Kik Európa innovátorai?

Kik Európa innovátorai?
2025. 03. 28., 12:35

2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz.

A legtöbb bejelentés a számítógépes technológia területére érkezett. Ezt követte a legerősebb növekedést felmutató „elektromos gépek, berendezések és energia” szektor, amelyet elsősorban a tiszta energia technológiák, köztük az akkumulátorinnovációk hajtottak. Harmadik helyen szerepelt a digitális kommunikáció, amelyet az orvosi technológia, majd a közlekedési szektor követ – derül ki a hivatal közleményéből.

A benyújtott szabadalmak terén ugyanakkor nem dominálnak az EU-központú vállalatok: az első ötben távol-keleti, illetve amerikai cég található. A legnagyobb európai szereplő, a Siemens a hatodik helyre került fel.

A legtöbb bejelentést adó vállalatok rangsora, és szabadalmi bejelentések száma:

1. Samsung (5107)
2. Huawei (4322)
3. LG (3623)
4. Qualcomm (3015)
5. RTX (2061)
6. Siemens (1830)

A teljes lista elérhető itt.

Kik adnak be szabadalmakat?

Szervezeti megbontás szerint a legtöbb szabadalmi bejelentést (71 százalék) a nagyvállalatok adtak be, melyet a KKV-k, egyéni bejelentők (22 százalék), illetve az egyetemek, kutatási intézmények (7 százalék) követnek.

Míg a legtöbb innovációs bejelentés az USA-hoz kötődik, az európai országok tekintetében a toplista így alakult:

1. Németország (25 033 szabadalmi bejelentés)
2. Franciaország (10 980 szabadalmi bejelentés)
3. Hollandia (7054 szabadalmi bejelentés)
4. Svédország, (4936 szabadalmi bejelentés)
5. Olaszország (4853 szabadalmi bejelentés)

Magyarországról 139 szabadalmi bejelentést regisztrált a szervezet, ezzel hazánk Görögország (107 bejelentés) és Szlovénia (156 bejelentés) között foglal helyet. Közvetlen szomszédaink közül Szlovákia 62 bejelentéssel, Románia pedig 63-mal szerepel a listán, míg Ausztriából 2146 szabadalmi bejelentés érkezett.

Tavaly az európai szabadalmi bejelentések negyedében legalább egy női feltaláló is szerepelt. A legtöbb női innovátort felmutató ország közé Spanyolország (42 százalék), Belgium (32 százalék) és Franciaország (31 százalék) tartozik.

A legnagyobb európai szereplő

Legnagyobb európai, vállalati szereplőként, a Siemens 1830 szabadalmat adott be a tavalyi év során, melyek negyede a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia területére vonatkozott. A német székhelyű technológiai vállalat munkatársainak közel 16 százaléka dolgozik a kutatás-fejlesztés területén, mely tevékenységre tavaly 6,3 milliárd eurót fordított a cég. Az alkalmazottak hozzávetőlegesen 5300 újítást jelentettek be világszerte. Ez éves szinten számolva – 220 munkanappal – napi 24 innováció.

A Siemens így világszerte összesen 41 700 engedélyezett szabadalommal rendelkezik. A vállalat megoldásai többek közt az intelligens adatelemzéstől, a digitális ikrek szimulációjáig terjednek, hozzájárulva a hatékonyabb és fenntarthatóbb gyártáshoz, energiaellátáshoz, mobilitáshoz és infrastruktúrához.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.