Ismét csúcson a vállalkozások bizalma Magyarországon

2019. 07. 24., 15:00

Stabil és kiszámítható gazdasági környezetet várnak a vállalkozások a következő egy év során. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így jelenleg 17 ponton áll, ami az index történetében eddig csupán egyszer, 1 éve fordult elő. A pozitív várakozások annak köszönhetők, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását is kedvezően látják.

Az év eleji nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg 17 ponton áll, amivel gyakorlatilag megismétlődött az egy évvel ezelőtti csúcshangulat.

Az adócsökkentés bejelentése előtt készült felmérés eredménye szerint a vállalkozások jelenleg stabil és kiszámítható környezetet prognosztizálnak a következő egy évre, és nem várnak jelentős változást a gazdasági helyzetüket leginkább befolyásoló tényezőkben. Az enyhe, 2 pontos emelkedés annak köszönhető, hogy számottevően javultak a közterhekre és a vállalati hitelkamatokra vonatkozó várakozások.

A különböző méretű cégek közül jellemzően a középvállalkozások hangulata a legjobb, ami most elérte az egy évvel ezelőtti történelmi maximumot, várakozásaik ugyanis 26-ról 36 pontra ugrottak. Ezzel szemben a mikro-, valamint a kisvállalkozások bizalma gyakorlatilag nem változott év elejéhez képest (9 és 21 pont). Az ágazatok közül továbbra is az agrárium a legbizakodóbb (35 pont), de jelentősen, 12-ről 18 pontra javult a kereskedelmi cégek hangulata is, miközben a szolgáltató és az ipari cégek bizalma alig változott év elejéhez képest (15 és 16 pont).

Alacsonyabb közterhek és vállalati hitelkamatok jöhetnek

Az index javulásának hátterében az áll, hogy tavaly év végén komoly félelem alakult ki a cégek körében, hogy emelkedni fognak az őket érintő közterhek, most viszont mérséklődtek ezek a negatív várakozások. Év végén a vállalkozások több mint fele (54 százalék) számolt magasabb adókkal és járulékokkal, mostanra viszont ez az arány 34 százalékra csökkent.

Ezzel párhuzamosan az alacsonyabb adókkal és járulékokkal tervező cégek aránya is jelentősen, 17 százalékról 25 százalékra nőtt tavaly év végéhez képest. A vállalati hitelkamatok alakulásával is derűlátóbbak lettek a cégek, hiszen az elmúlt egy évben jellemző 2 százalék körüli értékhez képest jelenleg 1,4 százalékos kamatnövekedést valószínűsít a szektor.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.