Így férhetnek hozzá a pénzükhöz az első Babakötvényesek

2024. 06. 03., 18:10

Nagykorúságukkal sok pénz ütheti azoknak a fiataloknak a markát, akiknek a szüleik már az indulás óta Babakötvényben takarékoskodtak. Az eddigi átlagkifizetések értéke 2 millió forint volt, de attól függően, hogy melyik család mennyit tett félre, ennél jóval magasabb összegek is elérhetőek.

Jelenleg több mint 360 ezer Start értékpapír-számlát tartanak nyilván, amire Babakötvényt lehet vásárolni. 2024. január 1-ig alig 4 ezer ügyfél szüntette meg a Start-számláját, ezeken a számlákon az átlagkifizetés értéke 2 millió forint volt – jelezte a Magyar Államkincstár a Grantis pénzügyi tanácsadó cég megkeresésére.

Idén töltik be 18. életévüket azok a fiatalok, akiknek a szülei rögtön a 2006-os induláskor vásároltak Babakötvényt, így ők idén jogosultak lesznek a pénz felvételére.

A számláról a kifizetést csak a gyermek 18. életévének betöltését követően lehet kérni, de legkorábban a számla megnyitását követő harmadik év eltelte után, valamint a Babakötvény lejáratakor. Ha a számlatulajdonos gyermek a számlanyitás pillanatában tölti be a 16. életévét, abban az esetben a számlán kezelt befektetésekhez legkorábban nem 18 éves korától, hanem a számlanyitást követő harmadik évet követően férhet hozzá, azaz a 19. életévének betöltése napján.

Az első, 2006-os korosztály ugyan most éri el a 18. életévét, de ők és a 2014. január 31. előtt születettek a Babakötvényt akár 2032-ig is megtarthatják. 18 év felett viszont már nem fizethetnek be a számlára és állami támogatás sem jár, az éves infláció plusz 3 százalékos kamatprémiumra azonban továbbra is jogosultak.

A Babakötvény kamata kiemelkedik az állampapírok közül, idén 20,6 százalékos kamat jár utána. A befizetéseket ugyanakkor idén először, évi 1,2 millió forintban maximalizálták, ami havi szinten elosztva 100 ezer forintot jelent – hívta fel a figyelmet a független alkusz.A szabadon felhasználható megtakarításhoz járulék-, adó- és illetékmentesen lehet hozzájutni. Azok, akik most veszik fel a pénzt, 7,8 százalékos évesített hozamot értek el.

A számla megszüntetését, amelyet a pénzfelvétel, illetve a kiutalás elindítása követ, az azonosításhoz szükséges okmányok birtokában már egyetlen személyes ügyintézés alkalmával el lehet intézni. Nagyobb összeg, főleg készpénzfelvétel esetén érdemes előre jelezni ezt a szándékot. Bár a szülő jelenléte nem kötelező, ajánlott, ha a fiatalt elkísérik erre az alkalomra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-21 21:10:27
Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata, ezért a hatóságok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett június 22-től Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelnek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS