Stefanich Éva: a KAVOSZ számára kiemelten fontos a mikrovállalkozások támogatása

Stefanich Éva: a KAVOSZ számára kiemelten fontos a mikrovállalkozások támogatása
2025. 04. 03., 12:40

Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából a Nemzetgazdasági Minisztérium ünnepségén a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át Stefanich Éva, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgató-helyettese.

„Éva több mint 15 éve erősíti a KAVOSZ-t, kiváló vezető, aki fáradhatatlanul dolgozik a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, a KAVOSZ küldetésének megvalósításáért” – méltatta a szakembert a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének elnöksége.

Stefanich Éva tapasztalt pénzügyi szakemberként érkezett a KAVOSZ Zrt.-hez. Közgazdasági szakközépiskolai érettségi után a Pénzügyi és Számviteli Főiskola (ma Budapesti Gazdasági Egyetem) számvitel szakán végzett. 1992-ben a Postabanknál helyezkedett el, a következő 15 évben különböző hitelintézeteknél szerzett átfogó banki tapasztalatot. Ezt követően két évig egy tanácsadó cégnél dolgozott, ahol a feladatköre a projekteknek nyújtott számviteli segítség mellett az üzleti támogatásra is kiterjedt.

2009. április 1-jén csatlakozott a KAVOSZ Zrt.-hez, ahol 2023 októberéig a gazdasági igazgató pozíciót töltötte be; a számviteli-pénzügyi terület irányítása mellett részt vett az informatikai fejlesztésekben is. Az utóbbi területen a Covid-járvány idején vált nyilvánvalóvá, hogy a digitalizáció szerepe minden korábbinál fontosabbá válik – emlékszik vissza a Stefanich Éva. A rendszereket ekkor már úgy tervezték, hogy a hitelkérelmeket online is be lehessen nyújtani, és az új irányvonalat a KAVOSZ szervezetének átalakítása is tükrözte. 2023-ban a szervezeti változásokhoz igazodóan került a vezérigazgató általános helyetteseként kijelölésre, amelyet azóta Stefanich Éva tölt be. Ez bizonyos értelemben természetes előrelépés volt, hiszen egyrészt akkor már évek óta ő irányította az informatikai fejlesztést és üzemeltetést, másrészt a banki rendszerek fejlesztése, paraméterezése, tesztelése terén már korábbi munkahelyein is széles körű tapasztalatokat és ismereteket szerzett.

Aki Magyarországon támogatott vállalkozói hitelekről beszél, az szinte biztos, hogy a KAVOSZ Zrt. által kezelt Széchenyi Kártya Programra gondol. A program a Covid-időszak alatt számos vállalkozás számára valódi „lélegeztetőgépként” működött: a fennmaradáshoz szükséges likviditás biztosítása mellett a beruházások élénkítésével fontos nemzetgazdasági feladatot is ellátott, a vállalkozások 0,5 százalékos nettó kamat mellett juthattak államilag támogatott hitelekhez. A KAVOSZ nagy szerepet játszott abban, hogy ezekben a nehéz időkben sikerült elkerülni a tömeges bedőlést – hangsúlyozza Stefanich Éva. Lassítani a következő években sem lehetett, az orosz-ukrán háború és az energiaválság idején megint szükség volt az újabb és újabb, célzott hiteltermékekre – és ezek rendre meg is jelentek.

2025-ben a Széchenyi Kártya Program új termékei immár a Demján Sándor Program keretében is segítik a hazai kkv-kat. A digitalizáció és a beruházások támogatása mellett Stefanich Éva külön kiemeli a mikrovállalkozások – különösen a kezdő vállalkozók – számára kialakított konstrukciót. A kezdő vállalkozásokat a bankok „nem szívesen” finanszírozzák, sokuk számára így a Széchenyi Mikrohitel az egyetlen finanszírozási lehetőség – hangsúlyozza a vezérigazgató-helyettes.

A KAVOSZ-nál nincs „üzemszünet”: a napokban jelentették be a Széchenyi Kártya Program „történelmi változásait”, amelyek szerint a finanszírozáshoz immár a biztosításközvetítők is hozzáférnek, és amelyek több ponton bővítették a beruházási/finanszírozási területeket is. És még csak az év elején tartunk… A KAVOSZ, ahogy eddig, a jövőben is aktív szerepet fog játszani a gazdaság élénkítésében, a vállalkozások üzleti céljainak támogatásában – ígéri Stefanich Éva.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.
2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS