Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolnak új vagy használt ingatlant – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Novák Katalin azt mondta, hogy ez egy 50 millió forintos ingatlan esetében 2 millió forint megtakarítást jelent, a családok így az áfacsökkentéssel és az áfamentességgel együtt 15,5 millió forintot spórolhatnak meg.
Az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük.
A csokot egyedülálló szülők is igényelhetik, tehát az illetékmentesség rájuk is érvényes. A program felülről nyitott, annyi pénzt nyújt a kormány, amennyire igény lesz.
Az otthonfelújítási programmal kapcsolatban a miniszter elmondta: januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig. A támogatás a gyermek 18 éves koráig biztosan igényelhető, de a gyermekek otthongondozási díjára jogosultak életkori határ nélkül is élhetnek a lehetőséggel. A cél az, hogy a visszaigényléseket lehetőleg teljes egészében online lehessen intézni, és minél rövidebb idő alatt lehessen megvalósítani.
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
A zónaolvadék-csapdát szállító hajó a Duna romániai szakaszán halad Magyarország felé, az érkezését egy-két héten belül várjuk – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.