A Hiventures kiválasztja portfóliójából a tőzsdeérett cégeit

2019. 09. 19., 17:45

A vállalatok tőzsdei megjelenését ösztönzi a Budapesti Értéktőzsde és a Hiventures együttműködése.

A Budapesti Értéktőzsde megállapodást kötött a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel a tőzsde szeptember 19-én megrendezett éves középvállalati csúcstalálkozója, a BÉT50 konferencia keretében.

Az eseményen Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben a szervezetek elkötelezik magukat a gazdaság tőkeáramlásának további fejlesztése mellett.

Az együttműködés célja az értéktőzsde szerepének növelése a vállalatok forrásbevonásának, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységének támogatása révén. A megállapodás számos, legfőképpen magántulajdonban lévő társaságok nyilvános részvénykibocsátását (IPO) felkészítő kezdeményezést foglal magában.

A szerződés többek között elősegíti egy közös tematikus alap felállítását. Az egyezség révén a Budapesti Értéktőzsde középvállalati szolgáltatásai – a tőzsdei felkészítés EU-s finanszírozását szolgáló BÉT Mentor Program, valamint a nemzetközi vállalatfejlesztési képzést nyújtó BÉT ELITE Program – nagyobb szerepet kapnak, a vállalatok pedig további segítséghez folyamodhatnak az átláthatóság és a felelős vállalatirányítási rendszerek kialakításában.

A Hiventures ezen felül vállalja, hogy portfóliójából kiválasztja a tőzsdeérett cégeket és elősegíti megjelenésüket a középvállalatokra szabott BÉT Xtend piacon; továbbá, a kockázati tőke befektető MFB KKV Tőkealapjából finanszírozott cégei esetében kiemelten szorgalmazza a BÉT-re történő nyilvános kibocsátást.

A Budapesti Értéktőzsde által megfogalmazott tőzsdefejlesztési törekvések, így a hazai vállalatok tőkeági finanszírozásának népszerűsítése is egyre szélesebb körben valósul meg. A Hiventures és a BÉT együttes hozzájárulása révén a jövőben még több ígéretes vállalat válhat ismertté a széles nyilvánosság számára.

(A fotón Végh Richárd és Katona Bence)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS