Netrisk: 10-ből 8-an másik biztosítót választottak a lakásbiztosítási kampányban

2025. 03. 26., 14:20

A Netrisk adatai szerint az új biztosítást kötők 86 százaléka a korábbinál alacsonyabb éves díjjal szerződött az adott biztosítóval; az új kötések alapján az érintett lakóingatlanokat átlagosan 82 millió forintos összegre biztosították.

A hajrájához érkezett az idei lakásbiztosítási kampány. Már csak pár napig, legkésőbb március 31-ig lehet kötelezettségmentesen lecserélni a meglévő lakásbiztosítást. Ezt érdemes megtenni, a Netrisknél a kampány során eddig 200 ezren kalkuláltak új lakásbiztosítási szerződésre. Jelentős részük, 86 százalékuk pedig a korábbinál olcsóbban, és bővebb szolgáltatási palettával tudta megkötni a szerződését, köszönhetően a biztosítók közötti versenynek – derült ki a Netrisk.hu adataiból.

Fontos lenne átnézni a biztosításokat

„A lakásbiztosítási kampány még fiatalnak mondható, hiszen tavaly került sor rá először. Bár a saját adataink alapján fokozott az érdeklődés, még mindig sokkal több lakóingatlan-tulajdonosnak lenne érdemes felülvizsgálnia a biztosítását és megnéznie a teljes kínálatot. Egyrészt, mert olcsóbban, és nagyobb szolgáltatási portfolióra kaphat lakásbiztosítást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos kiegészítő biztosítás kapcsolódhat a lakásbiztosításhoz, például huszonnégyórás hibaelhárítás, balesetbiztosítás is. Emellett szintén nagyon fontos, hogy az ingatlan jelenlegi értékére szóljon a biztosítás. Egy 5–10 évvel ezelőtt megkötött lakásbiztosítás esetében ugyanis az ingatlan értéke jóval alacsonyabb lehet, ez pedig egy a kártérítési összegnél problémákat okozhat” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Besnyő Márton hozzátette, hogy a kampány hajrája tavaly is erős volt, a kötések fele az utolsó 10 napban történt. Érdemes tehát megnézni az ajánlatokat, hiszen több biztosító csökkentett a díjakon, további kedvezményeket léptetett életbe. Az is fontos, hogy a legkedvezőbb ajánlathoz érdemes az éves díjfizetést és az átutalásos fizetést választani.

A többség talál jobb ajánlatot

A Netrisken a kalkulálók 81 százaléka talált olcsóbb ajánlatot a jelenlegi biztosításánál, a biztosítást kötők között pedig 86 százalék választott az eddiginél kedvezőbb biztosítást. Van olyan szerződő is, aki 124 ezer forinttal kötött olcsóbbat, mint a jelenlegi szerződése, azaz 166 ezer forint helyett 42 ezer forintot kell fizetnie évente.

A lakásbiztosítások esetében azokban a díj mellett a szolgáltatás minősége is kiemelten fontos, a kalkulálók többsége úgy tudta elérni a díjcsökkenést, hogy közben növelték a számukra elérhető szolgáltatások körét és aktualizálták azt is, hogy hány millió forintra biztosítjuk az ingatlanunkat. A Netrisken az átlagos biztosítási összeg 72 millió forint, ez valamivel magasabb érték, mint a hivatalos jegybanki adatokban szereplő 66 millió forint.

A Netrisk.hu adatai szerint az idei kampányban az átlagos díj eddig alig több mint 37 ezer forint, ami 3 százalékos – bőven az infláció alatti – emelkedésnek felel meg éves szinten. Családi házak esetében ez 44 ezer forintra, lakásoknál pedig több mint 21 ezer forintra rúg. Az eddigi adatok alapján egyébként még mindig a családi házban élők közül léptek többen, közel 70 százalékuk váltott, míg a lakásokban élőknek a 30 százaléka.

A kampány keretében új biztosítást kötők döntő többsége, 77 százaléka biztosítót is váltott. A legaktívabb vármegyék közül pedig Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegye végzett az első három helyen.

Részletes adatok

Besnyő Márton ismertette az országon belül részletes adatokat is. Az újonnan kötött, családi házak lakásbiztosításait nézve a budapestieké a legmagasabb díj, közel 55 ezer forint, ami érthető, hiszen az országon belül itt a legmagasabbak a lakóingatlanárak. A családi házak esetében Pest és Győr-Moson-Sopron vármegye következik a főváros után 46 ezer és 45 ezer forintos átlaggal. A családi házaknál a Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeieknél a legalacsonyabb az átlagdíj, 37–40 ezer forint. A lakásoknál szintén a fővárosban a legmagasabbak az átlagok, megközelítik a 25 ezer forintot. Itt a Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyei díjak következnek a budapestiek után 24 ezer, illetve 23 ezer forintos összeggel. Míg a Somogy, Fejér és Tolna vármegyében lévő lakások 17–18 ezer forint volt a mostani kampány során.

A részletes adatokból az is látszik, hogy átlagosan az 1983-ban épült, azaz 42 éves családi házak esetében cserélték le a régi lakásbiztosításukat a Netrisk.hu ügyfelei, a lakások esetében pedig 49 év az átlagéletkor. A családi házak átlagéletkora Pest, Győr-Moson-Sopron vármegyében a legalacsonyabb a lakásbiztosítási adatok alapján, ezek ugyanis 36–38 évesek. A legidősebb házak Csongrád, Baranya, Békés és Tolna vármegyében vannak, amelyek 58–50 évesek. A lakásoknál a Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyéből „érkeztek” a legfiatalabbak, ezek 32–34 évesek. Az új biztosítással rendelkezők lakások közel a Nógrád vármegyeiek a legrégibbek, ezek ugyanis 1964-ben épültek átlagosan. 

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS