Maximálisan helyt állt a magyar csapat Lyonban az International Catering Cup döntőjében, amelyet a franciák nyertek.
Magyar csapat először vett részt a catering szakma világversenyének fináléján Lyonban. Ahogy arról Volenter István séf, az Albatros Expo Catering coacha a chefpincer.hu-nak elmondta: a 12 csapatos döntőben ugyan érték őket meglepetések, de helyt álltak. Így elmondhatjuk: a világ már a magyar cateringre is figyel.
A csapat vezetője Kasuba László, az Albatros-Expo Catering sous chef-je és Balázs Gergő commis nem használhatott például csipkebogyót és homoktövist, ezért a menü 20 százalékát meg kellett változtatniuk – de kiválóan megoldották a feladatot.
A 12 gárdából csak a magyarnak és az orosznak nem volt franciául beszélő tagja, ami hátrányt jelentett, viszont Volenter István azt mondta: tanultak belőle.
Volenter zsűritag volt, így megkóstolta valamennyi csapat munkáját, s állítja: abszolút hozták a magyarok azt a színvonalat, amit a többiek.
A versenyt a francia csapat nyerte, megelőzve Szingapúrt és Luxemburgot.
A felkészülésről és a menüről ITT olvashatja az Üzletem korábbi cikkét.
(A fotón: Kasuba László, Volenter Istán és Balázs Gergő)
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.