Európában az elsők között juthatnak ilyen támogatáshoz a magyar vállalkozások

2020. 12. 08., 10:45

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures lehetőséget kapott, hogy speciális likviditási és tőketámogatást biztosítson a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások által sújtott vállalkozásoknak.

Az Európai Bizottság a pandémiás helyzet gazdasági hatásait látva hirdette meg idén márciusban az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes eljárás rendjét, melynek szabályrendszere tette lehetővé, hogy a Hiventures áprilisban elindíthassa a nehéz helyzetbe került vállalkozások számára gyors finanszírozási segítséget jelentő Startup és KKV mentőcsomagjait.

A program sikerességét és szükségességét igazolja, hogy a bejelentés óta már több mint 20 bajbajutott startup és KKV részesült ebben a keretben a működésük folytatásához szükséges forráshoz.

Annak érdekében, hogy a meghirdetett átmeneti keretrendszerben további befektetési instrumentumokkal tudjon a nehéz helyzetbe került vállalatok közvetlen támogatásában részt venni a Hiventures, aktív szakmai előkészítés után új programok jóváhagyására nyújtotta be feltételeit az Európai Bizottsághoz.

November 20-án döntés született arról, hogy a Hiventures Zrt. által kezelt két állami befektetési alap összesen maximum 50 milliárd forint keretösszegig speciális likviditási és tőketámogatást nyújthat a pandémia által erősen sújtott, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró közép- és nagyvállalati társaságoknak. Az új, a piacinál kedvezőbb átmeneti feltételeket biztosító finanszírozási termékek a Hiventures korábbiakban elindított, gyors segítséget jelentő Startup és KKV mentőcsomagjai mellett újabb vállalati kört céloznak.

„Munkatársaimmal több hónapos előkészítő munka és egyeztetés eredményeként sikerült elfogadtatnunk azt a programot, amivel ki tudjuk bővíteni a tavasz óta nyújtható mentőcsomagjainkat. Magyarországon elsőként és egyedüliként kaptuk meg azt a jogosultságot, hogy kedvezményes tulajdonosi kölcsönnel és feltőkésítési támogatással is képesek legyünk mentőövet nyújtani azoknak a nemzetgazdasági szempontból kulcsfontosságú vállalatoknak, akik finanszírozási nehézségekkel küzdenek. A két új termékünk azokat a közép- és nagyvállalati kategóriába eső társaságokat célozza, akiket a válság olyan mélyen érint, hogy működésük állami szerepvállalás nélkül nem fenntartható, holott jelentőségük az ellátási láncok szempontjából nélkülözhetetlen, mert például kritikus infrastruktúrát üzemeltetnek. Mostantól lehetőségünk van akár a közlekedési, az energetikai vagy a gyógyszerészeti szektorban tevékenykedő társaságokat is megsegíteni, ha pénzügyi mutatóik rendkívül kedvezőtlenek, ezért piaci alapon nincs módjuk a működés folytatásához szükséges forrás bevonására”nyilatkozta Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.

A Hiventures befektetésének célja minden esetben az egészséges, COVID-19 előtti állapotnak megfelelő tőkeszerkezet helyreállítása, amihez a hitel jellegű finanszírozás mellett tőke oldali befektetések alkalmazására is szükség lehet. A kölcsönnek és a tőketámogatásnak az a fajtája, amelyre a Hiventures jogosultságot kapott, a finanszírozás kiegyensúlyozott és kedvezményes formáját biztosítja.

A Hiventures a beérkező finanszírozási igények elbírálásakor megvizsgálja, hogy a bajba jutott vállalat EU-s vagy nemzeti átlagnál magasabb munkanélküliségű térségben működik-e, esetleg szolgáltatásának ellehetetlenülése széles rétegekre gyakorolna-e kedvezőtlen hatást, és kieső szerepének pótlása milyen nehézségekbe ütközne. A finanszírozási kritériumok között szerepel többek között a cég foglalkoztatottjainak száma is, amely el kell, hogy érje a minimum 50 főt.

A válság miatt bajba jutott cégek 2021. június 15-éig tudnak a Hiventures Zrt. vállalati mentőprogramjába egyedi finanszírozási segítségért jelentkezni. A jelentkezéssel és a termékekkel kapcsolatban bővebb információ a Hiventures www.valsagcsomagok.hiventures.hu weboldalán érhető el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS