Repülőrajttal indítják a bankok januártól a munkáshitelt

2024. 12. 19., 06:30

A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

Gőzerővel készülnek a bankok az új támogatott lakossági hitelek mielőbbi bevezetésére. Több kedvezményes konstrukció is indul 2025-ben, és a Bank360.hu által megkérdezett hitelintézetek szinte mindegyike tervezi is, hogy részt vesz majd ezekben, bevezeti az új hiteleket, amilyen gyorsan csak tudja.

Az új vagy újrainduló lehetőség közül a legnagyobb érdeklődés várhatóan a munkáshitel iránt lesz, amelyet azok a 17 évesnél idősebbek és 26 évesnél fiatalabbak vehetnek majd fel, akik nem jogosultak Diákhitelre. Diákhitelt azok kaphatnak, akik valamilyen felsőfokú oktatási intézményben tanulnak, tehát a munkáshitel azoknak szól majd, akik a középiskola elvégzése után nem tanultak tovább, hanem munkába álltak, és legalább heti 20 órában dolgoznak alkalmazottként vagy vállalkozóként. 

A hitel maximális összege 4 millió forint, a futamideje 10 év, és kamatmentes, ha a fiatal legalább öt évig Magyarországon marad, és ez idő alatt a munkaviszonya is megmarad. A futamidő alatti gyerekvállalás további kedvezményekre jogosít. Az első gyermeknél két évre fel lehet függeszteni a törlesztést, a másodiknál szintén jár ez az engedmény, sőt a fennálló tartozás felét el is engedik, a harmadik gyermek után pedig a teljes tartozást elengedi az állam. 

Bár ez a korosztály a bankoknál alapvetően korlátozottan hitelképes, sok pénzintézet személyi kölcsönt eleve nem is nyújt 21–23 éves kor alatt, ennek ellenére ezt a konstrukció örömmel kínálják. Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a babaváró támogatáshoz hasonlóan a munkáshitelhez is kapcsolódik állami garancia, vagyis ha az adós nem törleszt tovább, a bankok az adóhatóságtól lehívhatják a tartozást. A Bank360 kérdésére válaszoló pénzintézetek közül a munkáshitel bevezetésén dolgozik már az MBH Bank, a K&H és a CIB Bank szintén tervezi, hogy felveszi a termékpalettájára, az Ersténél már január 2-tól lehet igényelni ezt a kölcsönt, és az OTP is nyújtani fogja.

Vidéki otthonfelújítási hitel is hamar lesz több banknál

Várhatóan a vidéki otthonfelújítási program kedvezményes hitelét is több bank kínálja majd, a bevezetéshez azonban még várják a pénzintézetek a pontosító rendeletek megjelenését. „A vidéki otthonfelújítási hitelt a rendeletek feldolgozását követően tudjuk bevezetni” – közölte az Erste Bank. Az Erstén kívül az MBH, a K&H és az OTP is biztosan kínálja majd ezt a konstrukciót is. A CIB Bank egyelőre annyit válaszolt, hogy jelenleg felújítási célra a CIB 10 éves kamatperiódusú szabadfelhasználású ingatlanfedezetes kölcsönt nyújtja az ügyfeleknek felújítási kedvezménnyel.

A vidéki otthonfelújítási program hasonló lesz a 2021–2022-ben nagy sikert aratott otthonfelújítási támogatáshoz, lényeges különbség azonban, hogy ezúttal csak a jogszabályban felsorolt 2887 kistelepülésen élő gyerekes családok vehetik majd igénybe. Ők a költségek legfeljebb 50 százalékának megfelelő, de maximum 3 millió forint összegű állami támogatást kaphatnak a felújítási munkálatokra, emellé felvehetnek maximálisan 6 millió forint összegű kedvezményes hitelt is. Az is részt vehet a programban, aki az előző programban már kapott támogatást, de nem merítette ki a 3 millió forintos támogatási keretet. Az ilyen családok a 3 millió forintból megmaradt támogatási összegre pályázhatnak. 

A hitel kamata viszont már lesz, mint az előző programban volt. Akkor az ügyfeleket terhelő kamat fix 3 százalékos volt, most a kamattámogatás mértéke lesz 3 százalékpont, és az ügyleti kamat az ötéves állampapírok aukciós hozama alapján alakul majd ki. Herman Bernadett szerint ez azt jelenti, hogy az ügyfelek várhatóan magasabb, 4–5 százalék közötti kamattal számolhatnak majd, de ez is sokkal kedvezőbb, mintha piaci alapú hitelt vennének fel a felújításokra.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.
2025-05-12 14:20:00
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS