10 millió dollár tőkét vont be a növekedéséhez a magyar-amerikai startup

2021. 05. 14., 13:45

Az egyik legelső nemzetközi sikereket elérő magyar startup, az Organica Water spinoffjaként létrejött Transcend is a nagy előd nyomdokaiba lépett szoftverével. „Büszkeség számunkra, hogy nem csak a startup vezetői és teljes fejlesztői csapatában vannak jelen magyarok, hanem a befektetők körében is” – mondta Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója. A budapesti székhelyű kockázatitőkealap-befektető már magvető fázistól kezdve támogatta a startup útját. Ennek eredménye a napokban zárult nemzetközi növekedési tőkebevonás, amely végül tízmillió dollárosra duzzadt.

Még az 1990-es években, Körte-Organica néven alakult az a szennyvíztisztításra zöld megoldásokat szállító startup, amelynek a Transcendet is köszönhetjük. Napjainkban a magyar mérnökcsapat által alapított „anyavállalat” neve ugyan már Organica Water, de továbbra is ők azok, akik 10 év alatt egy Series D tőkebevonással 50 millió dolláros befektetésig jutottak el! A Transcend tehát, ennek a cégnek a spinoffjaként született meg, majd 2020-ban a saját útjára lépett, és függetlenedett az anyacégtől.

A startup fejlesztése leveszi a terhet a mérnökökről

A startup által fejlesztett szoftver ötlete onnan fakad, hogy az innovatív szennyvíztisztítással és újrahasznosítással foglalkozó Organica azzal a problémával szembesült: a mérnökeire nehezedő munka mennyisége miatt, képtelen lesz a globális piacon helytállni. Így törekedtek egy saját, fejlettebb és környezetbarátabb újdonság megalkotására, amelynek hatékonysága révén képesek lesznek felvenni a harcot nemzetközi versenytársakkal.

A szoftver lényege, hogy a több száz órás mérnöki munkát igénylő tervezési folyamatot automatizálják, mindezt leredukálva 6-8 órára. Mindehhez, csak egy 15 perces előzetes adatbevitel szükséges és az ezt követő munkaórák után, 5 különböző tervezetet hoz létre és ajánl fel a szoftver, árajánlatokkal együtt, így teljes mértékben megkönnyítve még a választási folyamatot is.

A magvető körrel kezdődött minden

A magvető fázisban, a Vespucci Partners kockázatitőkealap-befektető hárommillió dolláros befektetéssel támogatta meg a Transcendet még 2019 decemberében. Ez a lépés komoly szerepet játszott az Organicából való kiválásban, valamint lehetővé tette a nemzetközi piacra való kilépést – mondta Bohács Péter fejlesztési vezető. „A Vespucci a magvető kör után nagy segítséget nyújtott magyar fejlesztői központ toborzásában és több befektetőnek is bemutatta a céget a Series A körhöz” – mondta a tőkebevonás lezárulta után a Transcend alapító-ügyvezetője, Ari Raivetz.

A hibrid modell sajátossága és sikere

A fenti befektetésből is kirajzolódik a Vespucci jellegzetes működési elve, ami a hibrid modell: a cégnek létrehoznak egy amerikai és egy magyar lábat is. Hazánkban folyik minden – a startuphoz kapcsolódó – fejlesztés, Amerikában pedig a sales és marketing csapat van jelen, jelen esetben New Jerseyben. A Transcend is ezen a modellen alapul és működik, de minden olyan startupot ebbe az irányba terelnek, amibe befektetnek.

„A hárommillió dolláros magvető körtől a tízmillió dolláros Series A körig a Transcend tizenhét hónap alatt jutott el, ami a világon mindenhol figyelemre méltó eredmény, méltán lehetnek rá nagyon büszkék. Nekünk pedig kiváló visszajelzés arra, hogy az általunk preferált hibrid modell nem csak működik, hanem valódi versenyelőnyt ad” – nyilatkozta Sohajda Júlia, a Vespucci Partners ügyvezető partnere.

„Series A” befektetési kör

Az említett 10 millió dolláros körbe a Vespucci Partners fél millió dolláros ticket size-zal szállt be. Továbbá ebben fordulóban még az amerikai Aspen Capital Group, a HG Ventures és a holland víz fókuszú fejlesztésekre specializálódott cég, a Pure Terra vett részt.

A Transcend globális ügyfeleinek száma rohamosan növekszik és ezek között jelen van például a Black and Veatch, amely a világ száz legértékesebb építőipari cégek egyike, valamint a United Utilities is, az Egyesült Királyság ikonikus közműcége. A fejlődés egy fontos tényező a Transcend számára, ezért folyamatosan törekednek a fejlesztésekre és innovációkra, a szennyvíztelepek után az ivóvíztelepeket és egyéb komplexebb ipari létesítményekkel és épületekkel kapcsolatos rendszereket is szeretnék megcélozni.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS