Napokon belül lejár a NIS2 regisztráció határideje

2024. 06. 21., 18:40

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt, a vezető eltiltásával is járhat.

Európában az uniós kibervédelmi irányelv segíti a cégeket, hogy hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a látványosan növekvő digitális fenyegetésekkel szemben. Magyarországon 2024. január 1-jétől elkezdték nyilvántartásba venni azokat a szervezeteket, amelyeket érint a NIS2 irányelv. A szóban forgó társaságoknak június 30-ig regisztrálniuk kell a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál. Az előírások azokra a legalább 50 főt foglalkoztató vagy a 10 millió eurót (3,9 milliárd forintot) meghaladó éves árbevétellel rendelkező vállalatokra vonatkoznak, amelyek az EU gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen funkciót látnak el.

„Napokon belül lejár a NIS2 regisztráció véghatárideje. Sokan nem tudják, hogy a konszolidált beszámolót készítő társaságok esetében már az is elég, ha a csoport együttesen eléri a meghatározott árbevételt vagy létszámot, és máris érintett lesz az összes kritikus tevékenységet végző tagvállalat” – emelte ki Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője.

A szabályozás alá esnek többek között a következő ágazatok: energia, banki- és pénzügyi szolgáltatások, gyógyszeripar, közigazgatás, járműgyártás. A nyilvántartásba vett társaságoknál október 18-án el is indul az ellenőrzési folyamat. A szabályozás feltételeinek 2024. december 31-ig kötelező megfelelniük a cégeknek, valamint ki kell jelölniük egy auditort, aki 2025 végéig lefolytatja az első, NIS2 szabályozásnak megfelelő kiberbiztonsági átvilágítást.

„Több ezer vállalatra vonatkozhatnak a NIS2 szabályai idehaza. A társaságok számára komoly előkészülettel jár, hogy megfeleljenek a NIS2 követelményeknek. A felkészülés első lépése a kiberbiztonsági hiányosságokat feltáró, úgynevezett GAP elemzés. Ennek a fontosságát semmikép sem szabad alábecsülni. A felmérés eredménye alapján lehet meghatározni azokat az intézkedéseket, amelyeket az auditot megelőzően kell végrehajtani. Aki erre csak szimplán kötelezettségként tekint, nem csak a szabályozásnak nem fog megfelelni, de az IT-biztonsági szintjét sem javítja majd érdemben. Más szóval: tovább futja az egyre magasabb kockázatokat, és még a hatósági bírság elkerülését sem zárhatja ki” – hangsúlyozta Zala Mihály.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS