Vannak, akik nagyon bíznak a vakcinákban és nem törődnek a rossz hírekkel

2020. 11. 26., 13:00

Az amerikai elnökválasztás eredménye ugyan egy bizonytalanságot eltüntetett a piacokról, de a kilátások szerint megosztott marad a döntéshozatal az Egyesült Államokban, azaz kétségessé vált a Joe Biden által belengetett adóemelés és a technológiai cégek megregulázása – derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzserének friss elemzéséből. A befektetők most átnéznek a kedvezőtlenebb híreken, a vakcinák érkezésében és a járvány okozta sokk utáni fellendülésre várnak. Alternatíva híján továbbra is olyan a környezet, amely a részvénybefektetéseknek kedvez a jövőben.

Bár hivatalosan még nincs vége az amerikai elnökválasztásnak, a végeredmény lényegében megszületett, Joe Biden demokrata jelölt lesz az Egyesült Államok elnöke. Ezzel az elnökválasztáshoz kapcsolódó bizonytalanság eltűnt a piacokról, de azért maradtak kérdések. A járvány megítélése pedig paradox - írja legfrissebb piaci értékelésében Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere.

Elnökválasztás után

„Most úgy néz ki, hogy az amerikai szenátusban republikánus többség marad, emiatt Biden elnöknek kompromisszumokat kell találnia a döntésekhez, a kampányban beharangozott terveit nem biztos, hogy sikerült véghezvinnie, így a technológiai mamutvállalatok megregulázása és az adóemelési tervek is lekerülhetnek a napirendről. Ennek pedig örültek a piacok” – fogalmazott a szakember.

Az is kérdés maradt, hogy mekkora mentőcsomagot vet be az amerikai állam a járvány negatív hatásainak tompítására és a fellendülés elősegítésére. „A piaci hangulatot nem rontotta el az sem, hogy még nem született meg a döntés mentőcsomagról”– tette hozzá.

Az is látszik, hogy a befektetők a járvány súlyosbodására nem igazán reagálnak. Kovács Mátyás azt mondta: „Az olyan rövid távú rossz híreken átnéznek, mint a különböző országokban bevezetett szigorítások, vagy a visszafogott gazdasági aktivitásra utaló számok. Várják a vakcinákról szóló híreket, bíznak a hatékony védelmet jelentő készítmény mielőbbi megjelenésében és a tömeges oltások megkezdésében.”Ez abból is látható, hogy az egyik legfontosabb amerikai részvényindex, az S&P 500 új csúcsokra kapaszkodott az elmúlt hetekben.

Pénzpumpák, infláció, kötvényhozamok, részvénypiacok

A mostani helyzet alapján bizakodónak tűnnek a részvénypiaci befektetők. Ráadásul jegybanki oldalról is támogatást kaphatnak. Az Európai Központi Bank magasabb fokozatra kapcsolhatja az eszközvásárlási programját és az amerikai Fedtől is komolyabb szerepvállalás várható, miután kétségessé vált az amerikai költségvetést terhelő mentőcsomag mérete és sorsa.

„Ezek szintén muníciót adhatnak a részvénypiaci emelkedésnek” – mondta Kovács Mátyás. A szakember szerint az alternatíva hiánya is a részvénypiacok mellett szól. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy a jegybanki pénzpumpálás, azaz eszközvásárlások a kötvényhozamokat alacsony szinten tartják. A piacokra öntött pénznek viszont előbb-utóbbi inflációpörgető hatása lesz, ez pedig azt valószínűsíti, hogy a kötvényeknek negatív lesz a reálhozama. Így a reálgazdasági eszközök mellett a részvénypiacok nyújthatnak megfelelő kiutat a befektetni való pénzeknek”.

Összességében a K&H alapok kezelőjének szakértője szerint a járvány miatti bizonytalanság ellenére középtávon továbbra is a részvénypiacok kecsegtetnek jó kilátásokkal és attraktívabb hozamokkal. A kiegyensúlyozottság érdekében érdemes nem csak a forintalapú részvényalapokat számba venni a befektetéseknél, hanem az olyanokat is, amelyeknek van devizakitettsége.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS