Ezüstbe fektetne? Ezt mondja a szakértő!

2019. 01. 08., 11:00

Az ezüst mintegy ezer millió unciás világméretű kínálatától tavaly 35 millió unciával maradt el a kereslet, emiatt a szürke nemesfém átlagára unciánként 15,73 dollárt ért el, ami 8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója a szektort elemző Silver Institute előzetes adatai alapján.

A globális ezüstkínálat a 2017-es másfél százalékos csökkenés után tavaly enyhén, 0,3 százalékkal nőtt. Juhász Gergely szerint az emelkedés a javuló bányászati teljesítménynek köszönhető, amely két éves csökkenés után tavaly 1,6 százalékkal bővült.

Ezüstrudakból és ezüstérmékből 12,2 százalékkal kevesebb, 124,8 millió uncia (1 uncia=31,1035 gramm) kelt el tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Az új ezüstérmék iránti igényt 2018 első felében nyomás alatt tartotta, hogy a befektetők inkább a régebben kibocsátott, olcsóbb érméket vásárolták – hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.

Az ezüstékszerek és evőeszközök iránti kereslet 0,6 százalékkal, 252,9 millió unciára csökkent az elmúlt évben az előző évhez viszonyítva, ez alapvetően azzal magyarázható, hogy az indiaiak és a kínaiak kevesebb ezüstékszert vettek.

Az ezüst  ipari felhasználása 585,4 millió unciát tett ki tavaly, amely a szürke nemesfém iránti kereslet csaknem 60 százalékát adta 2018-ban, viszont 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A napkollektoros berendezéseket gyártók ezüst iránti keresletét a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína szigorításai vetették vissza. Donald Trump behozatali korlátozásokat rendelt el, míg Peking a napelemes kiegészítők előállítására vezetett be szigorításokat.

Az előző, 2017-es évhez képest a fényképészek is 3,4 százalékkal kevesebb, 39,5 millió uncia ezüstöt vásároltak 2018-ban. Ezzel szemben az elektronikai és az elektromos alkalmazásokhoz 2,8 százalékkal több, 249,6 millió unciányi szürke nemesfémet vettek.

Juhász Gergely az ezüstárfolyam idei emelkedését prognosztizálja, úgy véli, hogy a befektetők kereslete a jelenlegi alacsony szintről mindenképpen élénkülhet. A napkollektoripar is több szürke nemesfémre tarthat igényt, amennyiben nem mérgesedik el  Kína és az USA közötti kereskedelmi háború.

A Conclude Befektetési Zrt. fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS