Balogh Ádám: Egyedül nem lehet csatát nyerni

Balogh Ádám: Egyedül nem lehet csatát nyerni
2025. 04. 01., 21:10

A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Zala vármegyei rendezvényén Eppel János, a VOSZ elnöke a szolgáltatások bővítéséről is beszélt.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Zala Vármegyei Szervezetének vállalkozói fórummal egybekötött beszámolót közgyűlését március 25-én Zalaegerszegen rendezték meg.

„Bár a vállalkozások abban reménykedtek, hogy 2024 után jobb év jöhet, egyelőre ez nem látszik” – fogalmazott Balogh Ádám, a VOSZ Zala Vármegyei Szervezetének elnöke. „Noha a VOSZ több mint három évtizedes története során egyre szélesebb kapcsolatokra tett szert, úgy gondolom, hogy egyedül nem lehet csatát nyerni”. Balogh Ádám elmondta, a tagvállalkozások sok szervezethez kapcsolódnak, például az agrár- és építészkamarához, de nem egymás ellen, hanem egymás mellett, egymást segítve érdemes harcolni.

„Az elmúlt időszakban erős kapcsolat alakult ki a VOSZ vármegyei szervezete és az önkormányzat között” – fogalmazott Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Az elmúlt tíz évben 5 ezer új munkahely jött létre a városban, miközben a munkanélküliségi ráta 2,5-ről 2,3 százalékra mérséklődött, a helyi iparűzési adó összege tavaly elérte a 8 milliárd forintot.

A VOSZ elnöke, Eppel János előadásában úgy fogalmazott: „szeretnénk minél hatékonyabban képviselni a vállalkozókat. A most már minden vármegyében elérhető vállalkozásfejlesztési irodáink legfontosabb feladata, hogy legyen olyan hely, ahol profi tanácsadókkal lehet személyes kapcsolatot kialakítani”. Gyors, hatékony és vállalkozásbarát szolgáltatásokat kívánnak nyújtani a Demján Sándor Program támogatásával, a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program termékeivel, a saját fejlesztésű VOSZPort applikációval. Utóbbival az a cél, hogy a vállalkozások az összes adminisztrációs ügyüket, bejelentési kötelezettségüket, NAV-ügyintézéseket, CRM-feladataikat egy platformon tudják intézni. Tovább fejlesztik az applikációt, lízing- és biztosítási termékek is elérhetők lesznek.

Eppel János szerint az elmúlt öt év semmihez sem hasonlítható, hiszen a Covid-járvány, a háborús helyzet, és emiatt a nemzetközi szállítási láncok megszakadása, az infláció, az energiaválság, a banki kamatok emelkedése, a gazdasági recesszió olyan helyzetet teremtett, amely miatt a vállalkozások nehezen tudták tervezni üzletmenetüket, működésüket.

Farkas Gábor, a VOSZ Pénzügyi Szekciójának elnöke, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője előadásában bemutatta a VOSZ beszállítói inkubátor programját. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója, a VOSZ társelnöke Zala vármegye és Magyarország gazdasági helyzetét elemezte.  Kovács Attila, a VOSZ Energetikai Szekciójának szakértője, a Walker and Weights értékesítési vezetője a VOSZ Vállalkozói Energiatudatosság Fejlesztése Programját ismertette.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 17., 11:05
A második negyedévben javuló és bizakodó hangulat jellemezte a kis- és középvállalkozásokat – mondta Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke, az Egyensúly Intézet Gazdaságkutató és Tanácsadó társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója csütörtökön a VOSZ Barométer második negyedévi jelentését bemutató sajtótájékoztatón.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS