K&H: radikális változás a megtakarításoknál

2024. 04. 29., 14:10

A befektetési piacokon vége a két számjegyű hozamok időszakának, ám a lelassult infláció feletti reálhozamot most is el lehet érni a K&H szakértői szerint. Ehhez érdemes a deviza- és a fenntarthatóságra fókuszáló befektetésekkel is számolni, ami ma már nem pusztán lehetőség, sokkal inkább elvárás.

„Alapvetően megváltozott a befektetői környezet az idén a tavalyi helyzethez képest, ez pedig a kisbefektetőket is érinti” – mondta Bánhalmi Gábor, a K&H Alapkezelő vezető stratégája a pénzintézet legutóbbi befektetői klub rendezvényén, ahol a nemzetközi befektetési piacokról, a hozamok változásáról, valamint a forint és a devizák piacáról beszéltek a szakértők részletesen.

A két számjegy nem minden

„Kétségtelen tény, hogy a magyar eszközökhöz köthető tavalyi két számjegyű hozamoknak búcsút kell inteni. Ugyanakkor sosem csak ezt az egy számot kell nézni, hanem az inflációt is, összességében pedig azt, hogy a hozamok hogyan viszonyulnak az infláció mértékéhez. Az infláció lelassult, amivel párhuzamosan az alapkamat és a kamatok is sokkal lejjebb kúsztak, ez pedig a hozamokon is látszik. Fontos azonban, hogy minden befektetőnek, így a kisbefektetőknek is az a célja, hogy reálhozamot érjenek el, erre pedig most is van lehetőség” – mondta a szakember.

A magyar kisbefektetők szempontjából kulcsfontosságú a forint árfolyamának alakulása. A mostani majdnem 400 forint közeli euró-, valamint 370 forint körüli dollárfolyam esetén felértékelődnek a nemzetközi eszközök, azaz a devizás befektetések. „Devizaeszközöket a jelenlegi helyzettől függetlenül is érdemes tartani a befektetési portfóliókban a diverzifikáció egyik fontos elemeként: a nagyjából 30 százalékos devizakitettség jelenti az ideális arányt.” A devizás befektetések az árfolyamnyereség révén ellensúlyozhatják a forint gyengülését. Erre lehetőséget nyújthatnak a külföldi államkötvények, vagy akár az úgynevezett vegyes alapok, nem kell feltétlenül eurót vagy éppen dollárt vásárolni.

A fenntarthatóság ma már elvárás

A befektetési porondon látható jelentős változások között kedvező, hogy a fenntarthatóságra fókuszáló befektetések egyre népszerűbbek.

„Az EU-ban már most jelentős környezetbarát termelőkapacitások érhetőek el, ezek elterjedését felgyorsította az orosz-ukrán háború miatti energiaválság. Az úgynevezett ESG-irányzat nem átmeneti divat, hanem ez az egyetlen fenntartható irány. Másképp fogalmazva, az ESG-fókusz egyre inkább elvárás, ebbe az irányba mozognak a befektetett pénzek, ami felfelé hajtja ezen eszközök árfolyamát hosszabb távon, a hagyományos befektetésekhez képest” – emelte ki Bánhalmi Gábor.

Merre tovább?

Összességében az olyan portfóliókban érdemes gondolkodni, amelyek a kockázatokat megfelelően „kezelik”. Éppen ezért rövid és hosszú kötvényeknek is van helye bennük, csakúgy, ahogy a részvényeknek is, amelyek bár kockázatosabbak, komolyabb hozampotenciállal kecsegtetnek. „Az idei változások ellenére továbbra is igaz, hogy a nagyobb kockázat, komolyabb nyereséget hozhat a befektetők számára. Ám mindenkinek olyan kockázati szinten érdemes mozognia, amit még kényelmesen elbír” – emelte ki a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 28., 10:10
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2024-05-29 09:00:27
Nehéz elvonatkoztatnom a csehszlovák múltamtól – még bőven szocializmus volt, mikor először kóstoltam Komáromban mogorva nagyapám mellett álldogálva a majonézes halsalátát, vagyis a treskát.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS