Szárnyaltak tavaly a részvénykibocsátások

2021. 04. 30., 09:15

Tavaly közel 20 százalékkal nőtt világszerte a tőzsdei bevezetések (IPO) száma. A legtöbb, szám szerint 203 részvénykibocsátás az EY közreműködésével valósult meg.

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai ellenére kiemelkedő volt a globális IPO-aktivitás 2020-ban. Az egy évvel korábbi eredményekhez képest a tőzsdei bevezetések száma 19 százalékkal 1363-ra emelkedett, értéke pedig 29 százalékkal 268 milliárd dollárra nőtt. Európában 23 százalékkal 185-re növekedett az tranzakciók száma, míg az értéke 9 százalékos bővüléssel elérte a 27 milliárd dollárt.

Az ügyletek leginkább a technológiai, az ipari és az egészségügyi szektorban valósultak meg, amelyek világszinten az összes részvénykibocsátás közel 60 százalékát tették ki.

Az EY 2020-ban globálisan 203 tőzsdei bevezetésben működött közre, és a 20 legnagyobb részvénykibocsátás közül 18-nál szakmai tanácsadóként járt el. Különösen aktív volt a kiskereskedelemi, a vendéglátó- és az ingatlanszektorban, valamint az építőipar és az élettudományok területén. A magán- és kockázati tőkealapok által megvalósított tőzsdei kibocsátásokhoz kapcsolódó cégátvilágításában is élen járt az EY.

Magyarországon tavaly ugyan nyilvános részvénytranzakció nem történt, egy különleges bevezetésre azonban sor került. Felkerültek a parkettre az első zöldmezős szabályozott ingatlanbefektetési társaság részvényei az EY adó, pénzügyi és jogi csapatának támogatásával. A kötvénypiacon viszont kiemelkedően aktív volt a vállalati szektor.

Az év végéig 44 hazai cég bocsátott ki kötvényt az MNB Növekedési Kötvényprogramjában és az NKP-n kívüli vállalati kötvények piaca is élénkebb volt a korábbi évekhez viszonyítva. Az EY az NKP kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó sikeres hitelminősítések közel harmadában működött közre, mint rating-tanácsadó és számos esetben teljeskörű támogatást nyújtott a cégeknek a pénzügyi tanácsadást kiegészítő jogi szolgáltatásokkal.

„A részvény- és kötvénykibocsátás is kiváló lehetőség arra, hogy egy vállalkozás megerősítse piaci pozícióját egy nehéz gazdasági környezetben vagy forrást biztosítson új fejlesztések megvalósítására, akvizíciók finanszírozására. Az EY a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalkozások piacvezető könyvvizsgálója és ma már a részvény- és kötvénykibocsátásokhoz kapcsolódó adó, pénzügyi és jogi tanácsadói feladatok terén is meghatározó szerepet játszik. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a tudásnak és a folyamatos erőfeszítéseknek az eredményeként számos vállalkozás jutott kedvező feltételekkel finanszírozási forráshoz” – hangsúlyozta dr. Vaszari Péter az EY Stratégia és Tranzakciós Tanácsadás Üzletág vezetője.

„A részvény- és kötvénykibocsátások piacán jogi szolgáltatásaink messze túlmutatnak a hagyományos ügyvédi irodák gyakorlatán. Egyszerű végrehajtás helyett, a teljes projektek lemenedzselését, üzleti és jogi tényezők hatékony összehangolását biztosítjuk, hogy a forrásszerzést a lehető leggyorsabban, fejlesztési terveikhez igazodva kaphassák meg ügyfeleink” – emelte ki dr. Sefer Iván, az EY Law vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS