Kérni sem kell, mégis felére vagy nullára csökkenhet a számladíj

2020. 04. 28., 14:45

Több mint 400 ezer lakossági bankszámlával rendelkező K&H-s ügyfél most felére vagy egyenesen nullára csökkentheti a számlavezetési kiadásait, még abban az esetben is, ha jelenleg nem teljesíti az ehhez szükséges feltételeket – közölte a bank.

Jelentősen könnyítéseket nyújt a K&H áprilistól a lakossági számlatulajdonosoknak, ráadásul visszamenőlegesen is – közölte a bank. Az új lépés eredményeként a K&H több mint 400 ezer lakossági ügyfele megtarthatja a kedvezményes számlavezetési díjat függetlenül a feltételektől, azaz a számlatípustól és a különböző feltételektől függően továbbra is felére vagy nullára mérsékelhetőek a havi számlavezetési kiadások.

Nem kell kérni, automatikusan jár

„A rendkívüli helyzetre való tekintettel, az eddig is létező kedvezményt az is megkapja, aki jelenleg nem tudja a jóváírási feltételeket teljesíteni, korábban viszont teljesítette. A számlakedvezmények tehát automatikusan járnak március, április, május és június hónapokra azoknak, akik az idén január 1-ig már rendelkeztek K&H számlával és tavaly augusztus vége óta legalább 4 alkalommal megfeleltek az említett kritériumoknak.

A január óta nyitott számlák esetében pedig elég egyetlen alkalommal teljesíteni a kedvezményekhez szükséges feltételeket. A könnyítés az érintetteknek automatikusan jár, de utólag kapják meg” – tájékoztatott Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing főosztályvezetője.

A K&H a mostani lépésével is igyekszik az ügyfeleket az elektronikus banki ügyintézésre ösztönözni, különösen fontos ez a mostani járványhelyzetben, ráadásul szinte minden banki szolgáltatása elérhető a K&H e-bankján, mobilbankján, telefonos ügyfélszolgálatán keresztül.

A múlt év végén az MNB adatai szerint az összes magyarországi fizetési számlából közel 10,5 millió darab volt, ezeknek több mint 80 százaléka volt elérhető elektronikus úton, szemben a 2016-os 72 százalékos aránnyal. A forint alapú pénzforgalmi bankszámlák száma pedig 10 százalékkal 1,11 millió darabra emelkedett 2016 végéhez képest.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS