Hamarosan megnyílik az erdőtelepítést támogató 64 milliárd forintos KAP-pályázat

2025. 03. 12., 18:50

Április 2-ától nyújthatják be az érintettek támogatási kérelmeiket az új erdőtelepítési pályázatra; a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent felhívásban összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című pályázati felhívásban európai uniós társfinanszírozással támogatás nyújtható új erdők telepítésére és ápolására, valamint ipari célú fás szárú ültetvények létrehozására – tájékoztatott az Agrárminisztérium. A gazdálkodói likviditás fenntartását szolgálja, hogy a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a támogatást elnyerő gazdálkodók számára, fás szárú ültetvények esetében pedig egyes területalapú támogatások is elérhetőek maradnak.

A támogatási kérelmek benyújtására az első ütemben idén tavasszal április 2. és május 9. között lesz lehetőség, a kifizetési kérelmeket pedig május 12-től lehet benyújtani a már elvégzett telepítések kapcsán. Erdőtelepítésre vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítésére azok a jogi vagy természetes személyek adhatnak be támogatási kérelmeket, akik a kérelem benyújtásának napján az érintett földterület tulajdonosai vagy a tulajdonos hozzájárulásával rendelkeznek.

A Vidékfejlesztési Programban korábban megszokottól eltérően az új felhívásban két célterületre vált szét az erdőtelepítési és az ápolási tevékenység. Az első maga az erdőtelepítés, vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítése, míg a második a következő években az erdőtelepítés ápolása és a kieső mezőgazdasági jövedelem kompenzációja. A második célterületben az ipari célú fás szárú ültetvények nem vehetnek részt. Az egy kérelemben minimálisan támogatható tervezett erdőrészlet vagy ipari célú fás szárú ültetvény területmérete 0,5 hektár.

Újdonság az erdészeti döntéstámogatási rendszer használata, amely az erdőtelepítések tervezése során a megfelelő fafaj kiválasztásában segíti a gazdálkodókat. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetében fejlesztett program különböző forgatókönyvek alapján 2100-ig modellezi a klíma és a termőhely változását, ezáltal a jelenleg elérhető legpontosabb képet nyújtja a gazdálkodói döntések meghozatalához.

Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívással kapcsolatos minden dokumentum elérhető az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 13:45
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége, valamint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. együttműködésének köszönhetően a biztosítási ügynöki és brókeri tevékenységet folytató vállalkozások számára is megnyílt a lehetőség, hogy részt vegyenek a Széchenyi Kártya Programban. A változás lehetővé teszi számukra, hogy kedvezményes, államilag támogatott hitelekhez jussanak – amire korábban nem volt lehetőségük.
2025. 03. 24., 09:05
Egy hete maradt a hazai lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az ügyfelek 96 százaléka, vagyis szinte mindenki találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást. A legtöbbet azok takaríthatnak meg, akik legalább három éve nem változtattak a szerződésükön: ők a mostani kampányban a jelenlegi biztosításukénál 35–40 százalékkal alacsonyabb díj mellett tudnak váltani.
2025-03-24 19:15:00
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a legmesszebbre a Békés és Nógrád vármegyeiek hajlandók utazni, ha pihenésről van szó. A 4–5 csillagos hoteleket Győr-Moson-Sopron vármegye turistái választották a legnagyobb arányban – tájékoztatott a Visit Hungary.
2025-03-24 17:05:00
A végrendeletnek vannak olyan típusai, amelynek érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges. Mire érdemes odafigyelni a végrendelet tanúzásával kapcsolatban? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS