Az infláció ellen védekező ügyfelek az egekbe röpítették a brókercégek profitját

2023. 08. 24., 10:12

Rekord nyereséggel zárták az első félévet a brókercégek, a 30 milliárd forint feletti profitjuk 75 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, pedig már az is kiemelkedő volt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Az ügyfélszámlák száma gyarapodik, még a NYESZ-t is el tudják adni a befektetési vállalkozások az infláció és az adóemelés ellen védelmet keresőknek.

Annál jobb a brókercégeknek, minél rosszabb mindenki másnak – akár ez a következtetés is levonható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett adataiból. A befektetési vállalkozások profitja ugyanis az idén újabb rekordot döntött, az első hat hónapban meghaladta a 30 milliárd forintot, ami 75 százalékkal magasabb a tavalyinál, ami akkor szintén elképesztő rekord volt.

A brókercégek azon keresnek a legtöbbet, ha az ügyfelek sok értékpapírt vásárolnak és adnak el, ez pedig akkor következik be, ha esnek vagy ingadoznak az árfolyamok. 2022-ben az orosz-ukrán háború és a forint hektikus mozgása hozott sokat a befektetési vállalkozók konyhájára. Az idén a forgalom ehhez képest alacsonyabb lehetett, a fő üzletág, a befektetési szolgáltatási tevékenység eredménye kis mértékben el is maradt a tavalyitól. A pénzügyi műveleteken viszont jóval nagyobb nyereség keletkezett, mint egy éve.

Kisebb a forgalom, bár az állampapír jól megy

Az, hogy az idén a piacok sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint 2022-ben, a forgalmi adatokon is látszik. Az ügyfelek megbízásai alapján lebonyolított azonnali tőzsdei forgalom az első hat hónapban majdnem 45 százalékkal esett vissza. A tőzsdén kívüli kereskedésben ugyanakkor 36 százalékos növekedés volt, ami vélhetően az állampapírok és a befektetési alapok iránti keresletnek köszönhető. Mindkét értékpapírt tőzsdén kívüli forgalomban lehet megvásárolni. 

A származtatott ügyletek forgalma is csökkent, mind a tőzsdei, mind a tőzsdén kívüli megbízásoké. A származtatott piacon zajlik egyebek mellett a devizapiaci spekulációk jelentős része, az idén viszont a forint árfolyama sokkal stabilabb volt, mint tavaly. A forgalom csökkenése nem kis részben emiatt következhetett be.

Sokkal több az ügyfél

Az ügyfelek száma az idén tovább nőtt. Az MNB adatai szerint az első félév végén a befektetési vállalkozásoknál 415 552 értékpapírszámlát vezettek az ügyfelek, ebből több mint 25 ezer nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) volt, a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma pedig 110 595 darabra nőtt. Összesen több mint 35 ezer új számlát nyitottak az idén a brókercégeknél, ezek között majdnem 1000 új NYESZ és több mint 10 ezer új TBSZ is volt.

Az adat azért is érdekes, mert a NYESZ-ek száma évek óta csökken, de a jelek szerint a brókercégek a nyugdíjcélra takarékoskodókat sikeresen győzik meg arról, hogy megéri igénybe venni a “negyedik nyugdíjpillért”, és az ahhoz kapcsolódó adókedvezményeket - hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető elemzője.

Ilyen adók mellett a NYESZ-t is sikerül eladni

A befektetési vállalkozások ügyfélszámláin június végén 5785,5 milliárd forintnyi vagyon volt, ez kicsivel elmarad az első negyedév végi állománytól. A NYESZ-eket 107 milliárd, a TBSZ-eken 1536 milliárd forintot tartottak az ügyfelek, ez utóbbi történelmi rekordnak számít.

Az adókedvezménnyel támogatott értékpapírszámlák iránti kereslet nem meglepő, hiszen júliustól újabb sarcot vetett ki az állam a kamatjövedelmekre. A meglévő 15 százalékos személyi jövedelemadó mellett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) is terheli az értékpapírok nyereségét, vagyis a haszon több mint negyedét elviszi az állam.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 21., 22:25
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.