A Hiventures startupoknak szóló csúcsbefektetésével válthat üzleti modellt a Smartfront

2021. 04. 26., 16:00

Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures startupokat célzó növekedési befektetési programjának eddigi legnagyobb önálló befektetésével, 900 millió forinttal skálázza tovább működését a SMARTFRONT. Az innovatív felhőalapú üzleti megoldásait és vállalatirányítási rendszerét kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak fejlesztő cég a befektetést a SaaS (Software-as-a-Service, szoftver mint szolgáltatás) modellre való átállásra, valamint technológiai és üzleti fejlesztésekre, az értékesítési és kiszolgálói kapacitások jelentős növelésére fordítja.

Az eddigi legnagyobb önálló startup befektetése révén a Hiventures növekedési finanszírozási programja egy olyan új modellre áll át, amelyben 3 millió euró, azaz 1 milliárd forint nagyságrendben is képes önálló tőkefinanszírozást biztosítani a legígéretesebb startupoknak, illetve scaleup fázisban lévő vállalkozásoknak. A mutatkozó piaci hiány pótlására és a változó igényekre reagálva mostantól a befektetés felhasználásának keretei is tágulnak, hiszen külföldi terjeszkedésre, így az ezzel együtt járó kinti költségekre is fordítható a forrás. 

A SaaS termékkategória növekvő népszerűségére alapoz a 2011-ben alakult SMARTFRONT Kft. A cég a saját fejlesztésű, web alapú SMARTFRONT ERP vállalatirányítási rendszerét már sok jól ismert hazai KKV (például: Stühmer, Libri Könyvkiadó, Culinaris, The Body Shop) használja, de az első lépéseket már megtették a nemzetközi piacok irányába is.

A cég az ERP megoldása mellett leányvállalatán keresztül 2019-től értékesíti SMARTBooks nevű havidíjas SaaS termékcsaládját. A SMARTBooks Magyarországon egyedülálló módon kínál egyrészt webes könyvelő szoftvert a könyvelőirodák részére, másrészt egy ügyviteli rendszert a mikrovállalkozásoknak, maximálisan kihasználva a két ügyfélkör összekapcsolásában rejlő lehetőségeket. A SMARTBooks egyszerre egy modern könyvelőprogram, illetve a SMARTFRONT ERP kulcsrakész, kompakt, számos funkciót integráló verziója.

A „kistestvér” hasonló funkciókkal rendelkezik, mint a SMARTFRONT ERP: integráns része a kis- és nagykereskedelmi értékesítés, a CRM, a beszerzések menedzsmentje, a készlet- és raktárkezelés, a könyvelés, illetőleg a dokumentumok és iratok kezelése. A SMARTBooks stratégiájának fontos része a piacvezető Számlázz.hu online számlázóprogrammal való szoros integráció, ami lehetővé teszi, hogy a Számlázz.hu-t használó vállalkozások kimenő és bejövő számlái, banki kivonatai a SMARTBooks könyvelőprogramban azonnal, automatikusan megjelennek, megkímélve ezáltal a könyvelőket a felesleges, időrabló, manuális adatrögzítéstől.

„Jóllehet a SMARTBooks 2019-es kiadásával főképp a könyvelőirodákat, illetve az általuk könyvelt mikrovállalkozásokat céloztuk meg, a piaci folyamatok a nagyobb üzleti szereplőknél is egyértelműen a SaaS-típusú megoldások térnyerését vetítik előre – ezért is szeretnénk a megfelelő időben és mértékben felkészülni erre a trendre. A régi, telepített megoldásokat egyfelől látványosan szorítják ki szoftverfronton a felhőalapú technológiák, másfelől pedig a kkv-k robbanásszerű fejlődésen mennek keresztül a digitalizációban” – jelentette ki Schramm Károly, a SMARTFRONT alapító-ügyvezetője. A tudatos építkezést és termékfejlesztést folytató társaság árbevétele nyolc év alatt 45 százalékos bővülést mutatott éves szinten.

A SaaS modellre való átállása számos tehertől mentesíti a vállalkozásokat. Azzal, hogy a szoftvert szolgáltatásként, jellemzően havidíjas formában vásárolják meg, az összes technológiai kérdés kezelésétől is megszabadulnak. Megrendelőként nem kell foglalkozniuk támogatási kérdésekkel, frissítésekkel, tárhelyekkel, elég elsajátítaniuk a program használatát.

„A kockázati tőkebefektetői piacon az EU-s startup források közelgő kimerülésével egyre kevesebb a rendelkezésre álló tőke. Habár a tisztán piaci, magánbefektetői kör bővülésére örömteli egy-egy újabb szereplő megjelenésével példát látni, sajnos az ilyen jellegű források még mindig a szükségesnél kisebb részét adják az elengedhetetlen finanszírozásnak. A változó piaci igények és az újonnan szerzett tapasztalataink működésünk minden elemében megkövetelik tőlünk a rugalmasságot és az alkalmazkodást. A SMARTFRONT-ba történő befektetésünkhöz hasonlóan célunk, hogy új lehetőségeket nyissunk meg további magyar, innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkező és adott esetben külföldi skálázódást tervező vállalkozások számára is azzal, hogy már 1 milliárd forint összegig váltunk képessé tőkefinanszírozást megvalósítani, akár önállóan, társbefektető nélkül is”– mutatott rá az új modell lényegére Szluha Dénes, a Hiventures növekedési programjának befektetési igazgatója.

A szakember szerint bővül a Hiventures startup befektetési horizontja, amelynek köszönhetően további hasonló összegű finanszírozások várhatóak a tőkealap-kezelőtől a jövőben, és ennek köszönhetően megvalósíthatóvá válnak olyan befektetések, amelyeket korábban a felső korlát miatt nem tudtak realizálni, de az adott startupnak szüksége lett volna rá.

A SMARTFRONT kilátásait ráadásul tovább javítja, hogy előző befektetési körökben további szakmai partnereket is be tudtak vonni. Közülük kiemelkedik a Számlázz.hu alapítóit tömörítő cégcsoport, akik 2019-ben szavaztak bizalmat a vállalkozásnak.

Ezen túlmenően megoldásaik jó ár-érték aránya, továbbá a működtetésben és a cégépítésben egyaránt tapasztalt, ambiciózus és agilis menedzsment is kellő alapot ad Szluha Dénes szerint arra, hogy stratégiájukat sikerre vigyék. A Hiventures növekedési programjának befektetési igazgatója azt sem zárja ki, hogy a jobban skálázható SaaS modellben elérhető növekedéssel a SMARTFRONT pár év alatt vonzó felvásárlási célponttá válik a kisebb nemzetközi ERP szereplők vagy Cloud ERP szolgáltatók számára.

A tőkebevonás során a SMARTFRONT tranzakciós tanácsadója az Invescom Corporate Finance volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS