A Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálta az egyszerűsített foglalkoztatás szigorított szabályozását a mezőgazdasági munkavégzés esetében.
A szakmai szervezetekkel történt egyeztetést követően – amennyiben a Parlament elfogadja – 2026. január elsejétől az ilyen formában ledolgozható munkanapok száma a jelenlegi legfeljebb százhúsz napon felül még kilencven nappal egészülhet ki, az emelt munkanapok számára vonatkozóan magasabb közteher fizetése mellett. A módosítás érinteni fogja az alkalmi munka szabályozását is, a jövőben eltörlik azt a korlátozást, amely szerint egy munkáltatónál csak 90 napot dolgozhat a munkavállaló alkalmi munkavégzés keretében.
Az egyszerűsített munkavállalás napidíja a mezőgazdasági idénymunka esetén 120 napig napi 2200 forint, a 120 nap feletti alkalmazás esetén napi 3300 forintba fog kerülni az idénymunkás foglalkoztatása.
A minisztérium közleménye emlékeztet: tavaly 20 és 44 ezer fő között mozgott a mezőgazdasági idénymunkára bejelentettek száma, a 120 nap feletti munkavégzési igénnyel érintett létszám mintegy 4500 főt tett ki, ami indokolja az agrárágazat esetén a szabályozás könnyítését. Az egyszerűsített foglalkoztatás korábbi módosítására azért került sor, mert a foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy ez a foglalkoztatási forma túlságosan elterjedt a munkaviszony rovására, mivel az eredetileg alkalmi jellegű, illetve idényjellegű foglalkoztatás rugalmas szabályozását egyes foglalkoztatók gyakran a rendes munkaviszonyban történő foglalkoztatás kiváltására használják.
Az egyszerűsített foglalkoztatás több mint tíz évvel ezelőtti bevezetésénél a kormány néhány tízezer fővel számolt, ugyanakkor 2024-ben átlagosan több mint 300 ezer fő dolgozott ebben a foglalkoztatási formában.
A tervezett módosítást a Parlament tavaszi ülésszaka alatt fogják benyújtani. (MTI)
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.