Őket díjazta idén a Magyar Sommelier Szövetség

2020. 12. 14., 19:15

Idén is öt kategóriában ismerte el a magyarországi borkultúra és gasztronómia kiemelkedő szereplőinek teljesítményét a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz).

A Masosz idén hetedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente lehet elnyerni a szervezet tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a Masosz alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához – közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Sommelier Szövetség.

A Par Excellence díjban azok a magyarországi szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.

Termelő kategóriában ebben az évben a badacsonyi Villa Sandahl kapta az elismerést. A 10 hektárnyi saját termőterületén szinte csak a rajnai rizlinget termesztő borászatot 2004-ben egy svéd testvérpár alapította, akik évente 10-15 ezer palacknyi bort készítenek. Egy évjáratból 4-5 különböző tétel kerül a hazai és külföldi piacra.

Kereskedő kategóriában a budapesti Borvár kapta a díjat. A közlemény szerint ez a családi vállalkozás 2011 óta forgalmaz minőségi magyar borokat. Napjainkra már 70 borászat tételei alkotják a portfóliót, közöttük egyre hangsúlyosabban vannak jelen a kis és közepes családi vállalkozások. Négy éve választékuk kisüzemi sör- és pálinkafőzdék termékeivel is bővült.

Vendéglátó kategóriában a budapesti St. Andrea Restaurant részesült az elismerésben. Az étterem  bekerült a Michelin Guide 2017-es kiadásába és rendre magasan jegyzi teljesítményét a magyar Dining Guide kiadvány is. Ez utóbbi 2018-ban az étterem konyhafőnöküknek ítélte az Év séfje címet.

Szakíró kategóriában Győrffy Zoltán lett a díjazott. A vajdasági születésű szakember 2008-ban indította el a Pécsi Borozó magazint, amelynek nyomtatott változata a közelmúltig 50 kiadást élt meg, online felületen továbbra is megjelenik. Egyik alapítója a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszternek és főszervezője a Portugieser du Monde, valamint a Pannon Borrégió TOP 25 borversenyeknek. 2016-tól a Magyar Borszakírók Körének társelnöke.

Oktató kategóriában Hegedűs Péter Flórián nyerte el a díjat. A Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének mestertanára, aki korábban öt éven át a Budapesti Gazdasági Egyetemen témavezetőként tanította a szállodai vendéglátás menedzsmentet. Több évtizedes személyes tapasztalatai is vannak, amelyeket többek között igazgatóként szerzett a Budavári Fortuna étteremben.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a 2021. évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS