Pordán Zsigmond: Nem könnyen termelik ki a magasabb béreket a vállalkozók

Pordán Zsigmond: Nem könnyen termelik ki a magasabb béreket a vállalkozók
2025. 04. 02., 21:40

A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Komárom-Esztergom vármegyei rendezvényén a különböző támogatási lehetőségekről, így a Demján Sándor Programról is tájékoztatták a résztvevőket.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezetének vállalkozói fórummal egybekötött beszámolót közgyűlését március 27-én Tatabányán rendezték meg.

„Az elmúlt években mozgalmas időszak volt a vállalkozások mögött, mindezt tovább nehezítik a nemzetközi gazdaságpolitikai változások” – mondta dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal főispánja, aki szerint a Demján Sándor Program és a Széchenyi Kártya Program fontos segítség a vállalkozóknak. „A vármegye foglalkoztatottságban kimagasló számokat produkál, ez azonban a helyi vállalkozások számára nehézséget is jelent, mert nehéz szakképzett munkaerőt találni” – emelte ki.

A VOSZ elnöke, Eppel János előadásában úgy fogalmazott: „szeretnénk minél hatékonyabban képviselni a vállalkozókat. A most már minden vármegyében elérhető vállalkozásfejlesztési irodáink legfontosabb feladata, hogy legyen olyan hely, ahol profi tanácsadókkal lehet személyes kapcsolatot kialakítani”. Gyors, hatékony és vállalkozásbarát szolgáltatásokat kívánnak nyújtani a Demján Sándor Program támogatásával, a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program termékeivel, a saját fejlesztésű VOSZPort applikációval. Utóbbival az a cél, hogy a vállalkozások az összes adminisztrációs ügyüket, bejelentési kötelezettségüket, NAV-ügyintézéseket, CRM-feladataikat egy platformon tudják intézni. Tovább fejlesztik az applikációt, lízing- és biztosítási termékek is elérhetőek lesznek.

Eppel János szerint az elmúlt öt év semmihez sem hasonlítható, hiszen a Covid-járvány, a háborús helyzet, és emiatt a nemzetközi szállítási láncok megszakadása, az infláció, az energiaválság, a banki kamatok emelkedése, a gazdasági recesszió olyan helyzetet teremtett, amely miatt a vállalkozások nehezen tudták tervezni üzletmenetüket, működésüket.

Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója, a VOSZ társelnöke a vármegye és Magyarország gazdasági helyzetét elemezve kiemelte, hogy a vármegyében az egy lakosra jutó beruházás mértéke az országos átlag majdnem háromszorosa (2,7 millió forint, illetve 971 ezer forint), amivel az első helyen szerepelnek. Kovács Attila, a VOSZ Energetikai Szekciójának szakértője, a Walker and Weights értékesítési vezetője a VOSZ Vállalkozói Energiatudatosság Fejlesztése Programját ismertette.

Pordán Zsigmond, a VOSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezetének elnöke az idei béremelések és az infláció hatásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a magasabb béreket nem könnyű a vállalkozásoknak kitermelni. A vármegyei szervezet rendszeresen tart tudásmegosztó fórumokat a tagvállalkozásoknak, a jövőben az adminisztráció csökkentésével kapcsolatos szakmai előadásokat is terveznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025-05-15 17:05:00
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS