„A legszebb éveket idézik” a lakástakarék-megtakarítások

2024. 06. 01., 11:10

Az Erste Lakástakarék és az OTP Lakástakarék egyaránt erősödő érdeklődésről számolt be.

Az Erste Lakástakarék termékének értékesítési eredményei a „legszebb éveket, az állami támogatás megszűnése előtti időszakot idézik”. Tavaly májusban indult az akár 30 százalékos kamatbónuszt fizető előtakarékossági rendszer, azóta az ügyfelek 20 ezer új szerződést kötöttek mintegy 200 milliárd forint értékben. Nőtt a hosszabb megtakarítási időt választók aránya, a megtakarítók pedig most átlagosan 40 ezer forintot tesznek félre havonta, szemben a korábbi 17 ezerrel.

Az Erste Lakástakarék 2023 májusában indította újra a termékek értékesítését, az azóta eltelt egy évben az ügyfelek szerződéses összegben csaknem annyi új szerződést kötöttek, mint 2017-ben, az állami támogatás megszüntetése előtti utolsó teljes évben. A pénzintézet az új konstrukcióban a megtakarítások után fizetett kamaton felül kamatprémiummal egészíti ki a befizetéseket. Az akár 30 százalékos bónusszal pedig kvázi újra elérhetővé vált a régi állami támogatásos konstrukcióhoz hasonló lakástakarék termék – mondta el Kármán András, az Erste Lakástakarék vezérigazgatója.

Az Erste Lakástakarék pénzintézet piaci részesedése jóval nagyobb, mint a korábbi, állami támogatásos időszakban volt; az értékesítés újraindulása óta újra emelkedik az ügyfélszám, a szerződéses összeg mintegy 100 milliárd forinttal nőtt egy év alatt. Adataik szerint az átlagos szerződési összeg 10,2 millió forintra emelkedett 3,9 millióról. Ez annak köszönhető, hogy a megtakarítások hossza is nőtt: 2024-re a szerződések 75 százalékát kötötték le négy évnél hosszabb időre, míg 2019 előtt ezek aránya 65 százalék volt. Nem csak a szerződések, az ügyfelek jellemzői is változtak: nőtt a fiatalabb, 21-35 év közötti korosztály aránya (24-re 15 százalékról), a megtakarítók között több lett a nő (54-re nőtt 50 százalékról), és emelkedett az Észak-Magyarországon, illetve az alföldi térségben lakók aránya (37-re 32 százalékról), míg a budapesti szerződőké csökkent (33-ra 39 százalékról).

Az Erste Lakástakarék ügyfelei jelenleg két konstrukció, egy 4 és egy 8 éves futamidejű forma közül választhatnak, valamint dönthetnek, hogy havi 10 ezer, 20 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint befizetését vállalják.

Az OTP közlése szerint „lecsaptak” az ügyfelek az OTP Bank leányvállalatának, az OTP Lakástakarék Zrt-nek a tavaly márciusban elindított és októbertől már online is igényelhető lakáscélú megtakarítási termékére, a Lakástakarék Prémiumra (LTP). A konstrukció előnye, hogy a megtakarítás bármilyen lakáscélra felhasználható, ráadásul a magánszemélyek mellett a társasházaknak is kiszámítható megoldást kínál a felújítási, korszerűsítési munkák anyagi fedezetének megteremtésére. A folyamatosan erősödő érdeklődést jól mutatja, hogy a legfrissebb adatok szerint a megkötött szerződések értéke 2024. márciusában elérte a 100 milliárd forintot. Az online értékesítés tavaly év végi bevezetése óta, több mint 2600 LTP Prémium értékesítés történt online csatornán, 10,37 milliárd forint szerződéses összegben.

2024. első negyedévben (2024.január 1. – március 31 között) több mint 6000 új LTP Prémium szerződést értékesített az OTP, 24,63 milliárd forint szerződéses összegben. A leggyakrabban 20 ezer forint havi betét mellett 8 év időtartamra kötnek szerződést. A szerződések 71 százalékát 8 éves időtartamra, míg 29 százalékát 4 éves időtartamra kötik meg az ügyfelek. Jellemzően felújításra és lakásvásárlásra veszik igénybe az ügyfelek, de bármilyen lakáscélra felhasználható az LTP megtakarítás. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-21 21:10:27
Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata, ezért a hatóságok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett június 22-től Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelnek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS