Minden tízedik jelentkező cég bekerült a Hiventures programjaiba

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 05. 23., 12:30

Több mint 2 ezer cég közül választotta ki a Hiventures a programjába bekerült kétszázat – válaszolta az Üzletem kérdésére Kisgergely Kornél, a cég vezérigazgatója a csütörtöki rendhagyó online sajtótájékoztatón.

Hozzávetőlegesen a jelentkező cégek 10 százaléka került be eddig a Hiventures három programjának valamelyikébe az elmúlt két évben, 204 esetben született pozitíd döntés, összesen 17 milliárd forint értékben – válaszolta az Üzletem kérdésére Kisgergely Kornél.

A Hiventures vezérigazgatója arról is beszélt a csütörtöki online sajtótájékoztatón, hogy maximum 500 millió – 1 milliárd forintos befektetést biztosítanak a startupoknak, ezután külföldi tőkebevonással növelhetik erejüket és versenyképességüket a cégek. Van már jelenleg is néhány magyar startup, amelyik a nagy siker kapujában áll, de egyelőre komoly exitre nem került sor.

A tájékoztatón Katona Bence vezérigazgató-helyettes bejelentette, hogy június 1-től az eddigi maximum 9 milliós befektetést 15 millió forintra emelik. Az inkubációs szakaszban eddig így összesen 39 millió forintot lehetett felvenni, ez most 65 millióra emelkedik.

A Forbes kérdésére Mikesy Álmos inkubációs befektetési igazgató elmondta: továbbra is 9 százalékot kérnek majd ezektől a cégektől, de az eddigi limit, vagyis a 9 millió feletti 6 milliót tagi kölcsönként adják.

Ezzel egy időben a magvető finanszírozás felső határát 150 millióról 250 millió forintra emelik. A növekedési szakaszban pedig az eddigi maximum 1,5 millió euróval szemben 3 millió eurós tőkebefektetést lehet igényelni.

A rendhagyó, viszont annál hatékonyabb tájékoztatón az Üzletem arra is választ kért, hogy a Hiventuresnek van-e kapcsolata a startup nagyhatalomnak számító Észtországgal?

Szluha Dénes a növekedési terület befektetési igazgatója – az észtek szerepét nem kisebbítve – azt mondta, hogy Európában van még néhány húzó ország, így Ausztria, Németország és Hollandia. A Hiventures szakemberei igyekeznek ott lenni minden nagyobb európai és amerikai rendezvényen, a kapcsolatépítés és a tapasztalatcsere terén kimondottan jól állnak. Olyannyira jól, hogy épp a közelmúltban jelentkezett egy észt üzletember, aki Magyarországon kíván startupot indítani.

Katona Bence vezérigazgató-helyettes közölte: a Hiventures befektetési politikája változatlan maradt az indulás óta: a programban résztvevő cégekben kisebbségi tulajdonosként dolgoznak, s a hagyományos iparágakban tevékenykedő vállalkozásokra továbbra sem fókuszálnak.

A látványos fejlődést ígérő startupokra viszont a jövőben is koncentrálnak. Ahogy azt megírtuk, kétszer 60 millió forint befektetést kap az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a színészek munkakeresését megkönnyítő platform elindítója, a Szabadszínész Kft. A Lengyel Tamás színész és Gosztonyi Csaba reklámszakember által alapított vállalkozás azért jött létre, hogy minél több színésznek legyen lehetősége szórakoztató vagy művészeti produkciókban szerepelni.

Vagyis jó ötletekre, nagy bizniszekkel kecsegtető tervekre vevő a Hiventures.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.