Még néhány nap és Lyonban remekelhetnek az Albatros séfjei

2019. 01. 17., 10:15

Ötvenhatszor már elkészítette a teljes menüt a lyoni International Catering Cup-ra készülő 3 fős magyar csapat, az Albatros Expo Catering. A team január 24-én utazik, s Kasuba László szerint a döntőben minden ország komoly ellenfélnek számít.

Tavaly februárban az Albatros Expo Catering csapata nyerte a Hungexpón a Catering Cup-ot, így ők képviselik Magyarországot a világbajnoki döntőben, amelyet Lyonban rendeznek.

Kasuba László séf, Volenter István (az Albatros vezető séfje, a versenycsapat cooach-a) és Balázs Gergő (commis) a nyár közepe óta intenzíven koncentrál a versenyre, azóta 56-szor készítették el a teljes menüt. Ez egyébként azért sem egyszerű feladat, mert lesz olyan alapanyag, amelyet majd csak Lyonban hirdetnek ki. Ahogy fogalmaznak: kitartó, lelkiismeretes, kemény munka van mögöttük.

A team három hónapja nem vesz részt az Albatros napi munkájában, igaz, a decemberi csúcsidőszakban ők is beálltak a sorba, azt a 2 hetet leszámítva októbertől csak ezzel foglalkoznak. A verseny január 24-én kezdődik a francia gasztronómia fellegvárában.

Kasuba László séf, az Üzletem.hu kérdésére, beszámolt a menetrendről. Január 24-én lesz a bevásárlás és a meglepetés alapanyagok ismertetése a főszponzor METRO piacterén. 25-én következik a 10 órán át tartó főzés, majd 26-án az 5 órát igénybe vevő tálalás. Utána aztán jöhet a zsűrizés és az eredményhirdetés!

A döntőben 12 ország csapata szerepel, Kasuba László azt mondja: aki idáig eljutott, az mind nagyon komoly ellenfél.

Az Albatros Expo Catering rendelkezésünkre bocsájtotta a lyoni menüsort.

Előétel: kacsa és mája – 2 hideg és 2 meleg elemnek kell lennie a tányéron, meghatározva, hogy milyen súlyú kacsát kell teljes egészében felhasználni a májjal együtt. Ezt a fogást tányéron kell szervírozni a kóstoló zsűri számára és büféasztalon is fel kell tálalni.

Meleg előétel: Pisztráng rákkal töltve. A fogást tányéron kell szervírozni a kóstoló zsűri számára és büféasztalon is fel kell tálalni.

Főétel: Töltött sertéskaraj, amelyet egyféle kötelező köretelemmel kell tálalni, ezt a verseny napján a verseny boxban kell elkészíteni. Ezt a fogást is tányéron kell szervírozni a kóstoló zsűri számára és büféasztalon szintén fel kell tálalni.

Desszert: A két kötelező alapanyag a mangó és a csokoládé. Ezekből kell egy kis pre desszertet készíteni. A magyar séfek francia stílusú tortákat alkotnak és soufflé-t is készítenek majd.

A minőségi catering Magyarországon is egyre fontosabb, amelyben az Albatros Expo Catering is meghatározó szerepet játszik, komoly megbízásokkal. Egy sor kiemelt rendezvényen találkozhatunk séfjeik kreációival. S hogy a világban merre tart a catering szolgáltatás? Hegyi Attila, a cég szakmai vezetője szerint erre kiváló választ ad majd a lyoni döntő.

Szerdahelyi Csaba

(A fotón: Kasuba László, Volenter Istán és Balázs Gergő)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-18 18:15:00
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS