Egyetlen betéti kamat maradt 10 százalék felett

2023. 10. 24., 10:22

A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. Mostanra egyetlen maradt 10 százalék felett, és találni még néhányat 8-9 százalék körül. A piac furcsaságait jól mutatja, hogy vannak olyan pénzintézetek, amelyek a devizabetétre is jóval magasabb kamatot adnak, mint a bankok többsége a forintra. A Bank360.hu körképében megnézte, hogy a kedden várható újabb jegybanki vágás előtt hol lehet a legmagasabb betéti kamatokat elcsípni.

A 9 éves futamidejű inflációkövető PMÁP kivételével az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek a lakosság számára is elérhető állampapírok hozamai, amelyek jelenleg 8 és 9 százalék között mozognak. Ennyit vagy valamivel többet már a legmagasabb banki betéti ajánlatok is kínálnak. Ebből ugyan esetükben az állampapírokkal ellentétben jellemzően lejön a kamatadó és a szociális hozzájárulási adó is, de még így is közelebb kerültek valamivel az állami versenytársakhoz.

Aki a további kamatcsökkentések előtt keres magának betétlekötési lehetőséget, az négy banknál talál 8-11 százalék közötti ajánlatokat. A Gránit Banknál a KamatMax Plusz betét jelenleg 11 százalékos kamatot kínál. A betétlekötési idő ennél a 13 hónap. Ez furcsának tűnhet, de ezzel a Gránit kicselezi a szochót, mert azt csak maximum 12 hónapos lekötésig kell fizetni a kamat után. Ennek a konstrukciónak a jegybanki alapkamathoz kötött a kamatozása, tehát az MNB következő lépése már érinti a hozamát. A KamatMax betét 6 hónapos betétlekötést vállalva 9 százalékos kamatot ad. A kamat ennél fix, a leköthető összeg 20 millió forintig terjedhet. A Gránitnak ezen felül még 3 hónapos lekötésekre van 8 százalék feletti ajánlata.

A Cetelem a legmagasabb, 9 százalékos kamatot a két évre lekötött betétekre adja, erre sem kell szochót fizetni. Az egyéves lekötések esetén 8 százalék a kamat, de akkor is 7 százalékkal lehet számolni, ha nem kötjük le a pénzt, ennyit ugyanis a látra is ad a Cetelem. A Magnet Bank3 hónapos lekötésre kínálja a legmagasabb, 9,10 százalékos kamatot, 6 hónapra ez az érték 8,30, 12 hónapra pedig 7,02 százalék fix kamatozás mellett. Az Oberbanklegkedvezőbb betétje azok számára elérhető, akik legalább 8 millió forintot lekötnek. Ebben az esetben 1 hónapos lekötésnél még 9 százalék a kamat, ami 12 hónapos lekötésig fokozatosan 7,75 százalékra csökken. A TOP betétet ugyan elegendő 100 ezer forinttal indítani, de itt már a legjobb ajánlat is csak 7,25 százalék., 12 hónapra pedig 6,5 százalékig süllyed a kamat.

A nagybankok továbbra sem szálltak be a betétekért folyó versenybe, jellemzően nulla körüli kamatot adnak alapesetben lekötésre is. Az OTP Banknak van két, 7 százalékos ajánlata 6 hónapos lekötésre, de ezeket speciális esetben és vállalásokkal lehet igénybe venni.

A nagybankok betétgyűjtési érdektelensége miatt alakult ki az a furcsa helyzet, hogy még a devizabetétesek is találhatnak magasabb kamatokat, mint amekkorákat a legtöbb helyen a forintbetétre adnak. A bankoknál általában euróban és dollárban tudunk megtakarítani, de van, ahol több deviza közül is választhatunk. Néhány kivételtől eltekintve érdemi kamatot ezekre a betétekre sem kínálnak. A kivételeket azok között találjuk, ahol a forintra is magasabb kamatot adnak – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

A Gránit 12 hónapos lekötés esetén euróbetétre 3,25 százalékos kamatot kínál, dollárra 4 százalékot. Hat hónapra pedig 2,25 és 3,50 százalékot. A MagNet euró betétje 3 hónapra 1,70, 6 hónapra 2 százalékot nyújt. Az Oberbanknál az euró megtakarításra egyéves lekötése esetén 2,75 százalék a kamat. Két évre 2, három évre pedig 1,50 százalékos kamat érhető el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-22 12:30:59
Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.
2024-06-21 22:10:07
A „Befektetés Sanghajban, osszuk meg a jövőt!” eseményt, amelynek a házigazdája a Sanghaji Kereskedelmi Bizottság volt, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg június 18-án. Az eseményen jelentős számban képviseltették magukat magyar vállalkozások.
2024-06-21 21:10:27
Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata, ezért a hatóságok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett június 22-től Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelnek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS