Bizarr: a kínai légszennyezés-csökkentés gyorsítja a globális felmelegedést

Bizarr: a kínai légszennyezés-csökkentés gyorsítja a globális felmelegedést
Gábor János  |  2025. 04. 04., 13:25

Kína az elmúlt 15 évben jelentősen csökkentette a légszennyezést, de ezzel akaratlanul is hozzájárult a globális felmelegedés felgyorsulásához. Egy nemzetközi tanulmány bemutatta, hogyan.

Bár Kína jelentős beruházásokat hajtott végre a megújuló energiatermelés területén, továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a szénre. A globális energiakutató szervezet, az Ember szerint az ország áramellátásának közel 65 százaléka még mindig ebből a fosszilis tüzelőanyagból származik.

Kína ezzel továbbra is a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója: 2023-ban a globális emisszió több mint 30 százalékáért felelt. Az Egyesült Államok és India a második és harmadik helyen áll ugyanezen a listán, 14, illetve kilenc százalékkal.

Kutatás bizonyította Kína szerepét a globális felmelegedésben

Bjørn Samset, a norvég CICERO Nemzetközi Klímakutató Központ munkatársa vezette azt a kutatást, amely megállapította, hogy Kína légszennyezés elleni intézkedései – különösen a kén-dioxid-kibocsátás kb. 75 százalékos csökkentése – akár 80 százalékban felelősek lehetnek a globális felmelegedés elmúlt évtizedben tapasztalt gyorsulásáért. A tudóscsoport eredményeit független szakértők még nem bírálták el, viszont ettől függetlenül is tanulságos megnézni, hogy mire jutottak.

A kén-dioxid fosszilis tüzelőanyagok égésekor kerül a légkörbe, és hűtő hatást gyakorol a klímára. Visszaveri a napsugarakat, valamint elősegíti világos, tartós felhők képződését. A kibocsátás csökkenése mérsékelte az üvegházhatású gázok által okozott felmelegedés elfedését is.

A kutatók fejlett klímamodellek segítségével szimulálták, hogy hogyan befolyásolta a légköri aeroszolok csökkenése a globális hőmérsékletet. Az eredmények összhangban voltak a valós kibocsátási adatokkal és a műholdas megfigyelésekkel.

Samset szerint Kína környezetvédelmi intézkedései évtizedenként körülbelül 0,05 Celsius-fokkal növelték a globális hőmérséklet-emelkedést, és 1850 óta összesen 0,07 Celsius-fokkal járultak hozzá a felmelegedéshez.

„Amikor elkezdtük elemezni az adatokat, kiderült, hogy ez hatalmas hatás – nem kis mértékű változásról van szómondta a tudós New Scientistnek. A felmelegedés mindig is jelen volt, csak a szennyezés mesterséges hűtőhatása eddig elfedte a teljes üvegházhatású-gázok okozta melegedést, amely viszont teljes mértékben érvényesül.”

A kutatás szerint a tisztább levegő évente akár 150 000 idő előtti halálesetet is megelőzhet.

Mi várható ezután?

Ahogy a szennyezési szint stabilizálódik, a globális felmelegedés üteme visszatérhet az évtizedenként 0,18 Celsius-fokos szintre, amelyet 2010 előtt mértek - magyarázta Samset. Mindeközben a NewClimate Institute és a Climate Analytics közös projektje, a Climate Action Tracker szerint a jelenlegi intézkedések mellett a globális hőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest akár 2,5 Celsius-fokkal is emelkedhet az évszázad végére.

Ez jelentősen meghaladná a 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljait, amelyek szerint a globális felmelegedést legfeljebb 2 Celsius-fokra, vagy lehetőleg 1,5 Celsius-fokra kellene korlátozni a legsúlyosabb következmények elkerülése érdekében.

A címlapkép illusztráció. Fotó: jcomp - Freepik

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.