Módosul az ESG-törvény, a kkv-k minden adatszolgáltatás alól mentesülhetnek 2027 közepéig

2025. 03. 23., 15:45

A felkészülési idő hosszabb lesz, az ESG-hez köthető vállalati adminisztrációs terhek pedig jelentősen csökkenhetnek az ESG-törvényt módosító új javaslatcsomag szerint.

A március 19-én elfogadott javaslatcsomag szerint az ESG-törvény hatálya alá tartozó nagyvállalatok további kétéves felkészülési időt kapnak az első tanúsított ESG beszámolójuk elkészítéséhez, első nyilvános beszámolójukat így 2028-ban kell közzétenniük. A hazai mikro- kis- és középvállalkozások pedig 2027 közepéig teljes mértékben mentesülhetnek minden ESG adatszolgáltatási feladat alól, és ezt követően is csupán egy jelentősen lerövidített kérdőív kitöltésének lehetősége merülne fel számukra – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány az ESG-vel kapcsolatos kötelezettségek csökkentése mellett változatlanul biztosítani kívánja a vállalkozások felkészítését célzó programokat – hangsúlyozza a közlemény. A módosítások nem érintik az ESG tanácsadókra és a kapcsolódó képzésekre vonatkozó szabályokat.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslatcsomag itt érhető el; a javaslatokat március 29-ig várják a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címen.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS