortfoLion Capital Partners és a DayOne Capital mellett a bukaresti székhelyű befektetési platform, a SeedBlink, valamint több sikeres vállalkozó angyalbefektetőként vesz részt.

A bankszektor világszinten évente 200 milliárd dollárt költ technológiai célokra, ennek 85 százalékát kizárólag a mindennapi, folyamatos működtetésre, például az infrastruktúra fenntartására és a szabályozói előírásoknak való megfelelésre fordítják. A digitális transzformáció nehezen leküzdhető kihívások elé állítja a jelenleg működő rendszereket, ezeket a kihívásokat célozza és oldja meg a FLOWX.AI.

A FLOWX.AI lehetővé teszi, hogy a pénzintézetek mindössze tíz hét alatt komplex hitelezési vagy ügyfélregisztrációs folyamatokat indítsanak el anélkül, hogy megszakítják működésüket vagy elhagyják régi rendszereiket, így folyamatos szolgáltatás mellett tudnak egyre jobb felhasználói élményt nyújtani ügyfeleiknek.

A platformot a bankszektor mellett az energetika és a telekommunikáció is használja, olyan cégekkel az ügyfelek között, mint Délkelet-Európa legnagyobb bankja – a Banca Transilvania, a Vienna Insurance Group és az OMV.

A céget 2020 végén alapította három szakember, akik korábban a Qualitance nevű, globális nagyvállalatokat kiszolgáló digitális tanácsadó cég vezetőiként dolgoztak együtt. Ioan Iacob, Serban Chiricescu és Radu Cautis a termékfejlesztés után azonnal vállalati környezetben próbálták ki terméküket. A csapat a mostani, 2,6 milliárd forint értékű seed kör során bevont tőkét további európai és tengerentúli terjeszkedésre fogja felhasználni, emellett folytatja az mesterséges intelligencia és gépi tanulás széleskörűbb használatához szükséges technológiai fejlesztéseket, és új funkciókat vezet be a platformra.

„A FLOWX.AI elindítása után kevesebb mint egy évvel ez a seed kör is bizonyítja, hogy a probléma, amellyel foglalkozunk, rendkívül fájdalmas – a jelenlegi infrastruktúra jelentősen korlátozza a bankokat és pénzügyi szolgáltatókat a növekedésben. A mostani befektetésnek köszönhetően, megfelelő partnerek segítségével juttathatjuk el szolgáltatásunkat a globális piacokra”– mondta Ioan Iacob, a FLOWX.AI társalapítója és vezetője.

„Arra számítunk, hogy a FLOWX.A csapata nagyon gyorsan kiaknázza majd a technológiájukban rejlő lehetőségeket és a cég világszinten is meghatározó szereplővé válik a banki digitalizáció területén. A szolgáltatásuk úgy tud gyors és hatékony lenni, hogy közben a legmagasabb biztonsági elvárásoknak is megfelel. Nem meglepő, hogy már most jelentős érdeklődés övezi a technológiai és banki szakemberek körében”– emelte kiPozsonyi Gábor, a PortfoLion partnere.

Simó György, a DayOne Capital ügyvezető partnere hozzátette: „Nem titok, hogy a vállalatokat sokszor gúzsba kötik a saját informatikai rendszereik, ezért nem tudnak megfelelő élményt biztosítani ügyfeleik számára. A FLOWX.AI platform lehetővé teszi a pénzintézetek számára, hogy új termékeket építsenek a meglévő infrastruktúrájukra, nagyságrendekkel javítva a szolgáltatásuk sebességét, teszi mindezt a magas szabályozói elvárások mellett. Örömmel támogatjuk a csapatot az előttük álló úton.”

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.