A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez

2021. 05. 11., 13:00

Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média. Ez azonban még kevés, ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani a vevőket, tudatos márkaépítésre van szükség. A K&H szakértői és Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője úgy vélik, a márkaépítés ugyanolyan fontos, mint a cég pénzügyi vagy gyártási tevékenysége, így minél hamarabb érdemes kikérni a szakemberek véleményét, segítségét. A K&H nemrégiben elindította vállalkozásösztönző videósorozatát, amely többek között ebben a tevékenységben is segítséget nyújt.

A Lucidpress 2019-es kutatásában részt vevő cégtulajdonosok szerint a következetes márkaépítés átlagosan akár 33 százalékkal növelheti a vállalkozás bevételét - megéri tehát időt és energiát fordítani rá. Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője, a Szentkirályi Kft. alapítója és ügyvezetőjeazonbanúgy véli, márkát építeni csakis érzelmi alapon lehet. Ha valaki belekezd, nem szabad pusztán pénzszerzési céllal tennie azt, hanem sokkal inkább érzelmi alapokra kell támaszkodnia. Hiszen, ha a vállalkozó alkotóként tekint önmagára, akkor az elsődleges célja az lesz, hogy értéket teremtsen – és ezt az értéket fogja felismerni és megvásárolni a fogyasztó, ami végső soron profitot termel a cégnek. Ennek meghatározó eszköze a közösségi média, mert olyan kommunikációs teret biztosít, amely nélkül ma már nehéz vagy akár lehetetlen elérni közvetlenül, gyorsan és hatékonyan a vevőket. Ez derül ki a K&H szakértői által a Cápák között showműsor versenyzőinek összeállított kérdőívből is: a válaszadó vállalkozók 61 százaléka rendelkezik weboldallal, közösségi médiafelülete azonban 78 százalékuknak van.

A márkaépítés viszont ettől egy jóval komplexebb tevékenység, ami a kommunikáción kívül a vállalkozás számos más területét is érinti, egészen a vevők megismerésétől a legjobb minőségű termék kifejlesztéséig. Azonban a minőségi termék sem elég önmagában a sikerhez, meg is kell győznünk a célcsoportot arról, hogy akár napi rendszerességgel minket válasszon.

„Mindenkinek más-más erősségei vannak, de ha egy vállalkozó csak a marketinghez ért, akkor nincs terméke, ha pedig csak a termékhez, akkor nem tudja, hogyan adja el azt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak olyanok vállalkozhatnak, akik marketing vagy kommunikációs diplomával rendelkeznek, csupán rávilágít arra, hogy már a vállalkozásindítás legelején szükség lehet kommunikációs szakemberek bevonására. Ez az a terület ugyanis, amiben – bár sokat fejlődtek a hazai cégek az elmúlt húsz évben –, még bőven van mit tanulniuk a vállalkozóknak” –hangsúlyozta Balogh Levente.

Ezt igazolja a K&H kérdőíves felmérése is, mely rámutatott, hogy ez az egyik olyan terület, ahol a Cápák között versenyzőinek szüksége lenne a szakemberek bevonására: 52 százalékuk jelezte, hogy leginkább a marketing és a kommunikáció terén örülne a támogatásnak. „Egy induló vállalkozásnál jellemzően nincs minden szakterülethez külön egy-egy szakember, ezért szaktudás hiányában jó, ha vannak olyan szakmai támogatók, akikhez a kezdő vagy fejlődni vágyó vállalkozók fordulhatnak, akár már a vállalkozás alapítását megelőzően is. Az üzletetide oldalon ezért a K&H szakértői a marketingterv és a kommunikációs stratégia elkészítésével kapcsolatos kérdésekben is rendelkezésre állnak. További segítségként pedig elindítottuk új, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos videósorozatunkat is, ahol a Cápák között befektetőitől kaphatnak praktikus tippeket a vállalkozások a márkaépítés, digitális szemléletváltás és az innováció témaköreiben” –fejtette ki Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentoraként.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 18:20
Kiválóan teljesített a Széchenyi Kártya Program 2025 első félévében, a programban részt vevő bankok 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be 264,7 milliárd forint összegben – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
2025-07-10 17:10:00
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS