Orbán Viktor: „lássuk be, ez elfogadhatatlan”

2025. 03. 11., 10:20

Elég volt, véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek – jelentette be a miniszterelnök a közösségi oldalán.

A legmagasabb szinten reagált a kormány a februári inflációs adatokra. Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videójában azt mondta: az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytatott a kormány az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. „Sajnos, a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre” – fogalmazott, hozzátéve, hogy március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Orbán Viktor elmondta: az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, „lássuk be, ez elfogadhatatlan”. Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogják – emelte ki.

A miniszterelnök aláhúzta, hogy ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. „Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni.”

Mennyi? Harminc!
Orbán Viktor a videó alatti hozzászólásában felsorolta az érintett élelmiszereket:
– csirkemellfilé,
– csirkecomb,
– csirkefarhát,
– csirkeszárny,
– egész csirke,
– pulykamellfilé,
– UHT tej (1,5 százalékos zsírtartalom),
– UHT tej (2,8 százalékos zsírtartalom),
– ESL tej (1,5 százalékos zsírtartalom),
– ESL tej (2,8 százalékos zsírtartalom),
– étolaj,
– margarin,
– sertészsír,
– vaj,
– finomliszt,
– rétesliszt,
– késői burgonya,
– kristálycukor,
– sertéscomb,
– sertéskaraj,
– sertésoldalas,
– sertéstarja,
– tojás,
– tejföl,
– trappista,
– tehéntúró,
– natúr joghurt,
– gyümölcs joghurt,
– fokhagyma
– párizsi.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 25., 11:15
A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. De ilyen árak mellett nem éri meg jobban tengerparti nyaralót venni?
2025-03-25 12:10:00
A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálatokat is, amely új elemként jelenik meg a NAV idei ellenőrzési tervében – hívta fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS