Smart money hozza mozgásba az induló magyar vállalkozásokat

2021. 10. 20., 21:00

Az első vállalkozásukat elindító cégvezetők és startup alapítók számára számos, nemzetközi szinten is jelenlévő sikeres magyar vállalatcsoport története nyújt inspirációt. Ezen történetek közé sorolhatjuk a Cafe Frei sikersztoriját is, amely jelenleg Magyarország egyik vezető franchise kávézó hálózataként 8 országban több mint 60 kávézót irányít, mind franchise, mind saját üzemeltetésű működési struktúrában. A kávézó hálózat társtulajdonosainak családi érdekeltségi körébe tartozó TLF Capital olyan tőkebefektetéssel és üzleti mentorálással foglalkozó, 100 százalékban családi tulajdonú befektetési holding, amely innovatív vállalkozásokat igyekszik segíteni, hogy a hazai, és adott esetben a nemzetközi piacok szereplőivé válhassanak az élelmiszeripar, az FMCG vagy akár az egészségipar területein.

„Egy fiatal vállalkozó esetében a hazai, vagy éppen a külföldi tanulmányok, adott esetben multinacionális vállalati környezetben vagy saját vállalkozásban szerzett gyakorlati tapasztalat alapvető pillérei lehetnek egy induló vállalkozás sikerének megalapozásában. Eddigi tapasztalataim szerint az egyik legtöbbször előforduló kérdéskör egy alapító számára, hogy hogyan tudna vállalkozása minél hamarabb nemzetközi piacra belépni és globális márkává fejlődni. Azonban véleményem szerint mindaddig amíg, egy induló vállalkozás nem rendelkezik egy kellően megalapozott „proof of concepttel”, vagyis bizonyított üzleti koncepcióval saját hazai piacán, addig a külföldi piacra való belépés sikeressége is limitáltabb lehet, hiszen úgy vélem, hogy egy adott vállalkozásnak már egy stabil üzleti működésre van szüksége ahhoz, hogy kidolgozhassa egy nemzetközi piacra való belépés vagy megjelenés stratégiai modelljét. Viszont itt egyből felmerül az a kérdés is, hogy miként lenne érdemes egy üzleti koncepció hazai sikerességét mérni?” – mondta Langár Bence, a TLF Capital Zrt. alapító-vezérigazgatója.

„A TLF Capital befektetési politikájának egyik missziója és szolgáltatásainak alappillére éppen a hazai expanzió olyan strukturált előkészítése, mely elengedhetetlen része a külföldi piacokon való megjelenésnek is. Figyelembe kell venni, hogy nem minden üzleti modell, termék, szolgáltatás vagy koncepció alkalmas arra, hogy nemzetközi porondon is próbára tegye magát – a külföldön való megjelenés nagyon sok üzleti, gazdasági és társadalmi paraméter közös együtt állásának eredménye. Ugyanakkor, ha egy vállalkozás által kifejlesztett termék vagy szolgáltatás csak hazánkban nyújt a fogyasztóknak megoldást, az egyáltalán nem csökkenti az adott termék vagy szolgáltatás mögött álló know-how értékét. A külföldi sikertől függetlenül is bátran mondható eredményesnek, hiszen a siker mindenkinek mást jelent. Éppen ezért fontos, hogy az alapító által definiált üzleti siker a befektetőnek is ugyanazt jelentse” – hangsúlyozta Langár Bence.

Hozzátette: „A TLF Capital a hazai és akár a nemzetközi piacon való megjelenésben is igyekszik támogatni a saját vállalkozásukat elindító cégvezetőket és startup alapítókat mind tőkebefektetéssel, mind üzleti mentorálassal, különösen az FMCG és egészségügyi ipar területein. Ezek azok a kiemelt szakterületek, ahol az alapító elméleti és üzleti tapasztalata, valamint kiterjedt szakértői kollégái a legmagasabb tudást és segítséget képesek megadni.”

„Hazánkban számtalan egyedi és kreatív üzleti ötlet, ígéretesen induló vállalkozás van. A klasszikus pénzügyi befektetés mellett nekik elsősorban smart money-ra van szükségük” – mondta a közgazdász.

Az újonnan megjelenő fogalom a startupok világában éppen azt az intelligens tőkét jelenti, amely nemcsak forrást kínál, hanem tudást ad és értéket teremt az elkötelezett kezdő vállalkozóknak.

Langár Bence éppen ezen üzleti filozófiára alapozva hívta életre a TLF Capitalt. A családi vállalkozás angyalbefektetőként, saját forrásból támogat induló hazai vállalkozásokat. A társaság a tőke, a kiterjedt portfólió tapasztalat és a saját kapcsolati rendszer mellett azonban éppen akkora hangsúlyt fektet a gyakorlati üzleti tudás átadására – ezt jelenti valójában a smart money koncepciót.

A TLF Capital saját pénzével is támogatja az újonnan indult vállalkozásokat, valamint igyekszik arra sarkallni a külföldi tanulmányokat végezett vállalkozókat is, hogy az ott megszerzett szellemi tőkét kamatoztassák együtt itthon, ahogy a társaság alapítója teszi a mai napig. A TLF Capital akár több száz millió forint tőkével és tudással segíti a startvonalon álló cégek alapítóit, hogy az elképzeléseiket és álmaikat megvalósíthassák.

(Fotók: TLF Capital)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.