Repülőtéri tűzoltó képző központba fektet elsőként a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. új alapja

2018. 12. 20., 18:43

Elsőként a repülőtéri tűzoltóképzéssel foglalkozó DETKA Oktató Kft.-be fektetett a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. legújabb tőkealapja, a járműipari központtá váló Debrecenben.

  • Az Irinyi I. Kockázati Tőkealappal a konvergenciarégiókban működő iparvállalkozások fejlődéséhez nyújtanak finanszírozást.

Az év végével induló Irinyi I. Kockázati Tőkealap a konvergenciarégiókban működő ipari kis- és középvállalkozásoknak, kiemelten az Ipar 4.0-ás megoldások bevezetéséhez nyújt tőkeági finanszírozást, 7,47 milliárd forintos keretből.

Augusztus végén, nyílt közbeszerzési eljárás keretében, az MFB – Magyar Fejlesztési Bank tenderén nyerte el a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. az Irinyi I. Kockázati Tőkealap kezelésének jogát. Szeptember 17-én a szerződést is megkötötte a pénzintézet a tőkealap-kezelővel, december elején pedig az alap engedélyeztetése is lezárult. Az Irinyi I. alap közel 8 milliárd forintos kerettel a konvergenciarégiók cégeinek áll rendelkezésre, míg a korábban indult Irinyi II. alapot – szintén az alapkezelő által menedzselt 8 milliárdos kerettel – a közép-magyarországi vállalkozások kereshetik meg; mindkét tőkealapot kizárólag közösségi (állami és EU-s) forrásból finanszírozzák.

Az Irinyi I. Kockázati Tőkealap első tranzakciójával egy repülőtéri tűzoltó képző központ, a Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia létrehozását segíti Debrecen városában. Az alap egy ütemű, összesen 150 millió forintos összegű tőkeemeléssel 36,6 százalékos részesedést szerzett a DETKA Oktató Kft.-ben egy ütemben végrehajtott, összesen 150 millió forint tagi kölcsön nyújtása mellett. A DETKA Oktató Kft.-ben tulajdonosi részesedéssel bír a XANGA-csoport (a Debreceni Nemzetközi Repülőtér üzemeltetését és fejlesztését végző vállalat), amellyel az SZTA-nak már van egy pénzügyileg eredményes exitje, illetve egy jövő évi, várhatóan sikeres kilépéssel zárható további tranzakciója (SAIGO LOGISTIC).

A repülőtér üzemeltetése során az egyik jelentős kihívást a tűzoltó szolgálat fenntartása okozza, a megfelelően képzett személyzet mellett. A tevékenység ellátása biztonsági szempontból nélkülözhetetlen, gazdasági oldalról azonban az egyik legnagyobb kiadást jelentő szolgálat. Ugyan a tűzoltóság üzemeltetése szigorú feltételekhez kötött, ilyen jellegű komplex oktató bázist azonban jelenleg egy kelet-európai cég sem üzemeltet.

A Debreceni Repülőtér utasszáma évről évre rohamos mértékben nő, 2011-2018 között évi 18 ezerről 360 ezerre emelkedett. A város és vonzáskörzetének forgalmát nagymértékben növelheti a város átalakulása, járműipari központtá válása – részben a BMW-gyár beruházásnak köszönhetően – amelyhez elengedhetetlen a repülőtéri tűzoltóképzés megerősítése is.

Az Irinyi-alapok az Irinyi-tervben, Magyarország hosszútávú iparfejlesztési stratégiájában meghatározott célokat, elsősorban a versenyképes, magasabb hozzáadott értékű termelés, a kutatás-fejlesztés felé történő elmozdulást támogatják innovatív hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tőkeági finanszírozással. Kiemelt iparágnak számít többek között a jármű- és gépgyártás, az egészségipar és a zöldgazdaság is. Mindkét tőkealap az újraiparosítási tervben kiemelt szektorok vállalkozásait célozza, és a befektetések közvetlen célja alapvetően a termelés bővítése, a gyártási folyamatok hatékonyságának növelése, a termékek minőségének növelése. Ezek képezhetik alapját a beszállítói láncban való előrelépésnek, exportpiacok meghódításának.

Az Irinyi-alapok befektetési logikája lényegében megegyezik a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. többi tőkealapjánál – a Széchenyi Tőkebefektetési Alapnál, a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealapnál és a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapnál – megismert alapelvekkel, amelyek mentén már 105 befektetési tranzakciót hajtottak végre. Az alapok legfeljebb 49 százalékos üzletrészt szereznek, csendestársként viselkednek, a tőkealap kiszállása pedig általában (az eddigi esetek 80 százalékában) alapítói visszavásárlás keretében történik, vagyis visszaállítható az eredeti tulajdonosi struktúra. 5 tőkealapján keresztül az alapkezelő közel 71 milliárd forintnyi – magánbefektetésekkel kiegészíthető, illetve a gazdaságba visszaforgatható – forrást menedzsel.

„Teljessé vált az ipari vállalkozások finanszírozását szolgáló tőkeprogramunk. A magyar iparban, az exportképes, illetve beszállító kis- és középvállalkozásokban olyan növekedési potenciált látunk, amely tőkebefektetőként is felkeltette az érdeklődésünket. Az Ipar 4.0-ás megoldások bevezetéséhez, termékfejlesztésekhez, bármilyen innovációhoz elengedhetetlen lehet a – hitellel, vissza nem térítendő támogatással kiegészített – tőkeági finanszírozás” – mondta az indulás kapcsán Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS