A Földközi-tengerben érleli a borokat Borbély Gergő

2020. 09. 21., 13:00

Borbély Gergő és spanyol párja, Mariona Alabau Peyra egyre mélyebbre merülnek a tengeri érlelés tudományában, a Földközi-tenger mélyéről kiemelt borok már itthon is kóstolhatók.

Egyelőre minden tengerbe merített vörösboruk Prioratból származik, amely talán a legizgalmasabb spanyol borvidék drámai sziklákkal, szinte zéró csapadékkal és egy csapat elszánt csúcsborásszal (kicsit, mint a mi Somlónk, csak vörösben) – írja a Gusto.

Spanyolországban sok DOC és csak két DOCG minősítésű borvidék van, ebből az egyik Rioja, a másik Priorat. Borbély Gergőék egy itteni borászattól szerzik be a borokat és érlelik tovább a mélybe merített ketrecekben.

A szárazföldi, 2018-as, 100 százalék garnacha bor szépen hozta a fajtajelleget, virgonc, üde, meggyes, selymes kis bor volt. Ezután megkóstolhattuk ugyanannak a bornak a 6 hónapig víz alatt érlelt verzióját, a Sea Start. Megdöbbentő volt a különbség. Lekerekedett, megállapodott, selymes, szép érleltséget mutató bor volt, de a zamatos piros bogyós gyümölcsök ugyanúgy jelen voltak.

A földi érlelésű bor határozott tanninjai a tenger alatt simára csiszolódtak, a LegaSea névre keresztelt bor textúrája selymesebb lett.

Na de mi értelme leereszteni a palackokat a tenger mélyére?

Az érvek közt ott az állandó hőmérséklet (Spanyolországban ez nem mindenhol megy hűtés nélkül, a legtöbb pincében gépek segítenek az állandó alacsony hőmérséklet elérésében).

Aztán ott van a jótékony csend és a sötétség – a víz mélyén nem kell félni a napsugarak ártó hatásától.

A legfontosabb mégis valami egészen más, amelyben nagy szerepe van az apró, korallszerű élőlényeknek, amelyek néhány hét után szorgosan bevonják a palackokat. Szilárdan megtapadnak rajtuk, és innentől kezdve az állandóan mozgó víznek van min fogást találnia, és megkezdődik a palackok lágy, szüntelen mozgatása. A ritmikus mozgás végzi el azt, amit a földön az idő is elvégez, csak lassabban.

A földi és a vízi érlelés közt azonban nemcsak az idő az egyetlen különbség: egyes borszakértők szerint 6 hónap tengeri érlelés során a borok elérik a 3-4 éves fejlettségi szintet – a gyümölcsösség és frissesség megőrzése mellett. 

A szárazföldi érlelés következtében a borok ezekből sokkal többet veszítenek, pontosan azért, mert lassúbb a folyamat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS